Magyar Szó, 2009. december (66. évfolyam, 281-306. szám)

2009-12-01 / 281. szám

/_ /6 ÚJVIDÉK kalauzai magyarszo.com AZ I. PETŐFI NAPOKON KÉRDEZTÜK Mit jelent ma a művelődési egyesület? Ubornyi Sándor: Nemcsak a telepi magyarok szel­lemi központja, hanem az újvi­dékieké is, mivel az összes magyar kultúrkörből, kul­­túregyesületből mindössze ez az egy maradt. Hozzá fűződik az utolsó reményünk is, hogy tovább hordozza kultúránk fáklyáját. Ezt még 1931-ben belehímezték a szorgos kezű asszonyaink a Gazdakör zászlajába. Látva most a fiatalokat, amint szívvel-lélekkel szavaltak, azt mondhatom, van aki tovább ápolja hagyományainkat, és ez biztató a jövőnket illetően. Zavarkó Mária: Sokat járunk a Petőfibe, támo­gatjuk is a ren­dezvényeit. A tör­ténelmi évfordu­lók alkalmából a szervezett emlék­­t­esteket, megem­lékezéseket különösen szeretjük. A mostani vezetőség sokat tesz azért, hogy népszerűsítse programját, rendre megkapjuk a meghívókat is, amit külön köszönünk. A Telepen mindenképpen szellemi központnak számít a Petőfi, de városi viszonylat­ban is sokat jelent. Meg az is, hogy a rendezvényeivel, a szakosztályaival, a szabad foglalkozásokkal, mozgósítani tudja a gyerekeket, a fiatalokat. Horgász István: Úgymond a Pető­fiben nőttem fel. A tánccsoportba szerettem járni a legjobban, most már a veteránok közé tartozom. A régi táncosok közül néhányan 2002-ben gondol­tunk egyet, és megalakítottuk a Veteránok csoportját. Az egyesület munkáját ismerve valóban azt mond­hatom, hogy kulturális központnak számít a Telepen, sőt, Újvidék viszonylatában is, a Petőfi. Jó, hogy ilyen sok fiatal közreműködött az első ilyen rendezvényen. Szeretném, ha a fiam is ide járna, próbálom ide csalo­gatni, meglátom sikerül-e? Hiszen manapság a gyerekek jó része nem érdeklődik a hagyományaink iránt, sajnos. Gombár Nóra: A fiatalok részére nagyon fontos a Petőfi, szerin­tem. S elsősorban nekünk kell meg­emlékeznünk a költőnkről, úgy, hogy időről időre szavaljuk, énekeljük verseit. Hason­lóan, ahogyan ezt az esten, az I. ilyen találkozón tettük. Örülünk, hogy sok fiatal vett részt ebben a műsorban, de annak még jobban, hogy ilyen sok vendégünk volt. Hiszem azt, hogy évről évre mind többen leszünk, és, hogy az idősek mellett mind több lesz a fiatal. Igyekszünk lépést tarta­ni igényeinkkel, a számos szakcso­portban mindenki találhat magának megfelelő kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget. Összességében nézve, valóban szellemi, vagyis kulturá­lis központnak tudhatjuk a Petőfit Újvidéken. ■ S. T. G. ­ Sikeres tárlat a Petőfiben énteken este hét órakor volt az ünnepélyes tárlatmegnyitó az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület első emeleti klubhelyiségében. A szépszámú közönséget Bába Lúcia, az egyesület elnökségi tagja üdvözölte, majd méltatta a 24 kiállított festményt. Bevezetőben dr. Csáky Sörös Piroska, a Magyar Kultúra Lovagja kimerítően ismertette Árpád-házi Szent Erzsébet életét és foglalkozott Szent Erzsébet kultuszával szűkebb hazánkban. Az egyesület vegyes kórusa Mándics Tamara vezetésével, csodálatosan szép vallásos kánonokat énekelt, majd Fehérné Dropka Erzsébet saját szerzeményeként szavalta el Szent Erzsébetről szóló költeményét. Az Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére a Peart képzőművészeti szakosztály 16 tagja állított ki műveiből, különböző technikát alkalmazva. A kiál­lított festményeken megtalálhatók Szent Erzsébet portréja, a valamikori újvidéki Főtéren levő Szentháromság szobor. Majd a bánsági, kisoroszi kereszt a határban, azután Jézus a tanítványaival című festmény és több keresztény templom képe Újvidéktől Velencéig. (n. n.) Mim Sió SKATE-PÁLYA Az alap már elkészült Ezzel befejezték a pálya körüli munkálatok első szakaszát Borislav Novakovic, az újvidéki Városépítési Intézet igazgatója a minap a limani parkban épülő skate-pálya munkálatainak helyszínére látogatott. A munkálatok megtekintését követően Novakovic a sajtó képviselőinek elmondta, íme, lassan realizálódik a Szerb Nemzeti Színház előtt tett azon ígérete, mely szerint a gördeszkázók a színház platóját hamarosan egy korszerű, erre a célra kiépített pályára cserélhetik fel. Az igazgató szavai szerint befejezték a pálya körüli munkála­tok első fázisát, ami tulajdonképpen a beton alapzat befejezését jelenti. Már meghirdették a pálya felszereléséhez szükséges eszközök nyilvános beszerzési pályázatát, s ha ez a folyamat sikeresen befejeződik, a munkálatok hátramaradt részét is elvégezhetik majd. Milos Vukotic, a skate-egyesület elnöke a helyszínen felhívta az érdeklődők figyelmét arra a még egy hónapig érvényes pályázatra, melyet a facebook közösségi portálon hirdettek meg. A pályázatra kreatív gördeszkás fotókkal, rajzokkal lehet jelentkezni, a legjobbak a pálya megnyitásakor a sport űzéséhez szükséges felszerelésekkel gazdagodhatnak majd. Az alapzat befejezése után a pályához vezető, hat méter szélességű út kiépítésén kezdenek dolgozni. A kivilágításhoz szükséges négy, egyenként tizenkét méter magasságú és három­három reflektorral rendelkező villanypózna elhelyezése körüli munkát is elkezdték. A hét elején három méter magasságú védőkerítéssel kerítik be a pályát, valamint lerakják a szeme­tesládákat és a pihenésre szolgáló padokat. Az alapzat, illetve a gyalogút kiépítése közel 11 millió dinár­ba kerül, a munkálatok kivitelezője a római Borovica-transport. A megvilágításért az újvidéki Neon cég felel, s másfél millió dinárt kértek a munka elvégzéséért. A sajtótájékoztató közben egy járókelő megszólította a Városépítési Intézet igazgatóját, s magyarázatot kért tőle arra, miért éppen itt kellett a skate-pályát megépíteni, csökkentve ezzel a zöldövezetet, valamint megsemmisítve a kutyasétálta­tásra kijelölt helyet. Az igazgató elmondta, úgy érzi, nem volt tévedés e hely kijelölése, maga is ellenzi a zöldövezet csökken­tését, ám azt tervszerűen kell megvalósítani, s nem tekinthető „szent helynek“ minden zöldellő bokros-fás rész. Ígéretet tett arra, hogy kijelölnek a pálya elkészülését követően egy új, kutyasétáltatásra alkalmas területet a közelben. v.ar Dávid Csilla Ingyenes internethozzáférés a belvárosban A városi önkormányzat és az Infor­matika közvállalat Új Újvidék elnevezé­sű projektumának keretében tegnaptól ingyen böngészhetik az internetet azok, akik a város központjában tartózkodnak, és rendelkeznek megfelelő mobiltelefon­nal vagy laptoppal. Az ingyenes drótnélküli internet­szolgáltatással mindenekelőtt azokat az újvidéki polgárokat és turistákat céloz­ták meg, akik a Szabadság téren és a Templomudvarban lévő padokon ülve várják barátaikat, ismerőseiket, ez alatt az idő alatt böngészhetik a világhálót. A polgármester kezdeményezésére reali­zált, nagyjából egymillió dinár értékű projektummal városunk ismét bebizonyí­totta, hogy Újvidék vezető szerepet tölt be az ország információs technológiáinak fejlesztésében. A terv szerint az ingye­nes internet elérhetőségének övezetét hamarosan kibővítik, így a város többi részeiben is hozzáférhető lesz. Kapcso­lódáskor a rendszer önműködően a városi önkormányzat honlapját nyitja meg, a felhasználói név (username) és a jelszó (password) a gosl négy betűs szó. A szolgáltatás jelenleg a Szabadság téren, a Templomudvarban, a Zmaj, a Duna és a Modena utcákban érhető el, hamaro­san ingyenesen internetezhetünk majd Az Új Újvidék projektum realizá­lásának alkalmából tegnapra koncer­tet terveztek, ezt azonban elnapolták. Az internethasználat népszerűsíté­sének érdekében a Szabadság téren hamarosan fellépnek majd az Oboje­­ni program, az Atheist rap, Marko Nastic, az E-play, az Over Drive, a The Good Guys, a Trance Balkan és a Desorganization együttesek, a Download Music Session elnevezé­sű buli új időpontját még nem tűz­ték ki, a Laza Kostic utcában és a Duna park­ban is. A letöltés sebessége 10 mb/s, a kockázó, pornó, szex és hasonló tartalmú weboldalak, akárcsak a point to point és rapidshare fajtájú honlapok megnyitása nem lehetséges. ■ szb Fehér­­­Árpád Városismeretből vizsgáznak a taxisok A városi képviselő-testület informá­ciós osztálya közölte, hogy a taxisok számára december 21-én városismereti tesztet szerveznek. Újvidéken csak azok foglalkozhatnak bérkocsizással, akik ismerik a város utcáit, a teszt előfeltétele a taxizási engedély igényelésének. A vizs­gával kapcsolatos írásos információk és a jelentkezési űrlapok a képviselő-testület Zarko Zrenjanin utcában lévő épületében vehetők át munkanapokon 13 és 14 óra között, a teszt az említett napon délután fél 4-kor lesz ugyanitt. Balesetek Az újvidéki rendőrség ellenőrzése alá tartozó közutakon a múlt hét folya­mán 203 közlekedési baleset történt, ezek közül 33-ban 59 személy megsé­rült, a gépjárműveken 11,3 millió dinár anyagi kár keletkezett. A közlekedési rendőrök az említett időszakban 2166 sofőrt büntettek meg, közülük 410-en szabálysértési bíróság előtt felelnek majd vétségükért. A tűzoltóság közle­ményéből kiderül, hogy a hét nap alatt a dél-bácskai körzet területén 17 tűz történt, három után helyszíneltek is a nyomozók. Ezekben a tüzekben senki sem sérült meg, a lángok 360 ezer dinár anyagi kárt okoztak. (szb) 2009. december 1., kedd ART MOZI: A csúf igazság (The Ugly Truth), amerikai romantikus komédia, fsz.: Katheri­ne Heigl, Gerard Butler, Eric Winter, John Michael Higgins, Nick Searcy, Cheryl Hines, r.: Robert Luketic (19­30) * Megtört ölelé­sek (Los abrazos lotos), spanyol romantikus dráma, fsz.: Penelope Cruz, Lluís Homar, Blanca Portillo, Jose Luis Gomez, Tamar Novas, r.: Pedro Almodovar (21). A mozi a Vojvodina Sport- és Üzletközpontban műkö­dik, belépőjegy 250 dinár. JADRAN MOZI: Csizmás kandúr (La véri­­table histoire du Chat Botté, 2009), francia animációs film, r.: Jérome Deschamps, Pascal Hérold, Macha Makeielf (17) * Edit és én (Edit i ja, 2009), hazai animációs film, r.: Alek­­sa Gajic, NebojSa Andric (18.30) * Michael Jackson’ This is it, dokumentumfilm (20, 21.45). ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ: Molnár Ferenc: Az üvegcipő, r.: Radoslav Milenkovic (Romhá­­nyi Ibi-bérlet, 19). Telefonszám: 525-552 és 657-25­ 26. RÖVIDEN Adventi koszorú Ma délelőtt 10 órai kezdettel a Városi Könyvtár telepi fiókkönyv­tára műhelymunkát szervez olvasói számára Adventi koszorú készítése címmel. Minden érdeklődőt szere­tettel várnak. Vajdaság statútuma Ma 17 órakor a Darányitele­pi Társalgó összejövetelt szervez a Petőfi Sándor MME székházának első emeleti kistermében. Varjú Márta a Magyar Szó munkatársa tart ismer­tetőt a múlt heti parlamenti értekez­letekről, a vajdasági statútum vitá­járól. A társalgó minden érdeklődőt szívesen lát. Lakossági fórum Ma 19 órai kezdettel az Újvidéki Színház kistermében lakossági fóru­mot tart a VMSZ újvidéki városi szervezete a választási névjegyzék és az aktuális politikai kérdésekről. A fórum vendége Pásztor István, a VMSZ elnöke. Korcsolyaiskola Az újvidéki SPENS sportköz­pontban a hétvégén megkezdődött a beiratkozás a december 5-én kezdő­dő korcsolyatanfolyamra. A kurzust a Vojvodina Korcsolyaklub szervezi, 10 tanórából áll, a részvételi díj 2000 dinár. Bővebb információk a sport­­központ pénztáránál kaphatók.­ ­ Áramszünet Tervezett hálózati munkálatok miatt ma reggel 8 órától 13.30-ig nem lesz áram több futaki utcában, ugyanebben az időben Bánostor, Karlóca és Cerevic falvak is áram nélkül maradnak. Néprajzi ősz A Vajdasági Múzeumban zajló Néprajzi ősz elnevezésű rendez­vénysorozat keretében ma délelőtt 10 órától 13 óráig szerveznek prog­ramokat, többek között 13 órakor megnyitják a Svetislav Stankovic fametszet-kiállítását. A rendezvény­­sorozat december 18-ig várja a láto­gatókat. (szb) Újvidéki Rádió fantár ____ A mai műsorból: _____________________________________ 7.00,15.00, 18.30 és 21.30 Híradó 10.05-12.00 Heti gazdasági figyelő - Nyugdíjreform - miért és hogyan: a Nemzetközi Valuta­alap követelése, vagy létszükséglet? - Gazdasági és tőzsdei hírek. 15.35-16.30 Szempont - Művelődési és művészeti heti szemle. AZ ÚJVIDÉKI RÁDIÓ AZ INTERNETEN IS HALLGATHATÓ: www.rtv.rs

Next