Magyar Szó, 2013. december (70. évfolyam, 281-304. szám)
2013-12-07 / 286. szám
/ / 8 ÚJVIDÉK ujvidek@magyarszo.comMmae 2013. december 7., 8., szombat-vasárnap RÖVIDEN / Áramszünet Hétfőn 8 órától 13 óráig áram nélkül marad a Slavko Rodic utca egy része, áramkorlátozás esedékes a Veterniki és a Jovan Konjovic utcákban is. Az Ilarion Ruvarac utcában 9 óra és 13.30 között akadozik az áramszolgáltatás, Cerevic faluban pedig 9-11 óráig dolgoznak az Elektrovojvodina szerelőmunkásai. Az ésszerűbb tömegközlekedésért Az UniTransModel elnevezésű IPA határon átívelő együttműködés keretében elképzelt projektum lényege egy közös, a régió szintjén működő információs rendszer kidolgozása, amelynek segítségével ésszerűbben lesznek igénybe vehetők a tömegközlekedési lehetőségek a határ mindkét oldalán élők számára. A projektumon az Újvidéki Közlekedési Közvállalat és a Szegedi Egyetem munkatársai közösen munkálkodnak, a tegnapi bevezető/bemutató konferencián elmagyarázták, hogy az elképzelésnek az a lényege, hogy kialakítsanak egy átfogó információs rendszert, amelynek segítségével a vajdasági és a magyar dél-alföldi tömegközlekedési lehetőségeket - úgy a belföldieket, mint a nemzetközieket - egybehangolhatják, a buszállomások kihelyezett pontokon is árulhatnak majd menetjegyeket, a két régió egy tömegközlekedési egységként működhet. Menetrendközlő, utazási lehetőségeket tömörítő internetes célportálok és android telefonos applikációk kidolgozását is kilátásba helyezték, szerb és magyar nyelven. Az újvidéki Városi Közlekedési Közvállalatnak is nagy szerep jut az elképzelésben, az igazgatója bejelentette, hogy akárcsak a múltban, most is készen várják az új kihívásokat, ügyvitelük az információs érában is eleget tesz a legmagasabb elvárásoknak. (szb) A PETŐFIBEN Mikulás-váró! Kedves gyerekek! A szombati Játszóházba december 7-én ellátogat a Mikulás. Várunk benneteket 10 órára! Kedves szülők! Kérjük önöket, hogy részvételi szándékukat jelezzék a Petőfi Sándor MMK-ban, vagy a (021 )474-0697-es telefonszámon. Részvételi díj: 600 dinár, amely tartalmazza az ajándékcsomagot, a foglalkozáson való részvételt és az uzsonnát is. Mindenkit sok szeretettel várunk! Teadélután Az újvidéki Petőfi Sándor MMK december 8-án, vasárnap 17 órától teadélutánt szervez. A jó hangulatról a Classic Band gondoskodik. A belépőjegyek ára 250 dinár. Mindenkit sok szeretettel várnak a szervezők. Sakktanfolyam fiataloknak Az újvidéki Egység Sportegyesület sakkalosztálya december 11-én, szerdán este 6 órakor a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ (József Attila utca 16.) első emeleti klubhelyiségében első ízben szervez találkozót. Várják az általános és középiskolás ifjúságot, azokat, akik szeretnének megtanulni sakkozni, és az Egység sakkalosztályának tagjává válni. A tanfolyamokat ismert sakkozók tartják, külön az általános iskolába járó, 10 évnél idősebb gyerekeknek, külön a középiskolásoknak. Azoknak, akik már tudnak sakkozni, alkalmuk lesz osztályozót játszani a sakk-kategóriákért. Szeretettel várják a sakkozó lányokat is! Együtt az erőszak ellen A statisztikai adatok szerint tavaly több mint 9000 családon belüli erőszakot jegyeztek az országban. Mintegy 40 százalékukat fizikailag bántalmazták, csaknem 30 százalék azoknak a nőknek az aránya, akik pszichikai bántalmazás áldozatai voltak, és 2 százalék azoknak az aránya, akiket szexuálisan zaklattak. Az idén novemberig összesen 41 nő halt meg a családon belüli erőszak következtében, 10-en származtak Vajdaságból - hangzott el azon a bemutató jellegű előadáson, amelyet tegnap tartottak meg a városi képviselő-testületben. Az újvidéki Szociális Központ Biztonságos Ház intézmény minden évben november 25-e, a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából ismerteti munkáját. Az intézmény megalakulása óta mintegy 3000 nő telefonon, és több mint 800 személyesen kért tanácsot. Az említett időszakban összesen 854-en találtak menedéket a Biztonságos Házban. Az összejövetelen jelen volt minden olyan intézmény képviselője, amely a nőket érő erőszak ellen harcol. A népjóléti intézmény munkatársai kiemelték az újvidéki rendőrséggel való sikeres együttműködés fontosságát, és hangsúlyozták, hogy a probléma megoldása érdekében együttesen kell harcolniuk. Nada Padeljski, a Biztonságos Ház vezetője szerint a városban nagy figyelmet fordítanak a nőket érő erőszak elleni küzdelemre. Nenad Erdeljan, az újvidéki rendőrség kiskorú bűnözés elleni osztályának vezetője elmondta, tekintettel arra, hogy az esetek többsége munkaidőn kívül történik, hiszen általában az esti órákban, ill. hétvégenként érkeznek a feljelentések, tervben van a rendőrség ügyeletes osztályának bővítése. A probléma hathatósabb megoldása érdekében ez a részleg több mint 300 személlyel gyarapodik. Elhangzott az is, hogy az önkormányzat a jövőben is anyagilag támogatja az intézményt. Mint Tihomir Nikolic, a polgármester szociális kérdésekkel megbízott tanácsosa elmondta, tervbe vették a Biztonságos Ház bővítését, mind az épületet, mind a szakkádert illetően. Dávid Csilla Mi is az az EVS? Az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) lehetőséget kínál a fiatalok számára, hogy tapasztalatokat szerezzenek az Európai Unió tagországaiban, 2-től 12 hónapig terjedő időszakban. A program az önkéntesek számára ingyenes (18— 30 éves korig), és semmilyen képzettség nem szükséges hozzá. Az önkéntes munkája non-profit célokat szolgál, és számos területen valósul meg (pl. kultúra, sport, szociálisellátás, kulturális örökség, művészet, polgári védelem, környezetvédelem). A civil szervezetek és helyi közösségek segítésén túl, az önkéntesek új készségekre tehetnek szert, nyelveket tanulhatnak, és idegen kultúrákkal ismerkedhetnek meg. A programmal kapcsolatban EVS- karaván járja be a bánáti településeket, és bemutatja az EVS programját és annak lehetőségeit. A következő településeket látogatják meg december 7-én, szombaton: 11.00 Nagybecskerek (Petőfi MME), 14.00 Torda (a helyi közösség tanácsterme), 16.00 Magyarcsernye (Ifiklub - diszkó), 18.00 Tóba (tűzoltóotthon), és december 8-án, vasárnap pedig: 11.00 Torontálvásárhely (helyi közösség terme), 14.00 Hertelendyfalva (Tamási Áron Székely Magyar Művelődési Egyesület), 16.30 Székelykeve (ifjúsági otthon). Az EVS-karaván megvalósítását a Bethlen Gábor Alap tette lehetővé, a Szekeres László Alapítvány közreműködésével. Az EVS karaván következő állomásai Törökkanizsa és Csóka lesznek. Szeretettel várunk minden érdeklődőt! (A Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ) Váltsák le az igazgatót! A Demokrata Párt városi bizottsága tegnap követelte a szerb kormánytól és az Újvidéki Kikötő vállalat felügyelőbizottságától, hogy sürgősen menesszék tisztségéből Aleksandar Milovancevet, akit a közbeszerzési eljárásokban elkövetett mesterkedések miatt nyilvánított bűnösnek a bíróság. Az ítélet egyértelműen rámutat arra, hogy Aleksandar Milovancev megbízott igazgatóvá történő megválasztása során törvényszegések történtek, hiszen a büntetőeljárás folyamatban volt, így felvetődik a kérdés, hogy Milovancevet miként választhatták meg, és hogy milyen bizonyítékokat mutatott fel arról, hogy nem folyik ellene eljárás? Esetleg a megindított eljárás tényét a kormány ajánlásként kezelte? A sürgős menesztésen kívül a demokraták elvárják, hogy az ügyészség indítson sürgős eljárást Milovancev ellen, amely során megállapítanák, hogy mekkora kárt tett polgáraink egészségében, és mekkora anyagi kárt okozott. A DP városi bizottsága ajánlás révén az abszurdumról értesíteni fogja a közbeszerzési bizottságot is, arra szeretnék felhívni figyelmét, hogy a közbeszerzésekkel olyan személyek foglalkoznak, akiket éppen közbeszerzéssel kapcsolatos visszaélések miatt ítéltek el. A demokraták előtt most már az is világos, hogy Milovancev miért vádolta értelmetlenül a vajdasági kormányt és a kamenicai tüdőgondozó intézetet (korábban ő volt az igazgató), abból a gondolatból indult ki, hogy a támadás a legjobb védekezés - olvasható a DP közleményében. (szb) FILM ARENA CINEPLEX:Gru 2 (Despicable Me 2), amerikai kalandrajzfilm (13.40,16.10) * Derült égből fasírt 2 (Cloudy with a Chance of Meatballs 2), amerikai rajzfilmkomédia (15.45) * Odumiranje, hazai dráma (18.20) * A jogász (The Counsellor), amerikai krimidráma (20.10, 22.20) * The Immigrant, amerikai romantikus dráma (20.25,22.20) * Afrikai szafari 3D, rajzfilm (13.45,15.30) * Elpuskázva (Delivery Man), amerikai komédia (17.45,22.15) * Vojna Akademija 2, hazai komédia (17.30,20.05) * Hupikék törpikék 2. (The Smurfs 2), amerikai rajzfilm, (13.40,14.10,) * Bhumba 3D, dél-afrikai rajzfilm (szinkronizálva, 15.35) * Thor 2 - Sötét világ (Thor, The Dark World), amerikai fantázia-kalandfilm (18) * Mamaros, hazai komédia (20.15) * Gravitáció (Gravity), amerikai sci-fi (22.25) * Niko 2, rajzfilm (13.30,15.15) * Az éhezők viadala: Futótűz (The Hunger Games - Catching Fire), amerikai akció-fantázia kalandfilm (17,19.45) * Last vegas, amerikai vígjáték (22.30) * Repesik (Planes), amerikai családi rajzfilm (14.30) * Turbo 3D, amerikai rajzfilm, (16.20) * About Time, amerikai komikus dráma (18.10) * Démonok között (The Conjuring), amerikai horror-thriller (22.35). Telefonszám: 447-690, az előadások előtt érdemes érdeklődni a programkezdések időpontjáról - a műsorváltoztatás jogát fenntartják, egyes filmeket csak hétvégenként vetítenek. ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ: holnap, szombaton 19 órától: Bernstein - Laurents - Sondheim: West Side Story, rendező: Nagy Viktor. Telefonszám: 657-2526 és 66-22-592. SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ: William Shakespeare: Vízkereszt, komédia, r.: Egon Savin (Pera Dobrinovic színpad, sz., 19.30) * Melodramski Triptic, a Zenés Kamaraegyesület előadása (kamaraszínpad, szombat, 20.30). Hétfőn 19 órakor a Jovan Dordevic színpadon Kína szépségeit bemutató kiállítás nyílik a kínai nagykövetség szervezésében. Honlap: www.snp. org.rs, telefonszám: 520-091 és 6613-957. CK13 IFJÚSÁGI KÖZPONT: az olasz Viscera és az újvidéki Wolfram együttesek hangversenye (szombat, 22), belépőjegy 200 dinár. Vasárnap 17 órától gitárműhely. NAPSUGÁR - MAGYAR KULTÚRKÖR A rosszat jóval győzd meg! Az Újvidéki Művelődési Központban (Jovan Dordevic u. 6.) december 7-én (szombaton) délelőtt 11 órai kezdettel a topolyai Napsugár bábcsoport bemutatja dr. Kovátsné Hontvári Anna: A rosszat jóval győzd meg! c. karácsonyi bábjátékát. Az előadásra a belépés díjtalan! A szervezők mindenkit szeretettel várnak. HÉTFŐN BIBLIAELŐADÁS A MAGYAR SZÓ TANÁCSTERMÉBEN A tanítványság és küldetés útja December 9-én, hétfőn 19.30 órakor Orosz Attila bácskai református esperes és Varga Enikő szabadkai katolikus hitoktató tart előadást A tanítványság és küldetés útja címmel. Az ismeretterjesztő bibliai előadás és nyílt közösségi alkalom színhelye a Magyar Szó Lapkiadó Kft. 4. emeleti tanácsterme lesz. A bérmálás/konfirmálás szentségének fontosságáról szóló előadás után az érdeklődők könyvekből, naptárakból, valamint egyedi készítésű ajándéktárgyakból válogathatnak, vásárolhatnak jutányos áron a közelgő karácsonyi ünnepekre. A szervező, az Élet Kertje Polgárok Egyesülete/Virágzó Kert Missziós Szolgálat és Közösség mindenkit szeretettel vár. A távolabbról érkezők a 11A és 11B jelzésű helyi busszal juthatnak a rendezvény színhelyére, az újvidéki Vojvoda Misié utca 1. alatti Magyar Szó Lapkiadó Kft.-be. (ria) DARÁNYI-TELEPI TÁRSALGÓ Bálint István a vendég Kedden, december 10-én 17 órai kezdettel a Petőfi Sándor MMK székházának első emeleti kistermében a Darányi-telepi társalgó vendége Bálint István, a Magyar Szó nyugalmazott újságírója, aki visszatekint a Magyar Tudomány Napja a Délvidéken rendezvény elhangzott előadásaira, összefoglaló elemzés keretében. Vendégváró Mészáros Ilonka. ÉLET ÉS EGÉSZSÉG Áspiskígyók és palimadarak Az Élet és Egészség civilszervezet szeretettel meghív mindenkit 2013. december 9- én 20 órától a Relay ifjúsági klubban (Pap Pál 12.) tartandó társalgásra. Az est témája Áspiskígyók és palimadarak, avagy érvényesülés, siker, boldog és kiegyensúlyozott élet, előadó Ördög Róbert lelkigondozó és családi tanácsadó. (Az Élet és Egészség civilszervezet csapata) PETŐFI SÁNDOR MMK Szilveszteri bál A Petőfi Sándor MMK az idén is megszervezi a hagyományos szilveszterezést. Sok szeretettel várunk mindenkit december 31-én 20 órára a Petőfi Sándor MMK nagytermében. Gyermekes családokat is szeretettel várunk, ugyanis a központ klubhelyiségeiben 6 évnél idősebb gyermekek is jól érezhetik magukat, szakszerű felügyeletet és vacsorát biztosítunk számukra. Vendégeinket a budiszavai Harmat együttes szórakoztatja. Az est folyamán 2 vacsorát szolgálunk fel: 21.00 óra után: raguleves Karadorde-szelet csirke gombamártásban kemencében sült burgonya vegyes saláta 1.00 óra után, szárma Éjfélkor pezsgőt szolgálunk fel! A szilveszteri bálra a belépőjegyek kizárólag elővételben kaphatók, és 1800 dinárba kerülnek, a Központ tagjai 1600 dinárért szerezhetik be. A gyermekfelügyelet vacsorával gyermekenként 800 dinár. Ünnepeljék velünk az óév búcsúztatását, köszöntsük együtt az új évet! Ifjúsági vezetői képzés A Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ 2013. december 13-ától 15-éig (péntek, szombat, vasárnap) ifjúsági vezetői képzést tart. A képzés témája az EU-s pályázati lehetőségek feltérképezése, és azok gyakorlati megközelítése. A képzés vezetője Erős Ervin, pénzügyi és szociális tanácsadó, az újvidéki Civil Központ vezetője. Várjuk olyan 16 és 30 év közötti fiatalok jelentkezését, akik otthonosan mozognak a civil szférában, vagy csak simán érdekeltek a téma iránt. A jelentkezők száma korlátozott, a jelentkezési határidő pedig december 11-e, szerda. A képzés helye az újvidéki Tudósklub (Vojvoda Misie 1., a Magyar Szó épülete). A képzés megvalósítását Újvidék Város, Sport és Ifjúsági Közigazgatási Hivatala támogatja. Bővebb információk: az office@ifikozpont.org.rs, vagy a 063/590-435-ös mobilszámon kaphatók. (Zsolt)