Magyar Szó, 2014. szeptember (71. évfolyam, 202-227. szám)
2014-09-12 / 212. szám
Újra a suliban WINTERIPWI Újvidék, 2014. szeptember 12., péntek www.magyarszo.com KÖZÉLETI NAPILAP LXXI. évf., 212. (22 993.) szám ■ Ára 40 Dia GYÓGYKALAUZ Őrzik a 6. oldal • • Az immunrendszer működése Béga-tavat Nagybecskereken TOPOLYA Mikor népesülhet be a Rendezvények tere? 12. oldal Jövőbe vetett hit és összefogás Zentán a városnapi rendezvények keretében átadták az elismeréseket Díszkivilágításban pompázik a százéves városháza Szerda este ünnepi színeket öltött magára Zenta, s ahogyan Ceglédi Rudolf, a község polgármestere ünnepi beszédében kiemelte: az előző évekhez hasonlóan ezúttal is a bizakodás, a jövőbe vetett hit és az összefogás ereje hatja át a városnapi ünnepséget. A hagyományokhoz híven szerda délután a Szent Mihály arkangyal templomban gyászmisén emlékeztek meg a 317 évvel ezelőtt lezajlott zentai csata áldozatairól, majd a Városi Múzeumban megnyílt a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum A tégla dicsérete fotókon című kiállítása. Ezt követően az idén százéves városháza dísztermében kóruszenei estet tartottak, amelyen a Stevan Sremac Szülőföld Alapítvány női kórusa, a petrőci Musica Viva vegyes kar és a hódmezővásárhelyi Fandante kórus fellépését élvezhették a komolyzene kedvelői. A hangverseny után az előcsarnokban kiállítást rendeztek a centenárium tiszteletére, a résztvevői megcsodálhatták a Tisza-parti település szimbóluma kilátótornyának a díszkivilágítását is. A rendezvénysorozat tegnap délelőtt a községi képviselő-testület díszülésével folytatódott, majd a Tiszaparton, a zentai csata emlékhelyén megkongatták a harangot, és a városnapi ünnepség résztvevői elhelyezték a kegyelet virágait. A községünkért tenni akaró polgárokat is ünnepeljük ma - mondta Ceglédi Rudolf polgármester a községi képviselő-testület tegnapi díszülésén elhangzott ünnepi beszédében, s kiemelte, hogy minden itt élő munkájára, kitartására szükség volt ahhoz, hogy eredményeket érjen el Zenta, amennyiben ugyanis egy községet a lakói nem éreznek magukénak, ha nem vállalnak feladatot a közjó érdekében, lényegében minden terv hiábavaló. Folytatása a 11. oldalon Gergely József A zentai csata emlékhelyén a városnapi ünnepség résztvevői elhelyezték a kegyelet virágait Washington Szíriára is kiterjeszti a légicsapásokat Obama: Le fogjuk vadászni a terroristákat, bárhol legyenek is Barack Obama amerikai elnök szerda esti (középeurópai idő szerint tegnap hajnali) televíziós beszédében közölte, hogy egy nemzetközi koalíció élére állva Szíriára is kiterjeszti az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni légicsapásokat, újabb katonákat vezényel Irakba, és harcképes erőt kíván kovácsolni a szíriai mérsékelt felkelőkből, amihez felhatalmazást és pénzt kért a kongresszustól. „Célunk világos: egy átfogó és kitartó terrorelhárítási stratégiával meg fogjuk gyengíteni és végeredményben meg fogjuk semmisíteni az ILIÁ-t (Iraki és Levantei Iszlám Államot)” - tette hozzá. (Az elnök beszédében mindvégig az LÁ korábbi elnevezését használta.) Négypontos cselekvési stratégiáját ismertetve Obama kijelentette, hogy az Egyesült Államok módszeres légi hadjáratot fog folytatni a terroristák ellen, és a korábbiakkal ellentétben már nemcsak a saját állampolgárai védelmére és humanitárius küldetésekre fog összpontosítani, hanem az iraki erők offenzívájával párhuzamosan mér majd csapásokat az IÁ célpontjaira. „Világossá tettem, hogy le fogjuk vadászni a terroristákat, akik az országunkat fenyegetik, bárhol legyenek is. Ez azt jelenti, hogy nem fogok habozni az ILIÁ-val szemben Szíriában is fellépni Irak mellett” - mondta. Folytatása a 2. oldalon Beta/AP/AP Barack Obama a Fehér Ház Cross Hall nevű termében ismerteti terrorellenes stratégiáját NAGYBECSKEREK Mi legyen a romos épületekkel? Nagybecskereken egyre több épület homlokzatáról hullik a vakolat, de már az sem ritka eset, hogy valamelyiknek beomlik a teteje, vagy kidől az oldala. Ha így megy tovább, akkor nemsokára már veszélyes lesz a főutcán sétálni. Az illetékesek eddig nem sokat tettek a helyzet orvoslása céljából. A pénztelenségre panaszkodnak vagy egymásra mutogatnak. A napokban az első konkrét megoldási tervet a helybeli vállalkozókat tömörítő ZREPOK társulás kínálta fel - nyílt levél formájában -, melyet Cedomir Janjic polgármester nevére címeztek, és Dragan Vidakovic, a társulás elnöke írta alá. A legnagyobb gond Nagybecskerek sétálóutcán levő négy épülettel van (Aleksandar Karadordevic u. 26., 29. és 40. illetve a Dr. Zoran Bindic tér 1. szám alatt), amelyek részben már össze is dőltek. Ezeken kívül a városban még öt-hat olyan létesítmény van, amelyek állapota veszélyt jelent a járókelőkre. De még ennél is jóval több a karbantartást igénylő épület. Folytatása a 6. oldalon Kecskés István Ma kezdődik a XX. Jazz Fesztivál Lewis Jordan, a Trió Kontraszt, az All Included és Wilhelm-dalok Magyarkanizsán Tóth Viktor Magyarkanizsán a XX. Jazz Fesztivál ma este Miroslav Jovancic szabadkai képzőművész kiállításával kezdődik, majd az amerikai Lewis Jordan Dzsessz és költészet elnevezésű szaxofonkoncertjét élvezheti a közönség a Művészetek Házában. Ezt követően a Trió Kontraszt lép a Művészetek Háza nagyszínpadára. A program az Art Caféban folytatódik, ahol a magyarországi Tóth Viktor Tercett zenél majd. Szombaton este 8 órakor a Jelszínház előadása nyitja meg a programok sorát, mely Tolnai Ottó Wilhelm-dalok színpadi adaptációja, Nagy József rendezésében. Az előadásban a rendező és Bicskei István szerepelnek. Őket egy svéd-norvég együttes, az All Included követi. Bővebben a 7. oldalon Hőmérséklet 17°C/27°C