Magyar Szó, 2006. november (63. évfolyam, 255-280. szám)

2006-11-08 / 261. szám

/ / 6 ÚJVIDÉK kalauz@magyar­szo.co.yuMimSic Urbanisztikai kiállítás Ma délben­ 15 nemzetközi urba­nisztikai szalon néven kiállítás nyíllik a Vojvodina Sport- és Üzletközpont el­ső emeleti kiállítótere­ében. A szalon anyagát (mintegy 150 városrendezési munkát) a szakma legkiválóbb hazai és külföldi (crnagorai, Boszniai Szerb köztársaságbeli és magyarországi) kép­viselői alkotásaiból válogatták. A kiál­lítást újvidék polgármestere nyitja meg számos közéleti személyiség jelenlété­ben. A legjobb munkákat díjazzák. (G.B.) Kő-Szent Márton A Darányitelep egy részén tentk el a török hódoltság kezdetéig az az ősi­dőkre visszanyúló magyarok lakta kis­település, mely Érdújhelyi Menyhért kutatásai szerint a Kő-Szent Márton nevet viselte. A hálás utókor tisztelet­tel igyekezik emlékezni dicső elődei­re. Ennek a célnak elérése érdekében Dániel Ilona, dr. Mészáros Sándorné, Dániel József és Kaszás Károly kezde­ményezik a Kő-Szent Márton hagyo­mányápoló s emlékező asztaltársaság létrejöttét. A készülő statútum szerint minden esztendő november 11-én, Márton napján, az egykori Kő-Szent Márton Emléknapjaként jelölik meg a jeles dá­tumot. Az asztaltársaság ekkor ül össze kötelezően meghívott vendégekkel. Ez alkalommal önköltséggel, a magyar ha­gyományoknak megfelelően, egy idei lúdpecsenye és új bor felszolgálásá­val megtartandó díszebéden emlékez­nek a jelenlevők. Az asztaltársasághoz bármikor új tagok is csatlakozhatnak. (K. K.) ■ JÓZSEF ATTILA ISKOLA Új magyartanár A József Attila Általános Iskola 32 vegyes házasságból származó, illetve különböző okokból szerb tannyelvű tagozatra járó magát magyarnak val­ló tanulója óhajtja magyar nyelvtudá­sának tökéletesítését. Az iskola ennek érdekében órarendbe iktatott anya­­nyelvápolás néven szereplő foglalko­zást szervez. Kivitelezése érdekében ál­landó munkahelyet biztosított egy ma­gyartanár részére. A pályázaton Pecze Mária egyetemet végzett magyartanár­ra esett a választás, aki 60%-os munka­idővel végzi feladatkörét, azzal, hogy a fennmaradt 40%-os munkaidejét az iskolakönyvtár magyar részlege veze­tésének vállalásával tölti majd ki. (K. K.) ­ Áramszünet Hálózati munkálatok miatt ma reg­gel 8 órától 13.30-ig nem lesz áram a pirosi Felszabadulás utcában, Corta­­noveni és Ledincin 8.30 és 13.30 kö­zött lesznek rövidebb vagy hosszabb áramszünetek. RÖVIDEN Vörös vonal Az újvidéki székhelyű, az AIDS-el és más nemi betegségekkel kapcsolat­ban felvilágosítást, lelki és egyéb segít­séget, tanácsot nyújtó segélyvonal új önkénteseket toboroz. A feltételek kö­zött szerepel, hogy a jelentkezőknek ne legyenek előítéleteik, egyformán tekintsenek mindegyik segítségre szo­ruló telefonálónak, a jelentkezéseket a 021/6360-299-es és a 065/360-299- es telefonszámokon várják munkana­pokon reggel 9 órától este 20 óráig. A pályázat november 10-ig tart, jelent­kezni a redline@elons.org e-mail cí­men is lehet. (szb) Ki (nem) mond igazat? Dr. Dejan Mikavica sajtótájékoztatón tagadta a személye ellen a médiumokban felhozott vádakat Az utóbbi időben igen nagy teret szentelt a szerb média (a nyomtatott és elektronikus) dr. Dejan Mikavica újvidéki politikus (az SZDP parlamenti és önkormányzati képviselője, tanszékvezető tanár és számos politikai megbízatás viselője) „viselt dolgai” szellőztetésének. Különösen azok után vált a pletykarovatok szereplőjévé, hogy szolgálati kocsijával balesetet okozott melyben egy személy meg­sérült, újabban pedig aláírását megtalálták egy városi közvállalatnak kiállított vendéglői számlán. A fentiekkel és sok más nevéhez fűző­dő mendemondával kapcsolatban tartott tegnap, meglehetősen nagy médiaérdek­lődés mellett, sajtótájékoztatót dr. Dejan Mikavica. Visszautasította a személye és felesége ellen, a szerb sajtó és elektromos média egy részében gyakran emlegetett vádakat. Azzal terhelt egyes újságírókat, hogy fenntartások nélkül, az etikai és pro­fesszionális normák mellőzésével a poli­tikai pártok (elsősorban a VSZL és G-17 plusz) szolgálatába álltak. Ilyen értelem­ben nevezte meg a B92 televíziót, a 021- es rádiót, a Blic és Dnevnik napilapokat, amelyek a legtöbbet foglalkoztak Miha­vica politikai és társadalmi szereplésével. Hazugságnak minősítette azokat a vá­dakat, hogy valaha is kézjegyével látott el holmiféle éttermi számlákat és kijelen­tette, hogy soha semmilyen számlát nem írt alá semmilyen vállalat terhére. Hazug­ság az is, hogy ebédet adott volna egy ét­teremben a Víz- és Csatornaművek terhé­re. Ezzel szemben az az igazság, hogy gyak­ran és szívesen látott vendég barátai kö­rében, akik kisebb-nagyobb gyakorisággal szerveznek ebédeket különféle helyeken. Hazugságnak minősítette azt a híresz­telést is, hogy azért hagyta ott a Vojvodi­na Sport- és Üzletközpontot (Spens), mert más közvállalatban vállalt munkát. Fizetésének 2/3-át folyó év október 12-éig a Spensen kapta, 1/3-át pedig az egyete­men, ami összhangban van a törvények­kel. A történelem szak tanszékvezető ta­nárnak történő kinevezésétől az egyetem­ről kapja fizetését, ahol egyébként 1994 óta dolgozik. Visszautasította azokat a vádakat is, hogy több helyről is fizetést kap, mond­ván népképviselőként csak napidíjat vesz fel, fizetséget pedig a Transnafta Közvál­lalatban, ahol az igazgató bizottság tag­ja. Tagadta azt is, hogy befolyásának kö­szönhetően szerzett magas beosztású munkahelyet feleségének (a Víz- és csa­­tornaművekben), továbbá, hogy a VSZL és a G-17 Plusz pártok nyomására le kí­­vánna mondani bármely tisztségéről és képviselői mandátumáról. Ezekkel a ha­zug állításokkal szemben az az igazság, hogy tőle telhetően támogatta a politi­kai hovatartozásuk miatt munka nélkül maradtak elhelyezkedését szakmai tudá­suknak és a törvényes előírásoknak meg­felelően. Mikavica sajtótájékoztatója végén fel­szólította az újságírókat, hogy tudósítá­saikban álljanak a szakmai követelmények magaslatán, sohase gázoljanak mások be­csületébe, kerüljék a hazugságokat és a primitivizmust. Befejezésül válaszolt a kér­désekre, melyek gyakran szópárbajban végződtek. B G B Gábor Béla Művelődési találkozó Újvidéken Szombaton délután másodízben szervezték meg a dél-bács­kai magyar művelődési egyesületek találkozóját Újvidéken. A rendezvény a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület nagytermében kapott helyet, a találkozó szervezője a Hori­zont Dél-bácskai és Szerémségi Magyar Civil Szervezetek Szö­vetsége volt. A második találkozón a titeli Tiszavirág Magyar Művelődé­si Egyesület, a budiszavai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a kátyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a pirosi Fehér Fe­renc Magyar Művelődési Egyesület, a szenttamási Citerabará­­tok Köre, a palánkai Vecsera Sándor Magyar Művelődési Egye­sület, az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület, a feketicsi Feketics Művelődési Egyesület, a Vajdasági Magya­rok Népművészeti és Általános Oktatási Központja valamint az idei szerémségi magyar művelődési egyesületek találkozójá­nak házigazdája, a nyékincei Petőfi Sándor Művelődési Egyesü­let tagjai léptek fel. A vendégeket Bátori József, a Horizont Dél-bácskai és Sze­rémségi Magyar Civil Szervezetek Szövetségének elnöke és Gyül­­vészi Károly, a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület alel­­nöke köszöntötte. A találkozó résztvevői a vajdasági szórvány és szigetmagyarság településeiről érkeztek, olyan művelődési egye­sületekből, amelyek olyan területeken alakultak, ahol az anya­nyelven történő oktatás már 30-40 éve megszűnt. Ennek követ­keztében ezen művelődési egyesületek munkája is elsorvadt, de azért mégis felvállalták a magyar nyelv oktatásának, és e kis közösségek magyar közéletének megszervezését. A közös műsor után, amelyben az egyesületek ízelítőt mu­tattak be az elmúlt év folyamán folytatott tevékenységeikből, táncház és társalgás következett. (PE) Fehér Attila A Petőfi Sándor MME-ben a hét végén, szombaton és vasárnap Fábián Boriska (középen) vezetésével eladással egybekö­tött kiállítást tartott a Mimóza kézimunka csoport, mely 45 tagot számlál. A szervezők sikeresnek ítélték meg a rendezvényt és elégedettek az érdeklődéssel is. Felvételünkön a kézimunkások egy csoportja, néhány kiállított munka és a Mimóza védjegye Leszámolás az Újtelepen RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Tegnapelőtt este lövöldözés történt az Újtelep városrészben, a Ciric püspök ut­cában. A zimonyi illetőségű 46 éves Mlado B.-t akarták megölni, több fegyveres tá­madott rá, az egyik golyó a fejébe fúródott, súlyos, életveszélyes állapotban szállítot­ták az újvidéki kórházba. A nyomozás folyamatban van. • ■­­ A verbászi rendőrség kábítószer-kereskedelem alapos gyanúja miatt vette őrizet­be a 27 éves Vladan B.-t, a helybeli fiatalember tegnapelőtt hét csomagocska hero­int adott el egy két évvel idősebb, ugyancsak verbászi kábítószer-élvezőnek. A 4,6 gramm összsúlyú drogot a rendőrök megtalálták a vevőnél, ellene is bűnvádi feljelen­tést tettek. (szb) ÚJVIDÉK ARENA MOZI (nagyterem), a Cinemania ke­retében: The Illusionist, cseh-amerikai ro­mantikus dráma, fsz.: Edward Norton, Paul Giamatti, Jessica Biel, r.: Neil Burger (18) * Bor, mámor, Provence (A Good Year), ame­rikai romantikus komédia, fsz.: Russel Crowe, Albert Finney, Freddie Highmore, r.: Ridley Scott (20.30) * The Covenant, amerikai ak­cióhorror, fez.: Laura Ramsey, Sebastian Stan, r.: Renny Harlin (23) * (kisterem): A3 -R’n’R uzvraca udarac (A3- a R’n’R visszavág), ha­zai zenés komédia, forgatókönyv­: Srdan Dra­­gojevic, r.: Petar Pasic (17.15,19, 20.45, 22.30) JADRAN MOZI: Nagyon vadon (Open Se­ason), amerikai családi rajzfilm, szerb nyelv­re szinkronizált változat (17, 18.30) * The Prestige, angol-amerikai fantáziadráma, fez.: Hugh Jackman (20,22.15) MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: Háromszor (Itt­ hao de shi guang), francia- taiwani roman­tikus dráma (20.30) * Good Night, and Go­od Luck, amerikai történelmi dráma, fez.: Jeff Daniels, David Strathairn, Robert Dow­­ney jr., George Clooney, r.: George Clooney (19, 23) * (kisterem), a német expresszio­­nizmus remekművei: Die Nibelungen, 1924- ben forgatott fantáziadráma, második rész, r.: Fritz Lang (20). Tel.: 528-972 SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ: a szlovákiai J. G. Tajovski színház vendégszereplése Mo­­lière egyik vígjátékával lépnek fel (Pera Dob­­ri­novic színpad 19­30) * Sterija: Felfuval­­kodott tökfej, komédia (kamaraszínpad, 21) ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ: Koldustetű, Gion Nán­dor: A kárókatonák még nem jöttek vissza cí­mű regénye alapján színpadra adaptálta Gyarmati Kata és Mezei Kinga, r.: Mezei Kin­ga (19) ÚJVIDÉKI SZABADEGYETEM: Munkás ut­ca 20, telefon: 021/529-861. ART KLUB: Templomudvar 5. VÁROSHÁZA DÍSZTERME: Ante­orgin-est, klarinét és zongorakoncert (20). A belépés ingyenes. TÁRLATOK PODRUM GALÉRIA: Filip Gorgiev képki­állítása, a tárlat november 14-ig lesz megte­kinthető. Apolo Üzletközpont, Szabadság tér 3. VAJDASÁGI KÉPZŐMŰVÉSZEK EGYESÜ­LETÉNEK GALÉRIÁJA: Lázár Tibor festő képkiállítása, a tárlat a hétvégéig lesz megte­kinthető, a galéria 10-től 18.30-ig tart nyitva. Mihailo Pupin sugárút 9., telefon: 524-991. FRIDA KLUB: Laza Telecki 7. VAJDASÁGI IPARMŰVÉSZEK GALÉRIÁJA nyitvatartási idő 9-től 14.30-ig, Ilija Ognjano­­vic utca 3., telefon: 524481. KIS MŰVÉSZETI SZALON: Jovanka Ulic rajzkiállítása, a tárlat november végéig lesz megtekinthető. Mihailo Pupin sugárút 9. ART KLINIKA: Görög iskola utca 5. MOST GALÉRIA: Putnik vajda utca 2. A MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KIÁLLÍTÓ­­TERME: a galériában hétköznap 10-14, dé­lután 17-től 21 óráig fogadják a látogatókat, Templomudvar 5., telefon: 528-972. BOSKO PETROVIC GALÉRIA: Faliszőnyeg­­kiállítás, nyitva 9-től 17 óráig a Bastion Leo­pold u. 1. alatt, telefon: 433-588. ZLATNO OKO GALÉRIA: nyitva 9-től 19 óráig, LazaTelecki u. 3­1., telefon: 529-075. MÚZEUMOK VAJDASÁGI MÚZEUM: FORMA 19 elneve­zésű kiállítás, a múzeum nyitva 9 és 14 óra között, Duna utca 35-37., telefon: 525-059 és 420-566. A TERMÉSZETVÉDELMI INTÉZET MÚZE­UMA: Munkás utca 20., hétköznap nyitva 9 és 17 óra között, telefon: 421-144. VÁROSI MÚZEUM: Péterváradi vár, nyitva 9 és 17 óra között, telefon: 6433-145 és 6433- 613. 2006. november 8., szerda Újvidéki Rádió 6 órától 24 óráig ultrarövidhullámon a 90,5, a 92,5 és a 100,3 MHz-en A mai műsorból: 7.00,15.00,18.30 és 21.30 Híradó 09.05-12.00 Hangadó szerda:­­ Riport a járéki haláltáborról. 15.35— 16.30 Beszédtéma: Egészséges táplálkozás. A 021/521-121-es telefon­számon várja a témával kapcsolatos véleményüket a szerkesztő, Grajlah Emma. 16.35- 17.30 Oktatás Hallgassa ma is a vajdasági közszolgálati rádiót!

Next