Magyar Szó, 2011. december (68. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-09 / 288. szám

14 TOPOLYA-KISHEGYES topolya@magy­arszo.com MicmSió RÖVIDEN I TOPOLYA Vita a költségvetésről A tervek szerint december 15-én nyit vitát a községi képviselő-testület a 2012. évi községi költségvetésről, amelynek tervezete a napokban lá­tott napvilágot. A tervezet szerint az idei költségvetés jövőre mintegy 200 millió dinárral növekedne, vagyis 838 millió dinárt tesz majd ki. Lélek lép a lajtorján Szerdán, december 14-én dél­előtt 9 órától és 10 óra 30 perctől a moziteremben Lélek lép a lajtorján címmel interaktív zenés mesejátékot láthatnak a gyerekek. Az előadást Weöres Sándor verseiből Hajnal Anna, Máriás Endre és Zsoldos Er­vin állították össze. ■ BAJSA Ajándékműsor a bácskossuth­falviaknak A bajsai Donna nőszervezet és a helyi közösség vendégül látta a bács­­kossuthfalvi szociális otthon lakóit. A rendezvényen felléptek a helybeli iskola diákjai, valamint a Pitypang citerazenekar. A vendégek erre az alkalomra készített műsorszámmal hálálták meg a vendéglátók figyel­mességét. Betlehem az Etno-házban December 16-án, pénteken dél­után 17 óra 30 perckor Betlehem az Etno-házban címmel a helyi közös­ség és a civil szervezetek karácsonyi műsor tanának. ■ KISHEGYES Kézműves foglalkozás A kishegyesi Nők Fóruma és a helybeli Petőfi Sándor Művelődési Egyesület a bácsfeketehegyi Hestia nőszervezettel, valamint a szikicsi Tri­sorele nőszervezettel karöltve szervezi meg az adventi előkészüle­tek keretében a következő kézműves foglalkozást. Az érdeklődő fiatalok és felnőttek akárcsak a korábbi rendez­vényeken ezúttal is karácsonyi témájú díszeket, ajándékokat készíthetnek. Karácsonyi műsor A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szakcsoportjai december 18-án, vasárnap 17 órai kezdettel Karácsony a Kárpát-medencében cím­mel ünnepi műsort adnak a szín­házteremben. Névtelenek December 21-én szerdán a tűz­oltóotthonban este 18 órai kezdettel bemutatják Rácz­ Maronka Etelka Névtelenek - Kaboli történet című dokumentumfilmjét, amely kate­góriájában I. díjat nyert VII. Gö­csej Filmszemlén. A film arról szól, hogy 1942-ben két dél-bácskai falu Alsó- és Felsőkabol (ma Kovilj) bírái (polgármesterei) megakadályozták 200 helybeli szerb kivégzését a ma­gyar katonák elleni támadásokat követően. A háború után azonban mindketten a titói partizánmegtor­lás áldozatai lettek. A film a hozzá­tartozók és a rendelkezésre álló do­kumentumok alapján dolgozza fel a történetet. ­ A mai nap egy fontos esemény a topolyai Nép­könyvtár életében, annak a folyamatnak a részét képezi, amelyben a Magyar Nemzeti Tanács, az itt élő magyar kö­zösség autonómia testülete kialakítja azt az intézmény­­rendszert, kulturális, oktatá­si és tájékoztatási rendszert, amelynek a sikeres működé­se szavatolja ennek a magyar közösségnek az egyenran­gúságát, illetve önazonossá­gának a megőrzését - nyi­latkozta az esemény kapcsán dr. Korhecz, majd kifejtette: - Az autonóm intéz­ményrendszer kialakítása nem egy öncélú történet, nem azért történik, mert valaki szeretne több épület tulajdonosa lenni, több igaz­gatót megválasztani. Erre azért van szükség, mert meggyőződésünk, hogy egy így összefogott intézményrendszer sok­kal hatékonyabban tud működni. Ezek az iskolák, intézmények hálózatba fog­lalva hatékonyabban működnek majd, amihez az MNT költségvetésében biz­tosítja a forrásokat. Van egy pénzügyi aspektusa is, de kétségtelen, hogy ennél még fontosabb, hogy ezek az intézmé­nyek egy biztos jövő elé néznek, és sok­kal inkább megtalálják a kulturális tér egészében a helyüket, mint eddig. Egy plusz, lehetőség, plusz forrás, plusz tá­­mogatás, al pereftiek az érdekeit nem veszélyezteti, viszont többletet adhat a fejlesztések, a munka minőségét illető­en, illetve sokkal nagyobb biztonságot. Korhecz végül hangsúlyozta: - Azon intézmények, ahol már társ­alapítók vagyunk, azt tanúsíthatják, hogy ez nem egy rátelepedést, fojtoga­­tást jelent, hanem alapvetően egy több­letet. Azt szeretném, hogy a topolyaiak is így éreznék ezt, hogy az MNT ezzel emeli a Népkönyvtár eddig is meglevő tekintélyét, elfogadottságát a közösség részéről. Náray Éva, a Népkönyvtár igazgató­ja a sajtónak nyilatkozva főként a gya­korlati elvárásait fogalmazta meg. - A kulturális stratégia nem tartal­maz konkrét összegeket, mert ez fele­lőtlenség is volna, viszont megszabja azt az irányt, amely felé haladunk, és ez nagyon fontos. Nagyon fontos az, hogy ezek az intézmények, amelyeknek társalapítója az MNT, koordináltan ha­ladhatnak együtt valamilyen cél felé a fejlesztések, a programok tekintetében. Az elmúlt években a köztársasági mi­nisztériumtól kaptunk igen számot­tevő támogatást könyvek formájában, viszont a magyar nyelvű könyvek ál­lományát nem tudj­uk ilyen arányban bővíteni: néhány év alatt a topolyai Népkönyvtár könyvállománya - amely eddig követte a lakosság összetételét -, kezdett megbomlani. Előfordult, hogy 2000 szerb és csak 700 magyar nyelvű könyvvel gyarapítottuk állományunkat, vagy például magyarországi írót eddig nem tudtunk meghívni Topolyára. Vi­szont, ha ezek a magyar intézmények közösen ezt meg tudják oldani, akkor ez már a stratégiában foglaltak gyakorlati megvalósulását jelenti. Ezek azok a gya­korlati dolgok, amelyeket várok attól a ténytől, hogy a Magyar Nemzeti Tanács a könyvtár, társalapítója lett..- hallottig a”topolyai "Népkönyvtár igazgatójától. ■ H. E. Új lehetőségek előtt A topolyai Népkönyvtár társalapítója a Magyar Nemzeti Tanács­­ Ünnepélyes szerződéskötés a polgármesteri hivatalban Dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke és Bábi Attila, Topolya polgármestere tegnap ünnepélyes keretek között aláírták azt a szer­ződést, amellyel a Magyar Nemzeti Tanács a Népkönyvtár társalapítójává vált. Mint tudjuk, az MNT azon intézmények esetében kezdeményezi a társalapítói jogok átruházását - és ez a törvényben meghatározott jogosítványa -, amelyek tevékenysége döntően a magyar kultúrát szolgálja. Herceg Elizabetta Másokért és magamért, önként... A topolyai Bethesda Szeretetszolgálat december 5-e, a volontőrök világnapja alkalmából fogadást szervezett az önkéntesei számára. A civil szervezetben van, aki tornáztatja a sérült gyerekeket, van, aki a beszédkészségüket fejleszti, énekel velük, van, aki a különböző fizikai munkák végzésében segít, illetve szakmai segítséget nyújt a fogyatékkal élőkkel való foglalkoztatásban. A szervezet elnöke, a topolyai származású, jelenleg külföldön élő Dimitrijevics Anna, akivel világhálón tartják a kapcsolatot, szintén önkéntes munkában vállalta ezt a feladatot.­­ Rendszeresen 18 önkéntes jár hozzánk, de rajtuk kívül még sok volontőrünk van, pontos számot nem tudok mondani, a kezdetektől fogva legalább 150 ember önzetlen, segítőkész tevékenységére számíthattunk. A szervezetünk önkéntes ala­pon jött létre, a napközi sem indulhatott volna el önkéntes munka nélkül. Tehát számunka a volontőrség nagyon sokat jelent. A szervezet ezért igyekszik gondot vi­selni az önkénteseirel. S mivel nem egyszerre jönnek, nem ismerik egymást, ezért gondoltuk, hogy idén fogadást szervezünk számukra, hogy megköszönjük a mun­kájukat, hogy megismerjék egymást. Örülünk, hogy fiatalok is vannak, de het­venévesek is. Büszkék vagyunk az önkénteseinkre, hiszen a munkánk minőségén javítanak. Kevés alkalmazottal dolgozunk, nem tudnánk ezt a sokféle programot megvalósítani az ő munkájuk nélkül - hallottuk Cipó Rózsa titkártól. A Bethesda továbbra is várja a volontőröket, akik bármilyen formában segíteni szeretnék az ott folyó munkát, a szervezet működését. ■ H. L. Herceg Elizabetta 2011. december 9., péntek Összefogás egy kislányért A kishegyesi fiatalok jótékonysági koncertjei November folyamán a VMSZ Kishegyesi Ifjúsági Fóruma egy szép gesztussal hívta fel magára a figyelmet. Bekapcsolódott abba az akcióba, amelyet a Fekete Bá­rány rockegyüttes indított annak érdekében, hogy megsegítsék a hatéves martono­­si Dávid Kitti gyógykezelését. A kishegyesiek az egyik közösségi portálon szereztek tudomást az akciókról, és be is kapcsolódtak abba.­­ A társadalombiztosítás nálunk sajnos csak részleges, csak a kórházi gyógyke­zelés teljesen ingyenes, az otthoni gyógykezelés már a családi költségvetést terheli, és ez a költségvetés sajnos gyorsan kimerül. Ez történt Dávid Kitti esetében is, aki­nek testéből daganatot távolítottak el, s ma már túl van több mint harminc sugár­­kezelésen és négy kemoterápiás kezelésen is. A VMSZ Ifjúsági Fórumának tagjai úgy döntöttek, hogy bekapcsolódnak ebbe a humánus akcióba. Bácsfeketehegyen szerveztek koncertet az adai együttesnek, de csatlakozott hozzájuk a kishegyesi Félhomály zenekar is. Kishegyesen a Club Enjoy diszkó nosztalgiaestet szervezett, amelynek bevételét szintén a kislány családjának megsegítésére ajánlották fel. De­cember ötödikén voltunk Kittiéknél, s átadtuk a bevételt mielőbbi felgyógyulást kívánva a mosolygós szemű életvidám kislánynak, aki annyi megpróbáltatáson esett át hatéves kora ellenére - mondta Sándor István a jótékonysági megmozdulás egyik szervezője. R­p j

Next