Magyar Szó, 2017. május (74. évfolyam, 99-123. szám)

2017-05-30 / 122. szám

2017. május 30., kedd Csóka községben vasárnap tartották meg a helyi közösségi választásokat. Nem hiva­talos információink szerint Csókán - több mint 30 százalékos részvételi arány mellett - a választáson induló két lista közül a Vaj­dasági Magyar Szövetség által támogatott, Morajkó József nevével fémjelzett lista egy szavazattal maradt alul a Szerb Haladó Párt által támogatott Brze, jace, bolje elnevezésű listával szemben. A tizenöt mandátumból nyolcat a haladó, hetet pedig a Morajkó­­féle listán szereplő jelöltek szereztek meg, ugyanis utóbbira 595-en, míg a haladók által támogatott listára 596-an voksoltak. A szoros eredmény miatti újraszámolás alkalmával is ez a végeredmény jött ki. Balázs Ferenc, a Morajkó József-féle lista tagja lapunknak elmondta, hogy kicsit elgon­dolkodtató az érvénytelen szavazatok száma, ugyanis a településen több mint ötven ér­vénytelen szavazat volt, vagyis a szavazatok­nak majdnem a tíz százaléka. Balázs Ferenc elmondta azt is, hogy az előző helyi közösségi választások eredmé­nyéhez képest Csókán többen adták le vok­­sukat a vajdasági magyar párt által támoga­tott listára. Pádén nem változtak az erőviszonyok, így a tizenhárom tagú helyi közösségi tanácsban nyolc helyet szerzett meg a haladók által tá­mogatott lista, ötöt pedig a VMSZ támogatá­sát élvező lista. A tiszaszentmiklósi választáson a tizen­három helyből tízet a haladók, hármat pedig a VMSZ támogatottjai szereztek meg, ami némi előrehaladást jelent a vajdasági magyar párt köré csoportosuló lista tagjai részéről, mivel az előző mandátumban csupán egy ta­nácstag képviselte őket. Hódegyházán a haladók és a vajdasági magyar párt köré csoportosulók mellett a Vajdasági Szociáldemokrata Liga támogatá­sát is élvezte egy lista. A településen a VMSZ az idei választáson is két mandátumot, a li­gások egyet, a haladók pedig úgyszintén két mandátumot szereztek, így itt valamilyen koalíciós megállapodás születik majd. Feketetón úgyszintén három listára sza­vazhattak a polgárok, s a VMSZ által támo­gatott lista két, a Nyugdíjasok Pártja égisze alatt indulók két, a haladók pedig öt mandá­tumot gyűjtöttek be a kilencből. Szanádon a haladók és a Demokrata Párt által támogatott lista méretkezett meg egymással, a haladók hét, a DP által támo­gatott tömörülés pedig két helyet szerzett a helyi közösségben. Egyházaskéren nem lis­tás választást tartottak, hanem személyekre szavazhattak a falubeliek, s a tíz jelölt közül a helyi közösség öttagú tanácsába négyen jutottak be a VMSZ által képviselt jelöltek közül. Balázs Ferenc szerint szoros választási küzdelem volt, amelynek végkimenetele alap­ján érződik a vajdasági magyarság létszámá­nak folyamatos fogyása, de attól függetlenül, hogy a helyi közösségek többségében nem szerezték meg a hatalmat, nem mondhatók rossznak az eredmények. ■ Hhzs: HELYI KÖZÖSSÉGI VÁLASZTÁSOK Csókán egy szavazaton múlott Ez év márciusában hatodik alkalommal hirdették meg a borok versenyét Horgoson. A Nagy Honi Borverseny magában foglalja a Kárpát-medence és környéke borainak a megmérettetését. Évek óta beneveznek vaj­dasági, magyarországi, felvidéki, kárpátal­jai, erdélyi, sőt horvátországi borászok, de még koszovói minták is érkeznek elbírálás­ra. A nemzetközi zsűrinek most is bőven volt dolga, mert 122 minta érkezett be - öt­ven százalékkal több, mint tavaly -, hogy abból kiválaszthassák az idei legjobbat. Bálint Ákos horgosi borász szerint na­gyon jó minőségűek voltak, mint mondta, évről évre jobb borokat hoznak a gazdák. A hétvégén az ünnepi szentmise után az ő ültetvényén,­ a Tévedő dűlőben történt meg az ültetvényszentelés, s­őt kérdeztük meg, milyen volt az idei borfelhozatal. - Tanulnak a hibákból a borászok, mert a zsűrit kezdetektől fogva úgy alakítottuk, hogy szakvéleménnyel is ellássa a borokat, illetve a gazdákat. A zsűriben elismert ma­gyarországi szaktekintélyek kapnak helyet. Most négy öttagú bírálóbizottságunk volt. Ezt úgy szoktuk kiválasztani, hogy három magyarországi, borbírálással foglalkozó szakember kap helyet, akik neves borá­szatok tulajdonosai, a negyedik tag pedig kezdő. Idén Klemen György ceglédi borász fe­hérbora ítéltetett a legjobbnak, ő vitte el a vándorserleget. Már negyedik éve alapí­tottak egy vándordíjat, amely Szent Orbán portréképe, ez a szakmai zsűri ajándéka. Első alkalommal Koszovóba, onnan Palics­­ra, tavaly Szentmártonba került a kép, most pedig Cegléd felé veszi az irányt. A közönség megkóstolhatta a verseny­borokat jelképes, huszonöt dináros áron. Természetesen kísérőműsor is volt Horgo­son ez alkalommal, a helyi zeneiskola di­ákjai, magyarkanizsai és horgosi fiatal tán­cosok műsora is tarkította a programot. Az azonban, hogy Magyarkanizsán és Palicson is ugyanebben az időben voltak bolnapi ünnepségek, némileg rányomta a bélyegét az esemény látogatottságára. A helyi közösség udvarában a martonosi zenészek szolgáltatták a zenét, enni- és in­nivaló is akadt bőven a borünnepen. ■­­ NAGY HONI BORVERSENY Ceglédre került a vándordíj A hétvégén a zentai Tiszapart-Alvég helyi közösségben rendezték meg a nyol­cadik életmód-konferenciát, amelynek résztvevői arra kaphattak választ, hogy miképpen lehet az életmódunkon vál­toztatni. Sándor Terézia, a rendezvényt szervező Éld az életed! Egyesület vezetője szerint az összejövetellel az életmódváltás fontosságára szándékozták felhívni az ér­deklődők figyelmét, az előadások és a mű­helymunkák révén pedig ehhez igyekez­tek segítséget nyújtani. Nem elég ugyanis eldönteni magunkban az életmódváltást, hanem össze kell hangolni a tudatos táp­lálkozást a szemléletváltásunkkal és a rendszeres mozgással. - Mindenféle váltás nehéz, s meg­szenvedjük, de érdemes megtenni az eh­hez szükséges lépéseket, mert megvan az eredménye - jegyezte meg az egyesület elnöke, s hozzáfűzte: nem kell megvárni, hogy betegek legyünk, hanem meg kell előzni a bajokat, ez az életmódváltással megoldható. A konferencián Berta Berényi Tímea die­tetikus, dr. Linka Beáta okleveles biológus és természetgyógyász, Heinrich Olga pszicho­lógus és Antal Márta sportszakpszichológus előadásait hallgathatták meg a tartományunk minden részéről érkezett résztvevők, majd huszonöt segítő közreműködésével külön­böző foglalkozásokon vehettek részt. Olyan terápiás kezelésekkel is megismerkedhettek, mint a masszázs, a csontkovácsolás, a köpö­­lyözés stb, valamint zenés tornagyakorlato­kat szerveztek. A zentai civil szervezet életmód-konferen­ciái évről évre egyre népszerűbbek a zentaiak és a környékbeliek körében, az idei rendez­vényre is mintegy százan voltak kíváncsiak. A tavasz folyamán megnyílt az egyesü­let életmódváltó klubja is, amelynek tagjai a Népi Technika nagytermében találkoznak hetente-kéthetente, a tagság számára szak­emberek igyekeznek segíteni az életvitelvál­tásban. ■ Hhzs: ZENTA Életmódváltó napot tartottak ADA KÖZSÉG Szúnyoglárva-permetezés Ada község önkormányzata értesíti a lakosságot, hogy május 31-éig légi per­metezéssel irtják a szúnyoglárvákat a községi folyó- és állóvizekben, így a Tiszán, a Budzsákon és a csatornákban. A lárvairtásra használt anyagok a méhekre nem jelentenek veszélyt. ■ csin Munt Sió 13 tisza@magyarszo.rs TISZAVIDÉK ZENTAI ALKOTÓHÁZ Az érdsomlyói hídfő Ma 18 órakor a Zentai Alkotóházban a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének két riportkönyvét mutatják be: a Szigetlét (2014) és az Érdsomlyói hídfő (2016) című kötetet. Résztvevők: Tóth Lívia (a VMÚE elnöke, Zenta), Martinek Imre (Torontálvásárhely) és Léphaff Pál (Újvidék). MAGYARKANIZSA Pa­ra­varieté Ma 18 órakor a magyarkanizsai Művészetek Háza kisszín­­padán, a Magyarkanizsa Község Ifjúsági Irodája és a Caesa OMI szervezésében, a Népkör MMK Fabula Rasa Színját­szó Grund előadását, Tasnádi István Paravarieté, avagy 1017 egymást kioltó drámai mozzanat című darabját láthatja a közönség. A szereplők: Budincevic Krisztián, Dedovity Tomity Dina, Dudás Dániel, László Roland, a rendező: Greguss Zalán. A darab négyszemélyes abszurd dráma, amelynek hangulata súrolja a kabaré és a varieté határát. Aktuális és fájdalmasan fekete humorú. „Hölgyeim és uraim, ezt itt a Cabaret du Néant, a Nihil kaba­réja. A belépő öt frank, de nem érdemes bemenni. Mondom, ne jöjjön be, kész időpazarlás! Antipatikus antihősök, szakál­las viccek, bajszos naivák, besült poénok, lapos párbeszédek, elcsépelt fordulatok, kínos csattanók, irgalmatlan silánysá­gok, az emberi tűrőképesség határait feszegető elképesztő unalom! Csak tessék, tessék­­ továbbhaladni, itt sem jobb, mint máshol!” (Részlet a darabból) A belépés díjtalan. MAGYARKANIZSA Pályázat médiumoknak Magyarkanizsán május 25-én kiírták a pályázatot köztájékoz­tatási médiumtartalmak előállításának a községi költségve­tésből történő támogatására. Az idén erre a célra 3,61 millió dinárt fordítanak. A pályázaton olyan médiumok vehetnek részt, amelyeknek a székhelye legalább egy éve Magyarkanizsa község területén van, illetve az általuk előállított program itt elérhető; közbevételből támogatott kiadó a pályázaton részt venni nem jogosult, valamint az sem, aki az előző időszakban támo­gatásban részesült, de a projektum lebonyolításáról kellő időben és az előírt formában nem terjesztett be beszámolót. Pályázni csak egy projektummal lehet, több médium kiadója médiumonként egy-egy projektummal pályázhat. A pályázó a projektértéknek legföljebb a 80%-ára nyújthat be társtámo­gatási igényt. Pályázni a pályázatnak a magyarkanizsai önkormányzat honlapján való közzétételét követő 15 napon belül lehet. A kiírt pályázat szerinti projekt-társtámogatásról hozott határozatot a pályáztató közzéteszi a magyarkanizsai önkor­mányzat honlapján (www.kanisza.rs), valamint elektronikus formában elküldi minden pályázónak. A jelentkezéseket az önkormányzat címére kell elküldeni, további felvilágosítás pedig hétköznap 8 és 14 óra között a 024/873-249-es telefonszámon kapható. A pályázat hivatalos szövege az említett önkormányzati honlapon található meg. TÓTHFALU, OROM Holnap véradás A Vöröskereszt aktivistái május utolsó napján két akciót szerveznek. A véradókat Tóthfaluban a Művelődési Otthonba várják 7.45 és 8.45 között, Oromon pedig az iskoláka 9.30 és 10.30 között. ■ (CZ) MAGYARKANIZSA Felvonuló folkloristák Az elmúlt hétvégén felpezsgett Magyarkanizsán az élet, és ehhez hozzájárult a hagyományőrzők rendezvénye is. A Szent Száva Szerb Amatőr Művelődési Egyesület folklórfesztiváljára a hely­beliek mellett fellépők érkeztek Mohóiról, Szanádról, Törökka­­nizsáról, Ópátováról és Indijáról is. A majdnem egész napos rendezvény alkalmával a gyerekek bemutatták egymásnak tudásukat. ■­­ Puskás Károly

Next