Magyar Szó, 2017. augusztus (74. évfolyam, 176-202. szám)

2017-08-17 / 190. szám

2017 augusztus 17- csütörtök Korsós Brigitta Legelső katlanozásom alatt írtam egy üzenetet édesanyámnak: „...itt ülünk barátaimmal a jazzteraszon, és ez életem legjobb élménye.” Azóta több év telt el, és most sem tartom túlzásnak akkori fellángo­lásomat. Akkor, az első fesztiválon a renge­teg gyönyörű emlékért cserébe otthagytam valamit magamból, és azóta is újra elláto­gatok érte: nem azért, hogy hazahozzam, hanem hogy újabb élményekkel gyarapod­jak, és újra hozzátegyek én is. Számos színházi, zenei, irodalmi fesztiválon vettem már részt, mégis az Ördögkatlanhoz fűz a legerősebb érzel­mi ragaszkodás, a valahová tartozás, egy sajátos otthon érzete. A kisharsányi tábla mellett elsuhan­va azonnal elpárolog bennem a feszült bizsergés, amit a jellegzetes, hőségben tömött buszozás élménye okoz, és átve­szi helyét a felsóhajtó nyugalom: ahhoz hasonló, amikor egy nehéz nap után hazaérvén megkönnyebbülten rúgjuk le a lábbelinket és süppedünk kedvenc fotelünkbe. Próbálom megfejteni a forrást, össze­rakni a darabkákat, amelyek a jellegze­tes anyaméhérzést idézik meg bennem. A fiatalkoromban magamba szívott rózsaszín emlékek miatt mindig honvá­gyam van a hegyek után, az Ördögkatlan szőlősdomb-panorámái pedig orvosságot jelentenek a feltörő gyereklelkemnek. A romantikus keskeny utcák, a macskakö­vekből kinőtt s otthonokat befutó boros­tyántapéta látványa is megnyugvó sóhajt húz ki belőlem. Bár évek óta Magyarorszá­gon élek, megbizonyosodtam, hogy a híres vendégszeretetről szóló történetek alapját és melegágyát bizonyosan Nagyharsány és környéke szülte. A fesztiválozók, mint a helyi lakosok, minden helyzetben több mint kedvesek és készségesek, a borospin­cékben bárhol szívesen körbevezetnek, a vásárolt fröccsök mellé pedig ajándék zsíros kenyérrel is kedveskednek a szegény egyetemistáknak. Bár mindennap közle­kednek az események helyszínei között ingázó katlanbuszok, a fesztivál sajátossá­ga, hogy a látogatók nagyon gyakran stop­pal jutnak el az egyik programról a másik­ra. Általában más katlanozók veszik fel az utasokat, ilyenkor kellemes beszélgetésbe elegyedünk a programokról, bár baráta­immal utaztunk már ingyentaxival „már úgyis lejárt a munkaideje, és útba esik”, sőt egyszer egy mentőautó vett fel több egymáshoz közeli stoppolóval együtt. Bár a fesztivál nem gondoskodik szállásról, vannak kijelölt panziók és sátorhelyek, valammint családias hangu­latukért népszerűek a helyi udvarok. A családias hangulatért - no meg az egész napos ingyenkávéért - barátaimmal is egy ilyen magánudvarban szálltunk meg. De kinek is kell ötcsillagos hotel, ha fejün­ket kidugva a sátorból vagy a hintaágy­ból feltekintve ötmillió csillag néz vissza ránk? Drága reggelik helyett a százforintos zsíros kenyér és menzatea a legnagyobb luxus volt, amire szükségünk lehetett, főleg a Mezítlábas sátor babzsákjain ülve, Mozartot hallgatva. Leírhatnám az összes eseményt, programot és kiállítást, amit láttunk, amin részt vettünk, de mint egy fénykép, keveset adna vissza belőle. Aki szeretné átélni a katlan nyújtotta életér­zést, magának kell elmennie és nyitott­nak lennie a nem is sejlő lehetőségekre, kalandokra. A fesztivál végetértével a lehető leglas­sabban bontom a sátramat, ráérősen csomagolok. Reménykedem, hogy van még valami elintéznivalónk, ami miatt egy kicsit tovább nézhetem a szőlővel futtatott hegye­ket, hogy valamit ott felejtettem, csak még egyszer felmehessek a V olyan teraszra, hogy eltörölték a buszjáratot, csak ihassak még egy rosékását, ne szakítsanak ki az anya­méhből, ne kelljen menni még. Csoma­golom a ruháimat, érzem, hogy nehezebb a táskám, mint odafelé úton (pedig még a cipőm is lerepült koncertezés közben), az élmények édes súlya húzza le. És ha elférne a zsebemben, az egész fesztivált belecso­magolnám, hogy újraélhessek mindent, de csak a barátokkal lopott szőlő íze marad a számban, és várom, hogy a Katlan újra, várom, hogy jövőre... ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL Valahová tartozás, sajátos otthonérzet A kisharsányi Vylyan terasz gyönyörű kilátásával a fesztivál egyik legkedveltebb hely­színe, a sokszínű programokat mindig telt ház fogadja Korsós Brigitta Képzőművészeti foglalkozás a kisharsányi Kovács-udvarházban Minifió 15kozelkep@magyarszo.rs KÖZELKÉP % Átíú Bibjon-mhi imáiéi] Chakanaúi AUGUSTUS 20-ÁNL VASÁRNAP A KÖZSÉPHÁZA ELŐTTI TÉREN 15:00 - Nyári szivárvány - gyermekprogram - Kézimunka- és kézműves kiállítás megnyitója 16:40 - A résztvevők felvonulása (a posta épületétől a Szent György-templomig) 17:00 - Kenyérszenteléssel egybekötött szentmise a Szent György-templomban 18:00 - Zenta Város Fúvószenekarának fellépése 18:30 - Ünnepi műsor 20:00 - Utcabál a magyarkanizsai Eridanus Együttes közreműködésével 22:00 - Tűzijáték

Next