Magyar Szó, 2012. szeptember (69. évfolyam, 203-227. szám)

2012-09-18 / 217. szám

X . Telekom Srbija Újvidék, 2012. szeptember 18., kedd □DOR NOVI SAD Magvető ■ Nagy lopások ideje Az utóbbi két hétben két nagyobb határlopásról ér­tesültünk ■ A kiviteli tilalom csökkenti az árakat! A szójabab heti szinten 4, a napraforgódara pedig 5,30 százalékkal árazódott le „Knezevic példamutató polgármester volt” A Goran Knežević mezőgazdasági miniszter, Nagybecskerek egykori polgár­­mestere ellen folytatott büntetőeljárásban a Szervezett Bűnözés Elleni Bíróságon tegnap Jasna Maticot, a Külföldi Beru­házások Ügynökségének volt igazgató­ját hallgatták meg tanúként, aki szerint Nagybecskerek kiemelkedően biztonságos beruházási célpontnak számított. Bővebben a 4. oldalon Miután az utasforgalmi vállalat igazgatója és a privatizációs tőkebiztos ismertette a Severtrans átszervezésére vonatkozó tervet, a cégben működő két szakszervezet és a kisrészvényesek egyaránt elégedetlenségüket fejezték ki. Attól félnek ugyanis, hogy a Priva­tizációs Ügynökség által javasolt terv a 2007-es magánosításhoz hasonló súlyos következményekkel járna. A zombori Severtrans talpra állítá­sát célzó terv szerint új vállalatot hoz­nának létre, amely átvenné a vagyont és a dolgozókat, ezt privatizálnák, a régi cég pedig az adósságot magával rántva csődbe menne, amelynek során részben kártalanítanák a hitelezőket. Csakhogy erre rámenne a vállalat vagyonának 47 százaléka, ami viszont a kisrészvényesek birtokában van. Magyarán a restruktu­­rálási terv föláldozná a kisrészvényesek jussát, és megtartaná az állam tulajdo­nában lévő vagyonrészt. Folytatása a 6. oldalon „Nem ilyen megoldást akarunk” Tiltakozás a zombori Severtrans tervezett átszervezése miatt 770350 111 Ma kezdik meg kifizetni a tizenharmadik havi nyugdíjat Az egyszeri támogatásra 463 ezer személy jogosult­­ A következő részlet decemberben várható Ma kezdik meg kifizetni a kisnyug­díjasoknak a 16 ezer dináros egyszeri segély első, 4 ezer dináros részletét. A támogatásra 1,85 milliárd dinárt külö­nítettek el az állami költségvetésből. A segélyre azok a kisnyugdíjasok jogosul­tak, akiknek a havi járandósága keve­sebb, mint 15 ezer dinár. A kifizetés várhatóan három napig tart majd. Azoknak a személyeknek az esetében, akiknek egyébként a postás kézbesíti a nyugdíját, és akik a követke­ző három napban otthon tartózkodnak, a postás egy igazolást hagy a postalá­dájában, melynek alapján az érintettek húsz napon belül a postán vehetik fel a támogatás első részletét. A tizenharmadik havi nyugdíjként is emlegetett segélyre 463 ezer kisnyug­díjas jogosult. A következő részletet várhatóan decemberben, a harmadi­kat jövő márciusban, a negyediket és egyben utolsót pedig 2013 júniusában folyósítja az állam. (Beta) Az ENSZ bevonása volt a cél A múlt héten a szerbiai ügyész­ség közzétette egy albán férfi szerv­kereskedelemről tett vallomását, melyben brutális részletességgel számolt be azokról a korábban csak feltételezett esetekről, amelyek miatt állítólag már két ízben is megkísé­relte őt likvidálni az UCK. A témá­ról Dušan Janjic politikai elemzőt, szociológust kérdeztük, aki maga is tagja volt egy szervezett bűnözéssel és terrorizmussal foglalkozó nem­zetközi kutatócsoportnak. - Szerintem túlságosan is nagy politikai töltete van az ügynek, hi­szen ha a szerb hatóságok valóban teljesen biztosak ezeknek az állítá­soknak a hitelességében, akkor tud­niuk kellene, hogy az eset politikai színtérre való terelése zavaró lehet. Interjúnk az 5. oldalon Adatokat hamisított az előző kormány? Mlađan Dinkié szerint több mint egymilliárd eurós közadósságot titkoltak el­ ­ Meggyőződtem róla, hogy az államadósság az év elején nem 46 százalék volt, ahogyan ál­lították. Félrevezették a közvéleményt, hiszen az 50 százalék volt már akkor is, és később 56 szá­zalékra emelkedett, mint arra a Pénzügyi Tanács is rámutatott - mondta Mladan Dinkic. A jelen­legi kormányfőt, Ivica Dačićot mentegetve, aki a Cvetkovic-kormánynak is tagja volt, hozzátette: a Demokrata Párt egyes vezetői és Mirko Cvet­­kovic voltak azok, akik szándékosan félretájékoz­tatták a polgárokat, de akkor senki sem kritizálta őket, s emiatt - fogalmazott Dinkic - most Dacié is „dühös . Bővebben a 6. oldalon Munkaidő munkanapokon 8h 18h Zenta, Fő utca 20. Tel.: 060/543-0600 first.invest.system@gmail.com Magánszemélyeknek, kezdő vállalkozóknak, akár nyugdíjasoknak is. Hívjon minket. Számoljon utána! 400 000 RSD havi fix 2667 RSD-tól 600 000 RSD havi fix 4000 RSD-tol 800 000 RSD havi fix 5333 RSD-tól 2 000 000 RSD havi fix 13 333 RSD-tö! 4 000 000 RSD havi fix 26 666 RSD-to) 10 000 000 RSD havi fix 66 667 RSD-toí Szabadka, Korzó 15. Tel.: 024/529-550 Mod.: 062/852-6930

Next