Magyar Szó, 2016. január (73. évfolyam, 1-23. szám)

2016-01-09 / 5. szám

mi HÉTVÉGE hetvege@magyarszo.com 2016. január 9., 10., szombat-vasárnap „Ennél már csak jobb lehet!” Leleményességgel itthon is egzisztenciát teremthet magának az ember, vallja a temerini Kovács Zoltán újságíró, zenész Szecsei Szabolcs Már szinte mindenkinek van az isme­retségi körében olyan fiatal (vagy éppen több is), akik boldogulásukat nem voltak képesek tovább Szerbiában elképzelni, ezért inkább összepakoltak, és külföldön helyezkedtek el, ott élnek, dolgoznak. Jobbára csak az ünnepekre jönnek haza, esetleg év közben, amikor szabadságot vehetnek ki. Nehéz ezekre a fiatal felnőt­tekre rossz szemmel nézni, hiszen az itteni perspektívájuk sok mindennek mondható, kecsegtetőnek a legkevésbé. Kovács Zoltán fiatal újságíró, egyetemi hallgató szerint azonban mégis van mit keresnie a vajda­sági ifjúságnak Szerbiában, szerinte itt is lehet egzisztenciát teremteni, habár meg kell érte dolgozni Zoltán nem rózsaszín szemüvegen keresztül nézi az ország hely­zetét, viszont úgy gondolja, hogy ezek az áldatlan állapotok sem tarthatnak örökké. ■ Mesélj magadról!­­ Kovács Zoltán vagyok, 27 éves, ha szabad így fogalmaznom: zenész. Az álta­lános iskolát a temerini Kókai Imre Általá­nos Iskolában végeztem, majd az újvidéki Mihajlo Pupin elektrotechnikai szakkö­zépiskolában folytattam tanulmányaimat automatika szakon, magyar nyelven. Soha nem kételkedtem afelől, hogy Újvidé­ken szeretnék továbbtanulni, csak sokáig magam sem tudtam, hogy mit. Végül az utolsó pillanatban a Bölcsészettudományi Kar Zsurnalisztika szaka mellett döntöt­tem, de a zene az igazi szenvedélyem, ami már-már kezd hobbiból a hivatásommá válni. Egyébként a Temerini Rádió újság­írója vagyok, az utóbbi időben szabad­úszóként is kaptam néhány munkát. ■ Miért döntöttél úgy, hogy Újvidé­ken kezded meg egyetemi tanulmánya­idat? Jobbára a karok közelsége befolyá­solt? - Igazából soha nem is gondolkodtam azon, hogy máshol iratkozzak be egye­temre, mivel temerini vagyok, ezért csak fél óra buszozás és 20 kilométer választ el Újvidéktől, ez sokkal kényelmesebb, mint nagyobb távról utazni mindennap, vala­mint olcsóbb, mint a lakásbérlés. A szak­maválasztás már kicsit nehezebben ment, mint ahogy azt említettem is. Mivel igen­csak sokat olvastam gyerekkoromban, jól ment a fogalmazás, és mindig is érdekelt az írás, ezért középiskolai magyartanárnőm a magyar tanszéket ajánlotta, de azt vala­miért nem éreztem magaménak. Sokáig törtem a fejemet, hogy vajon mi mellett döntsék, végül a zsurnalisztika szakon kötöttem ki, ahol - sajnos - mai napig van még egy-két letisztázatlan vizsgám, és ahogy múlnak az évek, egyre jobban azon gondolkodom, hogy hagyok csapot-papot és másik szakkal próbálkozom. ■ Újságíróként és zenészként hogyan lehet megélni? - Valójában azt kell mondanom, hogy elbátortalanodtam az újságírástól az elmúlt 4 évben, amióta főállásban ezzel foglalkozom. Az egyetemen természe­tesen tetszett a szak, csak sajnos a való világ kissé ridegebb annál, amit tanul az ember. Sok olyan dologgal szembesültem, amelyekről a jó öreg professzoraim csak vicceltek - gondoltam akkor én! Rengeteg stresszel jár, ugyanis ha az ember csak egy szót félreír, vagy az én esetemben, mivel rádióban dolgozok, félreolvas, komoly következményei lehetnek. Egy éve egy teljesen aprócska félreértés miatt perrel is megfenyegettek. Akkor gondolkodtam el komolyabban azon, hogy felhagyjak ezzel. Nagyon rosszul kezelem a stresz­­szhelyzeteket és hát valljuk be őszintén, a fizetés sem túl sok. A zene már más „tészta”. Szomorúan tapasztaltam, hogy a hobbi-zenész­kedésemből sokszor megközelítem a fizetésemet, de már akadt olyan hónap is, hogy többet kerestem egy­­egy hétvégi muzsikálásból mint az egész hónapi munkámmal. Tovább nehezíti az is a helyzetet, hogy a községi médiaházak jövője egyre bizonytalanabb, olyan társa­dalomban élünk, ahol a firkászok bőre nem sokat ér... ■ Milyen jövőt látsz a szakmádban? - Igaz, eddig elég negatívnak tűnhet­tem, de szakmámnak országunkban szép jövőt látok. Az eurointegrációs folyama­tok, és az ország végtelenségig elhúzódó demokratizálódása azért lassan-lassan hoz olyan változásokat, amelyek kedvez­nek az újságíróknak. Vannak már például akik politikai vagy­ gazdasági nyomás­tól mentesen dolgozhatnak. Persze, elég kezdetleges dolgokról van szó, de remél­hető, hogy az idő múlásával csakis jobb lesz. Hasonlóan, médiában dolgozni elég széles fogalom, az embernek bármikor felkínálhatnak egy olyan lehetőséget, amelyet gondolkodás nélkül elfogad, még ha anyagilag is kedvez számára, emellett élvezheti is azt. ■ Mennyire lehet megélni a zenéből, legyen szó muzsikálásról, stúdiómun­káról, lemezlovasságról? Sokat kell arra áldozni, hogy az ember elegendő pénzt keressen a muzsikából?­­ Ez egy igencsak fogas kérdés. Zené­lésből meg lehet élni, de a kezdetek nagyon nehezek. Legyen szó egy komoly, 6 tagú zenekarról, vagy akusztikus duóról, esetleg egyszemélyes lemezlovas-munká­ról. Gondolom, a legtöbb zenészkolléga egyezik velem, amikor azt mondom, hogy az első pár év vér és verejték. Rengeteg időt és pénzt kell a dologba fektetni, a kezdetekben nagyon kevés muzsikus­nak adatik meg, hogy gyorsan keressen is. Később, az idő múlásával, amikor az ember már „bizonyított”, volt pár sike­res fellépése, és felismerik a zenekarának nevét, vagy őt, mint lemezlovast, akkor már egy új szintről beszélhetünk, ahol már elég szép összegeket is elkérhet­nek a zenészek. Szerencsésnek tartom magam, mivel közel van Újvidék, telis-tele nagyobbnál nagyobb kávézókkal, ahol sokszor már napi rendszerességgel lépnek fel zenekarok és lemezlovasok. Igény az van, és szerencsére tehetséges zenészek­ből is akad elég, csak minden attól függ, ki mennyire kitartó. Én már 15 éve aktí­van foglalkozom zenéléssel, több kávé­zó­ tulajt is ismerek, és megannyi zenészt, ezért nekem már már mondhatni elég könnyű lenne főállásban is ezzel foglal­kozni, csak ahhoz fel kellene hagynom állandó munkámmal, s ez igencsak nehéz és komoly döntés. Sajnos a zenészek élete elég kockázatos. Meg kell tanulni félre­tenni a jobb hónapokban, ugyanis néha megtörténhet, hogy az embert elhalmoz­zák fellépésekkel, aztán jön egy hónap, amikor csend van. Természetesen ezt is ki lehet használni gyakorlásra, ami legalább annyira fontos, csak épp pénz nem jön a házhoz, gyakorlásból pedig villanyszám­lát nehezen lehet fizetni. Ennek ellenére el lehet lavírozni a zenéből. Mint mondtam, nélkülözhetetlen a kapcsolati tőke, valamint üzleti érzék is kell hozzá, hiszen sokat kell garasoskodni a koncertszervezőkkel vagy klubtulajdo­nosokkal, akik ugyanúgy a saját hasznukat lesik, mint bárki más. De a zenére ennek ellenére igény van, és lesz is. Leleményesség és áldozathozatal is kell ahhoz, hogy valaki megéljen a zenélésből. Kapni kell a kínálkozó alkalmakon, amely sokszor áldozathozatallal jár, utazással, cipekedéssel, távolléttel. De ezek a szak­ma velejárói. ■ Sohasem fordult meg a fejedben, hogy elhagyd az országot? Pláne az utóbbi időben, amikor egyre többen döntenek úgy az okleveles fiatalok is, hogy képzésüket sutba vágva inkább mosogatásra adják a fejüket. - Természetesen megfordult már többször is a fejemben az a gondolat, hogy bepakolok egy hátitáskába, és világot látok, vagy valahol máshol vállalok munkát, de valami mindig visszatart. Szerb anyanyel­vű ismerőseim sokszor csodálkoznak is azon, hogy miért nem költöztem még el, hiszen ők a helyemben ezt már kismillió­­szor megtették volna. Nagyon közeli roko­naim élnek Torontóban, Los Angelesben, Budapesten, és még megannyi „fejlett” országban, ahol mellesleg a zenélésből is sokkal jobban kereshetnék. Én viszont jól érzem magam itt. Zenészéletemnek köszönhetően sok helyen megfordultam már, de Újvidék csak egy van. Valahogy mások itt az emberek, más itt a hangulat. Szerintem ez így is fog maradni. Szeretem Szerbiát, Vajdaságot, Újvidéket és Teme­­rint, minden egyes hibájával együtt. ■ Mennyire vagy optimista az itteni helyzettel kapcsolatban? - Nagyon pozitívan gondolkodom az itthoni helyzetről. Igaz, az általános isko­lai magyartanárnőm is megmondta már annak idején, hogy ennyire optimista gyerekkel még életében nem találkozott. Napról napra egyre közelebb és közelebb kerülünk az Európai Unióhoz. Ez renge­teget fog jelenteni az itteni fiatalságnak. Számtalan lehetőség fog nyílni a fejlett európai országok felé, és ez több és jobb munkahelyet jelent majd, és szerintem kevesebben fognak amellett dönteni, hogy külföldön próbáljanak szerencsét. Persze, ez egy igen lassú folyamat lesz, több nehéz­séggel és problémával is szembe kell majd nézni. De meg kell jegyeznem, úgy vélem, hogy ennél mélyebbre már nem igazán süllyedhet az ország - elég csak egy újság­ba beleolvasni, vagy bármelyik „szórakoz­tató” tévéműsorba belenézni -, tehát ezzel a logikával élve, már csak jobb lehet. Szürkemarhák a Palics partján Legeltetéssel mentik meg a védett terület biológiai sokféleségét _____________________________Rabók Erika_____________________________ Régóta tervezték már azt, hogy a Palicsi- meg a Ludasi-tó környékére, illetve a Szabadka környéki védett természeti területekre állatokat telepítsenek és legeltetés­sel mentsék meg az ősgyepeket, illetve a terület biológiai sokféleségét, vagy éppen így szorítsák vissza a nád nemkívánatos terjedését. December végén a Palics-Ludas Közvállalat hat szürkemarhát telepített a Palicsi-tó partjára, a Kiskiöntésre. Villanypásztor védi őket az elbarangolástól ott, ahol most a szürkemarhák legelésznek, a nád nemkívánatos mértékben terjed. Ez rossz minőségű nád, ezért évek óta kézi erővel próbálták kivágni az elhatalmasodó növényeket. Mivel zsombékos részről volt szó, géppel csak nehezen lehetett megkö­zelíteni a területet. Ahol mégis géppel levágták a nádat, ott kézi erővel szedték össze a biomasszát. Ez egyfelől költséges volt, másfelől nem eléggé hatékony.­­ Magyarországon minden nemzeti parkban legeltetéssel igyekeznek tisztán illetve természetközeli állapotban tartani a védett területeket. Mi évek óta tervez­tük már szürkemarhák telepítését, de csak most sikerült pályázati pénzt szerezni rá. Abban bízunk, hogy ha a világon mindenfelé hatékony ez a módszer, akkor nálunk is az lesz. A Kiskúnságban például 800 szürkemarha meg 300 bivaly „tartja karban” a természetvédelmi területet. Nemcsak a Palicsi-tó déli csücskén - ahol most vannak a szürkemarhák - tervezzük ily módon védeni a termesztet, hanem más területeken is. Amikor erre lehetőségünk lesz, telepíteni szeretnénk még szür­kemarhákat meg vízi bivalyokat a tavak környékére, a Szabadka környéki védett területeken pedig birkákat meg kecskéket termünk meghonosítani - mondta Szekeres Ottó, a Pahfentda-Közvánat védett területeinek őre. A kis kiöntésnél egyre agresszívabban terjed a nád. Ez nem jó minőségű nád, ugyanis azt kivágják a tóból és évente megújul, de ez a parton tönkre teszi terjedé­sével a biológiai sokféleséget és félő, hogy egyes növényfajok teljesen kipusztulnak. A szürkemarha szívesen legelészik a területen, és a szakemberek abban bíznak, hogy nem csak a nád terjedését akadályozzák meg ily módon, de a területen idővel megje­lenhetnek az őshonos növények, és megtelepedhetnek a kisebb-nagyobb állatok, visszatérhetnek a madarak, a mocsaras élőhely visszakaphatja természetes állapotát.­­ Semmi okunk arra, hogy kételkedjünk a módszer hatékonyságában.Termé­­szetesen az eredményekre évek múlva számíthatunk, ám már az első év után érezni lehet majd a legeltetés hatását. A szürkemarha ugyanis szívesen táplálkozik a nád zsenge hajtásaival, s így még mielőtt megerősödne a nád, egyszerűen megakadá­lyozzák a növésben, és ami még fontosabb, hogy a legeltetés folyamatos. Ez egy hosszan tartó revitalizációs folyamat lesz. Azonban már jövőre számítani lehet a különböző sásfélék visszatelepülésére, s mivel a marhák lábnyomában tócsák kelet­keznek, a vizes élőhelyek természetközeli állapotára számítunk - mondta Vinkó Tamás, a Palics-Ludas Közvállalat természetvédelmi szakmunkatársa. A szürkemarhák rideg tartásban élnek a tóparton. Leginkább legelésznek, naponta egy kevéske kukoricát kapnak, meg szalmát az akolba. Szekeres Ottó arra számít, hogy a palicsi példa után egész Vajdaságban, sőt Szerbiában is elterjed a gyepek rehabilitációja legeltetéssel. Magyarországon már évtizedek óta alkalmazzák ezt a módszert. Nálunk sem volt ez ismeretlen a szakem­berek számára, ám ez idáig a természetvédelem nem szentelt kellő figyelmet ennek a módszernek. Most változott a támogatáspolitika, éppen ezért reménykednek a Palics-Ludas Közvállalatban, hogy valóra válthatják terveiket és még több szürke­marhát telepíthetnek majd a védett területekre, meg bivalyokat is beszerezhetnek. A Hortobágyon e két szarvasmarhaféle mellett vadlovak is részt vesznek a védett területek megmentésében. Palicson ilyen merészet nem mernek álmodni. Azzal is megelégszenek, ha egyelőre szürkemarhákat, vízi bivalyokat, kecskéket meg juho­kat tudnának minden olyan helyre telepíteni, ahol szerintük ez szükséges. „Munka közben­ Molnár Edvárd Ridegtartásban a tó mellett élnek

Next