Magyar Szó, 2016. november (73. évfolyam, 255-280. szám)
2016-11-22 / 273. szám
Keményfa brikett Gilax Haus - Zenta -Tel.: 024/827-220 Újvidék, 2016. november 22., kedd MAGVETŐ Lecsapolás vagy megcsapolás? Százhúsz éves az erzsébetlaki templom 10. oldal ÓBECSE Csalással nem lehet elkerülni a szemétkihordás fizetését 5. oldal www.magyarszo.rs KÖZÉLETI NAPILAP LXXIII. évf., 273. (23 661.) szám ■ Ára 50 dinár Közép-Európáé lesz a főszerep Orbán Viktor szerint a következő évtizedekben ez a régió veszi át a gazdaságban a vezető pozíciót - Szerbia számára is van hely Újfent megállapítást nyert: a történelem folyamán még nem voltak ennyire jók a kapcsolatok Szerbia és Magyarország között, a magyar kormányküldöttség Nisben tett látogatása pedig a délszerbiai régió számára jelent történelmi eseményt - állapította meg nyilatkozatában a szerb és a magyar kormányfő a két kabinet együttes ülését követően Nisben. Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök örömmel tudatta a nyilvánossággal, hogy a két állam között valódi, őszinte egyetértés van, majd köszönetet mondott Magyarországnak, amiért gondot visel az ottani szerb közösség megmaradására. Az együttes kormányülésről szólva kifejtette: annak legfőbb témája a gazdaság volt, Magyarország Szerbia számára a hetedik legfontosabb külkereskedelmi partnernek számít, 2015-ben 1,1 milliárd euróra rúgott a két állam közötti árucsere-forgalom. Annak a várakozásának adott hangot, hogy Szerbia folyamatosan növelni tudja az árukivitelt Magyarországra, ez a mutató ugyanis jelenleg jelentős mértékben Magyarországnak kedvez. Az előttünk álló legfontosabb feladat a beruházások serkentése a határ mindkét oldalán. Nekünk is szükségünk van az itteni befektetésekre, de a szerb üzletembereket is arra szeretnénk biztatni, hogy nagyobb mértékben ruházzanak be Magyarországon - jelentette ki Vucic. Hozzátette, az OTP Bank nisi fiókintézetének megnyitása a legutóbbi jele a magyar érdeklődésnek a szerbiai lehetőségek iránt. Folytatása a 4. oldalon A két kormányfő az együttes ülést követő sajtótájékoztatón Oros András A magánosításban keresnek menedéket A Nagybecskereki Távfűtőművek évek óta krónikus pénztelenség közepette gazdálkodik A Nagybecskereki Távfűtőművek lesz az első közvállalat a Béga menti városban, amely a gazdálkodási nehézségeket magánosítás útján próbálja megoldani. A közszféra és a magánszféra közötti partnerség keresésére a városi képviselő-testület is biztatja őket. Nem titok ugyanis, hogy a jelenlegi helyzetben a csőd szélére jutott a város egykor legerősebb közvállalata. Aleksandar Starcevic igazgató szerint már több nagy külföldi cég is érdeklődött az ügyben náluk. Szerinte ez csak jót hozhat számukra, a privát partner befolyását pedig koncessziós szerződéssel kell majd szabályozni. A korábbi, de a jelenkori önkormányzati hatalom is igyekezett megtenni mindent annak érdekében, hogy a város energiaellátása stabil és biztonságos legyen. Többek között a közelmúltban 400 millió dináros beruházással új kazánházat szereltek fel. A város ehhez 153 millió dináros kölcsönt vett fel. Közben a német Fejlesztési Bank (KFV) 2,5 millió eurós kölcsönéből felújították csaknem az egész távfűtési rendszert. A vezetékek elavultsága miatt ugyanis az utóbbi években sok kiesés volt a fűtési idényben. Mindezek ellenére a közvállalat évek óta krónikus pénztelenség közepette gazdálkodik, vesztesége az elmúlt évben már megközelítette a 230 millió dinárt. Ennek a legnagyobb része korábbról származik, amikor még társadalmi vállalatként működtek. Folytatása az 5. oldalon Kecskés István Gazdák voltak, most gazdát keresnek A jó hozamok javítják a gazdasági mutatókat Az SZNB szerint 3 százalékra csökkenthető a célinfláció szintje A sikeresen véghezvitt pénzügyi konszolidációnak és a strukturális reformoknak köszönhetően az idén jelentősen csökkent az államháztartás pénzügyi hiánya, és az év végéig a GDP-arányos deficit 2,1 százalék körül alakul majd - jelentette be tegnap havi sajtótájékoztatóján Jorgovanka Tabakovic, a Szerb Nemzeti Bank kormányzója. A közadósság szintje is csökkenő tendenciát mutat, erre 2008 óta nem volt példa. Ez is olyan eredmény, aminek megvalósulását még nem olyan rég legkorábban a jövő év végére tervezték - tette hozzá. Az ország árucsere-forgalmának mutatói, vagyis a kivitel és a behozatal is nagyobb mértékben valósult meg, és a folyó fizetési mérleg hiánya is kisebb lesz a tervezettnél. Ennek a GDP-hez viszonyított értéke az év végén a 4,1 százalék közelében alakul majd. A külföldi nettó beruházások értéke az idén elérte az 1,8 milliárd eurót Jorgovanka Tabakovic. Az év végéig a GDP-arányos pénzügyi hiány 2,1 százalék körül alakul majd (ami a GDP 5,2 százalékának felel meg). A beruházásokból befolyt pénz tehát bőven elegendő lesz a folyó fizetési mérleg hiányának a fedezésére - mondta a bankkormányzó. Folytatása a 6. oldalon A zentai Domus öt olvasót jutalmaz meg budapesti adventi kirándulással A TTyerttvk névsori* TIUÉihto Épül a körforgalom az Y-ágon A munkagépek intenzíven dolgoznak a Békovára vezető úton Az ígéretekhez híven néhány héttel ezelőtt megkezdődött az Y-ág kiépítése, vagyis a meglévő szakasz egy részének a felújítása. A beruházást követően használhatóvá válik az autópálya békovai leágazása. Jelenleg a Bekova irányába vezető útszakaszon zajlanak a munkálatok, egy körforgalom kiépítésén dolgoznak a kivitelezők. € 123,2607 Din T Az elkövetkező két évben intenzíven dolgoznak majd a hiányzó útszakasz kiépítésén, 2018-ig pedig befejeznék a Szabadkát elkerülő utat - nyilatkozta lapunknak korábban Kern Imre (VMSZ) illetékes államtitkár. Folytatása a 11. oldalon Hőmérséklet 6°C/15°C 1 / Gergely Árpád