Magyar Szó, 2014. szeptember (71. évfolyam, 202-227. szám)

2014-09-17 / 216. szám

Újvidék, 2014. szeptember 17., szerda LXXI. évf., 216. (22 997.) szám ■ Ára 50 Din K­ÖZÉLETI NAPILAP SZABADKA KÉPES IFJÚSÁG OKTATÁS M­agánybeszélgetések: A fogyatékkal élőkről és az­­eutanáziáról J­övőre készül el az új t­ankönyvtörvény 7. oldal N­épszínház egkésőbb 2­018-ig? 9. oldal . l A politikai dialógus jelenti az egyetlen megoldást Pásztor István szerint a tegnapi pártközi egyeztetésnek sikerült a helyzetrendezés irányába terelnie a történéseket - Az SZHP és az SZSZP szerint már voltaképpen meg is bukott a Partic-kormány A részvevők értékelése szerint sike­res volt és lefektette a politikai dialó­gus alapjait az a tegnapi megbeszélés, amelyet Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke hívott össze a vajdasági döntéshozás terén kialakult patthelyzet rendezése érdekében. A találkozóra nem jöttek el a Demokrata Párt, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és az Új Demokrata Párt képviselői, a Szerb Haladó Párt, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Szerbiai Szocialista Párt, a Szerbiai Demokrata Párt és a Szerb Radikális Párt illetékesei azonban jelen voltak. A képviselőház elnöke, Pásztor István a találkozót követően megtartott sajtó­­tájékoztatóján közölte, hogy megállapí­tást nyert: a jelenlegi szituáció tarthatat­lan, kiutat kell abból találni a vajdasági polgárok érdekében, s ezt a kiutat csakis politikai dialógus révén lehet fellelni. Mint mondta, a jelen lévő pártok képvi­selői sajnálattal vették tudomásul, hogy a már említett három párt mondvacsi­nált okoknál fogva végül mégis a távol­­maradás mellett döntött, holott koráb­ban még azt hangoztatták, hogy készen állnak a párbeszédre. Pásztor kiemelte: a részvevők többsége egyet tudott érteni a legfontosabb kérdések meghatározása terén, s abban is, hogy a következő egyez­tetések alapjait ezek a kérdések képezzék. Mindenekelőtt a jövő évi költségvetés, a Vajdaság finanszírozásáról és hatás­köreiről szóló törvények ezek, melyek meghozását az alkotmány is előirányoz­za. A vajdasági hatalmi többség átalakí­tásáról, a jelenlegi helyzet megoldásáról is szó esett, s mint azt Pásztor kifejtet­te, több eshetőség is felmerült, egyebek között az egységkormány létrehozása is, mely meghatározott általánosan elfoga­dott programcélokra épülne. Folytatása a 4. oldalon Otos András A találkozón a Szerb Haladó Párt, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Szerbiai Szocialista Párt, a Szerbiai Demokrata Párt és a Szerb Radikális Párt képviselői voltak jelen Ratifikálták az EU-ukrán társulási megállapodást Az Európai Parlament (EP) tegnapi strasbourgi plenáris ülésén megszavazta az Európai Unió és Ukrajna között kötött társulási megállapodás ratifikálását. Az EP képviselői közül 535 szavazott a megállapodás mellett, 127 ellene, 35 pedig tartózko­dott. A voksolás idejére videokapcsolatot létesítettek az EP és az ukrán parlament között. Plenáris ülésén Kijev is ratifikálta a társulási megállapodását. A törvényjavaslatot 355 képviselő támogatta a 450 fős törvényhozásban. Az elfogadott dokumentummal Ukrajna kötelezi magát az emberi jogok tiszteletben tartására, a szabad piacgazdaság megteremtésére és szoros együttműködésre az unióval. Politi­kai társulást és gazdasági integrációt hoz létre az EU és Ukraj­na között, és biztosítja a kölcsönös hozzáférést a piacokhoz. A megállapodás szabadkereskedelmi övezetről szóló egyezményt is magában foglal, amelynek az életbe léptetését azonban - az EU, Oroszország és Ukrajna között a múlt pénteken lefolytatott tárgyalások eredményeként - 2015 végéig elhalasztják. „Történelmi­ pillanatot élünk” - mondta Martin Schulz, az EP elnöke az élő videokapcsolaton keresztül a strasbourgi és a kijevi képviselőknek. „Az igazi demokrácia az irányított demok­rácia ellentéte” - hangsúlyozta. Szerinte a valódi demokrácia és az önrendelkezés ékes bizonyítéka az, amikor két parlament szabadon, egy időben dönt ugyanarról a kérdésről. „A ma rati­fikált megállapodás az Ukrajnában a szabadságért küzdő embe­rek álmainak megvalósulása. Az EP mindig is kiállt, és ezentúl is kiáll Ukrajna területi egysége és függetlensége mellett” - tette hozzá az EP-elnök. Folytatása a 2. oldalon Beta/AP Az ukrán parlament képviselői videolinken hallgatják Martin Schulz EP-elnök strasbourgi felszólalását Falvakat sodor el a sár Egy személy meghalt, három pedig eltűnt Kladovo környékén csaknem eltűnt Tegnap is esett az eső Kelet-Szerbiában. Kladovo községben a napok óta tartó csapa­dék megárasztotta a település környékén levő patakokat, amelyek hidakat sodortak el, a földcsuszamlások pedig fákat sodor­tak magukkal, utakat, utcákat temettek be, elvágva a településeket a külvilágtól. Harminc óra alatt több mint 150 liter csapa­dék hullott le négyzetméterenként. Tekija település melletti Podvrska faluban egy idős nő életét vesztette, míg Kladovo környékén három személyt eltűntként tartanak nyilván. Velimir Ilic tárca nélküli miniszter nyilat­kozata szerint még nem tudni, mi okozta a hölgy halálát. A községben rendkívüli a helyzet és két nap alatt több mint 500 személyt evaku­áltak. A veszélyeztetettek menekítése továbbra is folyamatos. A legveszélyez­tetettebb település pillanatnyilag Grabo­­vica falu, ugyanis a megáradt záporpatak a település és a Duna között gyakorlati­lag egy tavat hozott létre. A településen az áramszolgáltatás is szünetel. Goran Nikolic, a szerbiai belügyminisztérium tűzoltósági-mentési egységének parancs­noka szerint délutánra a helyzet mérséklő­dött, az eső is gyengült valamelyest, azon­ban a dunai gátakhoz nem nyúlhatnak. Folytatása a 4. oldalon Tanjug A megáradt záporpatakok és a földcsuszamlások következtében Tekija település fele Pert nyert a zombori vát leváltott elnöke A zombori városi képviselő-testület április derekán távollétében leváltotta Sinisa Lazicot, a testület elnökét, és ezzel új hatalmi többség alakult a testületben, a demokraták kiszorultak, korábbi koalí­ciós partnereik pedig átálltak a haladók­hoz. Ezt követően számos személycsere történt mind a városi tanácsban, mind a közigazgatásban, mind a város által alapí­tott közvállalatok élén. A demokrata képviselők nyomban tiltakoztak, szerintük jogszerűtlen volt a „hatalomátvétel”, Sinisa Lazic pedig a Közigazgatási Bírósághoz fordult. Az eset után két hónappal az államigazgatá­si és helyi önkormányzati minisztérium ajánlással fordult a zombori önkormány­zathoz, ebben jogszerűtlennek minősí­tette a testület vezetőjének leváltását, és meghagyta tisztségébe visszahelyezését. Az önkormányzat ennek nem tett eleget, az ajánlást ugyanis nem tartotta kötelező érvényűnek. Folytatása a 6. oldalon Fekete J. József A zombori vkt elnökének leváltása után számos személycsere történt € 118,8087 Cin­i Hőmérséklet 14°C/23°C

Next