Magyar Szó, 2008. szeptember (65. évfolyam, 202-227. szám)
2008-09-25 / 223. szám
14 SZABADIDŐ szabadido@magyarszo.com Mm szó Akitől a pápa idézett: egy feszültségkeltő mondat hátterében A muzulmán világ egy emberként háborodott fel XVI. Benedek azon szavain, amelyeket II. Manuel, Palailogosz dinasztiából származó császártól idézett. A pápa rögtön bocsánatot is kért, így itt az ideje, hogy kiderítsük, a 14. században milyen körülmények között születhetett meg az ominózus szövegrészlet. Az egykor a Mediterráneum jelentős részét uraló Bizánci Birodalom a 14. század végére már csak Konstantinápoly városát jelentette. Az okok messzire vezethetők vissza: a Latin Császárság 1261-es bukása után a hatalmat megszerző Palailogoszok nem tudtak úrrá lenni a folyamatos zűrzavaron, a válság jelei szinte minden téren megmutatkoztak. Megszűnt a bizánci kereskedelem, a birodalom ki volt szolgáltatva Velence és Genova kénye-kedvének. Az állandó polgárháborús helyzet lehetőséget teremtett idegen hatalmak térnyerésének. Az egyik ilyen hatalmat az oszmánok jelentették. A 13. század végén Nyugat-Anatóliában megjelenő török törzs alig száz évvel később, 1389-re már több mint 260 ezer km 2-t tartott felügyelete alatt. A bizánciak csak Bursza, Nikaia és Nikomedia elfoglalása után kezdték komolyan venni az ellenféllé váló törzseket. Az oszmánok előretörésében több tényező játszott közre, ezek közül az egyik legfontosabb a balkáni államok megosztottsága volt. A folyamatos háborúskodásban a szemben álló felek szívesen alkalmazták az oszmán katonákat zsákmány vagy zsold fejében. Amikor 1354-ben a már európai területen fekvő Gallipolit is elfoglalták, nem lehetett őket rávenni a távozásra. 1365-ben I. Murád szultán (1360-1389) már Drinápolyba (Edirne) helyezte át a székhelyét. A történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a keresztény Európa milyen mértékben észlelte az oszmánok jelentette veszélyt. A Balkán ugyanis mindig „puskaporos hordó” volt, az egyház számára is ingoványos területet jelentett a görögkeletiek és a bogumil eretnekek miatt. A térség történetében fontos szerepe volt a Magyar Királyságnak, így a Szentszék számított is a magyar király térítéseket célzó tevékenységére. I. (Nagy) Lajos király számos hadjáratot indított a déli határokon túlra, de áttörő eredményt nem tudott elérni. A térítések nagyrészt kudarcba fulladtak, a szerzetesek pedig csak katonai segítséggel tudtak eredményesen működni. A magyar király a Duna mellett bolgár területeken fekvő vidini bánság kialakításával egy hídfőállás létrehozására törekedett. Ezt azonban 1368 végére az utánpótlási nehézségek és az állandó támadások miatt fel kellett adnia. Jól jellemzi a bonyolult helyzetet, hogy a magyar király harcolt a törökök ellen is, bár ők a havasalföldiek csapatait erősítették. Az oszmán veszélyt egyedül a bizánciak tartották aggasztónak, ezért személyesen V. János császár indult útnak, hogy segítséget kérjen. A magyar király fogadta ugyan az előkelő küldöttséget, de minden további együttműködést a katolikus hit felvételéhez kötötte. A szerbek is megpróbálkoztak az ellenállással, de 1371-ben a Marica folyó mentén, 1389-ben pedig Rigómezőnél (Kosovo polje) szenvedtek döntő vereséget. Ez utóbbival a középkori Szerbia sorsa is beteljesedett. I. Bajazid szultán (1389-1402) az 1390-es években tovább folytatta a Balkán meghódítását, beolvasztotta Bulgáriát, és Havasalföldet is a vazallusává tette. Ekkor már magyar területeket is felprédáltak török portyázók. Zsigmond megpróbált ellenállni, és nemzetközi hadsereget szervezett, de 1396-ban csúfos vereséget szenvedett Nikápolynál. Egyébként a császár korának egyik legműveltebb, legtöbb tehetséggel megáldott uralkodója volt, aki békésebb időkben biztosan maradandóbban tudott volna alkotni. A nikápolyi csatavesztés után ő is útnak indult, hogy személyesen kérjen segítséget a kor nagyhatalmaitól. Bíztató szavakat kapott ugyan, de konkrét katonai segítséget nem. Nem várt segítségként azonban megjelent a nagypolitika színpadán Timur Lenk mongol fejedelem, a kor egyik legzseniálisabb hadvezére. 1402. július 28-án az ankarai csatában Timur Lenk óriási győzelmet aratott I. Bajezid fölött, ezzel fél évszázaddal későbbre tolta ki a Bizánci Birodalom végső bukását. Manuel ugyan lélegzetvételnyi szünethez jutott, de azt már nem lehetett kihasználni. Az idős császár nem sokkal ezután visszavonult a nyilvánosság elől, és Máté néven szerzetesként halt meg 1425. július 21-én. Egyik fia az a XI. Konstantin volt, aki utolsó bizánci császárként Konstantinápoly 1453-as elfoglalásánál halt hősi halált. (Múlt-kor.hu) 1. Sose kezdjük borivással a napot. A reggeli bor megfekszi a gyomrot, rátelepszik a mozgásközpontunkra, azonkívül kettőslátás is kialakulhat. Tapasztalt szüretelő törkölypálinkával indítja a reggelt féldecis kiszerelésben, ennek kiváló az értágító hatása, meg a muslincák sem jönnek ránk annyira, mint bor esetében. 2. Lehetőség szerint keveset tartózkodjunk napon. A szeptemberi-októberi napsütésnek még ereje van, könnyen okozhat szédülést, kóválygást, egyensúlyi zavarokat. Ha tehetjük, vonuljunk a pince hűvösébe, a megfáradt, kitikkadt szervezet itt tud igazán akkumulálódni. 3. Ernyőt, botot sose vigyünk magunkkal a pincébe, ez tudniillik a lépcsőn való lezuhanásunkban akadályozhatja Szüreti szabályok nekülnek a környékről. 9. A házassági ígéretekkel csínján kell bánni, ez másnap rossz közérzetet okozhat. 10. Szüreti összeszólalkozásoknál bicskát, hordódongát nem illik használni, kínáljuk meg óborral az ellenfelet, az majd leteríti. 11. Ha beszédünkben már túlságosan sok a mássalhangzó, taglejtésekkel is kifejezhetjük magunkat. Ennél kifejezőbb, ha csak ülünk a sarokban támasztva a falat. 12. Pincelépcsőre ne feküdjünk le aludni, mert áteshetnek rajtunk poharastul, lopóstóul. 13. Reggel ne ijedjünk meg a táskás szemű, piros orrú embertől a tükörben. Megvan szegénynek a maga baja... (Edenkert.hu) a biztos talajfogást, plusz a poharakat is leverhetjük vele, ami újabb bajforrás lehet (vágásos sérülések stb.). 4. A lopót mindig egy kézzel fogjuk, így szabad kezünkkel megtámaszthatjuk szüretelő társunkat. 5. Sose vedeljük a bort, csak hörpöljük, kortyolgassuk. A vedelő borivó nem esztétikus, beárnyékolja az egész szüretet, azonkívül a saját kezére is rá szokott lépni. 6. Ne kívánd meg felebarátod borát, ott a tiéd! 7. Óránként, kétóránként jöjjünk fel a pincéből, nézzük meg, hol tart a szüret, mire jutottak az asszonyok és a gyerekek. Ha a tőkék között szemlélődünk, kapaszkodjunk erősen a karókba, lábunkat próbáljuk meg ciklikusan egymás elé rakni. 8. Az éneklés (Részeg vagyok, rózsám...), a szavalás (Ej, döntsd a tőkét...) jótékonyan hat a tüdőre, szívre, növeli az együvé tartozás érzését, sőt még a seregélyek is elme 2008. szeptember 25., csütörtök Sétáló cápafajt fedeztek fel Indonéziában Több mint 50 új fajt fedeztek fel Indonézia partjai mentén, többek közt egy kicsi, karcsú testű cápát, amely úszóin „gyalogol” a korall szirtek között. A kétféle gyalogló cápa mellett a kutatók találtak 22 új halfajt, 20 kőkorallt és 8 új garnélafajt. Az új fajokra két közelmúltban indított expedíció bukkant rá a Bird’s Head Seascape-nél, az Indonézia Papua tartományának északnyugati végén fekvő, jellegzetes félsziget partjainál. A félsziget már eddig is híres volt biológiai sokszínűségéről. Az új fajok közül kiemelkedően izgalmas a két cápafaj, nyilatkozta Sebastian Troeng, az expedíciót vezető Conservation International - egy washingtoni székhelyű, nonprofit szervezet - tengeri programjainak helyi igazgatója. A cápák mintegy 1-1,2 méter hosszúak, és a sekély korallzátonyokon az úszóik alsó lapján közlekednek. Rákokkal, csigákkal és kis halakkal táplálkoznak. Roger McManust, a Consevation International főigazgatóját az „imádkozósáska-garnéla” nyűgözte le, amely pont úgy néz ki és viselkedik, mint az imádkozó sáskák, amelyek mellső végtagjaikat hirtelen kicsapva szerzik meg zsákmányukat. A tudósok lemérték, hogy a garnéla karjai 37 kilométer/másodperc sebességgel vágódnak ki, amikor kis halakat és más zátonylakókat fognak el. A sebesség és a velejáró erő betörte az akvárium üvegét. A felfedezett új halfajok között több különféle „villódzó” ajakoshal akad, amelyek nevüket élénk rózsaszín, sárga, kék és zöld színeikről kapták: a hímek ezek mutogatásával igyekeznek rávenni a nőstényeket a párzásra. Valamennyi új fajt kevesebb, mint hat hét alatt fedezték fel, amit McManus figyelemre méltó teljesítménynek nevezett. Az alacsony népsűrűség, valamint a környező mély és hideg víz hozzájárul a félsziget elszigetelődéséhez, és valószínűségez magyarázza az élővilág gazdagságát is, mondja McManus. A területet azonban egyre inkább fenyegeti a dinamitos és cianidos halászat elterjedése, valamint a közeli bányákból és fakitermelésekből származó szennyeződés. McManus igyekszik rávenni a helyi kormányzatot, hogy a Conservation Internationally együttműködve tegyenek meg mindent a terület gazdag élővilágának megőrzéséért. (National Geographic) A NAP ANEKDOTÁJA: Aiszóposz és a marhanyelv Aiszóposz görög meseköltő afféle magántitkár volt a Xantosz filozófus házában, így, amikor a gazda ebédre hívta barátait, Aiszóposzt küldte el a piacra, hogy vásárolja össze a legjobb alapanyagot, amit csak talál, és abból készíttessen lakomát. A vendégek meglepve tapasztalták, hogy az asztalra, igaz rendkívül változatosan elkészítve, de kizárólag marhanyelvből főtt-sült fogások kerültek. Legjobban a házigazda Xantosz csodálkozott, és meg is kérdezte Aiszóposztól a különös étrend okát. - Uram - hajolt meg Aiszóposz, te azt parancsoltad nekem, hogy a piacon azt vegyem meg, ami a legjobb. Márpedig mi lehet jobb, mint a nyelv. A nyelv a társadalmi élet eleven kapcsa, az igazság és a tudomány közvetítője, a politikai gyűlések legfontosabb szerve. Xantosz elnevette magát: - Rendben van, Aiszóposz, de most próbára teszlek. Holnapra újra meghívom ugyanezeket a barátaimat, de ezúttal azt parancsolom: vedd meg a piacon a legrosszabb portékát, és abból csináltass ebédet. Másnap dél: vendégsereg, terített asztal, valamint nyelv pácolva, párolva, pirítva, tűzdelve, édes mártással, savanyú mártással, csípős mártással... Aiszóposz - rendelte maga elé rabszolgáját Xantosz -, megint csak teli az asztal nyelvvel. Mit jelentsen ez? - - Azt jelenti, uram - felelte Aiszóposz -, hogy a nyelv mindenek között a legrosszabb. Vajon nem a nyelv az oka minden viszálynak, minden ellenségeskedésnek, minden háborúnak? Gondold meg uram: nincs a világon rosszabb dolog a nyelvnél.