Magyar Szó, 2006. szeptember (63. évfolyam, 198-228. szám)

2006-09-25 / 223. szám

8 SZABADIDŐ szabadido@magyar­szo.co.yu JWacmrSzó Akitől a pápa idézett: egy feszültségkeltő mondat hátterében A muzulmán világ egy emberként háborodott fel XVI. Benedek azon sza­vain, amelyeket II. Manuel, Palailogosz dinasztiából származó császártól idézett. A pápa rögtön bocsánatot is kért, így itt az ideje, hogy kiderítsük, a 14. században milyen körülmények között születhetett meg az ominózus szövegrészlet. Az egykor a Mediterráneum jelentős részét uraló Bizánci Birodalom a 14. szá­zad végére már csak Konstantinápoly vá­rosát jelentette. Az okok messzire ve­zethetők vissza: a Latin Császárság 1261- es bukása után a hatalmat megszerző Pa­­lailogoszok nem tudtak úrrá lenni a fo­lyamatos zűrzavaron, a válság jelei szin­te minden téren megmutatkoztak. Meg­szűnt a bizánci kereskedelem, a biroda­lom ki volt szolgáltatva Velence és Ge­nova kénye-kedvének. Az állandó pol­gárháborús helyzet lehetőséget terem­tett idegen hatalmak térnyerésének. Az egyik ilyen hatalmat az oszmánok jelentették. A 13. század végén Nyugat- Anatóliában megjelenő török törzs alig száz évvel később, 1389-re már több mint 260 ezer km 2-t tartott felügyelete alatt. A bizánciak csak Bursza, Nikaia és Niko­­media elfoglalása után kezdték komo­lyan venni az ellenféllé váló törzseket. Az oszmánok előretörésében több ténye­ző játszott közre, ezek közül az egyik leg­fontosabb a balkáni államok megosztott­sága volt. A folyamatos háborúskodás­ban a szemben álló felek szívesen alkal­mazták az oszmán katonákat zsákmány vagy zsold fejében. Amikor 1354-ben a már európai területen fekvő Gallipolit is elfoglalták, nem lehetett őket rávenni a távozásra. 1365-ben I. Murád szultán (1360-1389) már Drinápolyba (Edirne) helyezte át a székhelyét. A történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a keresztény Európa milyen mértékben észlelte az oszmánok jelen­tette veszélyt. A Balkán ugyanis mindig „puskaporos hordó” volt, az egyház szá­mára is ingoványos területet jelentett a görög-keletiek és a bogumil eretnekek miatt. A térség történetében fontos sze­repe volt a Magyar Királyságnak, így a Szentszék számított is a magyar király té­rítéseket célzó tevékenységére. I. (Nagy) Lajos király számos hadjáratot indított a déli határokon túlra, de áttörő ered­ményt nem tudott elérni. A térítések nagyrészt kudarcba fulladtak, a szerze­tesek pedig csak katonai segítséggel tud­tak eredményesen működni. A magyar király a Duna mellett bolgár területeken fekvő vidini bánság kialakításával egy hídfőállás létrehozására törekedett. Ezt azonban 1368 végére az utánpótlási ne­hézségek és az állandó támadások miatt fel kellett adnia. Jól jellemzi a bonyolult helyzetet, hogy a magyar király harcolt a törökök ellen is, bár ők a havasalföl­diek csapatait erősítették. Az oszmán­ veszélyt egyedül a bizán­ciak tartották aggasztónak, ezért szemé­lyesen V. János császár indult útnak, hogy segítséget kérjen. A magyar király fogadta ugyan az előkelő küldöttséget, de minden további együttműködést a ka­tolikus hit felvételéhez kötötte. A szer­­bek is megpróbálkoztak az ellenállással, de 1371-ben a Marica folyó mentén, 1389-ben pedig Rigómezőnél (Kosovo polje) szenvedtek döntő vereséget. Ez utóbbival a középkori Szerbia sorsa is be­teljesedett­­. Bajezid szultán (1389-1402) az 1390-es években tovább folytatta a Bal­kán meghódítását, beolvasztotta Bulgá­riát, és Havasalföldet is a vazallusává tet­te. Ekkor már magyar területeket is fel­­prédáltak török portyázók. Zsigmond megpróbált ellenállni, és nemzetközi hadsereget szervezett, de 1396-ban csú­fos vereséget szenvedett Nikápolynál. Egyébként a császár korának egyik legműveltebb, legtöbb tehetséggel meg­áldott uralkodója volt, aki békésebb időkben biztosan maradandóbban tu­dott volna alkotni. A nikápolyi csatavesz­tés után ő is útnak indult, hogy szemé­lyesen kérjen segítséget a kor nagyhatal­maitól. Biztató szavakat kapott ugyan, de konkrét katonai segítséget nem. Nem várt segítségként azonban meg­jelent a nagypolitika színpadán Timur Lenk mongol fejedelem, a kor egyik leg­zseniálisabb hadvezére. 1402. július 28- án az ankarai csatában Timur Lenk óri­ási győzelmet aratott I. Bajezid fölött, ez­zel fél évszázaddal későbbre tolta ki a Bi­zánci Birodalom végső bukását. Manuel ugyan lélegzetvételnyi szünethez jutott, de azt már nem lehetett kihasználni. Az idős császár nem sokkal ezután visszavo­nult a nyilvánosság elől, és Máté néven szerzetesként halt meg 1425. július 21- én. Egyik fia az a XI. Konstancia volt, aki utolsó bizánci császárként Konstantiná­poly 1453-as elfoglalásánál halt hősi ha­lált. ■ Múlt-kor.hu Szüreti szabályok 1. Sose kezdjük borivással a napot. A reggeli bor meg­fekszi a gyomrot, rátelepszik a mozgásközpontunkra, azonkívül kettőslátás is kialakulhat.Tapasztalt szüretelő törkölypálinkával indítja a reggelt féldecis kiszerelés­ben, ennek kiváló az értágító hatása, meg a muslincák sem jönnek ránk annyira, mint bor esetében. 2. Lehetőség szerint keveset tartózkodjunk napon. A szep­temberi-októberi napsütésnek még ereje van, könnyen okozhat szédülést, kóválygást, egyensúlyi zavarokat. Ha tehetjük, vonuljunk a pince hűvösébe, a megfáradt, kitikkadt szervezet itt tud igazán akkumulálódni. 3. Ernyőt, botot sose vigyünk magunkkal a pincébe, ez tud­niillik a lépcsőn való lezuhanásunkban akadályozhatja a biztos talajfogást, plusz a poharakat is leverhetjük ve­le, ami újabb bajforrás lehet (vágásos sérülések stb.). 4. A lopót mindig egy kézzel fogjuk, így szabad kezünkkel megtámaszthatjuk szüretelő társunkat. 5. Sose vedeljük a bort, csak hörpöljük, kortyolgassuk. A vedelő borivó anesztétikus, beárnyékolja az egész szü­retet, azonkívül a saját kezére is rá szokott lépni. 6. Ne kívánd meg felebarátod borát, ott a tiéd! 7. Óránként, kétóránként jöjjünk fel a pincéből, nézzük meg, hol tart a szüret, mire jutottak az asszonyok és a gyerekek. Ha a tőkék között szemlélődünk, kapaszkod­junk erősen a karókba, lábunkat próbáljuk meg cikli­kusan egymás elé rakni. 8. Az éneklés (Részeg vagyok, rózsám...), a szavalás (Ej, döntsd a tőkét...) jótékonyan hat a tüdőre, szívre, növe­li az együvé tartozás érzését, sőt még a seregélyek is el­menekülnek a környékről. 9. A házassági ígéretekkel csínján kell bánni, ez másnap rossz közérzetet okozhat. 10. Szüreti összeszólalkozásoknál bicskát, hordódongát nem illik használni, kínáljuk meg óborral az ellenfelet, az majd leteríti. 11. Ha beszédünkben már túlságosan sok a mássalhang­zó, taglejtésekkel is kifejezhetjük magunkat. Ennél ki­fejezőbb, ha csak ülünk a sarokban támasztva a falat. 12. Pincelépcsőre ne feküdjünk le aludni, mert áteshetnek rajtunk poharastól, lopástól. 13. Reggel ne ijedjünk meg a táskás szemű, piros orrú em­bertől a tükörben. Megvan szegénynek a maga baja... ■ Edenkert.hu 2006. szeptember 25., hétfő Sétáló cápafajt fedeztek fel Indonéziában Több mint 50 új fajt fedeztek fel Indonézia partjai mentén, többek közt egy kicsi, karcsú testű cápát, amely úszóin „gyalogol” a korallszir­­tek között. A kétféle gyalogló cápa mellett a kutatók találtak 22 új halfajt, 20 kőko­­rallt és 8 új garnélafajt. Az új fajokra két közelmúltban indított expedíció bukkant rá a Bird’s Head Seascape-nél, az Indonézia Papua tartományának északnyugati végén fekvő jellegzetes félsziget partjainál. A félsziget már ed­dig is híres volt biológiai sokszínűségéről. Az új fajok közül kiemelkedően izgalmas a két cápafaj, nyilatkozta Se­bastian Troeng, az expedíciót vezető Conservation International - egy washingtoni székhelyű, nonprofit szervezet - tengeri programjainak helyi igazgatója. A cápák mintegy 1-1,2 méter hosszúak, és a sekély korallzáto­nyokon az úszóik alsó lapján közlekednek. Rákokkal, csigákkal és kis ha­lakkal táplálkoznak. Roger McManust, a Conservation International főigazgatóját az „imád­­kozósáska-garnéla” nyűgözte le, amely pont úgy néz ki és viselkedik, mint az imádkozó sáskák, amelyek mellső végtagjaikat hirtelen kicsapva szerzik meg zsákmányukat. A tudósok lemérték, hogy a garnéla karjai 37 kilométer/másodperc se­bességgel vágódnak ki, amikor kis halakat és más zátonylakókat fognak el. A sebesség és a velejáró erő betörte az akvárium üvegét. A felfedezett új halfajok között több különféle „villódzó” ajakoshal akad, amelyek nevüket élénk rózsaszín, sárga, kék és zöld színeikről kapták: a hímek ezek mutogatásával igyekeznek rávenni a nőstényeket a párzásra. Valamennyi új fajt kevesebb, mint hat hét alatt fedezték fel, amit Mc­Manus figyelemreméltó teljesítménynek nevezett. Az alacsony népsűrűség, valamint a környező mély és hideg víz hozzá­járul a félsziget elszigetelődéséhez, és valószínűleg ez magyarázza az élővi­lág gazdagságát is, mondja McManus. A területet azonban egyre inkább fenyegeti a dinamitos és cianidos halászat elterjedése, valamint a közeli bányákból és fakitermelé­sekből származó szennyeződés. McManus igyekszik rávenni a he­lyi kormányzatot, hogy a Conser­vation Internationallel együtt­működve tegyenek meg min­dent a terület gazdag élővilágá- , nak megőrzéséért. I ■ National Geographic I A NAP ANEKDOTÁJA: Aiszóposz és a marhanyelv Aiszóposz görög meseköltő afféle magántitkár volt a Xantosz nevű filozófus házában, így, amikor a gazda ebédre hívta barátait, Aiszó­­poszt küldte el a piacra, hogy vásárolja össze a legjobb alapanyagot, amit csak talál, és abból készíttessen lakomát. A vendégek meglepve tapasztalták, hogy az asztalra, igaz rendkívül vál­tozatosan elkészítve, de kizárólag marhanyelvből főtt-sült fogások kerültek. Legjobban a házigazda Xantosz csodálkozott, és meg is kérdezte Aszóposz­tól a különös étrend okát. - Uram - hajolt meg Aszóposz -, te azt parancsoltad nekem, hogy a pi­acon azt vegyem meg, ami a legjobb. Márpedig mi lehet jobb, mint a nyelv. A nyelv a társadalmi élet eleven kapcsa, az igazság és a tudomány közvetítő­je, a politikai gyűlések legfontosabb szerve. Xantosz elnevette magát: - Rendben van, Aszóposz, de most próbára teszlek. Holnapra újra meg­hívom ugyanezeket a barátaimat, de ezúttal azt parancsolom: vedd meg a pi­acon a legrosszabb portékát, és abból csináltass ebédet. Másnap dél: vendégsereg, terített asztal, valamint nyelv pácolva, párol­va, pirítva, tűzdelve, édes mártással, savanyú mártással, csípős mártással... - Aiszóposz - rendelte maga elé rabszolgáját Xantosz megint csak teli az asztal nyelvvel. Mit jelentsen ez? - Azt jelenti, uram - felelte Aszóposz -, hogy a nyelv mindenek között a legrosszabb. Vajon nem a nyelv az oka minden Uszálynak, minden ellen­ségeskedésnek, minden háborúnak? Gondold meg uram: nincs a világon rosszabb dolog a nyelvnél.

Next