Magyar Szó, 2017. május (74. évfolyam, 99-123. szám)
2017-05-29 / 121. szám
VÉLEMÉNY velemeny@magyarszo.rs Mkhh&n GYŰRŐDÉSEK Tanítás a szabadságról Vissza Babits műveihez II. Mák Ferenc Remélem, hogy az esti fényes látványosság még csak az újpesti naplemente, s nem a Nyugat alkonya, ahogyan Oswald Spengler elhíresült művében talán prófétai előrelátással megjósolta. A hanyatlásnak, a szabadság fulladásának rémképe Babits Mihályt pályája során mindvégig megkísértette. Ifjúkori fölkészülése idején határozottan foglalkoztatta: hol is van, hol is lehet az erőforrás, amely rendet teremt a lelki és szellemi élmények rengetegében. 1910-ben azután belépett a költő életébe a bergsoni teremtő emlékezet fogalma, ami nem egyéb, mint annak felismerése, hogy a Szent Ágoston-i szellemi építkezés az elmúlt korok (a történelem) morális tekintetben legszebb értékeit foglalja magában, abból építkezik, s a valódi kegyelm állapot lényege az, hogy a gondolkodó ember maga a történelmi értékek összessége azzal a többlettel, amit a pillanatnyi cselekvés lehetősége a szabad szellem számára megadott. Ettől válik jónási küldetéssé - muszájprófétaivá - az írástudó szerepe és feladata. Babits Mihály a klasszikus értékek földjét (az antikvitás vidékét) Olaszhont a nagy előd, Zrínyi Miklós társaságában járta be, de a magyar gondok iránti fogékonysága Arany János költészete nyomán alakult ki benne. Erre vonatkozó első vallomását 1910-ben, a Nyugatban megjelent Petőfi és Arany című tanulmányában fogalmazta meg. Meglátása szerint Arany arisztokrata lélek, eleven megtestesítője a felelősségtudatnak. „Aki múltját mindig magában hordja, annál a lelkiismeretesség lényege a múlthoz való ragaszkodás és erkölcsi következetesség, mert minden legkisebb ellentét múlt és jelen közt új seb és örök lelkiismeretfurdalás.” Ez volt az a pillanat, amikor Babits értékvilágában múlt és jelen végérvényesen és mindent eldöntő határozottsággal került szembe egymással. Arany, Kölcsey, Széchenyi és Vörösmarty műveiben lelte meg a moralitás történelmi megjelenésének azt az együttesét, amelyből a maga értékrendjét és szellemi világát fölépítette, s amelyet a maga jónási mivoltában műveiben hirdetni adatott. Számára az egyén szabadság-élményének tartalmat nemzeti kultúrájának klasszikus értékei adtak, s amikor figyelme a múlt felé fordult, ahol meglelni remélte a szellemi értékek lehető legteljesebb körét, a hagyománytisztelet (a konzervativizmus) értékőrző ereje vezérelte őt. Ez a konzervativizmus a moralitás tekintélyelvén és az erkölcsi tökéletesség követelményén alapult. Meggyőződéssel vallotta, hogy a nemzet azáltal válik morális értékké, hogy azt - lelkükben a tökéletesség igényével - a hagyományos értékekből építkező egyének alkotják A megtalált nagy elődök példája nyomán ő is hirdette: csak a kultúra tesz szabaddá, s a szabadság foka a kultúra szellemi tartalmainak mélységétől és súlyától függ. „Csak a kultúra tesz naggyá, sőt magyarrá, sőt kereszténnyé is csak a kultúra - a magyarság, a kereszténység szellemi örökéből való kinőttség - tehet bennünket” - fogalmazta meg Babits Mihály a maga hitvallását, így jelent meg gondolkodásában az Értelem hatalma. Mindezek alapján állt össze előttem a XX. századi írástudó nemzeti hagyományokat őrző liberális konzervativizmusának lényege. Babits Mihály liberális volt az egyéni szellem szabad építkezésének tekintetében, de mélységesen konzervatív az értékek hagyományos rendjének megválasztását illetően. Csak az lehet szabad ember - vallotta aki nem vét mások szabadsága ellen, aki a hagyományok szellemében, a múlt értékeinek képviseletével a fölszabadító szerepét is vállalja - az egzisztenciális kérdések teljes körére vonatkozóan. Erre utalt Joó Tibor, amikor kiemelte: „Az egész világról, életről, az emberiségről, a nemzetről és sorsunkról, a mai időkről és a jövendőről, az emberi méltóságról és a magyar hivatásról, mindenről, ami csak forrong lelkünkben és elménkben égő gondként, úgy gondolkozunk valamennyien, legalább bizonyos mértékig, mint ő gondolkozott, s akarta, hogy mi is gondolkozzunk.” Babits Mihály - immár a szabad Akarat erejével - hatalmas vállalást kínált a maga korának és az utódoknak: a Dante látta világ poklában a goethei szellemi igényesség érvényesülésének egyetlen lehetőségét, az erkölcsi meggyőződéstől vezérelve a hagyományos értékek racionális fegyelme mentén alakítani az emberi világot. A szellemi igényesség hozzá fogható tisztaságában máig nem - vagy csak kivételes esetekben lelt követőkre. Most, amikor a nagy európai fölfordulásban nyers indulatok uszítanak a klasszikus nemzeti értékek ellen, erőforrásnak, bátorításnak és biztatásnak jó lenne útitársnak néhány babitsi szellem. Bozsoki Valéria A sajtóban ezekben a hetekben fel-felbukkannak ünneplő ruhába öltözött lányok, fiúk, a megbérmáltak konfirmáltak. Abban az időszakban vagyunk, amikor a húsvétvasárnaptól a pünkösdvasárnapig, a Szentlélek kiáradásának ünnepe felé tartunk. Krisztus, aki meghalt értünk, és feltámadt, mintegy negyven napig maradt a földön tanítványaival, erősítette őket hitben, aztán felment a mennybe, illetve visszatért az Atyához, de nem hagyta őket elcsüggedni, hanem ígéretéhez híven, pünkösdkor elküldte nekik a „megerősítést”, az ő Lelkét, a Vigasztalót, aki majd folytatja szeretetének művét a világban tanítványaival együtt. A konfirmáció gyakorlata él számos protestáns (református, evangélikus, metodista...) egyházban. Nem szentségként, mint a katolikusoknál, hanem a keresztségi szövetség fiatalkori megerősítéseként. Ünnepélyes gyülekezeti cselekmény, amelynek során a többéves hitoktatással felkészített, hitében megerősített fiatalt, aki személyesen dönt Krisztus és az ő egyháza mellett, felveszik egyháza teljes jogú tagjai közé. Indulj és menj A Római Katolikus Egyházban a bérmálás szentség, a püspök vagy a püspöki engedéllyel rendelkező pap szolgáltatja ki. Az ortodox/pravoszláv testvéreinknél szintén szentség, rögtön keresztelés után szolgáltatják ki, a Római Katolikus Egyházban ez csak a felnőtt keresztelés esetén van így, egyébként a bérmálásra a hét szentség közül a keresztség, bűnbánat és Oltáriszentség után kerül sor, sokévi hitbeli felkészítés után, általában az általános iskola nyolcadik osztályában. Lukács evangélista az Apostolok Cselekedetének 2. fejezetében beszámol arról, mi történt pünkösdkor Jeruzsálemben: a Szentlélek vihar és lángnyelvek kíséretében szállt le az apostolokra. A tanítványok ijedt csoportja váratlanul bátran kezdi hirdetni Jézus feltámadását, ennek eredményeként 3000 személy megtért, és csatlakozott az egyházhoz. Ezek „állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda és jel történt Jeruzsálemben. A hívek mind ugyanazon a helyen tartózkodtak, és közös volt mindenük” (ApCsel 2,42-44). Ez történt, a Szentlélekkel ugyanis kiáradt szívükbe Isten szeretete (vö. Róm 5,5). Az ószövetségi ember remélte, hogy a pogányok zsidóvá válnak, és a Jeruzsálemi Templomba fognak özönleni, az igaz Istent imádják, a Szentlélek mindent átható, átformáló erejének köszönhetően azonban az apostolok elindultak a Római Birodalom más vidékeire, hogy elvigyék a népeknek az örömhírt. Tapasztaljuk, hogy a Szentlélek segít minden Krisztuskövetőt a keresztény élet útján. Kereszteléssel a Szentlélek templomai leszünk. Jézus szeret bennünket a Szentlélekben, a bérmálás szentségében is. Az egyház kezdettől fogva ünnepli a szentségeket, mert Krisztus alapította őket, az ő ajándékaiként részesülhetünk bennük a Szentlélek közvetítésével. A szentség valójában „szent” cselekedet, amely által maga Krisztus és Szentlelke működik. A szentségek bevezetnek minket az Úr közösségébe, hozzá hasonlóvá, barátaivá tesznek. Jézus nemcsak a serdülőkorban levő lányokat és fiúkat erősíti meg a Szentlélek által, hogy az ingoványos talaj ellenére, felnőtt keresztényként bátran tudják követni őt a szeretetet útján és megteremni a Lélek gyümölcseit: a szeretetet, örömet, békességet, türelmet, kedvességet, jóságot, hűséget, szelídséget, önmegtartóztatást (Gál 5,18-23). Minket is állandóan biztat: Indulj és menj! Valósítsd meg küldetésedet. Azokat a kis és nagy dolgokat, amelyeket a mennyei Atya személy szerint ránk bízott, mert szeret és számít ránk. Ha Jézus a Szentlélek által pünkösdkor megerősítette a gyáva apostolokat, minket is meg fog erősíteni mindennap, minden helyzetben, hogy a hit próbáját kiálljuk, ne szégyelljük megvallani, hogy hozzá tartozunk, és képessé váljunk hozzá hasonlóan szeretni az embereket, és megbocsátani nekik, még akkor is, ha ellenünk munkálkodnak. 2017. május 29., hétfő A gyereked feje a teve szájában JEGYZET Mihályi Katalin Az állatkerti fotón a teve kihajol a korlát fölött, és a szájába veszi az ott ácsorgó, bámészkodó kisgyerek fejét. A Liked weboldal a következő megjegyzéssel posztolta a Facebookon a képet: A kölyködet épp megeszi egy teve. Mit csinálsz? a) megmented, b) csinálsz róla egy fotót. A néző első reakciója talán az, hogy elmosolyodik a frappáns - nem minden él nélküli - megjegyzésen, de a következő pillanatban már elborzad: hát ide jutottunk? Először lefotózod, majd visítozva odarohansz és kimented a teve szájából csemetéd fejét? - Lehet fotómontázs, de az is megtörténhet, hogy nem a szülő fotózta - próbálta rövidre zárni a megnyugtatásomat kollégám, de láttam, a következő pillanatban ő is belegondolt a történet sötétebbik oldalába. Mert egy, az állatkertihez hasonló helyzetben a vadidegennek sem az az első reakciója, hogy készít egy fotót a telefonjával, hanem odafut és elráncigálja onnan a kisgyereket. Az okostelefonoknak köszönhető képözön, az „örökítsd meg és posztold a népszerű közösségi oldalon” kényszere sokakban felülkerekedik nem csak a jóízlésen, hanem még a veszélyérzeten is. A valóság szinte nem létezik, ehelyett sokan valamilyen virtuális térben, felületen élik az életüket. Már közhelyszámba megy, hogy sokan reggel félálomban, majd edzés előtt, edzés után, sőt bulin illuminált állapotban is készítenek szelfit, illetve megörökítik a haverokat. Mintha ez igazolná a létezésüket. Vessenek a vérmókusok elé - hogy a közösségi oldalak egyik közkedvelt kifejezését használjam -, de most nem arról akarok írni, hogy a fiatalok netes tevékenysége befolyásolja-e alkoholfogyasztási és dohányzási szokásaikat, a képek ösztönzik-e a fiatalokat arra, hogy szintén rágyújtsanak vagy alkoholt fogyasszanak. A tudósok szerint igen, de a mi népi bölcsességünk szerint is a jó példa ragadós, de a rossz, sajnos, még inkább. Az, hogy valaki a WC-n ülve is szelfizik, csak gusztustalan, ám vannak olyan fotók, videók, amelyek sokkal bizarrabbak és tragikusabbak. Néhány hónapja járta be a világot a 12 éves amerikai kislány megrázó esete. Egy 40 perces, élőben közvetített videóban beszélt arról, hogy egy családtagja molesztálta, a felvétel végén pedig felakasztotta magát, ezt az általa közzétett élő közvetítést később valaki megosztotta a YouTube-on és a Facebookon is, úgyhogy több millióan látták. Megrázó, hogy a kislány csak így tudta elmondani rövidke élete nagy tragédiáját. Csak az elmúlt hetekben a hírportálokon hány olyan esetről értesülhettünk, hogy valaki megöli haragosát vagy egy ismeretlen járókelőt, és a gyilkosságot videóra veszi és élőben feltölti a közösségi portálra. Nekem az állatkerti fotó egy olyan újvidéki esetet juttat eszembe, amelyről tavaly mindannyian olvashattunk lapunk hasábjain is. Az Élőben Újvidék utcáiról elnevezésű Facebook-oldalon megjelent egy videofelvétel, melyen egy, az utcán lángoló ember látható. A felvételt egy ismeretlen készítette, valószínűleg egy járókelő, aki meglátva a fal mellett ülő és lángoló embert, elővette mobiltelefonját és filmezni kezdett. Arra a figyelmeztetésre, hogy oltsa el magán a tüzet, a szerencsétlenül járt „szereplő” csak legyinteni tudott, ami azt jelenti, eszméleténél volt a fényképezés pillanatában. A filmező egy idő után elfordította a mobil kameráját és továbbállt, ami óriási felháborodást váltott ki a közösségi hálón. Tudomásom szerint azóta sem ismeretes, pontosan mi történt a filmen szereplő felgyulladt emberrel, nem tudni mi lett vele a filmezést követően, sőt azt sem, melyik utcában játszódott le mindez. Nem tudom, milyen lelkületű ember az, aki nem ugrik oda azonnal segíteni, és a mobiltelefonját sem azért veszi elő, hogy a rendőrséget vagy a tűzoltókat hívja, hanem azért, hogy hidegvérrel megörökítse a nem mindennapi, szörnyű látványt. Sőt, ezt még - igaz, névtelenül - közzé is teszi a közösségi portálon. Hova tűnt az emberek veszélyérzete? Hova tűnt az emberség, a segíteni vágyás? Az „örökítsd meg, oszd meg” kifordított, hamis világában mindez szertefoszlott? A mobiltelefon megkönnyíti az életünket, szerkesztőként kaptam már okostelefonról küldött Facebook-üzenetekben esti eseményről tudósításfolyamot, és mire véget ért a rendezvény, ennek köszönhetően a betördelt oldal, rajta a korrekt eseménybeszámolóval is nyomdába kerülhetett. Tehát ismerem a modern kütyük pozitív oldalát is. Ám riaszt az, hogy mind többen belemerülnek a virtuális világba, és azt élik meg valóságként, közben pedig lefoszlik róluk mindaz, ami fontos: a realitásérzés, felelősségérzet, a segítő szándék, az emberség. Nem jófelé halad ez a világ. Az okostelefonoknak köszönhető képözön, az „örökítsd meg és posztold a népszerű közösségi oldalon” kényszere sokakban felülkerekedik nem csak a jóízlésen, hanem még a veszélyérzeten is OROMHÍR