Magyar Szó, 2008. augusztus (65. évfolyam, 176-201. szám)

2008-08-07 / 181. szám

2008. augusztus 7., csütörtök A legutóbbi három olimpián a szerbiai spor­tolók Jugoszlávia és Szer­bia és Montenegró válogatottjának tagja­iként indultak és rendre nyertek néhány érmet. Idén már csak Szerbiát ír a póló­kon és melegítőkön, a kilátásba helyezett siker viszont nagyobb lehetne az előbbi­eknél. Még akkor is, ha ezúttal nem lesz ott a sokáig nemzeti büszkeségként kezelt kosárlabda-válogatott, amely 1996-ban az USA Dream Team-jével vívta a döntőt. Az idők változnak, Szerbiát Pekingben csaknem annyi egyéni sportoló képvi­seli, mint amennyien a csapatsportok­ban léphetnek fel. Az összesen 92 spor­toló közül 37-en indulnak nyolc egyéni sportágban és váratlanul népes az úszók és atléták csapata. Nagy meglepetésre ugyanis 9 úszó és 10 atléta teljesítette az olimpiai normát, s közöttük éremesé­lyesek is vannak, de még ifjúsági korú tehetségek is, akiknek a pekingi indulás lesz a hivatalos bemutatkozás a felnőtt mezőnyben és egyben sajátságos főpróba a négy év múlva Londonban megrende­zésre kerülő játékokra. Érdekes még egy statisztikai adat, hisz a szerb színeket az olimpián 35 vajdasági képviseli. Ezek zömmel tartományi szüle­tésűek, de van közöttük négy olyan is, akik ugyan délebbre láttak napvilágot, de évek óta tartományi klubok tagjai. Az alábbiakban lássuk, hogy Szerbia mely sportágakban, kikkel és milyen éremszerzési esélyekkel indul. ATLÉTIKA (10 VErSENYZŐ) Nenad Filipovic gyalogló, Predrag Filipovic gyalogló, Tatjana Jelaca gerely­hajítónő, Olivera Jevtic maratonfutónő, Asmir Kolasinac súlylökő, Goran Nava középtávfutó, Ivana Spanovic távolugró­­nő, Dragana Tomasevic diszkoszvetőnő, Biljana Topic hármasugrónő és Dragutin Topic magasugró. Jevticet mindenképpen az első tízbe várjuk, s nem lenne nagy csoda, ha az athéni hatodik helyezett a dobogóra is felállna. A többiekkel szemben a tisz­tes helytállás, és az egyéni legjobbjaik szintjén teljesített eredmény az elvárás. Megkülönböztetett figyelemmel kell majd kísérni Tomasevic, Jelaca, Spano­vic, D. Topic és az olaszból szerbbé lett Nava fellépését. ASZTALITENISZ (1) Aleksandar Karakasevic. Ezút­tal Szerbiának a sportágban csak egy versenyzője lesz, akinek szép siker lenne a nyolcaddöntős helyezés. BIRKÓZÁS (2) Frísz Krisztián, kötöttfogás, 55 kg és Davor Stefanek, kötöttfogás, 60 kg. Lévén hogy fiatal, de vb-n és Eb-n érmet nyert versenyzőkről van szó, az érem­szerzés lehetősége sem kizárt. Persze, sok függ majd a sorsolástól is. EVEZÉS (3) : Iva Obradovic női egypárevezős, Nikola Stojic és Goran Jagar férfi kormá­nyos nélküli kettes. Az újvidéki lány újonc az olimpián, de nem esélytelen a döntőre, a férfi kettes pedig legutóbb döntős volt Athénban. Az érem e sportágban mégis meglepetés lenne. KERÉKPÁROZÁS (2) Ivan Stevic és Nebojsa Jovanovic, országúti egyéni futam. Az elvárás, hogy teljesítsék az olimpiai távot és lehetőleg a középmezőnyben végezzenek. LABDARÚGÁS (18) A legnagyobb talány. Mivel a csapatot az erős európai és a legjobb hazai klubok­ban játszó focisták alkotják, minden lehetséges. Nem lesz könnyű túljutni az erős csoporton, de ha sikerül, az érem sincs már messze. RÖPLABDA (12+12) Szerbia mindkét nem tornáján az éremesélyesek közé tartozik. A minimális elvárás az első hat között zárni, de kihasz­nálni az esélyt a dobogós helyezésre is. A jóslat: 1 érem. SPORTLÖVÉSZET (5) Lidija Mihajovic lég- és kisöbű puska, Damir Mikec lég- és kisöbű pisztoly, Nemanja Mirosavljev lég- és kisöbű puska, Stevan Pletikosic lég- és kisöbű puska, Jasna Sekaric lég- és kisöbű pisztoly. A szerbiai különítmény talán legerő­sebb gárdája. Pletikosic és Sekaric már nyert érmet az olimpiákon, Mihajlovic és Mirosavljev pedig az Eb-ken és vb-ken. 1988-tól a szerb lövők mindig nyernek érmet, s talán most sem lesz másként. Jasna Sekaric lesz a megnyitón a szerb zászlóvivő. A jóslat: 1-2 érem. TENISZ (5 VAGY 6) Novak Dokovic férfi egyéni és páros, Ana Ivanovic női egyéni, Jelena Jankovic női egyéni, Janko Tipsarevic férfi egyéni, Nenad Zimonjic férfi páros. A sportlö­vőkkel legalább ez rangban levő csapat. A világranglistán elfoglalt helyezések és az elmúlt két idény eredményei új sikereket helyeznek kilátásba. A jóslat: 1-2 érem. ÚSZÁS (9) Milorad Cavic, pillangó és gyors, Nada Higl mell, Ivan Lender pillangó, Vladan Markovic pillangó, Miroslava Najdanovski gyors, Milica Ostojic gyors, Szilágyi Csaba mell, Radovan Silijevs­­ki gyors, Marica Strazmester hát. Cavic még a híres Sport Illustrated című szak­lap szerint is éremesélyes 100 pillangón. A többiekre­ ugyanaz érvényes, mint az atlétákra. Cavicon kívül figyelemmel várjuk Sender, Szilágyi és Najdanovski fellépéseit. VÍZILABDA (13) A jelenlegi szerb válogatott mindent megnyert már, kivéve az olimpiai arany­érmet, amelyre Pekingben még a címvé­dő Magyarország, a világbajnok Horvát­ország és az Európa-bajnok Montenegró pályázik jogosan. E négy között bármi­lyen sorrend elképzelhető. A jóslat mégis: SZERBIA PEKINGBEN A páratlan siker sem lenne meglepetés Tizenegy sportágban 92 sportoló lép fel szerb színekben az olimpiai játékokon akár 5-6 érem reményében is HOLNAP KEZDŐDIK AZ OLIMPIA A Sportdöntőbíróság közbeszólt: olimpia helyett BL-selejtező! Szerbia Labdarúgó-szövetsége (SZLSZ) beje­lentette, nagy valószínűséggel bepereli a Nantes Labdarúgóklubot. A francia I. ligában szereplő csapat nem engedte el Filip Bordevicet és Stefan Babovicot az olimpiára, annak ellenére, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) olyan döntést hozott, mely szerint a klubok kötelesek elengedni a 23 éven aluli játékosaikat az olimpiára. Az SZLSZ vezetősége jelezte, azon is gondolkodnak, hogy a berlini Hertha és a brémai Werder ellen is feljelentést tesznek, mivel a két német klub nagyon sokat várt, s csak pár nappal az olimpia kezdete előtt engedte el Gojko Kacart és Dusko Tosicot. A szerb szövetség vezetői, mielőtt beperlik a klubokat, előbb leülnek a játékosokkal beszélgetni, s csak utána döntenek, hogy bíróságra viszik-e az ügyet. A perből azonban valószínű semmi nem lesz, mivel a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) szerdai döntése értelmében a kluboknak nem kötelező elengedniük a 23 éven aluli labdarúgóikat sem a pekin­gi olimpiára. A Werder Bremen, a Schalke és a Barcelona azért nem kívánja elengedni a brazil Diegót, Tosicot és Rafinhát, valamint az argentin Lionel Messit, mert az ötkarikás játékok ideje alatt Bajno­kok Ligája-selejtező, illetve bajnoki mérkőzés vár a csapatra. Joseph Blatter FIFA-elnök hétfőn kijelentette bárhogyan is dönt a CAS, a határozatot elfogadja az általa vezetett szervezet. A labdarúgótorna mai programja, A csoport (Sanghaj): Ausztrá­­lia—Szerbia (11 óra), Elefántcsontpart-Argentína (13.45). B csoport (Tiencsin): Japán-Egyesült Államok, Hollandia—Nigéria. C csoport (Senjang): Brazília-Belgium, Kína-Új-Zéland. D csoport (Csinhuang­­tao): Honduras-Olaszország, Koreai Köztársaság-Kamerun. KIKAPOTT A CÍMVÉDŐ! Szerdán megkezdődött az olimpiai női labdarúgótorna, melyen 12 csapat küzd három csoportba osztva. A csoportok első és második helyezettjei, valamint a két legjobb harmadik jut a negyeddöntőbe. Az első fordulóban mindjárt sor került egy rangadóra, hiszen a nézők a tavalyi világbajnoki döntő ismétlését nézhették végig Senjangban, ahol a vb-győztes Németország gól nélküli döntetlent játszott Brazíliával, amely négy évvel ezelőtt elveszítette az olimpiai döntőt az Egyesült Államok csapata ellen. A címvédő vereséggel kezdte meg szereplését, miután a G csoportban 2:0 arányban veszített Norvégiától. Az 1. forduló eredményei, E csoport: Argentína-Kanada 1:2, Kína-Svédország 2:1. F csoport: Németország-Brazília 0:0, Észak-Korea-Nigéria 1:0. G csoport: Japán-Új-Zéland 2:2, Norvégia-Egyesült Államok 2:0. MÓDOS NEM INDULHAT! Betegsége miatt nem indulhat a pekingi olimpián az Európa-bajnoki bronzérmes Módos Péter kötöttfogású birkózó. Erről Gáspár Tamás, a honi sportági szövetség főtitkára tájékoztatta az MTI-t. A 21 éves versenyzőnek bakteriális fertőzés útján vérmérgezése van, ami a jobb vállát támadta meg, és jelenleg is kórházban ápolják. Eredetileg múlt szombaton, a többi kötöttfogású birkózóval indult volna a kínai fővá­rosba, de állapota miatt jegyét e hét szombatra tették át, amikor a szabadfogásúak kelnek útra. Mostanra azonban kiderült, hogy velük sem tarthat Pekingbe. NEM TÚL BIZTATÓ Magyarország női kézilabda-válogatottja felkészülés gyanánt két vereséget szenvedett Kínában. Előbb a házigazda kínaiak győzték le őket 28:26 arányban, közép-európai idő szerint szerda hajnalban pedig a kazahok is 30:26-os vereséget mértek Hajdú János tanítványaira. Mindez nem jó előjel a szombati, immár hivatalos mérkőzés előtt a svédek ellen, elkeseredésre azonban semmi ok, hiszen e két meccsen nem játszott a csapatkapitány Görbicz Anita, aki - mint ismeretes - még otthon leforrázta a lábát. Hajdú ennek ellenére megbeszélést hívott össze, mert ki kell elemezni a rossz játék okát, ám biztató hír, hogy Anita már együtt edz a többiekkel, s az orvosok véleménye szerint hamarosan tétmérkőzésen pályára léphet. A német Kerstin Stegemann (jobbról) és a tavaly a világ legjobb játé­kosának választott Marta (Brazília) versenyfutása a labdáért A kínai szurkolók már felkészültek a buzdításra Beta M/mfió sport@magyarszo.com SPORT 11 ÍGY ÍRUNK MI? A Szilágyi vajon miért Siladji? „Vajdasági magyar fiú Pekingben A 18 éves Caba Siladji, azaz Szilágyi Csaba az első olimpiájára készül. A szerbiai magyar gimnazista fiú kétszeres junior Európa- és világbajnoki ezüstérmes úszóként utazott Pekingbe. A szerb úszósport reménysége a közelmúltban befejeződött junior Eb-t egy bronz- és egy ezüstéremmel zárta. Szilágyi Csaba 1:01,91 perces idővel nyerte a 100 méteres mellúszást, s ezzel a pénteki ezüstér­me után (50 méter mell) egy aranyéremmel gazdagította gyűjteményét. Szilágyi az első hely mellett a szerbiai felnőtt országos csúcsot is megdöntötte. Caba Siladji a verseny után azt mondta, csak egy század hiányzott ahhoz, hogy meghallgathassa a himnuszt" - írja a magyarországi www.peking24.hu internetes honlap. Nagy előszeretettel és rendszeresen felhívom államnyelvű kollégáim figyelmét arra, hogy gyakran tévesen írják le és mondják ki a magyar sportolók nevét. Igyekezetem eredménye nem túl jelentős, hisz egyszer jól írják és mondják, azután, sajnos, újra kezdődik minden elölről. Megkíséreltem azt is, hogy a magyar kollégáknak segítsek a szerb nevekkel,­­ valamint többszörösen is megkértem őket, hogy a vajdasági magyar sportolók­­­ nevét írják szépen magyarul, nem pedig Monica Selesnek, Djula Mesternek és hasonlónak. Ők viszont a legjobb esetben, egy és ugyanabban az írásban ( és szintén nagy előszeretettel, mindkét változatot használják. Mint például a­­ mellékelt cikkecskében, melyet az említett honlap közölt le, és amely nemcsak­­ a név kettőssége miatt furcsa, hanem mert ilyen rövid írásban annyi a baki,­­ hogy az egy-két oldalra is túl sok lenne. Kezdjem a címmel: ha akarnák, tudhatnák azt is, hogy két vajdasági magyar­­ fiú lesz ott Pekingben. Vagy a Frisz Krisztián nem hangzik elég magyarosan?­­ Azután: nemcsak kétszeres ezüstérmes az Eb-ken és vb-ken, hanem vasárnap­ , tót aranyérme is van. Továbbá: a közelmúltban befejeződött vb-t, nem pedig Eb-t , zárta ezüsttel és bronzzal. Egy sorral lejjebb ki is derül, hogy az Eb-n aranyat is­­ nyert. Az utolsó bekezdésben ismét fölösleges a név két változata, az meg egészen­­ érthetetlen, hogy a megnyert futam után miért jelentette volna ki, hogy csak egy­­ század hiányzott ahhoz, hogy meghallgathassa a himnuszt. Ezt ugyanis az 50 fj mell pénteki döntője után mondta, amikor második lett, viszont akkor sem egy, js hanem, helyesen, két századot emlegetett, hisz, az írás szerzőjével ellentétben,­­ talán csak tudja, hogy mennyivel maradt le az olasz Ossola mögött. B . Szilágyi Csaba

Next