Magyar Szó, 2012. május (69. évfolyam, 99-123. szám)
2012-05-15 / 109. szám
2012. május 15., kedd Kétszáz résztvevő, 45 műsorszám Két elődöntő előzte meg a 27. Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedőt - Díjeső a tehetséges általános iskolásoknak Mintegy kettőszáz döntőbe jutott általános iskolás mérte össze képességeit szombaton Újvidéken, a 27. Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedőn. Ők voltak azok a hangszerszólisták, kisegyüttesek tagjai, énekszólisták vagy énekcsoportok tagjai, akik túljutottak a rendezvény moholi és zentagunarasi elődöntőjén. Összesen 42 műsorszám hangzott el, a teljesítményt Borsi Ferenc citeraoktató, Fábri Géza népzenetanár, Kisimre Szerda Anna és Rontó Márta népdaltanárok összetételű zsűri bírálta el, akik nem kevesebb mint 18 arany, 12 ezüst és ugyanennyi bronz oklevelet osztottak ki a fellépők között. A hangszerszólisták kategóriájában harmadik helyezést, bronz oklevelet kapott: Stoff Dávid, 8. o. Bajsa és Kiss Levente, VN Hagyományápoló Klubja, Szenttamás, ezüst oklevelet: Kiss Sebestyén, VN Hagyományápoló Klubja, Szenttamás, valamint Kiss Noémi és Molnár Zsolt citerakettős, 4. o. Arany János MME, Szenttamás, arany oklevélben részesültek: Kovács Jónás, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Obecse, Faragó Adrián és Erdélyi Lenke citeraszóló és ének, 6. o. Szirmai Károly MME, Temerin, valamint Mag Konrád, 7. o., Arany János MME, Szenttamás. A kisegyüttesek kategóriájában bronz oklevelet kaptak a Temerini kicsi furulyások, Szirmai Károly MME, valamint a bácsgyulafalvi Citeracsoport, Bácsgyulafalva, Petőfi Sándor MME, ezüst oklevélben részesült a csókai felsősökből álló Kicsi csillag citeracsoport, Móra Ferenc MME, továbbá a nagybecskereki Szervó Mihály iskola vegyes korcsoportú citeracsoportja, arany oklevelet adtak át az adai alsós Bojtocska furulyacsoportnak, Vadvirág HK és az ugyancsak adai Aranyalma vonós együttesnek, Aranykapu ME. Az énekszólisták kategóriájában négy bronz oklevelet osztottak ki, közöttük Lévai Lili 5 éves óvodásnak, Aranykapu ME, Ada, Török Noéminek, 8. o., Feketics ME, Feketics, Fenyvesi Zénó és Lengyel Lászlónak, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Obecse, valamint a zentagunarosi Dudás Dominik és Csabai Józsefnek. Ezüst oklevelet kapott Tallós Hédi, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Obecse, Varga Viktória és Szabó Anett, Dr. Kiss Imre MK, Péteri éve, a zentagunarosi Fekecs Andrea, továbbá Dudás Kata, 4. o., Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ, Topolya, Losoncz Orsolya, 4. o., Népkör Magyar Művelődési Központ, Szabadka. Arany oklevélben részesült az újvidéki Ivánovics Viktor, Sonja Marinkovic iskola, Sziveri Emese 1. o. Szervó Mihály iskola, Muzslya, Varga Dávid, Jókai Mór MME, Törökbecse, Kovács Franciska, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse, Farkas Karina és Móricz Ildikó, 8. o., Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ, Topolya. Az énekcsoportok kategóriájában bronz oklevéllel jutalmazták a Csörögi fiúcsoportot, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse, a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ alsós énekcsoportját, az Iglice énekcsoportot, Samu Mihály iskola, Óbecse, az Apróka énekcsoportot, Petőfi Sándor MME, Muzslya. Ezüst oklevélben részesült a Kótyomfitty énekcsoport, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Kishegyes, a Topogós énekcsoport, Népkör Magyar Művelődési Központ, Szabadka, a Szilke, a szenttamási VM Hagyományápoló Klubjából, a Csincsele csoport Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Óbecse. Arany oklevelet kapott a csókai Pilike énekcsoport, Móra Ferenc MME, Oros András Elhunyt Seregi László Elhunyt Seregi László, a hazai és nemzetközi táncélet kiemelkedő művésze, alkotója, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és Kossuthdíjas mesterművésze. 1957-ben szerződtette az Operaház, ahol balett-táncosként kezdte, majd balettmesterként és koreográfusként tevékenykedett. Koreográfiáival a Magyar Nemzeti Balett az elmúlt évtizedekben számos kiemelkedő sikert aratott külföldön is. Műveit a világ jelentős balettszínpadain (egyebek közt Moszkva, Róma, Prága, Bordeaux, Edinburgh, Köln, Leningrád, Kijev, Berlin, Monte Carlo, Bécs, Salzburg, Párizs, Torino, London, Zürich és Sydney színházaiban) bemutatták és műsoron tartják. (MTI) FÓKUSZBAN Többet érdemelne Herceg János A Herceg János születésnapjáról való, pénteken megtartott megemlékezésen figyelemreméltó beszédet mondott dr. Branislav Danilovic. A zombori független értelmiségi sajnálatát fejezte ki, hogy a Herceg János szobor avatására a közelmúltban nem az akadémikus írót megillető módon került sor. Mint mondta, egy hónapig állt a szobor, anélkül, hogy bárki tudta volna, kik, kinek kezdeményezésére és mikor állították, azt sem lehetett tudni, ki készítette a szobrot, a késlekedő avatást pedig oly gyorsasággal ejtették meg, hogy arról a nyilvánosság nem értesülhetett, legföljebb csak késve, az esemény megtörténte után. Dr. Danilovic szerint a zomboriak közül sokan méltányosabb szoborleleplezést tartottak volna elfogadhatónak, és a szoboravatás napján elvárható lett volna egy irodalmi est megszervezése az írói életmű méltatásának szándékával. Sajnos túl kevesen tudják Herceg Jánosról, hogy akadémikusi címmel rendelkezett, ahogy azt is, milyen fontos szerepet töltött be fordítóként, hiszen 52 szerb nyelvű irodalmi művet fordított magyar nyelvre, ezzel szemben szerbül mindössze egy kötete jelent meg 1979- ben a Ravangrad Kiadó gondozásában. Az erőteljesen vajdasági kötődésű író megérdemelné, hogy műveiből válogatást tegyünk közzé szerb nyelven is, részben megismerése érdekében, és nem utolsósorban, hogy megóvjuk őt a hálátlan feledéstől - mondta dr. Branislav Danilovic a pénteki megemlékezésen. ■ H ) itontíté kult.magyarszn.rm MŰVELŐDÉS 9 Gondolkodj, ne magolj! A logikus gondolkodás gyakorlását, fejlesztését segítő könyveket mutattak be szabadkai iskolásoknak Különleges könyvbemutatónak adott otthont a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola a vajdasági Pax Bontana szervezésében. Az iskola diákjai Uros Petrovic írót látták vendégül, és két kötetével ismerkedhettek meg játékos vetélkedők során. A könyvbemutató ugyanis logikai játékokkal telt, amelyek során a diákoknak úgy kellett különböző feladatokat megoldaniuk, hogy ahhoz gondolkodniuk kellett, törni a fejüket a megoldásokon. Éppen ez a lényege a Timp Kiadó gondozásában magyarul is megjelent köteteknek, Uros Petrovic A rejtelmes Ginkó utca és a Tordafejed-mesék című könyveinek: elérni, hogy a gyerekek mozgassák meg az agyukat, tanuljanak meg logikusan gondolkodni, és ne magoljanak. Ezzel tulajdonképpen ezek a kötetek a tanulási módszerek pozitív irányba történő változtatását segítik. - Úgy látom, hogy a gyerekek szívesen vesznek részt vetélkedőkön, szeretik megoldani a feladatokat, megmozgatni az agyukat. A gyerekek hamarabb megoldják a fejtörőket, mint a felnőttek. A gyerekeket meg kell tanítani, hogy gondolkodjanak, hogy használják azt, ami a fejükben van, és a tanulás során kerüljék a magolást. Ezek a könyvek a kreatív gondolkodás gyakorlását segítik - hallottuk a kötet szerzőjétől, akinek a könyvei nem régóta nemcsak magyarul, hanem olaszul és görögül is megtalálhatók. Petrovic sokat utazik, sok emberrel találkozik, és ebből merít inspirációt. Dr. Bogner István egyetemi tanár, a Pax Romana tagja elmondta, a könyvbemutatókat is azért szervezik játékokkal telve, hogy a diákok ne paszszív befogadók legyenek, hanem olyan aktív résztvevők, akik megtanulnak gondolkodni. Sajnos a gyerekek elfelejtenek gondolkodni. Gondolkodni, kikövetkeztetni, elemezni, a részletekre odafigyelni már nem nagyon tudnak. Itt is fel kellett hívni a figyelmüket arra, hogy figyeljenek minden részletre. Ezért is fontosak az ilyen könyvek, amelyek azt üzenik, hogy érdemes gondolkodni. A gyerekek, ha olykor többszöri próbálkozásra is, de végül mégis megoldották a feladatokat, tehát nincs minden veszve, igenis meg lehet tanítani gondolkodni a gyerekeinket - mondta Bogner. Bár Uros Petrovic, a szerző és Solymosyné Viktóra, a Timp kiadó képviselője, valamint a játékot élvező diákok Molnár Edvárd A POLÁK MARGIT HÍMZÉSPÁLYÁZAT KIÁLLÍTÁSA Fehér lyukhímzés, komádi subrika, úri hímzés Diósi Mihályné Polák Margit doroszlói hímzőaszszony tiszteletére és emlékére 1997 óta hirdeti meg kétévenként hímzéspályázatát a Vajdasági Magyar Folklórközpont. A pályázatra beérkezett legjobb munkákból szombaton a VMF szabadkai székházában immár nyolcadik alkalommal nyílt kiállítás. Mint Szeles Gizella, a VMF elnöke a megnyitón elmondta: ezúttal 51 alkotótól 183 munka érkezett be, Vajdaság 12 településéről. A dr. Bárkány Ildikó néprajzkutató, dr. Ozsváth Gábor Dániel néprajzkutató és Jelinek Márta Népi Iparművész összetételű zsűri 124 alkotást talált bemutatásra méltónak. Silling Léda etnológus, antropológus a megnyitón kiemelte: a kiállításon láthatjuk a Folklórközpont kitartó képzőmunkájának jó eredményét. Külön elismerésben részesült kiállított munkájáért Dávid Irén és Jeges Ilona (mindketten szabadkaiak) és Kolenák Ibolya (Szenttamás), tizenketten pedig dicséretben részesültek. A Folklórközpont ajándékát sokéves odaadó munkájáért a temerini Klajner Viktória kapta. A megnyitón Brindza Beatrix népdalokat énekelt. A kiállítás Szabadkán, a Dózsa György utca 17-es szám alatt e hó 26-áig munkanapokon 10 és 16 óra között tekinthető meg. ■ m. k. HOLNAPI SZÁMUNKBAN Az ÁMV díjazottjainak listája A hétvégén megrendezett 11. ÁMV díjazottjainak névsorát holnapi számunkban közöljük.