Magyar Szó, 2017. május (74. évfolyam, 99-123. szám)

2017-05-29 / 121. szám

VÉLEMÉNY velemeny@magyarszo.rs Mkhh&n GYŰRŐDÉSEK Tanítás a szabadságról Vissza Babits műveihez II. Mák Ferenc Remélem, hogy az esti fényes látványosság még csak az újpesti naple­mente, s nem a Nyugat alkonya, ahogyan Oswald Spengler elhíresült művé­ben talán prófétai előrelátással megjósolta. A hanyatlásnak, a szabadság fulladásának rémképe Babits Mihályt pályája során mindvégig megkísér­tette. Ifjúkori fölkészülése idején határozottan foglalkoztatta: hol is van, hol is lehet az erőforrás, amely rendet teremt a lelki és szellemi élmények rengetegében. 1910-ben azután belépett a költő életébe a bergsoni terem­tő emlékezet fogalma, ami nem egyéb, mint annak felismerése, hogy a Szent Ágoston-i szellemi építkezés az elmúlt korok (a történelem) morális tekintetben legszebb értékeit foglalja magában, abból építkezik, s a valódi kegyelm­ állapot lényege az, hogy a gondolkodó ember maga a történelmi értékek összessége azzal a többlettel, amit a pillanatnyi cselekvés lehetősége a szabad szellem számára megadott. Ettől válik jónási küldetéssé - muszáj­­prófétaivá - az írástudó szerepe és feladata. Babits Mihály a klasszikus értékek földjét (az antikvitás vidékét) Olasz­hont a nagy előd, Zrínyi Miklós társaságában járta be, de a magyar gondok iránti fogékonysága Arany János költészete nyomán alakult ki benne. Erre vonatkozó első vallomását 1910-ben, a Nyugatban megjelent Petőfi és Arany című tanulmányában fogalmazta meg. Meglátása szerint Arany arisztokrata lélek, eleven megtestesítője a felelősségtudatnak. „Aki múlt­ját mindig magában hordja, annál a lelkiismeretesség lényege a múlthoz való ragaszkodás és erkölcsi következetesség, mert minden legkisebb ellentét múlt és jelen közt új seb és örök lelkiismeretfurdalás.” Ez volt az a pillanat, amikor Babits értékvilágában múlt és jelen végérvényesen és mindent eldöntő határozottsággal került szembe egymással. Arany, Kölcsey, Széchenyi és Vörösmarty műveiben lelte meg a moralitás törté­nelmi megjelenésének azt az együttesét, amelyből a maga értékrendjét és szellemi világát fölépítette, s amelyet a maga jónási mivoltában művei­ben hirdetni adatott. Számára az egyén szabadság-élményének tartalmat nemzeti kultúrájának klasszikus értékei adtak, s amikor figyelme a múlt felé fordult, ahol meglelni remélte a szellemi értékek lehető legteljesebb körét, a hagyománytisztelet (a konzervativizmus) értékőrző ereje vezérelte őt. Ez a konzervativizmus a moralitás tekintélyelvén és az erkölcsi töké­letesség követelményén alapult. Meggyőződéssel vallotta, hogy a nemzet azáltal válik morális értékké, hogy azt - lelkükben a tökéletesség igényé­vel - a hagyományos értékekből építkező egyének alkotják A megtalált nagy elődök példája nyomán ő is hirdette: csak a kultúra tesz szabaddá, s a szabadság foka a kultúra szellemi tartalmainak mélységétől és súlyától függ. „Csak a kultúra tesz naggyá, sőt magyarrá, sőt kereszténnyé is csak a kultúra - a magyarság, a kereszténység szellemi örökéből való kinőttség - tehet bennünket” - fogalmazta meg Babits Mihály a maga hitvallását, így jelent meg gondolkodásában az Értelem hatalma. Mindezek alapján állt össze előttem a XX. századi írástudó nemze­ti hagyományokat őrző liberális konzervativizmusának lényege. Babits Mihály liberális volt az egyéni szellem szabad építkezésének tekintetében, de mélységesen konzervatív az értékek hagyományos rendjének megvá­lasztását illetően. Csak az lehet szabad ember - vallotta aki nem vét mások szabadsága ellen, aki a hagyományok szellemében, a múlt értéke­inek képviseletével a fölszabadító szerepét is vállalja - az egzisztenciális kérdések teljes körére vonatkozóan. Erre utalt Joó Tibor, amikor kiemel­te: „Az egész világról, életről, az emberiségről, a nemzetről és sorsunk­ról, a mai időkről és a jövendőről, az emberi méltóságról és a magyar hivatásról, mindenről, ami csak forrong lelkünkben és elménkben égő gondként, úgy gondolkozunk valamennyien, legalább bizonyos mérté­kig, mint ő gondolkozott, s akarta, hogy mi is gondolkozzunk.” Babits Mihály - immár a szabad Akarat erejével - hatalmas vállalást kínált a maga korának és az utódoknak: a Dante­ látta világ poklában a goethei szellemi igényesség érvényesülésének egyetlen lehetőségét, az erkölcsi meggyőződéstől vezérelve a hagyományos értékek racionális fegyelme mentén alakítani az emberi világot. A szellemi igényesség hozzá fogható tisztaságában máig nem - vagy csak kivételes esetekben­­ lelt követőkre. Most, amikor a nagy európai fölfordulásban nyers indulatok uszítanak a klasszikus nemzeti értékek ellen, erőforrásnak, bátorításnak és biztatásnak jó lenne útitársnak néhány babitsi szellem. Bozsoki Valéria A sajtóban ezekben a hetek­ben fel-felbukkannak ünneplő ruhába öltözött lányok, fiúk, a megbérmáltak­ konfirmáltak. Abban az időszakban vagyunk, amikor a húsvétvasárnaptól a pünkösdvasárnapig, a Szentlé­lek kiáradásának ünnepe felé tartunk. Krisztus, aki meghalt értünk, és feltámadt, mint­egy negyven napig maradt a földön tanítványaival, erősítet­te őket hitben, aztán felment a mennybe, illetve visszatért az Atyához, de nem hagyta őket elcsüggedni, hanem ígéreté­hez híven, pünkösdkor elküld­te nekik a „megerősítést”, az ő Lelkét, a Vigasztalót, aki majd folytatja szeretetének művét a világban tanítványaival együtt. A konfirmáció gyakorlata él számos protestáns (reformá­tus, evangélikus, metodista...) egyházban. Nem szentségként, mint a katolikusoknál, hanem a keresztségi szövetség fiatalkori megerősítéseként. Ünnepélyes gyülekezeti cselekmény, amely­nek során a többéves hitoktatás­sal felkészített, hitében megerő­sített fiatalt, aki személyesen dönt Krisztus és az ő egyháza mellett, felveszik egyháza teljes jogú tagjai közé. Indulj és menj A Római Katolikus Egyház­ban a bérmálás szentség, a püspök vagy a püspöki enge­déllyel rendelkező pap szolgál­tatja ki. Az ortodox/pravosz­­láv testvéreinknél szintén szentség, rögtön keresztelés után szolgáltatják ki, a Római Katolikus Egyházban ez csak a felnőtt keresztelés esetén van így, egyébként a bérmálásra a hét szentség közül a keresztség, bűnbánat és Oltáriszentség után kerül sor, sokévi hitbeli felkészí­tés után, általában az általános iskola nyolcadik osztályában. Lukács evangélista az Apos­tolok Cselekedetének 2. feje­zetében beszámol arról, mi történt pünkösdkor Jeruzsá­lemben: a Szentlélek vihar és lángnyelvek kíséretében szállt le az apostolokra. A tanítványok ijedt csoportja váratlanul bátran kezdi hirdetni Jézus feltámadá­sát, ennek eredményeként 3000 személy megtért, és csatlakozott az egyházhoz. Ezek „állhatatosan kitartottak az apostolok tanításá­ban és közösségében, a kenyér­törésben és az imádságban. Féle­lem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda és jel történt Jeruzsálemben. A hívek mind ugyanazon a helyen tartóz­kodtak, és közös volt mindenük” (ApCsel 2,42-44). Ez történt, a Szentlélekkel ugyanis kiáradt szívükbe Isten szeretete (vö. Róm 5,5). Az ószövetségi ember remél­te, hogy a pogányok zsidó­vá válnak, és a Jeruzsálemi Templomba fognak özönleni, az igaz Istent imádják, a Szent­lélek mindent átható, átformáló erejének köszönhetően azon­ban az apostolok elindultak a Római Birodalom más vidéke­ire, hogy elvigyék a népeknek az örömhírt. Tapasztaljuk, hogy a Szent­lélek segít minden Krisztus­követőt a keresztény élet útján. Kereszteléssel a Szentlélek temp­lomai leszünk. Jézus szeret bennünket a Szentlélekben, a bérmálás szentségében is. Az egyház kezdettől fogva ünnep­li a szentségeket, mert Krisztus alapította őket, az ő ajándéka­iként részesülhetünk bennük a Szentlélek közvetítésével. A szentség valójában „szent” csele­kedet, amely által maga Krisztus és Szentlelke működik. A szent­ségek bevezetnek minket az Úr közösségébe, hozzá hasonlóvá, barátaivá tesznek. Jézus nemcsak a serdülőkor­ban levő lányokat és fiúkat erősí­ti meg a Szentlélek által, hogy az ingoványos talaj ellenére, felnőtt keresztényként bátran tudják követni őt a szeretetet útján és megteremni a Lélek gyümölcseit: a szeretetet, örömet, békességet, türelmet, kedvességet, jóságot, hűséget, szelídséget, önmegtar­tóztatást (Gál 5,18-23). Minket is állandóan biztat: Indulj és menj! Valósítsd meg küldetésedet. Azokat a kis és nagy dolgokat, amelyeket a mennyei Atya személy szerint ránk bízott, mert szeret és számít ránk. Ha Jézus a Szentlélek által pünkösdkor megerősítette a gyáva apostolokat, minket is meg fog erősíteni mindennap, minden helyzetben, hogy a hit próbáját kiálljuk, ne szégyell­jük megvallani, hogy hozzá tartozunk, és képessé váljunk hozzá hasonlóan szeretni az embereket, és megbocsátani nekik, még akkor is, ha elle­nünk munkálkodnak. 2017. május 29., hétfő A gyereked feje a teve szájában JEGYZET Mihályi Katalin Az állatkerti fotón a teve kihajol a korlát fölött, és a szájá­ba veszi az ott ácsorgó, bámész­kodó kisgyerek fejét. A Liked weboldal a következő megjegy­zéssel posztolta a Faceboo­­kon a képet: A kölyködet épp megeszi egy teve. Mit csinálsz? a) megmented, b) csinálsz róla egy fotót. A néző első reakci­ója talán az, hogy elmosolyo­dik a frappáns - nem minden él nélküli - megjegyzésen, de a következő pillanatban már elborzad: hát ide jutottunk? Először lefotózod, majd visí­­tozva odarohansz és kimented a teve szájából csemetéd fejét? - Lehet fotómontázs, de az is megtörténhet, hogy nem a szülő fotózta - próbálta rövidre zárni a megnyugtatásomat kollégám, de láttam, a következő pillanat­ban ő is belegondolt a történet sötétebbik oldalába. Mert egy, az állatkertihez hasonló hely­zetben a vadidegennek sem az az első reakciója, hogy készít egy fotót a telefonjával, hanem odafut és elráncigálja onnan a kisgyereket. Az okostelefonoknak köszönhető képözön, az „örökítsd meg és posztold a népszerű közösségi oldalon” kényszere sokakban felülke­rekedik nem csak a jóízlésen, hanem még a veszélyérzeten is. A valóság szinte nem léte­zik, ehelyett sokan valamilyen virtuális térben, felületen élik az életüket. Már közhelyszám­ba megy, hogy sokan reggel félálomban, majd edzés előtt, edzés után, sőt bulin illuminált állapotban is készítenek szelfit, illetve megörökítik a haverokat. Mintha ez igazolná a létezésü­ket. Vessenek a vérmókusok elé - hogy a közösségi olda­lak egyik közkedvelt kifejezé­sét használjam -, de most nem arról akarok írni, hogy a fiata­lok netes tevékenysége befo­­lyásolja-e alkoholfogyasztási és dohányzási szokásaikat, a képek ösztönzik-e a fiatalokat arra, hogy szintén rágyújtsanak vagy alkoholt fogyasszanak. A tudósok szerint igen, de a mi népi bölcsességünk szerint is a jó példa ragadós, de a rossz, sajnos, még inkább. Az, hogy valaki a WC-n ülve is szelfizik, csak gusztustalan, ám vannak olyan fotók, videók, amelyek sokkal bizarrabbak és tragiku­­sabbak. Néhány hónapja járta be a világot a 12 éves ameri­kai kislány megrázó esete. Egy 40 perces, élőben közvetített videóban beszélt arról, hogy egy családtagja molesztálta, a felvétel végén pedig felakasz­totta magát, ezt az általa közzé­tett élő közvetítést később vala­ki megosztotta a YouTube-on és a Facebookon is, úgyhogy több millióan látták. Megrázó, hogy a kislány csak így tudta elmon­dani rövidke élete nagy tragédi­áját. Csak az elmúlt hetekben a hírportálokon hány olyan eset­ről értesülhettünk, hogy vala­ki megöli haragosát vagy egy ismeretlen járókelőt, és a gyil­kosságot videóra veszi és élőben feltölti a közösségi portálra. Nekem az állatkerti fotó egy olyan újvidéki esetet juttat eszembe, amelyről tavaly mind­annyian olvashattunk lapunk hasábjain is. Az Élőben Újvi­dék utcáiról elnevezésű Face­­book-oldalon megjelent egy videofelvétel, melyen egy, az utcán lángoló ember látható. A felvételt egy ismeretlen készí­tette, valószínűleg egy járóke­lő, aki meglátva a fal mellett ülő és lángoló embert, elővet­te mobiltelefonját és filmezni kezdett. Arra a figyelmeztetésre, hogy oltsa el magán a tüzet, a szerencsétlenül járt „szereplő” csak legyinteni tudott, ami azt jelenti, eszméleténél volt a fény­képezés pillanatában. A filme­ző egy idő után elfordította a mobil kameráját és tovább­­állt, ami óriási felháborodást váltott ki a közösségi hálón. Tudomásom szerint azóta sem ismeretes, pontosan mi történt a filmen szereplő felgyulladt emberrel, nem tudni mi lett vele a filmezést követően, sőt azt sem, melyik utcában játszó­dott le mindez. Nem tudom, milyen lelküle­tű ember az, aki nem ugrik oda azonnal segíteni, és a mobiltele­fonját sem azért veszi elő, hogy a rendőrséget vagy a tűzoltó­kat hívja, hanem azért, hogy hidegvérrel megörökítse a nem mindennapi, szörnyű látványt. Sőt, ezt még - igaz, névtele­nül - közzé is teszi a közösségi portálon. Hova tűnt az embe­rek veszélyérzete? Hova tűnt az emberség, a segíteni vágyás? Az „örökítsd meg, oszd meg” kifor­dított, hamis világában mindez szertefoszlott? A mobiltelefon megkönnyí­ti az életünket, szerkesztőként kaptam már okostelefonról küldött Facebook-üzenetekben esti eseményről tudósításfolya­mot, és mire véget ért a rendez­vény, ennek köszönhetően a betördelt oldal, rajta a korrekt eseménybeszámolóval is nyom­dába kerülhetett. Tehát ismerem a modern kütyük pozitív olda­lát is. Ám riaszt az, hogy mind többen belemerülnek a virtuá­lis világba, és azt élik meg való­ságként, közben pedig lefosz­­lik róluk mindaz, ami fontos: a realitásérzés, felelősségérzet, a segítő szándék, az emberség. Nem jófelé halad ez a világ. Az okostelefonoknak köszönhető képözön, az „örökítsd meg és posztold a népszerű közösségi oldalon” kényszere sokakban felülkerekedik nem csak a jóízlésen, hanem még a veszélyérzeten is OROMHÍR

Next