Magyar Szó, 2017. május (74. évfolyam, 99-123. szám)

2017-05-25 / 118. szám

2017. május 25., csütörtök iltafió kozelkep@magyarszo.rs KÖZELKÉP 15 Az első három helyezett: az első a temerini F.C. Vadak csapata, második Zenta önkormányzata, a harmadik a tavalyi címvédő, a magyarországi No­ mi,van? csapata 2017 perc foci Lapunk már beszámolt arról a nagyszabású rendezvényről, amelyet az elmúlt hétvégén tartottak meg Zentán, a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának szervezésében. A nemzet­közi tornán 31 csapat vett részt Vajdaságból, Magyarországról és Felvidékről. A csapat tagjai, természetesen váltva egymást, pontosan 2017 percig rúgták a bőrt, annyi percig, ahány évet jelenleg írunk. Szombaton reggel 9 órakor kezdődött a torna, és vasárnap 18 óra 37 perckor ért véget. Ezúttal fotókkal adunk ízelítőt a rendezvényről. ■ (e) Gólhelyzet Győzelmi tánc Jólesik a pihenés, akár a fapadon is A szervezők Az öregfiúk: állnak (balról jobbra) Zabos Ti­bor, Pék Zoltán, Balázs Ferenc, Ladóczki Gyula, Kovács Károly; alsó sor: Fremond Árpád, Halasi Szabolcs, Blaskó Árpád és Ózott Róbert A nap fotója •Mazsorettek is felléptek A főnyeremény a tét! Ma végződik a tizenkettedik, egyben az utolsó előtti forduló, amelynek nyereménye három darab, egyenként 2999 dinár értékű botmixer. A szelvényeket az adatszelvénnyel együtt május 31-éig kell beküldeni címünkre. Magyar Szó, Vojvode Misica 1„­21000 Novi Sad - Teleshop megjelöléssel. A TIZENEGYEDIK FORDULÓ EREDMÉNYE Ebben a fordulóban három darab, egyenként 2499 dinár értékű, memóriahabos anatómiai párnát sorsoltunk ki. A nyertesek: 1. Horvát Katalin, Szenttamás, 2. Kormányos Zsuzsanna, Zenta, 3. Pecze Károly, Péterréve. Gratulálunk! A nyeremények kézbesítési módjáról telefo­non értesítjük olvasóinkat. A ma kezdődő, utolsó forduló két hétig tart, és két részből áll. A forduló szelvényeiből sorsoljuk ki a három, 600 W-os Nutri Bullet turmixgép nyertesét, a főnyereményt pedig a játék során beérke­ző valamennyi, tehát mind a tizenhárom forduló szelvényei közül húzzuk ki. A főnyeremény egy 900 W-os NutriBullet Pro turmix­gép, melynek értéke 16.999 dinár. A három, 600 W-os Nutri Bulett turmixgép értéke egyenként 11.999 dinár. A szabadkai Teleshop címe: Petar Drapavi u. 11. Telefonszáma: 024 671-005. 1. SZELVÉNY TELESHOP UTAZZON A MAGYAR SZÓVAL Nyaraljon az Adrián, üdüljön Kisújszálláson, pihenjen Mórahalmon! Utazási nyereményjátékunk második fordulója június 1-jéig tart. A főnyeremény egy négyszemélyes nyaralás a Trogirtól mindössze 10 kilométerre levő Marinában, a Valóvi Apartmanházban. A vigasz­díjat a magyarországi, kisújszállási Rumánia gyógyfürdő adja, egy két személyre és két éjszakára szóló, félpanziós (reggeli, vacsora) ajándék­­utalvány formájában. Ebben a fordulóban kisorsolunk még 25-ször két belépőjegyet a mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdőbe. Annak, akit csak a mórahalmi belépőjegyek érdekelnek, 25 szelvényt kell összegyűjtenie. A humánia gyógyfürdő ajándékát 35 szelvénnyel lehet megnyerni, a főnyereményhez viszont 50 szelvény kell. Aki tehát 50 szelvényt küld be a játék végén, mind­három nyeremény sorsolásánál esélyes, a 35 szelvényes boríték a kisújszállási üdülésre és a mórahalmi belépőjegyre érvényes, a 25 szelvényes boríték viszont csak a Szent Erzsébet Gyógyfürdő belépőjegyeire pályázhat. 19. SZELVÉNY II. FORDULÓ V

Next