Magyar Szó, 2016. április (73. évfolyam, 74-99. szám)

2016-04-23 / 93. szám

2016. április 23., 24, szombat-vasárnap Iztafi) Hiánypótló képzések indulhatnak a pedagógusok számára Magyar nyelvű fejlesztőpedagógiai hálózat kiépítése, jelentős gyógypedagógiai és fejlesztőpedagógiai gyakorlati munka kialakítása a cél Folytatás az 1. oldalról Itt elsősorban a gyógy- és a fejlesztőpe­dagógia-, valamint a mentálhigiénéképzés kerülne előtérbe. Ezen stratégiai szándék megvalósítása már elkezdődött két szinten. Egyrészt a magyar nyelvű fejlesztőpedagó­giai hálózat kiépítésével. Az ezzel kapcso­latos felmérések folyamatban vannak, a szülőknek, intézményvezetőknek kiküld­ték azt az értesítő levelet, amelyben arra kérik őket, hogy figyeljenek fel a fejlesztő- és gyógypedagógiai programra. Másrészt a Pető András Főiskola konduktorai vannak jelenleg Vajdaságban, Zentán tartanak egy háromhetes képzést. A Magyar Nemze­ti Tanács szervezésében a magyarorszá­gi Pető András Főiskola szakemberei tartanak fejlesztő foglalkozásokat a Pető­­módszer alkalmazásával a központi ideg­rendszeri betegségekkel küzdő gyermekek és felnőttek számára. Az MNT szeretné, hogy a későbbiekben ez egy itteni képzési rendszerré alakuljon ki, és hogy egy önálló intézményi keretet tudjon majd jelenteni kihelyezett részleggel. Ez utóbbi azért is fontos, mert ezek a foglalkozások speciális felszerelést és megfelelő körülményeket, helyet igényelnek. Mindezt Hajnal Jenő magiszter, az MNT elnöke és Petkovics Márta, az MNT Végrehajtó Bizottságának a tagja mondták el nekünk. - A nemzetpolitikai államtitkárság, a magyar kormány támogatásával a világ­hírű Pető András Főiskola legjobb szak­emberei tehát most itt vannak. A jövőre nézve fontos, jelentős gyógypedagógiai és fejlesztőpedagógiai gyakorlati munka alakul ki. Én nagyon bízom abban is, hogy hamarosan az inkluzív gyógypedagógiai képzés is elindulhat. E másoddiploma megszerzését jelentő képzés tanítói vagy tanári diplomával rendelkező pedagógu­sok számára indulhat el. Konkrétumokat is hamarosan mondhatunk ezzel kapcso­latban - hallottuk Hajnal Jenőtől. Hogy ilyen képzésekre szükség van, azt egyrészt az évtizedes tapasztalatok is mutatják, és ezt megerősítették a közokta­tási konzultatív testületeken folyó tanács­kozások is. Az óvodába és iskolába kerülő gyerekek egy része különböző részké­­pességi zavarokkal küzd, és az inkluzív oktatással kapcsolatban a pedagógusok felkészítése is fontos.­­ Az inkluzív gyógypedagógiai képzés­nél a gyakorló pedagógusok bevonására számítunk, hiszen sokszor olyan dolgokkal kell foglalkozniuk, amelyekhez valójában nem kaptak képesítést. De ilyen irányú továbbképzés sincs szinte magyar nyelven. A katalógusban csak néhány képzés van, szóval ezek az előirányzott képzések való­ban hiánypótlóak lehetnek - tette hozzá Petkovics Márta. Beszélgetőtársaink azt is hangsúlyoz­ták, hogy nem hitethetjük el magunk­kal, hogy a gyógy- és a fejlesztőpedagógia szempontjából önmagában elegendőek ezek a továbbképzések, hanem ezt intéz­ményesíteni kell. A közvetkező hónapok lépései arról szólnak majd, hogy intézmé­nyes kereteket biztosítson az MNT. ■ t.r. Molnár Edvárd Hajnal Jenő Petkovics Márta Végső búcsút vettek Kertész Imre Nobel-díjas írótól Spiró György szerint Kertész Imre a kilátástalannak tűnő évtizedekben a legszabadabb ember volt, Esterházy Péter a csöndet, a nyugtalanságot és a szenve­dést nevezte az írót jellemző legfonto­sabb szavaknak a Nobel-díjas Kertész Imre pénteki búcsúztatásán a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A család, a pályatársak és több száz tisztelő mellett a magyar és a nemzetközi politikai élet képviselői is jelen voltak a temetésen. „Sötét világban adatott eszmélkednie, lámpásul Thomas Mannt, Nietzschét, Camus­ t és Kafkát forgatta, az ő segítsé­gükkel lett e sivatag egyre tudatosabban önkéntes száműzöttje. Értékrendjében, noha lírai alkatúnak mondanám, a regény minden más műfajt megelőzött. Radikális következtetéseit élvezettel hallgatták, hall­gattak Pesten, Szigligeten és Berlinben, a legsúlyosabb kérdésekről tűnődött, össze­rántva a különböző diszciplínák területe­it” - mondta Spiró György. Mint felidézte, Kertész Imre alapélmé­nye, Auschwitz filozofikus általánosítására törekedett, a limlomokat, ha emlékezeté­ből nem is, de a paraboláiból kiszórta. „Nem nyűgözte előítélet, hiúság, képzel­­gett önkép, honi és külföldi, hivatalos vagy ellenzéki irodalmi szempont. Plebejus gúnnyal tekintett mindenre és mindenki­re a hazugság szurdokában, ahogy ő nevezi A kudarcban. Ő volt a nép, akinek a népről is megvolt a véleménye, szemléletében az értelmiségi romantikának nyoma sem volt” - fejtette ki Spiró György. Megjegyezte, hogy Kertész Imre „állás­talan, kétes egzisztenciaként, főfoglalkozá­sú munkakerülőként” írta a Művet, gyer­meki optimizmussal remélve, hogy az egész össze fog omlani, regénye pedig túl fog élni mindent. „Azokban a nyomasztó, kilátásta­lannak tűnő évtizedeken ő volt a legszaba­dabb ember, akit ismernem adatott.” „Csönd, nyugtalanság, szenvedés - ezek lehetnének a nagy Kertész­szavak, ezek által tudunk meg valami újat magunkról, az országunkról, a világról, istenről” - mondta búcsúbeszédében Esterházy Péter író. (MTI) A pádéi Takáts Rafael Magyar Kultúr­kör Keszég Károly (1954-1997) újságíró, a Napló hetilap főszerkesztőjének emlékére az idén is meghirdeti a Közegellenállás című riportpályázatot. Az érdeklődők magyar nyelven írt, eddig meg nem jelent riportokkal jelent­kezhetnek. A pályázat jeligés. A pályázók- RIPORTPÁLYÁZAT Közegellenállás­ nak zárt borítékban kötelezően mellékel­niük kell az adataikat: név, cím, e-mail cím, telefonszám. A munkáknak négy példányban 2016. május 20-áig kell megérkezniük a követ­kező címre: Riportpályázat, Takáts Rafael Magyar Kultúrkör, Zarko Zrenjanin utca 91., 23325 Pádé (Padej). Az első díj 14 000, a második 12 000, a harmadik 10 000 dinár. A bírálóbizottság tagjai: Klemm József (Újvidéki Rádió), Molnár Krekity Olga (Hét Nap) és Cvetanovic Márta, a tavalyi pályázat első helyezettje. A díjátadás 2016. május 28-án lesz Pádén, a Keszég Károly Emléknapon. XXI. Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszó Találkozó Értesítjük óvodapedagógusainkat, művelődési egyesületeinket és a szülőket, hogy a XXI Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszó Találkozóra 2016. május 18-án, szerdán kerül sor Kishegyesen. A Találkozón részt lehet venni az óvodás korúak érdeklő­désének megfelelő színjátékkal, népi gyermekjátékokkal, mese­mondással, műfaji és tematikus megkötés nélkül. Jelentkezni csak írásban lehet. Fel kell tüntetni a darab címét, a felkészítő nevét, az előadás időtartamát, amely nem haladhatja meg a 10 percet, valamint a gyermekek és a kísérők számát. Jelentkezési határidő: 2016. május 5. Tájékoztatás: a 024 / 730-430-as telefonszámon, mobilon: 063 / 8 903 590, illetve e-mail címen: szoketanna@gmail.com kapható. A találkozó nem versenyjellegű, célja a tapasztalatcsere, a pedagógiai segítségnyújtás és az együttlét. Mindenkit szeretettel várnak az egyesület kishegyesi tagjai. Fő szervező a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete. Cím: VMCE - Dr. Szőke Anna, 24321 Mali Idős, József Attila u. 39., e-mail: szoketanna@gmail.com. kult@magyarszo.com MŰVELŐDÉS Q Gyűjtési felhívás Az idén lenne 130 éves Mank Artúr Szabadkán tevékenykedő orvos, író, akit legtöbben talán a Repülő Vucsidol című, Csáth Gézával és Harmat Emillel közösen írt, huszadik század eleji sci-fi társszerzőjeként ismernek, de azt kevesen tudják róla, hogy a Titanic mentésénél is jelen volt. A jubileum alkalmából a Szabadkai Városi Múzeum és Topolya Község Múzeuma egy közös kiállítást szervez, amelyre megkezdődött a gyűjtés. Az eddigiek során a Petőfi Irodalmi Múzeumból és több magángyűjteményből kerültek elő Münkhöz köthető tárgyak. Gazsó Hargita, a topolyai múzeum megbízott igazgatója, aki a kiállítás irodalmi részét szervezi, felhívással fordul azokhoz, akik bármilyen Műnkhöz köthető kézirattal, levéllel, tárggyal, fényképpel rendelkeznek, hogy juttassák el azt a Szabadkai Városi Múzeumba május huszonötödikéig hétköz­napokon 8 és 14 óra között. A szervezők történeteket is várnak az 1955-ben elhunyt orvos-íróval kapcsolatban; ez ügyben forduljanak Bába Anikó múzeumpedagógushoz a 069/1144707-es telefonszámon. Mank Artúr (a kép a Szabadkai Városi Múzeum tulajdona) „Prince virtuóz zenész volt” A művészvilág és az amerikai elnök is gyászolja Prince-t, a Facebookon 61 millió, a Twitteren hatmillió bejegyzés méltatta a csütörtökön meghalt énekest. A Fehér Ház közleménye szerint Barack Obama „kreatív ikonnak” nevez­te az 57 évesen, csütörtökön váratlanul elhunyt énekest. „Prince virtuóz zenész volt, briliáns vezető és felvillanyozó előadóművész” - fogalmazott közleményében az elnök. A művészvilág tagjai is kifejezték megdöbbenésüket és gyászukat, méltatták az elhunyt szupersztárt. Madonna szerint igazi látnok művész volt, aki megváltoz­tatta a világot, Goldie Hawn ■színésznő mikroblogjában úgy fogalmazott: Prince most az égi angyalok csapatához csatla­kozott. Michael Kors briliánsnak, kreatív­nak és igazi ikonnak, Vanessa Williams legendásnak, Billy Idol óriási tehetségnek nevezte az elhunytat. Chaka Khan szin­tén mikroblogban tudatta a világgal, hogy szerette Prince-t, Keith Urban country­­énekes nem akarta elhinni a halálhírt, miként Brian Wilson sem, aki köszönetet mondott Prince-nek a művészetéért. Mick Jagger „forradalmi művész­nek, nagyszerű muzsikusnak, csodála­tos szövegírónak” nevezte Prince-t, az amerikai zene nagyasszonya, Aretha Franklin pedig az MSNBC televíziónak adott interjúban úgy fogalmazott: „Nagy csapás, hihetetlen, Prince-ből tényleg csak egy volt.” Még a NASA, az ameri­kai űrkutatási hivatal is megemlékezett a művészről. „Prince hirtelen és váratlan halálának hírét nagyon nehéz feldolgozni. Alkotótár­sam és barátom volt. Rengeteg időt töltöt­tünk együtt a Bíboreső készítése közben és utána is. Tudom, hogy a rajongói le vannak sújtva. Tudom, hogy a zenéje nagyon sokat jelentett nagyon sokak számára. Jó ember volt, bonyolult és szorgalmas, és csak úgy, mint a hozzá hasonlók, ő is mindig a legjobbat várta el magától és másoktól is” - fogalmazott Albert Magnoli, a Bíboreső (1984) írója és rendezője. Wendy Melvoin és Lisa Coleman, a Prince and the Revolution egykori tagjai a véget nem érő szeretetért és álmaik megvalósításáért mondtak köszöne­tet a művésznek. „Hiányozni fog egy jó barátom, aki rendkívüli tehetséggel volt megáldva. Óriási előadó és gitáros volt” - méltatta kollégáját Ronnie Wood. A Facebook szóvivője szerint a művész halálának bejelentése utáni öt órában 25 millió felhasználó 61 millió bejegyzésben, hozzászólásban és egyéb formában reagált a hírre. Prince a Twitteren is a legfelka­pottabb téma lett világszerte: több mint hatmillió bejegyezésben méltatták az előadót. „Isten áldja ezt a kreatív óriást. Köszönök mindent, Prince” - írta Paul McCartney a mikroblog portálon. „Prin­ce, a galambok most tényleg sírnak” - fogalmazott Oprah Winfrey. Prince-t igazi legendaként ünnepelték szülőál­lamában, Minnesotában. A Minnesota Vikings profi amerikai futballcsapat, amelyről a művész dalt is írt 2010-ben Purple and Gold címmel, ugyancsak a Twitteren emlékezett meg hőséről. Mint írták: „Túlságosan hamar veszítettünk el egy legendát.” A helyi politikusok ugyan­csak a közösségi oldalakon adtak hangot gyászuknak. Will Smith-t „megdöbbentette és mélyen lesújtotta” a hír. Facebook­­bejegyzésében a színész-énekes elárulta, hogy a halála előtti estén még beszélt is Prince-szel. A csütörtökön, 57 éves korában elhunyt Prince az 1970-es években robbant be többek közt olyan slágerekkel, mint a Wanne Be Your Lover. Későbbi nagy sike­rei közé tartozott a Purple Rain, a Let’s Go Crazy, a When Doves Cry és a Diamonds and Pearls. 2004-ben beiktatták a Rock and Roll hírességeinek csarnokába. Az alacsony termetű, extravagáns, provokatív stílusáról ismert énekes, producer, szöveg­író - eredeti nevén Rogers Nelson - kora egyik leginkább újító szellemű előadója volt a szakértők szerint. (MTI)

Next