Magyar Szó, 2017. október (74. évfolyam, 229-254. szám)

2017-10-16 / 241. szám

­ KILÁTÓ kilato@magyarszo.rs ■pp Ata­rt 2017. október 14., 15., szombat-vasárnap Folytatás a 24. oldaltól ■ Miről szól az új regényed? - Két éve már, hogy regényt írok. A története 1919-ben játszódik, itt a Délvidéken, Ókanizsán. A fiatal,19 éves Márai, barátja és szerkesztője taná­csára, aki nem más, mint Kosztolányi, leutazik a Csodakút gyógyfürdőbe, szerelmi bánatát, testi­lelki nyavalyáit gyógyítani. Közben már az impé­riumváltás előszele érződik, ráadásul a tanács­­köztársaság söpredéke tombol. Fiktív a történet, persze, de dokumentarista elemekkel. Munkacíme: A kanizsai svéd kisasszonyok. ■ Ritkán sikerül egy művésznek követőiből és rajongóiból olyan lelkes tábort gyűjtenie maga köré, mint neked, internetes blogodnak köszön­hetően. Ezt írod: „A Bácskai diárium a betyárbú­torom. Ez az, amim van. Fülig Jimmy óta tudott dolog, hogy nehéz műfaj a naplóírás. Ezért én meg sem próbálom. Ekkor­ akkor, ha ánhungom szottyan, bejegyzek vagy rajzolok, festek ezt-azt. Hátha valaki elolvassa, és elgondolkodik róla, vagy énrólam.” életművem nincs. Minden elfér a hátamon, a bőrömön.”­­ Mottója pedig: „A vélemény szabad, a tenni akarás parancs, a szülőföld szent.” Nem vagyok egy világszőttes bohóc, nem nagyon értem ezt a mai internetes univerzumot, de azért kapizsgálom. 8 évvel ezelőtt tákoltam össze a blogomat, azóta vezetem. Akkor kezdtem örülni, amikor láttam a visszajelzéseket. Amikor azt tapasztaltam, hogy egy versemet egy nap alatt ötszázan olvassák el. Mint említettem, viszonylag könnyen alkotok, de legyőzi a hiúságomat, ha helyben kapok megerősítést. Ezért szoktam a tengerparton is rajzolni, mert a hátam mögött egy kisebb tömeg kommentálja a kiala­kuló portrét, karikatúrát. Ez inspirál, izgalomba hoz, szinten tart. Ugyanez a helyzet a blognál is. Napi örömforrásom. Ha megvonnám a számtól, felemésztene az idő. Ez egyfajta túlélésem tehát. ■ Miért ragaszkodsz annyira Magyarkanizsá­­hoz?­­ Hazudik, aki azt mondja, hogy a szerelme­it, a barátait vagy a szülőföldjét ki tudja tépni a szívéből. Nem tudja, függetlenül attól, hogy hol él. Nekünk, kanizsaiaknak van egy külön hazaszerete­tünk, lévén hogy egy speciális helyzetben vagyunk itt, a járás meg a Tisza közé ékelve. Lokálpatriótá­nak lenni egyfajta kiváltságot is jelent. Ugyanak­kor hordozom a barátaimmal együtt a vidékiség, a peremlét keresztjét. Bárhová keveredünk is, egy kicsit különbözünk a többiektől. Kanizsai vagyok ízig-vérig. ■ Magyarkanizsa legfontosabb közösségi po­rondja a Tisza. Mikor fürödtél meg benne, még a nyáron? - Nem. Most a hétvégén. Miután megírtam, megfestettem, ami noszogatott, utána lementem az őszi partra, lelassultak a lépteim a meleg idő áramában, megfürödtem a Tiszában. Mondhatom, jó volt a vize. Férfias. Muszáj úszni benne, máskü­lönben meggebedsz. Azt tervezem, ha marad a szép októberi idő, akkor a jövő hétvégén is csob­banni fogok. ■ A belső tájak benti mozgásán, benső szabad­ságán alapozódik a lét.­­ Tanuljunk az elődöktől, és legyünk olyanok, mint az állatok. Egyszerűek, tiszták. Egy ló soha nem hazudik az embernek. Megrúgja, megharapja, ha nem tetszik neki. De el is viszi a hátán, és ha belepusztul is, de elhúzza mindenhová. A kutyá­nak a szemében több hűség van, mint a legtöbb emberében. Hovatovább én már csak annak tudok hinni, ami nem beszél. Meglátni a legegyszerűbb dolgokban a szépséget, akár egy virágba borult járást, vagy a zöldellő kurgánokat, vagy a tiszavi­rágzást, az angyali kismenyasszonyokat. Ilyenkor rájövünk arra, hogy az élet egy ajándék, és akkor válunk kerekded emberré, ha az életünk minden egyes pillanatát, akár azt is, hogy itt ülünk egy viszonylag szürke asztal körül, és beszélgetünk, tudjuk élvezni. Úgy kellene létezni, hogy önma­gunkat lássuk visszatükröződni a Tiszában. Hogy észrevegyük a saját emberi arcunkat. A régi, feke­te-fehér fotográfiákon őseink tekintete ennyi idő után is áthatóan világít. A nézésükben látod az erőt, az állhatatosságot, az akaratot. Ha ilyen fény­képek maradnak utánunk, akkor ott a vanról, a teljes létről őriztek meg valamit. Idősödvén, vissza­­visszapislantva, abban bízok, hogy mind a három lányomnak sokkal jobb élete lesz, mint az enyém volt. Hogy ki tudnak majd teljesedni. Hogy nevetni tudnak majd hétfő reggelente is. Tanya (vegyes technika) Járás (vegyes technika) Kápolna a dombon (vegyes technika) Városi utca feszülettel (olaj, akril)

Next