Magyar Szó, 2006. június (63. évfolyam, 124-149. szám)

2006-06-17 / 138. szám

2006. június 17., 18., szombat-vasárnap Nlmen­o Egymással szemben­­ a közjóért? A muzslyai helyi közösség és a Petőfi Sándor MME az épület (másik) feléért pereskedik A muzslyai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület javára dön­tött másodjára is a nagybecskereki községi bíróság abban a perben, amelyet a helyi közösséget folytat a székházuk másik felének tulajdon­joga ügyében. Telekkönyvileg ugyanis a Párizsi Kommün utca 39-es szám alatti művelődési ház fele az egyesületé, a másik felét pedig 1998-ban a nagybecskereki községi bíróság (azt mondják, suttyom­ban, az egyesület megkérdezése nélkül) a helyi közösség javára te­­lekkönyveztette. Az épületet azóta is a műkedvelők hasz­nálják, de egyre fokozódik az épületrész tulajdonjoga körüli vita. Ugyanis mindkét fél a maga tulajdonának szeretné tudni azt. A jelekből ítélve az eset a legújabb bí­rósági döntés után sem ért véget, pedig mindkét fél abban a hiszemben fordult a bírósághoz, hogy a közjót szolgálja. A muzslyai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület 1949-ben alakult. A kezdetek­ben a Kovács Anna és József tulajdonában levő épület termét használták, majd egy évvel később Gyulai Andrásnak, az ama­­törizmus egyik helybeli elkötelezettjének köszönve meg is vették a házat. Az évek múltával a hely egyre szűkösebbnek bi­zonyult, ezért az épületet 1960-ban lebon­tották, és ugyanezen a helyen felépült a mai kultúrotthon. Az illetékes intézmé­nyek, a helyi közösség, a község, a tarto­mány és természetesen maga az egyesület támogatásából. Az anyagi támogatás mel­lett az önkéntes munkából kivették a ré­szüket nemcsak az amatőrök, hanem a muzslyai polgárok is. Helyi járulékot is be­vezettek erre a célra, amelyet minden hely­beli lakos fizetett. Az anyagi támogatások függvényében a későbbiekben is folyama­tosan építgették, bővítgették az épületet. A munkálatok kivitelezőjeként pedig a leg­többször a helyi közösség szerepelt. Miután 1998-ban megszületett a vitás bírósági ítélet, a művelődési egyesület azonnal pert indított. - Egyrészt az egyesület folyamatosan használja és gondját viseli az épületnek, másrészt nem szabad szem elől téveszte­ni, hogy a társadalmi tulajdont maholnap privatizálhatják vagy bérbe adhatják, s a most használt épületünk egy része nélkül maradhatunk. Úgy gondoljuk, a közösség munkájával és pénzéből épült létesítményt nem volna szabad magánkézbe juttani. Másrészt, felvetődik a kérdés, hogy vég­ső soron ki fedezi majd az egyre növek­vő perköltséget - teszi fel a kérdést Do­bó János, a Petőfi Sándor MME elnöke, aki szerint már a tanács egyes tagjai is jobb­nak látják a pereskedés leállítását. Olyat is hallottunk, hogy többet érne például az egykori Piros csizma, a jelenle­­gi Magyar Ház épületének a telekkönyvi rendezésébe fogni, merthogy az mindmá­ig a Szerbiai Szocialista Párt vagyonát ké­pezi. S bár nyíltan senki sem akarta kimon­dani, olyat is hallottunk, hogy a viszályt va­lójában személyes indíték vezérli. A másik fél, pontosabban Smit Ferenc tanácselnök nem bízik a civil szervezet­ben, közben törvényes kötelezettségére hivatkozik. Vagyis arra, hogy tisztségénél fogva nem hagyhatja jóvá, hogy a társadal­mi vagyon egy civil szervezet tulajdoná­ba kerüljön. Mint mondja, az első bírósági ítélet valójában azért volt elmarasztaló rájuk nézve, mert állítólag nem ér­kezett meg időben a tárgyalás­ra a helyi közösséget képvise­lő titkár. Ezért megfellebbez­ték az első, most pedig a má­sodik ítéletet is. Szerinte a he­lyi közösséget illeti meg az épü­let része, nemcsak azért, mert szinte mindvégig ők voltak a beruházók, hanem mert anyagiakkal is hozzájárultak az épület építéséhez és felújításához.­­ Az elmúlt öt év alatt félmillió dinárt fektettünk a tető, a villanyhálózat és a víz­vezeték felújítására, csempézésre. Másrészt az épületben nemcsak a művelődési egye­sület dolgozik, hanem itt van a Sziveri Já­nos Művészeti Színpad és az amatőr kép­zőművészek egyesülete (MAKK) is. A fa­luban huszonkét társadalmi szervezet mű­ködik, és mindegyiknek joga van az épü­let használatához. Kérdés, hogy erre lehe­tőségük lesz-e majd (díjmentesen, mint eddig), ha egyetlen civil szervezet tulajdo­nába kerül az egész épület - kérdez vissza a tanácselnök. Persze, jó lenne, ha minderről maguk a polgári társulások képviselői is nyilatkoz­nának. Végezetül talán még annyit, hogy, mint hallottuk, a törvényes tizenöt napos ha­táridőn belül fellebbezést nyújtott be a he­lyi tanács, amelynek érdekeit ezentúl a községi vagyonjogi ügyész képviseli. Ismer­ve a jogi kitérőket, az eset kimenetele bi­zonytalan. Egy dolog azonban már most biztos: a végén a perköltséget valakinek ki kell fizetnie. ■ KECSKÉS István Többet érne például az egykori Piros csizma, a jelenlegi Magyar Ház épü­letének a telekkönyvi rendezésébe fog­ni, merthogy az mindmáig a Szerbiai Szocialista Párt vagyonát képezi Kecskés István HÉTVÉGÉ­N Aki június 30-ig nem igényli vissza az elkobzott vagyont, örökre lemondhat róla­­ Orosz Lajos jelentkezésre biztatja az érintetteket Június 30-án lejár az a határidő, ameddig be lehet jelenteni az elkobzott vagyon visszaigénylését. Már több ízben is felhívtuk olvasóink figyelmét arra, hogy ez a határidő jogvesztő, vagyis aki a jelzett dátumig nem nyújtja be a jelentkezési lapot a szükséges dokumentációval együtt, annak később semmiféle esélye sem lesz a visszaigénylésre, a kárpótlásra. A hiányos dokumentációt vi­szont utólag is ki lehet egészíteni. A köztársasági képviselőház a 45/05-ös számú Hivatalos Közlö­nyében jelentette meg az elvett vagyon bejelentéséről és nyilvántartásáról szóló törvényt. Orosz Lajos magyarkanizsai ügyvédet arra kértem, magya­rázza el ezt a procedúrát azoknak, akik még mindig nem léptek ebben az ügyben, pedig volna mit visszakérniük. Kide­rült, hogy nemcsak a rögös úttól való félelem és a kárpótlás­ban való teljes kételkedés tartja vissza az érintetteket, hanem még formális akadálya is van a dolognak: egyszerűen eltűn­tek a papírboltokból, a könyvkereskedésekből a formanyom­tatványok! Az ügyvéd úr szerencsére megoldja a problémát, fénymásolja őket. Kell is belőlük bőven, hiszen, mint kiderült, nem igényelhető családonként a vagyon, hanem ahány örö­kös van, annyiszor két igénylést kell kitölteni (merthogy egy igényléshez két példányra van szükség). Szóval, ha szerencsénk van, akkor sikerül beszereznünk egy formanyomtatványt PRIJAVA ODUZETE IMOVINE cím­mel. Miután kitöltöttük, el kell juttatnunk a csatolt okmányok­kal együtt a Köztársasági Vagyonjogi Igazgatóság címére: Re­­publicka direkcija za imovinu Republike Srbije, ul. Gračanič­­ka br. 8., 11000 Beograd. De vajon mit kell csatolni?­­ Először is igazolni kell, milyen jogalapon vet­ték el a vagyont (agrárreform, elkobzás, államosí­tás révén), pontosan mit vettek el, kitől vették el, illetve ki a jogutód. A törvényes örökösök lehetnek jogutódok, s erre a jelenlegi örökösödési törvény a mérvadó: lehet gyermek, unoka, dédunoka stb., de nem lehet megkerülni a közvetlen örökösö­ket. Tehát ha a sértett gyermeke nem igényli vissza a vagyont, akkor az unokája sem teheti meg - ma­gyarázta az ügyvéd úr.­­ Amennyiben tehát megvan az elvételről szó­ló okirat vagy az elvett ingatlan telekkönyvi adata, akkor igazolni kell a visszaszármaztatásra jogosult személyt, a károsult és a közvetlenül az elkobzás idején érintett fizikai személyt, illetve annak jogos, törvényes vagy végrendelet szerint megállapí­tott/ megállapítható örökösét. Sajnos, több esetben nem találnak semmiféle dokumen­tumot a jogalap bizonyítására. Orosz Lajos szerint ez főként az 1948-ban kisajátított kisvállalatokra, kiskereskedésekre ér­vényes. Ezeket ugyanis egyszerűen lefoglalták mindenféle lel­tár nélkül, a tulajdonossal legfeljebb annyit közöltek, hogy dolgozni esetleg maradhat. Egy konkrét ilyen esetben nincs más bizonyíték, mint az örökösök tanúvallomása és egy olyan személy vallomása, aki részt vett a lefoglalásban. Egyelőre nem tudni, előkerül-e majd valamilyen okmány, vagy elegendő lesz a tanúvallomás. Az okmányokat sok család megőrizte, mondta az ügyvéd úr. Aki mégsem találja őket, az a levéltárakban érdeklődjön. Sajnos, egy magyarkanizsai lakossági fórumon többen is pa­naszolták, hogy a szabadkai levéltárban nagyon nehéz hoz­zájutni a kért okmányokhoz.­­ Ezt magam is tapasztaltam, Zentán és a Zentai Levéltár óbecsei kirendeltségén azonban nagyon segítőkész embe­rek dolgoznak. Sajnos, a magyarkanizsai községi bíróságon csak 1991-től kezdve őrzik a dokumentációt, a korábbiakért a levéltárakba kell menni. Ott az agrárreform adatai csaknem teljes egészében megvannak, és van névjegyzék is. A jogala­pot igazoló okmányokat tehát innen lehet beszerezni, azt pedig tudjuk, hol keressük a jogutódlást bizonyító anyaköny­vi kivonatokat. Ha nincs dokumentum, akkor csatoljuk a nyi­latkozatokat, amelyek vagy hitelesítettek, vagy tanúk előtt készültek. Miközben az ügyvéd úr a részleteket magyarázta, arra is rákérdeztem, hogy eddigi gyakorlatában mit tapasztalt, mit igényelnek vissza a tulajdonosok. Szerinte a törvény ugyan nem részletezi a visszaigényelhető vagyontárgyakat, de érte­lemszerűen nyilvántartásba kell venni a mezőgazdasági föld­területeket, az erdőket, az építkezési területeket, a lakó- és üz­letházakat, a lakásokat és az üzlethelyiségeket, az üzemeket, a szállítási eszközöket, az ingóságokat, az értékpapírokat és a készpénzt is. Hogy a környékbeliek mit szeretnének vissza­kapni?­­ Földet is, épületet is, sőt sok esetben lebontott objek­tumot, hiszen megtörtént, hogy lebontottak egy­ hatalmas is­tállót, és felépítették másutt. Visszaigényelnek mezőgazdasá­gi felszerelést, értékpapírt, értékes festményeket. Van példá­ul egy 32 oldalas jegyzőkönyvünk egy jelentős ingóságról, amely összesen 1700 tételt tartalmaz. A család magyarkanizsai házában volt négy fürdőszoba és kilenc szoba, de a család kint élt a tanyán... Egy­ másik családtól 1400 hold földet vettek el, és most egy kétszobás lakásban szoronganak. Óriási vagyo­nokat vettek el ezektől az emberektől. A gazdag gyerekek ta­nultak, de sokan közülük aztán nem tudták megállni a helyü­ket a megváltozott körülmények között. Ha maradt is valami kis ékszerük, azt el kellett adogatniuk, hogy megéljenek - mondta Orosz Lajos. Reméljük, legalább most a vagyon-visszaszármaztatási nyil­vántartás elindít egy folyamatot, amely ezeket az embereket részben kárpótolja. Azt aligha lehet remélni, hogy mindenki mindent visszakap, amit a családjától el­vettek, de az ügyvéd úr is arra biztat minden érin­tettet, hogy ne mulassza el a visszaigénylés bejelen­tését. Hangsúlyozzuk újra: a június 30-i határidőnek jogvesztő hatása van. Ha nem tesszük meg a beje­lentést, akkor nem fog születni még egy ilyen tör­vény, amely lehetővé tenné a visszaigénylést. Ami nem kerül bele a nyilvántartásba, azt soha többé nem lehet majd kérni. A nyilvántartás ugyanis az első lépés a visszaszármaztatás felé: ennek alapján dől el, milyen formában fogják kárpótolni a káro­sultakat. Fontos még kiemelni: az elfogadott bejelen­tést a Vagyonjogi Igazgatóság írásban visszaigazol­ja. Az eljárás illetékmentes. Tudni kell azonban, hogy nem költségmentes, hiszen a levéltáraknak megvan a saját díjszabásuk, az okiratok fordítását hiteles tolmáccsal kell végeztetni, az elvett ingatlanok azo­nosítását pedig földmérők végzik. Az idő sürget. Ne feled­jük, az igénylést június 30-ig fel kell adni a postán.­ ­ MISKOLCI Magdolna Miskolci Magdolna

Next