Magyar Szó, 2013. február (70. évfolyam, 25-47. szám)
2013-02-04 / 27. szám
2013. február 4., hétfő VI. évf., 4. (242.) szám ■ A Magyar Szó művelődési melléklete ■ Szerkeszti: Gruik Ibolya Juhász Irén Oromhegyes egy kedves, csendes - s bár települést nem illetünk ilyen jelzővel, de ebben az esetben mégis idekívánkozik -, egy igaz hely. Azért mondhatjuk ezt így ki, mert itt a nagy szülők, szülők mellett a falu fiatalsága is mindenből kiveszi a részét. Juhász Irén tanítónő is egy ilyen településen, a délbánsági Kevevára községhez tartozó Emánueltelepen látta meg a napvilágot 1936. március 6-án. Itt végezte az elemi iskolát, majd Oromon, Magyarkanizsán és Szabadkán folytatta, ahol a tanítóképzőt, majd később a főiskolát is befejezte. Oromhegyesen 1956-ban kezdett tanítani. Oroszi János, Oromhegyes kántortanítója vallotta, hogy mindig is föl kell tudnunk emelni magunkat és közösségünket: ha lehetőség nyílik rá, tudnunk kell mozgósítani értékeinket. Hogy ezek az 1910-es években elhangzott mondatok mennyire voltak hatással Juhász Irén pályájára, nem tudhatjuk pontosan. De biztosan állíthatjuk, hogy a tanító néni - ahogy azt az összes kántortanítóról tudjuk - a munkáját hivatásnak tekintette. Friss diplomás tanítónőként rögtön bekapcsolódott a falu kulturális életébe, annak szervezésébe. Ebben az időben férjével, Juhász Ferenc rajz- és zenetanárral évente három-négy színdarabot rendeztek, ekkor alakították meg a falu citerazenekarát és népdalkörét. Emellett irodalmi esteket is szervezett. Elmondása szerint a kulturális élet változatos és mozgalmas volt mindaddig, míg a televízió be nem köszöntött a mindennapi életbe. A hatvanas évek elején az egyesület Csipkerózsika-álomba szenderült, csak papíron létezett. A közösséget megtartó és kovácsoló munkát ekkor más téren folytatta. A Vöröskeresztben is az emberiesség, az egyetemesség és az önkéntesség elvei vezérlik, neve és személye ott szerepel minden megmozdulás mögött. Az, hogy Oromhegyes kiérdemelte a leghumánusabb falunak járó elismerést, neki is nagymértékben köszönhető. A közösség fejlesztéséért a számos pedagógusdíj és oklevél mellett vehette át a Munka Érdemrend arany fokozatát. 1984-et írunk, az Újvidéki Televízió ekkor szervezi meg a Tudás-hatalom című vetélkedőjét, s ennek hála néhány helybéli műkedvelővel az élen újjászervezik a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületet. Juhász Ferenc a művészeti vezető szerepét vállalta, a tanító néni pedig a délszláv háború kezdetéig az énekkart vezette. Ekkor családi és egészségügyi okok miatt átadta a kórus vezetését másnak. Később, amikor a dolgok valamennyire rendeződtek és ameddig egészsége engedte, ismét bekapcsolódott a vegyes kar munkájába. Az, hogy mind a mai napig részt vesz az egyesület egyik leginkább fontos rendezvényének, az idén huszonötödik alkalommal megrendezésre kerülő Gazdag Ág hagyományápoló és hagyományőrző vetélkedő forgatókönyvének megírásában és a szervezésben, az ő csillapíthatatlan néptanítói lelkületét és lelkierejét mutatja, jelenti. A rendezvényt - amelynek gondolata a Vöröskeresztben fogant meg, és amely az idős emberekkel való foglalkozás egyik formája - a lassan két éve eltávozott Bajusz Terike nénivel közösen indították útjára. Azóta tudjuk, látjuk, olyan, a Kárpát-medencében egyedülálló kincstárat hoztak létre, ahol és amikor a nagyszülők és a szülők családi és közösségi légkörben adhatják át unokáiknak, gyermekeiknek a délvidéki, tehát a saját hagyományanyagukat, szokásaikat, s ezenfelül a rendezvény témájától függően felszínre kerülhetnek a félig vagy már teljesen elfeledett hiedelmek, babonák, jóslatok, névnapköszöntők, mondások... Kevés embernek adatik meg akkora lelkierő, hogy hű tudjon maradni az egyetemes emberi értékekhez. Juhász Irén tanítónő élete és pályája során ezeket az értékeket hitelesen közvetítette és közvetíti mind a mai napig tanítványai és a közösség felé. ■ KONCZ Lázár Kisimre Árpád hatéves kora óta néptáncol. Nem fáradt bele, az azóta eltelt harminckét év sem „tántorította” el mindettől. Más irányból közelítve: elkötelezte magát a néptánc irányában, mindennapjainak elemi részévé, életformájává vált. Legfőképpen a néptánc oktatása. A magas színvonalon való tanítás, a koreografálás, a művészeti vezetés. És mindaz, amely ezekből az együtthatókból kinőhet: egy-egy, a magyar néptánckultúrát tisztelő, hitelesen művelő közösség kialakulása, fennmaradása és az a folytonosság, az előtt és az után erőteljes viszonya, amely az utánpótlás (ki)neveléséről szól. Kisimre Árpád 1994-től - akár mondhatjuk azt is, hogy napjainkig - a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület néptáncszakosztályának együttes- és művészeti vezetője. 1995-ben az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben is elindul az a valami. A nyári Batyu tábor után többedmagával - köztük későbbi feleségével, Kisimre Szerda Annával - megalakítják a Szelence táncegyüttest. 2000-et írunk, amikor Savelin Lászlót és őt bízzák meg a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ addig is eredményesel Kisimre Árpád három táncegyüttesének (Kisimre Árpád 1991 óta tagja a néptánccsoportnak) művészeti vezetésével. A három együttes kapcsán nehéz nem eredményeket sorolni. Hiszen a kishegyesi Rizgetős a Kárpát-medencei néptáncvetélkedőn - a Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán három alkalommal, a Szelence négy, a Cirkálom 2011-ben (tehát 1997-től kezdve minden évben) nyolcadik alkalommal vehette át, érdemelte ki a Kiválóan Minősült Együttes címet. Mindezt persze fokozni is lehet. Hiszen mindhárom csoport a fent sorolt, folyamatos és kimagasló munkájáért, eredményeiért legalább egyszer már átvehette a Martin-plakettet. A Cirkálom táncegyüttesnek két ízben ítélték oda. Négy ízben - 2003-ban, 2005-ben, 2007-ben, legutóbb pedig 2011-ben - a Szegeden megrendezésre kerülő Martin György Országos Néptáncfesztiválon együttesi nívódíjban részesültek. Itthon, a Vajdasági Amatőr Szövetség által szervezett tartományi fesztiválon 1993 óta több alkalommal vehettek át arany- és ezüstdíjat. A tradicionális népi kultúra szakszerű népszerűsítéséért, a néptánc területén eddig végzett munkájukért 2003-ban a Kiss Lajos Néprajzi Társaság Arnold György-díjjal tüntette ki az együttest. Kisimre Apád 2007-ben oklevelet szerez a budapesti Magyar Táncművészeti Főiskola néptáncpedagógus szakán. Tanulmányi évei alatt (2006-ban) szakmai munkája elismeréseként a Martin György Néptáncszövetség Művészeti Vezetői nívódíjjal jutalmazza. Nyaranta táncműhelyeket látogat. A már hagyományosnak mondható Batyu táborba (ahonnan valamiképp ő is indult) minden évben visszajár oktatni. Ezeket általában az általa vezetett táncegyüttesek tagjaival közösen szervezett és töltött szakmai üdülések követik. S amikor mindezek „nincsenek”, hol Bácskossuthfalván, hol Zentán segíti a gyermek-, ifjúsági és felnőtt-táncegyüttesek munkáját. Mondanunk sem kell, hogy a vajdasági magyar néptáncegyüttesek szemléjén, a Gyöngyösbokrétán csoportjai mindig a legjobbak között szerepelnek. Kisimre Árpád hatéves kora óta néptáncok Nem fáradt bele, az azóta eltelt harminckét év sem „tántorította” el mindettől. Közösségteremtő, együttes- és mozgalomformáló, művészeti irányító munkája példaértékű. A köszönetén túl - amely természetesen ott működik a Plakett díjjal való elismerés mögött - egy határozottan önző kívánság is rejlik. Hogy továbbra is éltesse a Vajdaságban még fellelhető, élő néptánchagyományt. S hogy mindezek mellett még több, a néptáncot hiteles és magas színvonalon oktató fiatalt indítson útjára. ISUTUS Áron ilta&veggolyo(a)magyarszo.com ÜVEGGOLYÓ 9 EGY GONDOLAT Ahogy öregszem, / érnem, mint fön a múltba / életem, lentebbre vár a / gyökerem, a történelmet / viselem. Közösségünket, kultúránkat szolgálják A magyar kultúra napja délvidéki központi ünnepségén, Zentán, adták át a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség által alapított életmű- és pályadíjakat - így a Magyar Életfa díj, az Aranyplakett és Plakett elismerést -, valamint a 2012. évi Vajdasági Szép Magyar Könyv díjat és elismerő okleveleket. Két héttel ezelőtt az Életfa díjban részesülteknek a délvidéki magyar közösség, a magyar kultúra szolgálatában kifejtett munkásságát méltató összefoglalót közöltük mellékletünkben. A múlt héten az Aranyplakettel és Plakettel jutalmazottak méltatását olvashatták. Mai mellékletünkben a Plakettben részesülteknek a magyar kultúra szolgálatában kifejtett munkásságával ismerkedhetnek meg olvasóink: a Csalóka zenekart (Topolya), Juhász Irén ny. tanítót, művelődés- és közösségszervezőt (Oromhegyes) valamint Kisimre Árpád néptáncoktatót, koreográfust (Topolya) mutatjuk be. Ezzel zárjuk az idei díjazottak bemutatását. Csalóka zenekar A Csalóka zenekart 1991 novemberében Pandurcsek Bettina, Rind Melitta, Borsodi Árpád, Kelemen Zsolt és Rózsa Tibor alapította meg. Az, hogy pár ember addigi generációs kapcsolata és barátsága valaminek a megalapításához vezet, hogy összekovácsol ésköt, megerősíti a személyek közti viszonyt, kiteljesít valamit, mindig is örömteli pillanatnak számít. Hogy az együttes megalakításakor az alapító tagokban nyilvánvaló volt-e a cél, nem tudni. De az, hogy ez mi lehetett, ma már teljesen egyértelmű mindannyiunk számára: a már nem élő s a kihalóban lévő hangszeres népzene megőrzése, átmentése oly módon, ahogy az fékezetlenül s elevenen él a nép körében. S ha mindez már nem valósítható meg, még mindig ott áll előttünk a lehetőség és egyben a kihívás is: népzenei kincsünk stílusos, a természetesség határain belül való újrafogalmazása és feldolgozása. Megalakulásuk óta több mint huszonegy év telt el. A zenekar ma három-, vagyis hattagú: Rózsa Tibor prímás és hegedűje, Borsodi Árpád és nagybőgője, Kelemen Zsolt és brácsája alkotják. Négy éven keresztül eredményesen szerepeltek a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén, 1993-ban és 1996- ban a Ki mit tud? tehetségkutató műsor országos válogatóján mutatkoztak be, 1996-ban és 1997-ben az Újvidéki Rádió és a Petőf rádió közös műsorában Topolyán és Abonyban is felléptek. A Durindó népzenei fesztivál állandó részvevői. 1998-ban a zenekar tagjai Erdélybe, Székelyudvarhelyre települtek át. Itt az Udvarhely Néptáncműhely és a Tomcsa Sándor Színház zenekaraként dolgoztak. Mindeközben táncházakban muzsikáltak, a kis településeket is bejáró gyermekeknek szerveztek programokat. Adatközlőkkel, a hagyományos paraszti zenészekkel és táncosokkal való személyes találkozás élményén keresztül a maga természetes közegében ismerhették meg ezen dialektus hagyományanyagát. Hazatérésük (2001) óta a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ néptánccsoportjainak állandó zenekaraként tevékenykednek, de rendszeresen kísérik a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, a péterrévei Tisza Mente Közművelődési és Népművészeti Egyesület, valamint a bácskossuthfalvi Ady Endre Művelődési Központ táncegyütteseit is. Önálló műsorszámokat is készítenek. Eddig két hanglemezük jelent meg: a Sej, haj, zörög a levél..., amely elsősorban a székelyföldi tartózkodásuknak állít emléket, és a Lement a nap a szokott járásán - Duna menti lakodalmas című album. Napjainkban két újabb - a Pásztorok a Tisza mentén, valamint az Életút című - hangzóanyag kiadásán dolgoznak. Az együttes számos kiváló muzsikussal és népdalénekessel működik együtt. A különböző hazai, erdélyi és anyaországi műhelyekben, táborokban szerzett tudásukat oktatókként és kísérő zenekarként népzenei és néptánctáborokban adják tovább. Meggyőződésünk, hogy az és ahogy a Csalóka zenekar - szakmai tudásának legjavát adva - megpróbálja hitelesen megőrizni és átörökíteni népzenei kincsünket, nagyban hozzájárul itt és megmaradásunkhoz. A Csalóka zenekar megléte - hagyományanyagunk (újbóli) közkinccsé tétele érdekében végzett tevékenységük közösségmegtartó erővel bír. ICSIPE Tímea Weöres Sándor: Toccata