Magyar Szó, 2017. szeptember (74. évfolyam, 203-228. szám)

2017-09-21 / 220. szám

EJ KÜLFÖLD kulfold@magyarszo.rs Atomfia RÖVIDEN Végső szakaszába ért Rákká ostroma Végső szakaszába ért Szíriában a Rákká felszabadítására indított hadművelet, az Egyesült Államok támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű fegyveres koalíció tegnapi bejelentése szerint. A város területének mintegy 80 százalékát sikerült visszaszerezni az Iszlám Állam (IÁ) harco­saitól. Az SDF azt is tudatta közleményében, hogy új frontot nyitottak a dzsihadista szervezet ellen Rakka északi határánál, ami azt jelzi, hogy a művelet „már a végéhez közeledik”. A kurd és arab erőket tömörítő Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellenzéki szervezet júniusban indította meg a Rákká és környéke felszabadítását célzó ostromát, a szervezet előre­nyomulását az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalí­ció légi ereje és az amerikai különleges erők is segítik. Rákká „a kalifátus fővárosa” Szíriában. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szintén azt közölte, hogy Rakka területének döntő többsé­gét visszavették az SDF erői. A londoni székhelyű emigráns szervezet arra figyelmeztetett, hogy a legfőbb nehézséget most az jelenti, hogy az IÁ tagjai korábban rengeteg gyalog­sági aknát helyeztek el a térségben. Brüsszel is ellenzi a kurd referendumot Az Európai Unió rendületlenül támogatja Irak egységét, szuverenitását és területi integritását, ezért kerülni kell a szeptember 25-ére tervezett kurd függetlenségi népszava­záshoz hasonló, kontraproduktív és egyoldalú cselekedete­ket - szögezte le tegnap Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, hangsúlyozva: elismeri, hogy a bagdadi központi kormány és az iraki kurd auto­nóm terület vezetése között vannak rendezetlen ügyek, ezeket azonban békés és építő jellegű párbeszéd, konszenzus útján kell megoldani, az ország alkotmányának tiszteletben tartásával. Az észak-iraki Kurdisztán parlamentje a múlt pénteken hagyta jóvá, hogy szeptember 25-én népszavazást tartsa­nak a függetlenségről három kormányzóságban és a kurdok ellenőrzése alatt álló területeken. A bagdadi parlament viszont felhatalmazta a kormányt, hogy minden eszközzel védje meg az ország egységét, a legfelsőbb bíróság pedig felfüggesztette a függetlenségi népszavazást, mert több bead­vány is érkezett a testülethez a referendum alkotmányossági vizsgálatát kérve. Megkezdődött a Dragon-17 Tizenhétezer katona részvételével kezdődött meg tegnap Lengyelországban a Dragon-17 fedőnevű NATO-hadgya­­korlat, az idei év legnagyobb ilyen lengyelországi gyakorlata. A nyitó ünnepséget a Varsó melletti Zegrzében tartották, a manőverek fő része hétfőtől péntekig zajlik majd, minde­nekelőtt a nyugat-lengyelországi Drawsko gyakorlóterepen. A Dragon-17 keretében haditengerészeti műveleteket is gyakorolnak a Balti-tenger partjai mentén. A NATO-tagállamok (köztük az Egyesült Államok, az Egye­sült Királyság, Németország) katonái mellett a manővere­ken ukrán és grúz katonák is gyakorlatoznak. Összesen 12 országból 17 ezer katona érkezett, és 3,5 ezer harci járművet, repülőgépet, hadihajót vetnek be a gyakorlatokon. A védelmi jellegűnek minősített Dragon-17 lezárja a tavasszal Lengyelországba és a balti államokba telepített NATO-zászlóal­­jak és amerikai páncélos dandár első féléves rotációs ciklusát. Menyasszonyvásárlás miatt sejkeket is letartóztattak Arab sejkeket és muzulmán imámokat is őrizetbe vettek Indiában emberkereskedelem, menyasszonyvásárlás gyanújával, amikor a hatóság lecsapott Hajderábádban egy bűnszervezetre - közölte tegnap az indiai rendőrség. A 17 letartóztatott között nyolc sejk van, akik Szaúd-Arábiából, Ománból és Katarból érkeztek Indiába, hogy fiatal hölgye­ket vigyenek hazájukba. Négy imám csuklóján is kattant a bilincs, ők mindannyian indiaiak. A lányok áruba bocsátására szakosodott bűnszervezet arra vett rá indiai lányokat, hogy középkorú vagy még idősebb arabokhoz menjenek feleségül. A vőlegények „meny­asszonypénzt” fizettek jövendőbelijük családjának, az adásvételről írásos szerződést kötöttek, az imámok pedig összeadták a párokat. Az indiai lányok azután gyakor­latilag szexrabszolgaként éltek „férjükkel”. Az arakeres­kedelmet már évek óta űzte a bűnszövetkezet. (Forrás: MTI/Reuters/AFP/AP/dpa/Hszinhua) prsa.pl 2017. szeptember 21., csütörtök Katasztrófa a katasztrófa-évfordulón Folytatás az 1. oldalról A leomlott épületek között számos lakótömb mellett egy gyár, egy szupermarket és egy óvodát magába foglaló iskolaépület is van. Enrique Pena Nieto elnök felkereste az összeomlott iskola környékét, és azt mondta, eddig 22 holttestet emeltek ki a romok alól, közülük húszan gyerekek. Az államfő szerint még harminc gyereket keresnek. Jevier Trevino oktatásiminiszter-helyettes egy tévének nyilatkozva 25 halottról tájékoztatott, köztük 21 gyerekről. Nieto elnök összehívta az országos válságtanácsot, és helikop­terrel szemlélte meg a katasztrófa következményeit. Az elnök elrendelte, hogy áramfejlesztőkkel segítsék a mentési munkák éjszakai folytatását. Nieto szerint több mint 500 katona és a polgá­ri védelem mintegy kétszáz tagja, illetve önkéntesek sokasága kutat eltűntek után. Nieto videoüzenetében nyugalomra intet­te a lakosságot, és segítséget ígért a bajba jutottaknak. Mexikót egy hónapon belül másodszorra rázta meg nagy erejű földrengés. Szeptember 7-én az ország déli részén legalább 98 ember halálát okozta az akkori földmozgás. Paul Earle, az amerikai földtani inté­zet szakértője szerint a két földrengésnek feltehetően nincs köze egymáshoz, mert középpontjuk 650 kilométerre van egymástól, miközben az utórengések többsége a fő rengés középpontjának száz kilométeres körzetében fordul elő. Mexikóváros a föld egyik legnépesebb metropolisza, amelynek az elővárosokkal együtt mintegy 20 millió lakosa van. A főváros mintegy negyven százaléka maradt áram nélkül, a szomszédos Morelos állam 60 százalékában nincs áramszolgáltatás. A CFE országos áramszolgáltató cég közlése szerint a károk miatt 3,8 millió fogyasztójuk maradt áram nélkül. A mostani földmozgás napja pontosan 32 évvel az 1985-ös nagy mexikóvárosi földrengés után történt, az akkori 8-as erős­ségű rengés következtében mintegy tízezren vesztették életüket. Az évfordulón polgárok ezrei vettek éppen részt a minden évben ilyenkor szokásos katasztrófaelhárítási gyakorlatokon. (Forrás: MTI/Reuters/dpa/AP/AFP/TASZSZ) El País Lecsapott Puerto Ricóra a Maria Helyi idő szerint tegnap reggel lecsapott az Egyesült Államok társult államára, Puer­to Ricóra a négyes kategóriájúra gyengült, ám továbbra is rend­kívül veszélyes Maria. A hurri­kán a szigetország keleti felében található Yabucoa településnél érte el Puerto Ricót, óránként 260 kilométeres sebességű széllel, és jelenleg óránként 16 kilométeres sebességgel halad tovább északkeleti irányba. „Soha nem láttunk még ilyen vihart” - jelentette tele­­ fonon Ricardo Rossello Puer­ to Ricó-i kormányzó az NBC hírcsatornának. A fővárost, San Juant óránkénti 185 kilométeres széllökésekkel ért el a vihar, és számos épületet megrongált. A meteorológiai szolgá­lat árvizek kialakulásának a veszélyére figyelmez­tette a lakosságot az ország több részén az után, hogy az elmúlt időszakban több mint 203 milliméter csapa­dék esett, és várható­an még esni fog. Időközben a Dominikai Közös­ség miniszterelnö­kének egyik tanács­adója bejelentette, hogy hét áldozatot követelt a Dominica szigetére helyi idő szerint kedd éjfél körül lecsa­pó hurrikán. A vihar gyakorla­tilag „telibe találta” a Kis-Antil­lákhoz tartozó, 72 ezer lakosú Dominikai Közösséget (nem összetévesztendő a Dominikai Köztársasággal). A hurrikán kedden végig­söpört a Franciaországhoz tartozó Guadeloupe szigetén is, ketten életüket vesztették. Ezzel együtt összesen kilenc ember életét követelte már a Karib-térségben a hurrikán. A Kis-Antillákhoz tartozó másik francia szigeten, Martinique­­on a trópusi ciklon átvonulá­sa közben ketten könnyebben megsérültek, és kisebb anyagi károk keletkeztek. A 386 ezer lakosú sziget mintegy 25 ezer háztartása maradt ház nélkül. (Szerkesztőségi összefoglaló) Lesz mit takarítani. A felvétel Martinique-on, a Le Carbet étterem előtt készült Puigdemont: Ez a demokrácia szégyene A spanyol csendőrség házkutatásokat tartott több katalán kormányzati épületben Házkutatást hajtott végre tegnap több katalán kor­mányzati épületben a spanyol csendőrség Barcelo­nában, és őrizetbe vett több rangos tisztviselőt. A kata­lán kormány a demokrácia szégyenének nevezte a ható­sági akciót. A hatóságok 41 kormányzati hivatalban és egyéb helyszíneken intézkednek, egyebek mellett a gazdasági, a munkaügyi, valamint a szociális és családügyi tanács­­nokságokon, amelyek tartomá­nyi minisztériumoknak felelnek meg. A katalán ügyészség utasí­tására kezdett házkutatásokkal párhuzamosan eddig 14 embert vettek őrizetbe, köztük Josep Maria Jovét, a katalán gazdasági miniszter vezető titkárát. A Barce­lona közelében található, Bigues i Riells nevű település egyik üzem­csarnokában mintegy 9 millió darab szavazólapot foglaltak le. A spanyol csendőrség az alkot­mánybíróság által felfüggesztett, ezért illegálisnak tartott, október 1 -jei önrendelkezési népszavazás­sal kapcsolatos dokumentumokat keres. „Ez nyugati demokráciában nem történhet meg, túlmegy minden demokratikus garan­cián, és sérti az állampolgárok alapvető jogait” - reagált Oriol Junqueras katalán elnökhelyet­tes. Több kormányzati épület előtt tüntetők jelentek meg, tiltakozva az eljárás ellen. A törvénysértésre, az alkot­mány ellen irányuló cselekvésre az államnak reagálnia kell - mondta Mariano Rajoy spanyol minisz­terelnök a parlament alsóházának ülésén, amelyet ez a téma uralt. Szerinte nincs olyan demokrati­kus állam a világon, amely elfogad­ná, amit Katalóniában terveznek, és hozzátette, hogy ráadásul figyel­meztették őket, tudták, hogy a refe­rendumot nem lehet megrendezni, mert sérti a nemzeti szuverenitást. A csendőri akció elleni tiltakozás­ként a spanyol parlament katalán pártjainak képviselői elhagyták az üléstermet. Carles Puigdemont kata­lán elnök rendkívüli kormány­ülést hívott össze az ügyben, s az ülést követően hivatalos tele­víziós nyilatkozatában úgy fogal­mazott: „Elutasítjuk és elítéljük a spanyol kormány totalitárius fellépését.” Mint mondta, a kata­lán kormányt a spanyol kormány részéről „agresszió” érte, amely kívül esik a törvényes kereteken. „A spanyol állam de facto felfüggesztette Katalónia önren­delkezését” - jelentette ki, egyúttal a katalán kormány támogatásáról és védelméről biztosított minden­kit, akit a hatóságok őrizetbe vettek. A katalán elnök szavai szerint ez a demokrácia szégyene, a spanyol kormány pedig átlépte azt a határvonalat, amely elválaszt­ja a totalitárius rezsimektől. Carles Puigdemont azt is mondta: nem fogadják el a vissza­térést a múltba, és azt sem, hogy ne hagyják dönteni őket a jövő­ről. Megerősítette: október 1-jén szavaznak, „békés”, és „erőteljes” választ adnak a spanyol kormány­nak, addig azonban „szilárdság­ra és nyugalomra” van szükség. (Forrás: MTI)

Next