Magyar Szó, 2014. február (71. évfolyam, 25-47. szám)

2014-02-01 / 25. szám

/ / 8 ÚJVIDÉK ujvidek@magyarszo.­com MEHMRfiÓ 2014. február 1., 2., szombat-vasárnap A polgárok érdekei mindenekelőtt Interjú Milos Vucevictyel, Újvidék polgármesterével Az újvidéki városi hatalom mintegy másfél éve vette át a város irányítását. Nem volt könnyű év a tavalyi, mivel több váratlan esemény történt. Az ATP Vojvodina vállalat kártérítése, a közbiztonság romlása, és a közvállalatok rossz működése többször is próbára tette az új koalíciót. Milos Vucevic polgármesterrel a tavalyi évről és a folyó év legfontosabb terveiről beszélgettünk. ■ Hogyan értékeli a múlt évet, mi az ami sikerült, és mi az ami nem?­­ Mint minden évben, voltak kellemes és kevésbé kellemes helyzetek, mindenesetre, annyit leszögezhetünk, hogy nem volt könnyű a tavalyi év. Az új városi koalíció új politikát és stratégiát hozott magával, és ezzel egy időben megállítottuk Újvidék politi­kai megsemmisülését, amit a polgárok is megérezhettek. Annak ellenére, hogy az országban nem könnyű a helyzet, Újvidéken a dolgok pozitív irányban haladnak, persze a polgárok joggal várják el azt, hogy gyorsabb fejlődésnek induljon a város. Negatív tény­ként kell megjegyeznem, hogy nem sikerült a városi adminisztráció reformja, a közvállalatok viszont továbbra is nehézségekkel küzde­nek. A városra vonatkozó terveinkkel kapcsolatban magasra tettük a lécet, és ugyanilyen kritériumokat alkalmaztunk 2013 végén. Akkor elemeztük az egyéves munkánkat, amikor terveink nagy részét sikeresen megvalósítottuk. A városi hatalom legfőbb célja, hogy az újvidékieknek jobb életet biztosítson, ennek rendelünk alá mindent, a problémákat egyenként oldjuk meg, fontossági sorrendben. Büszkék vagyunk arra, hogy a nehézségek ellenére nem vettük adósságba az újvidékieket, munkánkban mindig arra törekszünk, hogy az előző évnél minőségesebb és olcsóbb megol­dásokat alkalmazzunk. ■ Milyen befektetések várhatók ebben az évben? - Újvidék híres az IT-ágazatban elért fejlesztéseiről, találmá­nyairól. Az idén ezt a területet szeretnénk továbbfejleszteni, persze nem hanyagoljuk el az idegenforgalmat sem, mert Újvidék turisz­tikai adottságai nincsenek teljes mértékben kihasználva. Sokan egy óriási befektetésre várnak, ami megoldaná a munkahelyhiányt a városban, a valóság azonban teljesen más. Tavaly több sikeres szer­ződést kötöttünk külföldi befektetőkkel, volt ahol 10, de volt ahol 100 új munkahely nyílt ezeknek köszönhetően, ami kiváló alapot biztosít a város fejlődésének. Az új befektetések közül szeretném kiemelni az ausztriai Vossloh Kiepe vállalattal aláírt szerződést, amelyet a gazdasági kamarában írtunk alá. Több év után ez lehet a legnagyobb befektetés Újvidéken. .Az elkövetkező időszakban intenzívebb gazdaságpolitikát várok el. Szeretném, ha az önkor­mányzat tulajdonában lévő telkeket közművesítenénk, így felkí­nálhatnánk őket a külföldi befektetőknek. A város szempontjából fontos kapacitásokat azonban szeretném ha megtarthatnánk, mivel így Újv­idék folytathatja a zavartalan fejlődését. ■ Milyen mértékben korlátom az új városi költségvetés a városi közvállalatok és intézmények munkáját, mire lesz pénz, és miről kell lemondani?­­ Amikor az új városi vezetés átvette a hatalmat, sok rende­­zetlen számlát talált, rosszul megkötött szerződéseket, amelyek csak árthatnak az újvidékieknek. Egy ilyen káros szerződés volt a Borovicával megkötött „üzlet” is, de a Tartományi Nagyberuházási Alapnak is nagy tartozásai voltak a pirosi és a kaboli szennyvízhá­lózat kiépítésének a kivitelezői iránt. Ezeket a tartozásokat most a városi költségvetésből kénytelen kifizetni a város. Az önkormányzat erre az évre elegendő pénzeszközt biztosított a fejlesztési projek­tumokra. A költségvetésből persze hiányzik az az összeg, amelyet az ATP Vojvodinának kifizettünk kártérítés címén, valamint az új adótörvény is kevesebb pénzt lát elő az önkormányzatok számá­ra. Egyetlen nagyobb beruházást sem áhítottunk le, a szociális juttatásokat növeltük, több pénzt láttunk elő a művelődésre és az infrastrukturális fejlesztésekre is. ■ Újvidéken megromlott a közbiztonság, milyen lépé­seket terveznek, lesz-e összehangolt akció a kiskorú bűnözés megfékezésére? - Valóban, a kiskorú bűnözés problémája foglalkoztatja legin­kább a városi vezetőséget. Az újvidékiek egyre gyakrabban panasz­kodnak a közbiztonságra, de ahhoz, hogy megoldjuk a problé­mát, először a kiváltó okot kell megtalálni. Annak ellenére, hogy a közbiztonság nem tartozik a városi hatalom hatáskörébe, sikerült kinevezni az újvidéki rendőrség, főnökét, kieszközölni azt, hogy Újvidék újabb 350 rendőrt kapjon, valamint azt is elértük, hogy a rendőrség a csendőrökkel együtt járőrözzön a városban... A formá­lis dolgoktól azonban sokkal fontosabbak a leglényegesebbek. A gyermekekkel a családon belül és az iskolákban is sokkal többet kell foglalkozni... Nem minden a rendőrségen áll. A kiskorú bűnö­­zés és az erőszak elleni küzdelem az egész társadalom és minden család feladata. Egyre több az iskolán belüli erőszak, ezért sürgős lépéseket kell tenni a megfékezésére. Folyamatos munkára van szükség, a toleranciát tanítani kell és az előítéletek megfékezésén kell fáradozni. A gyermekekben az egészséges értékrendet kell kialakítani. Még kiskorukban meg kell tanulniuk, hogy az erőszak, a rasszizmus, a nemzeti kisebbségek elleni tolerancia hiánya elfo­gadhatatlan a civilizált társadalomban. Csak a családok, az iskolák, az önkormányzat és a belügyminisztérium összehangolt akciójával lehetséges érdemi változásokat kieszközölni. ■ Marad a mostani városi koalíció, új alakul, vagy akár új városi választások is lehetségesek? -Többször is hangsúlyoztuk, hogy nem akarunk minden áron hatalmon maradni, de partnereink felelőtlen viselkedését sem tűrjük el. Ha igazi csapat vagyunk, akkor az újvidékiek érdekeit kell szem előtt tartanunk, nem állíthatjuk személyes érdekeinket a polgárok érdekei elé. Az újvidéki városi koalíció országos szinten is az egyik legtöbb pártból álló önkormányzati hatalom, állandó kommunikációra van szükség, mert csak így tudunk jól működni. Az elmúlt év végén azt jelentettem ki, hogy partnereink tisztában kell, hogy legyenek a városi hatalom felelősségével. Ami nem műkö­dik, azon változtatni kell. Abban az esetben, ha a városi költségvetés elosztása kapcsán mindenki betartja az előre megbeszélt tervet, és mindenki felelősséggel végzi munkáját, nincs ok az újabb választá­sokra. A Szerb Haladó Párt, amelynek én is tagja vagyok, az elmúlt években bebizonyította, hogy korrekt a partnereivel szemben, és ez a jövőben, is így marad. Ha a városi koalíció nem képes követni az országos politikát, akkor nem akarunk mindenképpen a hatalmi koalíció részesei lenni, minden esetre, nem engedjük, hogy part­nereink felelőtlenül viselkedjenek. ■ Mi az, amit feltétlenül meg szeretne valósítani polgármes­teri megbízatása alatt? - Nagyok az ambícióim, de a körülményekhez képest reálisak. Fontos a polgárok konkrét gondjaira összpontosítani, mivel nem csak az adminisztratív és az infrastrukturális problémák léteznek. A polgárok a legfontosabbak a város fejlődése szempontjából, a munkanélküliség csökkentése és a szociális helyzet javítása a legna­gyobb prioritás. Mi az emberekre összpontosítunk, őket tartjuk szem előtt, nem pedig az olcsó politikai poénokat, amelyeknek nincs valós értékük. Ami a befektetéseket illeti, rájöttünk, hogy az idegen tőke vonzásában a legnagyobb gondot a városi adminisztráció lassú, nehézkes működése jelenti, ezen ebben az évben változtatni szeret­nénk. Ezen kívül, azon dolgozunk, hogy az iskolák tornatermeit végre visszaadjuk a diákoknak. A sportolók és színészek bevonásával, a város egy olyan akciót indít, amellyel egy normális, barátságosabb gyermekkor képét szeretnénk megismertetni az iskolásokkal. Ami a befektetők vonzását illeti, a gazdaság beindítása nem lesz könnyű feladat, de a város jelentős pénzeszközöket különített el erre a célra, így készen állunk mind a külföldi, mind a hazai befektetők fogadá­sára. Nagy lépésnek számít, hogy megépítjük a hátrányos helyzetű kiskorúak menhelyét. A közbiztonság kérdését prioritásként kezel­jük, az ország többi intézményével karöltve mindent megteszünk annak érdekében, hogy a polgárok biztonságban érezzék magukat. Minden évben magasabbra tesszük a lécet, az elkövetkező évben még többet és szorgalmasabban dolgozunk, annak érdekében, hogy csak előre haladjunk. ■ HALÁSZ Gyula Milos Vucevic polgármester DARÁNYI-TELEPI TÁRSALGÓ Negyvenéves az Újvidéki Színház Kedden, február 4-én 17 órai kezdettel a Petőfi Sándor MMK székházának első emeleti kistermében a Darányi-telepi társalgó témája a jubiláló Újvidéki Színház. Felvezető előadást Gerold László színikritikus, irodalom-, és színháztörténész, esszéíró, szerkesztő, nyugalmazott egyetemi tanár tart. Vendég­váró Mészáros Ilonka. A PETŐFI SÁNDOR MMK-BAN Számítógépes tanfolyam nyugdíjasoknak Február 7-én 16 és 18 órai kezdettel 2 csoportban számító­gép-tanfolyam indul a Petőfi Sándor MMK-ban nyugdíjasok részére. Részvételi díj alkalmanként 300 dinár. Érdeklődni lehet a Petőfi Sándor MMK irodájában, valamint a 021-474- 06-97-es telefonszámon. A nemezelés technikája Február 3-ától 18 órai kezdettel a kedves érdeklődők a nemezelés technikájával ismerkedhetnek meg. Tanfolyamunkat a Petőfi Sándor MMK-ban február folyamán minden hétfőn megtartjuk. Részvételi díj alkalmanként 200 dinár. Érdeklődni lehet a Petőfi Sándor MMK irodájában, valmint a 021-474-06- 97-es telefonszámon. Ünnepelt az újvidéki magyarság Az Újvidéki Színházban az idén is megszervezték a már hagyományossá vált, városnapi ünnepi műsort, megemlékezve arról, hogy Mária Terézia 1748. február elsején szabad királyi várossá nyilvání­totta Újvidéket. Az ünnepség a szerb, majd a magyar himnusz eljátszásával kezdődött, majd Erdély Lenke, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, Újvidéki Váro­si Szervezetének elnöke, üdvözölte a vendégeket. Ünnepi beszédében kitért arra is, hogy pártja az újvidéki magyar­ságtól erőt kér ahhoz, hogy városunk múltja során kiépített értékeinket, az egymás iránti megbecsülést, az együtt­élés hagyományát továbbra is megtart­hassuk, ápolhassuk. - A viszontagságok ellenére úgy kell alakítanunk sorsunkat, hogy közösségünk méltón megmaradhasson, mert itthon érezzük jól magunkat - mondta az elnök asszony. Beszélt a közelgő választások­ról, a legutóbbi szavazások során történt igazságtalanságokról, csalásokról, azokról, akik korábban jellemtelen, gerinctelen módon lejáratták pártjának tisztségvi­selőit.­­ Néhány szerény tiszteletdíjért, nem magyar politikusok vállveregetéséért cserében lejáratjuk egymást, elhisszük, hogy mások helyettünk jobban képvisel­nek bennünket? Megtagadjuk nemzeti hovatartozásunkat, önmagunkat? Ilye­nek lennénk, mi, magyarok? - tette fel a kérdést Erdély Lenke. Az ünnepségen Magyarország belg­rádi nagykövetségéről Varga-Haszonits Zoltán első beosztott diplomata volt jelen, Bognár László Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselőjeként, Leviczky Cirill pedig Kecskemét képvi­seletében tisztelte meg jelenlétével a rendezvényt. Jelen voltak Erhard Róbert esperes, Nagy Attila plébános, Deli Andor tartományi kormányalelnök, a Magyar Nemzeti Tanács, a politikum és a közélet kiemelkedő képviselői is. Dr. Sinisa Sevic képviselő-testületi elnök is úgy értékelte, hogy február elseje külö­nösen jelentős dátum Újvidék életében, és minden olyan újvidéki polgár életében, akik az évszázadokon keresztül ápolták és építet­ték az egymáshoz fűződő baráti kapcsolato­kat, az egymás iránti megértést, a toleranciát. Fontosnak ítélte meg azt, hogy a városnapi ünnepségeket több helyen, különböző szer­vezetek szervezésében tartják meg. A rendezvényen többek között fellé­pett a Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ két táncegyüt­tese, az óvodásokat és az általános iskolás, elsős gyerekeket tömörítő Tűzrevaló tánc­­együttes és a felnőttek, Csűrdöngölő tánc­­együttese. Az időjárás viszontagságai miatt az általános iskolás gyermekek Mitugrász táncegyüttes csoportja sajnos nem tudott bemutatkozni, a kísérőzenekar ugyanis a rossz időjárás miatt nem tudott eljutni Újvidékre. ■ szb Dávid Csilla A nedves területek világnapja (február 2.), azaz a Ramsari-egyezmény megkö­tésének évfordulója alkalmából a Tartományi Természetvédelmi Intézetben (Újvidék, Munkás u. 20­.) megrendezett szimpózium keretében tegnap megnyílt Juhász László Budapesten élő és alkotó fotóművész Átalakulások/Meta­­morfoze c. önálló kiállítása. A (nagyobbrészt) erdők, épületek és más alakzatok vízfelületen keletkező tükröződéseit, illetve a vízre vetődő árnyékokat kiemelkedő művészi ábrázolással bemutató fotókból álló kiállítást tartományunk és országunk természetvédelmi szervezeteinek és minisztériumainak legjelesebb képviselőinek jelenlétében dr. Biljana Panjkovic, az Intézet igazgatója és Lennert Géza fotóművész, a Szerbiai Fotószövetség művészeti tanácsának tagja nyitotta meg. A megnyitón néptáncukkal fölléptek a Pestersko polje természetvédelmi területről, Sjenicából érkezett Gajret együttes fiatal táncosai és Vuk Pantovic népművész, aki guzlica kíséretében ismertette vidékük természetének szépségeit. A képen Lennert Géza, dr. Biljana Panjkovic és mgr. Oliver Fojkar szervező, (-amicus-) Esküvői vásár A Vojvodina Sport- és Üzletközpont emeletén, a Városi Kávéház előtti platón a hétvégén az esküvők megrendezésére szakosodott A telje­s esküvői vásárt szervez. Az érdeklődőket szombaton 10 és 20, vasárnap pedig 10 és 18 óra között várják. A belépés ingyenes. Szombaton 16 és 19 óra között zenés programmal várják a látoga­tókat, a megnyitó ünnepség ugyanaznap 17 órakor lesz. (szb)

Next