Magyar Szó, 2017. május (74. évfolyam, 99-123. szám)

2017-05-29 / 121. szám

2017. május 29., hétfő Mm ft) uveggolyo@magyarszo.rs ÜVEGGOLYÓ 7 X. évf., 21. (458.) szám ■ A Magyar Szó művelődési melléklete ■ Szerkeszti: Gruik Ibolya Az erkölcs kultúrafüggő Az emberiség másként működik rendszerként, mint az egyes ember - Csányi Vilmos etológussal beszélgettünk Révész Erika Csányi Vilmos Széchenyi- és Prima díjas biológus, biokémikus, etoló­­gus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudomány főszer­kesztője. Kutatási területe az állati és emberi viselkedés, valamint a biológiai és a kulturális evolúció kérdései. Több mint kétszáz tudo­mányos publikáció szerzője vagy társszerzője, több mint ötven köny­vet írt. Jelentős tudománynépsze­rűsítő és publicisztikai munkás­sága is. A neves tudós május 9-én töltötte be 82. életévét, és nemrég a fővárosból Ba­latonalmádiba költözött a feleségével. Ez volt a beszélgetésünk apropója. ■ Miért pont Balatonalmádi? Volt egy csodálatos arborétuma az ország másik felén, amelytől megvált.­­ Az ember öregszik, és tavaly már időm nagy részét a kertre kellett fordí­tanom. Egy évet adtam még magam­nak. A kert 1500 négyzetméteres volt, ráadásul egy majdnem 45 fokos lejtőn. Közben Budapestről is el akartunk jön­ni: a város közepén, a Belgrád rakparton laktunk. Aztán az történt, hogy amikor tavaly október 16-án, nem felejtem el a napot, eljöttünk Almádiba a barátom­hoz, Géczi Jánoshoz, és sétálgattunk a gyönyörű időben, egyszer csak a fele­ségem azt mondta: miért nem veszünk itt egy házat? Az ötlet nekem is meg­tetszett... Három nap múlva eladtam a pesti lakást. Egy hét múlva vettünk itt egy házat, és egy újabb hét múlva elad­tam a kertet. Közeledett a karácsony, de itt egy nagyon rendes építész, Németh Károly hajlandó volt levezényelni a ház felújítását. Január 7-én be is költöztünk. Korábban az év felét Nógrádban töltöt­tük, a kertben, a másik felét Pesten. Évek óta mondogattam, milyen jó lenne egy olyan lakás, amelyik belülről olyan, mint a Belgrád rakparti, kívülről pedig, mint a kertünk! Ez most pont olyan. Négy­zetméterre annyi, mint a pesti lakásunk volt. A kert ugyan kisebb, de az meg az életkoromhoz van igazítva. ■ Megszokták a házat, a szomszé­dokat, a várost? Otthon érzik magukat Balatonalmádiban?­­ Nagyon kedves szomszédaink van­nak, ez egy csöndes zsákutca, nincs zaj, forgalom, számtalan helyen lehet kutyát sétáltatni. ■ Gyakran utazik a fővárosba? Elő­adások, kollégák, barátok kötik még oda?­­ Még előadok itt-ott, úgyhogy időn­ként megyek. Most, hogy már ritkán járunk, hetente egyszer, kimondottan rossz érzés fog el, ha Budapestre érünk, borzalmas a forgalom, hatalmas a tö­meg. AZ EMBERI TERMÉSZET „Humánetológián azt értjük, hogy az ember viselkedését úgy tanulmányoz­zuk, mintha valamelyik állatfajjal lenne dolgunk. Tehát nem töltetünk ki vele teszteket, nem kérdezzük meg, hogy mi­ről mit gondol, hanem megnézzük, mit csinál, és abból vonunk le következteté­seket. Egy nagy váltás közepén vagyunk, ahol a pszichológia, humánetológia, szo­­ciobiológia, szociológia, antropológia és még sorolhatnám, hányféle tudomány egyesül, és egy természettudományos alapú embertudományt hoz létre. Nem arról van szó, hogy a hagyományos em­bertudományokat félre kellene söpörni, és valamilyen objektívnek tűnő modern természettudománnyal helyettesíteni, hanem arról, hogy természettudomá­nyos eszközökkel is sok mindent meg lehet tudni az emberről. A régi antropo­lógiák és ez az új embertudomány együtt fogják elmondani, hogy valójában mi­lyen az ember, honnan jött, hová megy, esetleg mi lesz a sorsa.” ■ Az idézetet egyik interjújából vet­tem. Hol tartunk ebben a váltásban? - Ezt nem olyan régen nyilatkoztam. Ez a váltás több évtizedet vesz igény­be, és még az elején tartunk. Ám ha mondjuk visszamegyek húsz évvel, ak­kor azt látom, korai volt arról beszélni, hogy van emberi természet, ami alatt azt értjük, hogy az embernek vannak etnikai adottságai, amelyeket persze a kultúra nagyon meg tud változtatni, de azért ezek velünk született hajlamok és tulajdonságok. Húsz évvel ezelőtt erre mindenki felvonta a szemöldökét, és a bölcsészek haraptak, ma meg már úgy tűnik, hogy ez a közgondolkodásba is bevonult. ■ Naiv kérdés, de régóta motoszkál bennem: miért nem tanul az ember, az emberiség a saját hibáiból? Miért olyan aktuálisak Shakespeare és Moliére mű­vei a mai napig? - Az előző kérdés erre a válasz. Azért, mert van emberi természet, amelyet a kultúra némileg változtat, de nem tud visszafordítani, eltörölni, valami mást tenni a helyébe: az ember közösségek­ben gondolkodik, szövetségben, ellen­szövetségben, ármányban, barátságban, szeretetben, gyűlöletben. Ez az emberi természet része, és minden társadalom­ban megjelenik különböző formákban. A Shakespeare-drámák ezekkel az alap­­tulajdonságokkal foglalkoznak. Azért olyan sikeresek, mert minden kor ráis­mer a saját problémáira, és minden kor­nak a saját problémái az emberi, etikai adottságok, az emberi természet és az adott kultúra ütközése vagy interakciója. A mai világban a közösségek szétesnek, és mindenki úgy gondolkodik, mintha ő egy egyszemélyes közösség lenne, tehát hajlandó szövetségeket kötni, de csak érdekből, elviselni másokat, de igazából úgy gondolj­a, hogy ő van a világ központ­­jában, és nem csatlakozik közösséghez, nem fogadja el egy közösség kultúráját, szokásait, hiedelemrendszerét. Minden­ki igyekszik a saját világát megtartani, és ez belefér az emberi természetbe, ezt is lehet vele csinálni, de hát ez egy olyan ellentmondás, hogy elveszítjük az igazi együttműködés, az önfeláldozás, a hűség dolgait, ami nagy kár. Folytatás a 10. oldalon Az ember tiszte, hogy legyen Békében, harcban ember. Méltó képmása istennek, . . polgára a hazának. Arany János: Gondolatok a béke-kongresszus felől A helyesírás vonzásában Vajdasági diákok a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny jubileumi döntőjén Solt Kornélia­­ Budapest, 2017. május 20-a, Eötvös Loránd Tudományegyetem. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny, Kárpát-medencei döntő. Nyolc vajdasági felsős diák izgult a nézőtéren, akik képviselhették a rendezvényen vidékünket. Különleges volt ez az alkalom, ugyanis ez volt a rendezvény XX., jubileumi ünnepe. Két évtizede szervezi meg a Magyar Nyelvtudo­mányi Társaság az ELTE Bölcsészettudományi Karával együttműködve. A versenyen az anyaországiak mellett öt határon túli magyarlakta terület felsősei vehetnek részt, így Vajda­ságból is nyolc kiváló diák juthat el minden évben erre a rendezvényre. Tegyünk egy apró kitérőt, nézzük, ki is volt Simonyi Zsigmond. A verseny névadója nyelvtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Sokat tett a helyes­írás fejlesztéséért, évtizedeken át nevelte nyelvészek új nemzedékeit, miközben tudósként is híven alkotott. Fontosak a határozókról, a kötőszókról és a jelzőkről írt tanulmányai, az ő nevéhez fűződik az összehasonlító mondattan kialakítása is. Az akkori közoktatási mi­niszter megbízásából megalkotta az új iskolai helyesírást, amely olyan jól sikerült, hogy szinte az egész irodalmi élet elfogadta. Nem véletlen tehát, hogy éppen az ő neve fémjelzi ezt a versenyt. A jubiláris döntőt május 20-án dr. Horváth Krisztina dékánhelyettes nyitotta meg. A köszöntők után átadták a magyartanári Arany és Gyémánt Okleveleket a kiemelkedő tehetséggondozó munkát végző felkészítő magyartanároknak, az ebben az iskolaévben legjobbnak minősülő iskoláknak a Simonyi-serlegeket, valamint újdonságként a Simonyi­­érmeket versenyszervezőknek és a legeredményesebb felkészítő tanároknak, versenyző diákoknak. Míg a tanulók a tesztírással voltak elfoglalva, addig kísérőik szakmai előadásokat hall­gathattak a következő témákban: Simonyi Zsigmond öröksége, A Simonyi-verseny törté­nete, Az Implom-verseny hagyományai és Az írások születése. A verseny után kezdődött a jubileumi gálaműsor, amelyben fellépett a Zenei Tanszék kórusa, Kecskés Karina színmű­vésznő meséli, a Kávészünet zenészei pedig felidézték a magyar líra gyöngyszemeit. Az eredményhirdetéskor minden diák és tanár kapott csomagot, senki nem tért haza ajándék nélkül vagy rossz érzéssel, hiszen, mint azt a szervezők mondták, itt mindenki csak nyertes lehet. A vajdaságiak is örülhettek, a topolyai Nagy Daniella, Nagy Majlát Ágota ta­nítványa, bekerült a hetedikesek legjobbjai közé, tizedikként. A határon túliak közül a sza­badkai Sebastian Áron, Körmendi Aranka tanítványa kapott dicsérő oklevelet. A többiek pedig ígéretet tettek, hogy nem hagyják magukat, bizony jövőre is szerencsét próbálnak. Arany Oklevelet évről évre azok a felkészítő tanárok kapnak, akiknek legalább négy diákja eljutott már erre a versenyre. Vajdaságból ezt az elismerést eddig a következő peda­gógusaink kapták meg: Körmendi Aranka (Október 11. Általános Iskola, Szabadka), Bá­lint István (Széchenyi István Általános Iskola, Szabadka), Rokvity Erzsébet (Petőfi Sándor Általános Iskola, Újvidék), Kormányos Katona Gyöngyi (Stevan Sremac Általános Iskola, Emlékiskola kihelyezett tagozat, Zenta), Nagy Majlát Ágota (Csáki Lajos Általános Iskola, Topolya), Detki Gyöngyi (Jovan Jovanovic Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa), Smit Surányi Mária (Jovan Jovanovic Zmaj Általános Iskola, Szabadka), valamint e sorok írója, Sok Kornélia (Stevan Sremac Általános Iskola, November 11. kihelyezett tagozat, Zenta). A vajdasági diákok a verseny megnyitóján Azokat a tanárokat, akiknek legalább tizenkét alkalommal jutottak el diákjai a verseny­re, Gyémánt Oklevéllel jutalmazták Vajdaságból ezt az elismerést eddig Körmendi Aranka szabadkai tanárnő kapta meg. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Simonyi Zsigmond-serleggel tüntette ki azokat az iskolákat, ahonnan a legtöbb gyermek jutott el a Kárpát-medencei döntőre. Vajdaságból a következő iskolák kapták meg az elmúlt években: Jovan Jovanovic Zmaj Általános Iskola (Magyarkanizsa), Október 10. Általános Iskola (Szabadka), Stevan Sremac Általános Isko­la, Emlékiskola kihelyezett tagozat (Zenta), Csáki Lajos Általános Iskola (Topolya). A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megálmodója és megvalósítója Antalné dr. Szabó Ágnes, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Mai Magyar Nyelvi Tanszékének docense. Számos tanulmányt, könyvet és tankönyvet írt, hogy ezzel is segítse a gyakorló tanárokat és a diákokat abban, hogy minél könnyebben eligazodjanak a magyar nyelv és helyesírás szövevényes útvesztőjében. A jubileumi ver­senyen kifejezte örömét, hogy mind több magyar és magyarul tanuló gyermek fejleszti helyesírását, s megállapította, hogy a verseny színvonala, mindnyájunk örömére, egyre magasabb. Élmény volt ez a rendezvény, nemcsak azért, mert jól megszervezték, hanem mert jó érzés volt meghallgatni olyan tudós emberek beszédét, gondolatait, akik ma elkötelezetten egyengetik helyesírásunk rögös útjait. S élmény volt azért is, mert nem feledkeznek meg a diákokat felkészítő tanárok áldozatos munkájáról sem.

Next