Magyar Szó, 2008. március (65. évfolyam, 49-72. szám)

2008-03-13 / 59. szám

4 BELFÖLD belfold@magyar­szo.co.yu NlccmSic RÖVIDEN ■ ZVEZDAN TERZIC Lemondott Zvezdan Terzic, a Szerbiai Labda­rúgó Szövetség elnöke tegnap végér­­­vényesen lemondott tisztségéről. Terzic lemondó nyilatkozatát el­juttatta a szövetség közgyűlésének, végrehajtó bizottságának és a sürgős kérdésekkel foglalkozó bizottságának. - A kialakult, sajátos helyzet mi­att végérvényesen lemondok a Szer­biai Labdarúgó Szövetség elnöki tisztjéről - áll Terzic levelében. - Büszke vagyok mindarra, amit eddigi pályafutásom során játékos­ként, edzőként és a szövetség elnö­keként tettem - fűzte hozzá a szövet­ség leköszönő elnöke. A rendőrség a múlt héten nyomo­zást indított Terzic ellen, mert fennáll a gyanú, hogy 1998-ban, az OFK Be­ograd labdarúgóklub vezetőjeként 1,1 millió márka haszonra tett szert játé­kosok jogellenes átigazolása révén. A távozó elnök február elején hagyta el az országot azzal az indok­kal, hogy szakmai továbbképzésre megy az Amerikai Egyesült Álla­mokba. Február 27-én kellett volna, hogy visszatérjen, de a mai napig nem érkezett meg. (Beta) ■ KURSUMLIJA Szalmonella az óvodában Szalmonellásak a kursumlijai Nap­óvodába járó gyermekek, erősí­tette meg a hírt Mladen Petrovic, a prokupljei kórház fertőző osztályá­nak főnöke.­­A prokupljei kórházban gyógy­kezelt, 11 gyerektől vett mintából kiderült, hogy mindannyiukat szal­monella - baktérium fertőzte meg - mondta el Petrovic. A fertőzést az óvodában kiosztott tejszínhabos búza okozta, állapították meg a nisi egészségvédelmi intézetben. Az egyelőre nem ismeretes, hogy a baktérium a búzában volt, vagy egyik dolgozó a fertőzés forrása, mondta el Boban Lukovic, az inté­zet igazgatója. A prokupljei kórház fertőző osztá­lyán arra gyanakodnak, hogy a Nap óvodából még 21 gyerek fertőződött meg szalmonella baktériummal. (Beta) A KOSOVÓT SPORTCIPŐKÉRT Vádemelés A Kosovo m palik (Komát sportcipő­kért) néven elhíresült felvételen szerep­lő két lány ellen tegnap vádat emelt a belgrádi első községi ügyészség. A 20 éves Maja Trbojevicet és a 19 éves Jovana Petrovicot azzal gyanúsít­ják, hogy rablást követtek el a Kosovo függetlensége elleni tüntetés után, közölték az ügyészségen. A lányok szabadlábon védekezhetnek, mert az ügyészség nem kérte az előzetes letar­tóztatásukat. Nagy értékű árucikkek eltulajdonításáért egytől nyolc évig terjedő börtönbüntetés szabható ki. A vád elfogadása után az első községi bíróságon kerül sor a tár­gyalásra. A Youtube-ra felkerül felvételen Trbojevic és Petrovic látható, amint a Kosovo függetlensége elleni tün­tetés után egy szétvert boltot foszta­nak ki. (Tanjug) A SZERBIAI VASUTAK Négy járat szünetel Március 24-éig négy járat ideigle­nesen szünetelni fog a Belgrád-Sza­­badka-Belgrád vasútvonalon, tette közzé tegnap a Szerbiai Vasutak.­­ A 20:05-kor Belgrádból Új­vidékre, a 22:20-kor Újvidékről Belgrádba, a 22:14-kor Szabadkáról Újvidékre és a 22:19-kor Újvidékről Szabadkára induló járatokat szünte­tik be ideiglenesen. A vállalat közle­ménye szerint ennek a megnöveke­dett teherforgalom az oka. (Beta) „Szerbia lelassult” Zoran Bindic halálának ötödik évfordulójára emlékeztek hazai és külföldi vezetők is A szerbiai kormány épületének bejárata előtt öt évvel ezelőtt megölték az ország miniszterelnökét. Zoran Dindicre tegnap, a merénylet évfordulóján több ezren emlékeztek meg. Folytatás az 1. oldalról A szerbiai kormány tagjai is megem­lékeztek Zoran Dindicről. A kormány­épület udvarában, ahol a miniszterelnö­köt megölték, helyezték el koszorújukat. A leköszönő kormány tagjai - élükön Vojislav Kostunica miniszterelnökkel - egyperces néma csenddel adóztak Bindic emléke előtt. TÖBB EZER MEGEMLÉKEZŐ Zoran Bindic felesége, Ruzica, gyere­kei: Luka és Jovana, anyja, Mila és test­vére, Gordana a miniszerelnök sírjánál emlékeztek. A családdal volt a Demokrata Párt több vezetője is, többek között Boris Tadic köztársasági elnök, a DP vezetője. A Cedomir Jovanovic vezette Libe­rális Demokrata Párt több ezer ember kíséretében érkezett a kormányépület udvarába. A koszorúzást követően Jova­novic azt nyilatkozta, hogy a szerbiai tár­sadalomnak mindenképp vissza kell tér­nie arra az útra, amelyen Zoran Dindic szerette volna vezetni az országot. Ehhez viszont le kell térni a mostani útról, ame­lyet Slobodan Milosevic politikájának a folytatása fémjelez, tette hozzá.­­ Zoran egyik üzenetében azt mond­ta, hogy a jövőben találkozni fogunk. Mi azt szeretnénk, ha ez a jövő május 11-e lenne - mondta az LDP vezetője, Zoran Bindic volt párttársa. Bindic egykori kormányának több tagja is megemlékezett a miniszterel­nökről. Bozidar Delic, a Bindic-kor­­mány pénzügyminisztere büszke arra, hogy része lehetett annak a kormány­nak. Mint mondta, ma lehet igazán észrevenni, hogy Bindic mennyire hi­ányzik Szerbiának. Ő is május 11-ére, a választás napjára utalt. Szerinte az a nap jelenti a lehetőséget arra, hogy új­raéledjen Dindic víziója. - Fontos, hogy Zoran Dindic Szerbi­ája győzzön május 11-én, és bejuttassa az országot az Európai Unióba - mondta Bozidar Delic, aki a gyilkosság megren­delőinek felkutatásáról is nyilatkozott. - Vannak arra vonatkozó jelek, hogy honnan származhatott az ihlet Dindic meggyilkolásához. Bátorító ha­tással volt rám a gyilkossággal vádoltak elítélésekor elhangzott mondat, amelyet a tárgyalást lefolytató bíró mondott. Eszerint a büntetés kirovásával nem lehet vége az ügynek - tette hozzá a Bindic-kormány pénzügyminisztere. „Szerbia, Bindic halála után öt évvel, újra a kilencvenes éveket éli át, Vojislav Kostunica kormánya pedig egy évtizeddel vetette vissza az orszá­got.” Ezt Zoran Zivkovic, a Bindicet követő miniszterelnök mondta tegna­pi beszédében. - Az ország ellen nem vezettek be szankciókat, nem bombáznak bennün­ket, de minden más ugyanolyan, mint a kilencvenes években volt. A lehető leg­rosszabb viszonyunk van a régió orszá­gaival, Szerbia jó úton halad afelé, hogy elzárja saját magát a világtól - mondta Zivkovic, kiemelve: Szerbiának jelen pillanatban nincs reménye. - A legszörnyűbb, hogy Szerbiának már nincs reménye. Szétrombolták azt a reményt, amely Zoran idejében élt - tette hozzá. Zivkovic megismételte tegnapelőtti kijelentését, amely szerint „tudjuk, hogy kinek származott politi­kai haszna Dindic meggyilkolásából”. Ezek az emberek pedig az országban „különböző funkciókat töltenek be”. EURÓPAI BIZTATÁS A gyilkosság évfordulója kapcsán kö­zös nyilatkozatot adott ki a francia és a svéd külügyminiszter. Bernard Kouch­ner és Carl Bildt ezzel rótta le tiszteletét az egykori miniszterelnök előtt. A szövegben, amelyet számos nagy példányszámú nyugati napilap is lekö­zölt, tegnap arról is írnak, hogy bizto­sak abban, hogy Szerbia „nemsokára az Európai Unió tagja lesz”, mivel „más­képp nem lehet”. A két ország külügyi tárcájának vezetői országaik támogatásáról bizto­sították Szerbiát az európai integráció útján. ■ Összeállította: víz FoNet V­j Söprűkkel a bíróságra Nagybecskereken tiltakozó felvonulást tartottak a Sinvoz és a BEK dolgozói A csődbejutott Sinvoz vasúti szerelvényeket javító és a BEK húsipari vállalat mintegy 350 dolgozója söprűket és transzparenseket tartva vonult fel tegnap Nagy­­becskerek utcáin. A megmozdulás incidensek nélkül zajlott. Mindkét gyár privati­zálását megsemmisítették, de a csődeljárást egyikben sem állították le. A dolgozók szerint korábbi tulajdonosaik Nebojsa Ivkovic, illetve Milos Jovic törvényellenes módon, szándékosan juttatták őket csődbe és most attól félnek, hogy az eljárások végén visszakerülnek a korábbi tulajdonos keze alá. A tiltakozók a Sinvozból indultak és egy-egy percre megálltak a rendőrség épü­lete, a községháza és a bíróság előtt. Mita Lisica a tiltakozás vezetője ezzel kap­csolatban csak annyit mondott, hogy ők, mármint a tiltakozók, jól tudják, hogy kikért és kinek szólt a néma csönd. Emlékeztetőül: a két gyár több, munka nélkül maradt dolgozója lett öngyilkos, vagy érte hirtelen halál. A tiltakozók úti célja pe­dig a bíróság volt, ahol a kereskedelmi bíróság tanácsa előtt 11 órakor kezdődött a Sinvoz csődeljárási ügyének a tárgyalása. A bíróság előtt nagyszámú rendőr várta a tiltakozókat, de aki akart - ellenőrzés után - bemehetett a tárgyalásra. - Ez az első tiltakozásunk békés, de hogyha 30 napon belül az illetékes állami intézmények, elsősorban a szervezett bűnözést üldöző szervek, nem vizsgálják ki a Sinvoz gazdálkodását a 2005,2006 és 2007-es évben, akkor változtatunk tiltakozá­saink formáján, és a polgári engedetlenséghez folyamodunk. Mert ha az intézmé­nyek nem végzik a munkájukat, amivel nem becsülnek bennünket, akkor nekünk is jogunkban áll nem tisztelni őket. Emlékeztetnék rá, hogy Mladan Dinkic január 16-án kijelentette, hogy alapos a gyanúja annak, hogy szándékosan juttatták csőd­be a Sinvort. Úgy hallottuk, hogy 25 ezer oldalnyi anyagot vizsgáltak át, de jelentés még nincs, mondta Mita Lisica, korruptnak nevezve a nagybecskereki bíróságot. A nagybecskereki kereskedelmi bíróságon megtartott tegnapi, egyórás tár­gyaláson a Sinvoz iránti követelések listájának az összeállítása kezdődött meg. A legújabb adatok szerint a Sinvoz tartozása 540 millió dinár, fele annyi, mint a leg­utóbbi felméréskor. ■ v r Kecskés István 2008. március 13., csütörtök Tanú hiányában a jövő héten folytatódik a Seselj elleni büntető eljárás A Vojislav Seselj elleni tárgyalás a hágai törvényszéken csak a jövő héten fog foly­tatódni, mert az ügyészeknek nem sikerült időben Hágába vinni a következő tanút. Seselj tegnap Vilim Karlovicnak, a vád tanújának tett fel keresztkérdéseket, aki kedden tett vallomást arról, hogy mi történt 1991-ben, miután a szerb csapatok elfoglalták Vukovárt. Karlovic akkor horvát katona volt, és elmesélte, hogy 1991. november 20-án hogyan mentette meg az életét három szerb önkéntes az ovcarai farmon, majd Vukovárban. A Seselj elleni vád szerint azon az estén a Szerb Radikális Párt önkéntesei, akik a Leva supodelica elnevezésű egységben szolgáltak, 200 horvát hadifoglyot végez­tek ki az ovcarai farmon. A keresztkérdések feltétele során Seselj azt állította, hogy a Karlovicot fogva tartó és bántalmazó „csetnikek” nem a Szerb Radikális Párt önkéntesei voltak. A tanú viszont elmondta, hogy egyiküket a Belgijának hívták, és a belgrádi Partizán szurkolója volt. Seselj nem tagadta, hogy a Kinéz és a Maré nevű önkéntesek, akik megmentet­ték Karlovicet a Belgija vezette csoportól, a Leva supoderica nevű osztaghoz tartoz­tak volna, viszont kétségbe vonta a tanú képességét, hogy a „csetnikeket” megkü­lönböztesse a Vukovár területén tevékenykedő más félkatonai alakulatoktól. Az ovcarai birtokon történt háborús bűntett elkövetői elleni első tárgyaláson a Kinéznek becézett Predrag Milojevic 20 év börtönbüntetést kapott, a Marénak becézett Marko Ljubojét pedig felmentették a vád alól. Azon a tárgyaláson Karlovic Milojevic és Ljuboje védelmének a tanúja volt. Belgrádban ezt az ügyet újra tárgyalják, mert a Legfelsőbb Bíróság semmisnek nyilvánította az első fokú ítéletet. Miután Seselj befejezte Kaslovic kikérdezését, a vád újabb tanút szólított a bíró­ság elé, aki szintén vukovári hadifoglyok sorsáról tett vallomást. Néhány kérdés feltétele után Dragutin Berghofer vallomását írott formában vitték be a jegyzőkönyvbe. Seselj visszautasította a tanú kikérdezését, mert szerinte az írott vallomás nem szabályszerű. A Szerb Radikális Párt vezérét gyilkosságokkal, kínzásokkal, kitelepítésekkel, kegyet­len bánásmóddal, rablással, horvátországi és boszniai falvak megsemmisítésével, vala­mint a Vajdaságban lévő Herkóca falu horvát lakosságának elüldözésével vádolják. Az ellene folyó tárgyalás március 18-án folytatódik. (Beta)

Next