Magyar Szó, 2007. január (64. évfolyam, 1-25. szám)
2007-01-19 / 15. szám
20 LAPZÁRTA Torkot vágó kardnyelő Torkon vágta magát egy kardnyelő előadás közben egy londoni cirkuszban, és emiatt három héten át nem tudott se enni, se inni, mégsem tántorítja el balesete a mutatványoskodástól: már a héten ismét porondra áll. A 30 éves, német származású férfinak ugyanakkor van „rendes” szakmája is, korábban adóellenőrként dolgozott. Bizonyára abban a minőségben is a frászt hozhatta sokakra, csakúgy mint balesetével, amelynek láttán a közönség soraiból egy nő elájult, a kardnyelőt pedig életveszélyes sérüléssel vitték kórházba - emlékeztetett a The Sun című brit lap. (MTIPanoráma) Elhunyt Art Buchwald Nyolcvanegy éves korában elhunyt Art Buchwald neves amerikai újságíró, aki a szociális és politikai élet fonákságait kipellengérező szatirikus írásaival vált népszerűvé az Egyesült Államokban. Munkásságát 1982-ben Pulitzer-díjjal tüntették ki. Halálhírét csütörtökön fia jelentette be. Joel Buchwald elmondta, hogy apja veseelégtelenségben szenvedett, és tavaly attól tartottak, hogy már csak hetei vannak hátra. Februárban egy szociális otthonba helyezték el, de az idős újságíró hazatért, és állapota olyannyira javult, hogy még könyvet is írt élményeiről. Buchwaldot szerdán washingtoni otthonában érte a halál. (MTI/Beta) Kambodzsai „Maugla” Tizenkilenc év után bukkant elő az erdőből egy 27 esztendős kambodzsai nő, aki időközben teljesen elfelejtette az emberi beszédet, és félig állatnak tűnik. A kambodzsai „Maugla” 8 évesen, még 1988-ban tűnt el bivalyterelgetés közben egy elhagyatott őserdei részen. Szülei már régen feladták a reményt, hogy valaha is viszontláthatják lányukat, ám nemrégiben egy falubeli észrevette, hogy eltűnt az ebédje, amelyet egy ételhordóban hagyott földje közelében. Átfésülte a területet, és eközben meglátott egy pucér emberi lényt, akit azután több barátja segítségével elfogott. A „dzsungelnőt” felismerte az apja, főképp a hölgy hátán lévő gyermekkori sérülésről, de a hatóság DNS-vizsgálattal fogja kideríteni, hogy valóban a 19 éve eltűnt lányka került-e elő. Szülei már beleegyeztek ebbe, a nő természetesen nemigen tudja, hogy miről van szó. Amúgy a nő az első napokban nem akart se fürdeni, se ruhát magára venni, se pálcikákkal enni, Üvöltve lökdöste el magától a segíteni próbálókat, de a negyedik napon kezdett együttműködőbbé válni. (MTI-Panoráma) WWW.MAGYARSZO.INFO WWW.MAGYAR-SZO.CO.YU E-mail: SZERK@MAGYAR-SZO.CO.YU Alapító: Magyar Nemzeti Tanács ■ Kiadja a Magyar Szó Lapkiadó Kft. ■ Igazgató:Mihók Rudolf ■ Megbízott főszerkesztő: Kókai Péter ■ Főszerkesztő-helyettes: Kontra Ferenc * Rovatvezetők: Pálics Márta (Külföld), Bajtai Kornél (Belföld), Szeli Miklós (Közelkép), Tóma Margaréta (Szabadka), Kovács János (Újvidék), Fodor István (Tiszavidék), Nagy Klára (Topolya), Sinkovits Péter (Kitekintő), Kocsi Zoltán (Gazdaság), Mihályi Katalin (Művelődés), Szerencsés Anna (Szabadidő), Laták István (Sport), Kabók Erika (Hétvége) ■ A szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 21000 Novi Sad, Vojvode Miskca 1. Telefonok: központ (021) 457-244, titkárság (021) 456466, (021) 557-232, szerkesztőségek: külpolitika (021) 456693, kitekintő (024) 814-550, belpolitika (024) 555-530, művelődés (024) 555-530, sport (024) 814-550, hirdetőosztály (021) 457-633, (021) 457-505, telefax: (021) 557-243, ■ Újvidéki szerkeztőség: (021) 457497, (021) 456 624 ■ Szabadkai szerkesztőség: (024) 556 530, telefax: (024) 553-851, hirdetőosztály (024) 552458 (telefon és telefax) ■ Zentai szerkesztőség: (024) 814-550, telefax: (024 ) 812-347 ■ Topolyai szerkesztőség: (024) 711-336 ■ Folyószámla: Újvidéki Bank, 340-15329-18 ■ Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza ■ Belföldi előfizetés egy hónapra 740 dinár, negyedévre 2088, fél évre 3900, egy évre 7800 dinár. ■ Külföldre (Európa országaiba) egy hónapra 3782 dinár, negyedévre 3214 dinár, fél évre 22152 dinár, egész évre 44304 dinár. Külföldre (tengerentúli országokba) egy hónapra 8900 dinár, negyedévre 26600 dinár, fél évre 52900 dinár, egész évre 105700 dinár ■Terjeszti a Magyar Szó Kft., Újvidék. Telefon/fax: (021) 557-304. Folyószámla: Pannon Bank Újvidék, 3462324 ■ Készül a Magyar Szó Lapkiadó Kft. nyomdájában, Újvidéken. Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője az »OBSERVER« BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ 1084 Budapest, Auróra urL. tel.: 303-4738, fax: 303-4744 e-mail: uYaFketing@observer.hu http://www.observer.hu Restaurálják és bővítik a firenzei Uffizi képtárat. A képen a világhírű galéria belső zárt tere látható, amelyet most megszálltak a munkások, halmozzák az építőanyagot. A Nuovi Uffizi, azaz Új Uffizi várhatóan hat év múlva, 2013- ban fogadja a látogatókat. A spanyolnátha titka Az 1918-ban pusztító spanyolnátha legtöbb áldozatát a saját immunrendszere ölte meg - erre a meglepő következtetésre jutott egy amerikai japán kutatócsoport, amely a kanadai Winnipegben lévő Nemzeti Mikrobiológiai Laboratóriumban végezte munkáját. A Nature című amerikai tudományos folyóirat online kiadásában közölt jelentés emlékeztetett arra, hogy a spanyolnátha 1918-ban a világ lakosságának egyharmadát megfertőzte és mintegy 50 millió áldozatot követelt, 25-ször annyit, mint egy átlagos influenzajárvány. A Darwin Kobasa vezette kutatócsoport genetikailag teljesen újragyártotta az 1918-as influenza A vírust, és emberszabású majmokat fertőzött meg vele. Az áldozatok immunrendszere túlreagálta a fertőzést és elpusztította a tüdőszöveteket. Ez egyben magyarázattal szolgál arra is, hogy elsősorban miért a 29-30 év közötti fiatal emberek közül estek a legtöbben a spanyolnátha áldozatául. Általában ugyanis a fiataloknak a legerősebb az immunrendszere, de ez ebben a speciális esetben sokkal többet ártott, mint amennyit használt. Szervezetük védekező mechanizmusai ugyanis jóval több tüdőszövetet pusztítottak el, mint a gyerekeké, vagy az idős embereké, illetve olyan betegeké, akiknek legyengült az immunrendszere. (MTI) Vajdaság Vajdaságban: szeles idő várható, a széllökések ereje helyenként eléri a 60-80 kilométert óránként. Délelőtt felhős idő, esővel, délután eláll a csapadék, és gyengül a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet 9—11 fok, a legmagasabb nappali 14-16 fok. Az ország területén szintén szeles lesz az idő, délelőtt esik, a hegyvidéken havazik. Délután előbb az északi térségekben, aztán másfelé is kiderül az ég. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-11 fok, a legmagasabb nappali 12-17 fok. Távolabbi előrejelzés: a hét végén meleg idő lesz, a hőmérséklet 18 fokig emelkedik. Szombaton napsütés, vasárnap délelőtt derült idő, délután azonban borulás kezdődik, eső is lehetséges, a hőmérséklet csökken. Hétfőn és kedden borús idő lesz, időnként esővel és valamivel hűvösebb idő, a hegyvidékeken havazás várható. maxmin Belgrád 16* 12* Podgorica 12* 9* Budva 14* 11* Budapest 11* 7* Athén 18* 10* Róma 15* 6* Párizs 13* 12* Berlin 8* 6* London 12* 8* Moszkva 7* 1* Újvidék 15* 11* Szabadka 15* 9* Zombor 15* 9* Nagybecsk 15* 10* Kikinda 14* 9* Versec 14* 9* VNoattarg Umbreta wwwweath€f2urT>bfel!acom Európa Európában: a kontinens központi és nyugati térségeiben viharos erejű szél fúj, helyenként 120 km/óra sebességgel. Felhős idő lesz, Közép- és Nyugat-Európában esővel, északon havazással. A hőmérsékleti értékek 6 és 12 fok között alakulnak, azzal, hogy északon, Svédországban fagypont körül (Stockholmban -1 fok), a Balkánon viszont jóval melegebb lesz, Athénban például 18 fok. Vízállás A Duna Bezdánnál 94 (-8), Apaútnál 149 (-8), Gombosnál 130 (-5), Pálinkánál 147 (-3), Újvidéknél 179 (0), Slankamennál 262 (+2), Zimonynál 314 (0), Pancsovánál 326 (+10) cm. A Tisza Törökkanizsánál 308 (+9), Zentánál 328 (+7), Törökbecsénél 303 (0), Titelnél 280 (+6) cm. A Béga Tamásfalvánál22 (+2) cm. A Temes Módosnál 102 (-14), Szécsánynál 258 (-6) cm. A víz hőmérséklete Bezdánnál 5,4, Apatinnál 5,3, Gombosnál 5,7, Pálinkánál 5,7, Újvidéknél 5,6, Zimonynál, 5,0, Törökkanizsánál 4, Zentánál 3,6, Törökbecsénél3,5, Tamásfalvánál 4,5, Módosnál 4,5 fok. Időjárás OSCAR Külföldi kategória Az Oscar-díjra nevezett külföldi filmek közül kilenc került be abba a csoportba, amelynek tagjai közül néhány nap múlva választják ki a díjra jelölt öt alkotást. A listán nem szerepel magyar film. Egy algériai, egy kanadai, egy dániai, egy francia, egy német, egy mexikói, egy új-zélandi, egy spanyol és egy svájci film került be a csoportba. Ez az első alkalom, hogy az Amerikai Filmakadémia nyilvánosságra hozta az Oscar-díjra esélyes külföldi filmek bővített listáját. Korábban az öt jelöltet az összes benevezett film közül választották ki, az új szabályok alapján azonban az idei évtől már a jelölés előtt köztik a bővített listát. A listán szereplő filmek számát New York-i és Los Angeles-i szavazók testülete szűkíti le ötre, a döntést január 23-án jelentik be. Összesen 61 külföldi filmet neveztek be a legjobb idegen nyelvű film kategóriájába. Magyarország Hajdú Szabolcs munkáját, a Fehér tenyér című filmet nevezte be a 2007-es Oscardíjra. A díjátadó ünnepséget február 25-én tartják majd. (MTI) Az Iron Maiden Belgrádban Március 14-én a belgrádi Vásár csarnokában hangversenyezik a brit Iron Maiden heavy metal együttes. A koncert szervezője a macedón Avalon produkciósház, melynek köszönhetően nem túl régen a Lebsol újrajárta az ex-jugoszláv térségeket. A koncertre január 24-én kezdik árusítani a jegyeket, az ára azonban még nem ismeretes. Az 1976-ban alapított Iron Maiden fennállása óta 25 albumot adott ki, utolsó albuma, a A Matter of Life and Death címűt, tavaly jelent meg. ■N. MÁSODIK IDEGEN NYELV Negyedik osztálytól A köztársasági oktatási minisztérium javaslata szerint a második idegen nyelvet már negyedik osztálytól kezdenék ta■nulni az általános iskolások. Erről a Nemzeti Oktatási Tanács dönt az elkövetkező hetekben. A minisztérium szerint azzal, hogy a diákok az eddiginél egy évvel korábban kezdenék a második idegen nyelv tanulását, az ötödik osztályban eggyel kevesebb új tantárgy várna rájuk, tehát ez könnyítést jelentene. 2007. január 19., péntek JÓ REGGELT jelentem alassan, fejlődtünk. Legalábbis olyan értelemben, hogy utolértük az elembertelenedett kapitalista világot- mi másban, mint elembertelenedésben. Abban az átkosban azt hallottuk, hogy a munkásokat kifosztó kapitalizmusban az emberek elidegenedtek egymástól, miközben mi a munkatársainkkal együtt tudtunk ünnepelni szülinapot, névnapot. Nőnapra a munkahelyükön hölgyek virágot kaptak, és minden férfiútól borgőzös puszit. A fiúk húsvétkor a meló szünetében meglocsolták a lányokat, asszonyokat, előkerült bizony karácsony böjtjén a mézes pálinka is. És nem ment a munka rovására! Tudtuk, ki készül oltár elé, együtt örültünk a gyermekáldásnak, próbáltunk lelket önteni a gyászolóba. Természetes volt, hogy tudtunk egymás öröméről-bánatáról, osztoztunk is jóban-rosszban, amennyire lehetett, amennyire a munkatársi kapcsolat feljogosított rá. Manapság sok helyütt mintha nem is lenne kapcsolat, legalábbis emberi, a munkatársak között. Mindenki teszi, a dolgát, de nem hangzik el közben egy-két barátságos szó, elvesztek azok a meghitt kis gesztusok, amik elviselhetővé tették korábban még a nyomorúságot is. A tranzíció meg privatizáció nevű véres játékokban elveszett az ember, mint érték, elkopott az emberség, ami enyhíthetné a gyötrelmes világ hétköznapi kínjait. Munkatársak jönnek-mennek, anélkül, hogy köszöntetnénk őket, vagy elköszönnénk tőlük. Pedig talán néhány kedves szó oldhatná az érkező feszültségét, és enyhíthetné a távozó fájdalmát. ■ M. M. Sára napja van Héber eredetű bibliai név. Jelentése fejedelemnő, hercegnő, uralkodó asszony. Napkelte: 07.22, napnyugta: 16.19 Holdkelte: 03.58, holdnyugta: 11.30 Ezen a napon ■ született 1736-ban James Watt, a gőzgép feltalálója ■ született 1809-ben Edgar Allan Poe amerikai költő, író ■ született 1839-ben Paul Cézanne posztimpresszionista festő