Magyar Szó, 2013. február (70. évfolyam, 25-47. szám)

2013-02-21 / 41. szám

Újvidék, 2013. február 21., csütörtök Tarka Világ ! Szeretem az ősi hangszereket Janicsák Vecát, a rendkí­vül tehetséges magyaror­szági énekesnőt 2007-ben a Csillag Születik című te­hetségkutató műsorban láthattuk először, majd­­ 2010-ben az X-Faktor első évadjában ő lett a legjobb női hang. Most a Magyar Televízió A Dal című mű­,­­­sorában mutatkozott be saját szerzeményével. ­ | Érdekességek az Oscar-díj történetéből A leghosszabb vastapsot Chaplin kapta, a legrövi­­­­debb beszédet Hitchcock mondta. Peter O’Toole-­­ nak nyolc jelölésből egy­szer sem sikerült elnyer­­­­ni a díjat. A legnagyobb csúcstartó még mindig Walt Disney. KÖZÉLETI NAPILAP Koszovó a kulcs Németország csak az eddig megfogalmazott feltételrendszer teljesítését várja el Szerbiától Aleksandar Vucic szerb kormány­­alelnök egyebek mellett Suzana Grub­­jesic, a szerb kormány európai integrá­cióért felelős alelnökének a kíséretében tegnap megkezdte kétnapos berlini látogatását. A Guido Westerwelle német kül­ügyminiserrel folytatott beszélgetés során a felek egyetértettek a Belgrád és Prishtina közötti párbeszéd fontos­ságában. A dialógus kimenetele döntő mértékben befolyásolja, hogy Szerbia az idén elnyeri-e a csatlakozási tárgya­lások megkezdésének időpontját. Min­den attól függ, hogy Szerbia teljesíti-e a jól ismert feltételeket - hangsúlyozta Westerwelle.­­ Németország támogatja Szerbia európai útját, a csatlakozási tárgyalá­sok megkezdése azonban a Belgrád és Prishtina közötti tárgyalás eredményé­től függ. Berlin konkrét eredményeket vár el. Nem fogunk új feltételeket meg­fogalmazni, a korábban lefektetettektől azonban nem állunk el. A német kor­mány cselekvése nem üres beszéd. Min­den szavunk mögröp, ködjét cselekvés áll. Amit múltkor­­,belgrádi látogatásom alkalmával megígértem, azt meg is tet­tük. Szerbia az EU felé tart, és ez a hét nagyon fontos ebből a szempontból. Az ország európai jövőjét nemcsak a német kormány, hanem a Bundestag többsége is támogatja. Szerbia nem képezi vita tárgyát a német hatalmi koalíció és az ellenzék között. Németország Szerbia tekintetében egységes álláspontot kép­­ visel - összegezte Westerwelle. Vucic biztosította a német külügy­minisztert, hogy nem azért utazott Berlinbe, hogy követelje a csatlakozási tárgyalások megkezdését, mert ez Né­metországtól és az EU többi tagálla­mától egyaránt függ. Utazásának célja nyomatékosítani, hogy Belgrád szilár­dan elhatározza magát az ország eu­rópai integrációja és a belső reformok végrehajtása mellett - mondta Vucic. Folytatása a 4. oldalon Razzia egy horgosi romatelepen Nagy rendőri erőkkel kutatták át tegnap hajnalban a gunarasi házakat­­ Állítólag eredményes volt az akció Ijesztő is lehetett volna a látvány, amikor tegnap hajnalban rendőrautók oszlopa haladt át Horgos központján, de mégis inkább megnyugtató, hogy az el­múlt hetekben, napokban történt foszto­gatások, rablások feltételezett elkövetőire ilyen nagy erőkkel csap le a rendőrség. A razziáról riport nem készülhetett, csupán néhány távolabbi felvétel, és hivatalos információ sincs az akcióról. A látottakból ítélve azonban bizonyos, hogy a községi rendőrállomás dolgozói alaposan fel voltak készülve a bevetésre, és hathatós külső segítséget is kaptak. A rabszállító autó vezette konvoj a gunarasi romatelepen állt meg, ahol az előkészületekből ítélve a hajnali sö­tétségben azonnal megkezdték a házak átkutatását. Több betörés, rablás is tör­tént mostanában Horgoson, vélhetően ezek elkövetőit kereste a rendőrség. Mivel a helyszínen újságíró nem tar­tózkodhatott, ezért a falu közbiztonsági helyzetéről Bacskulin Istvánt, a hor­gosi helyi közösség elnökét kérdeztem, akiről az a hír járja, hogy folyamatosan hatalmas nyomást gyakorol a bűnüldö­ző szervekre a horgosi problémák ren­dezése végett. A razziáról ugyan korábban nem értesült, de örömmel vette tudomásul a rendőri akciót. - Az embereket meg kell nyugtatni, és hagyni kell a rendőröket dolgozni. Sokan nem tudják megérteni, hogy nem lehet önbíráskodni, saját kézbe venni a dolgokat. Szerbiában nem en­gedélyezett a polgárőrség megalakítása - mondta a falu elnöke. Folytatása az 5. oldalon Kezdődik a razzia a gunarasi romatelepen LXX. évf., 41. (22 518.) szám ■ Ára 50 Dia Magyar Szóval! ! Holnap jelenik meg 4. szelvényünk J. Garai Béla Napleány-díjas J. Garai Béla, lapunk nyugalma­zott újságírója a Napleány újságírói díj idei kitüntetettje. A díjat - amely 2013-ban tizedik alkalommal kerül kiosztásra - a magyar sajtószabadság ünnepéhez, a magyar sajtó napjához kötődő ünnepség keretében, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének szakmai elismeréseivel együtt, a sza­badkai Városi Múzeumban a szak­mai és a kulturális közélet képviselő­inek a jelenlétében adják át március 7-én 18 órai kezdettel. Bővebben a 9. oldalon NAGYBECSKEREK Hatalmi koalícióban a VMSZ A Vajdasági Magyar Szövetség belépett a Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Szoci­alista Párt vezette nagybecskereki hatalmi koalícióba - közölték a haladók tegnapi sajtótájékoztatóján, amit megerősítettek a VMSZ képviselői is. A koalíciós szerző­dést Puskás János, a VMSZ körzeti szervezetének elnöke és Goran Knezevic, az SZHP alelnöke írták alá. Ezek után a hatalmi koalíció az eddigi 35 helyett 37 sza­vazattal rendelkezik majd a 67 tagú helyi parlamentben. Folytatása az 5. oldalon Miskolci Magdolna Goran Knezevic és Puskás János Kecskés István Szeles Mónika Veszprémben?! Az elmúlt évek legnagyobb vállalkozására készül a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ), bemutatómeccsre Magyarországra hoznák Szeles Mónikát. A teniszfesz­tivál helyszíne Veszprém, március harmincadikán, a húsvéti hétvégén. Szeles mel­lett az Amerikában élő Noszály Sándor és a visszavonulását a napokban bejelentő Szávay Ágnes is játszana, a jótékonysági rendezvény jegybevételét az utánpótlásra fordítanák. „A szerződést még nem írtuk alá, ezért száz százalékra nem mondha­tom az érkezését, de Mónika szívesen jönne" - mondta az Indexnek Pákay Péter, az MTSZ elnökségi tagja, aki a klasszis menedzserével tartja a kapcsolatot. Bővebben a 16. oldalon

Next