Magyar Szó, 2017. november (74. évfolyam, 255-280. szám)
2017-11-22 / 273. szám
Újvidék, 2017. november 22., szerda KÖZÉLETI NAPILAP ZIMBABWEI PUCCS Robert Mugabe lemondott 2. oldal LXXIV. évf., 273. (23 966.) szám ■ Ára 50 dinár Ki többet ad, ki kevesebbet Az MNT ülésén ismét felmerült a szerbiai támogatás méltányosságának kérdése egnapi, huszonkilencedik rendes ülésén a Magyar Nemzeti Tanács 62 beterjesztést vitatott meg, majd fogadott el. Az első beterjesztés a tanács idei évi költségvetésének a módosítása volt. Jerasz Anikó (Magyar Összefogás), a Végrehajtó Bizottság elnöke szerint a büdzsé márciusi módosítása óta olyan változások álltak be, amelyek indokolttá tették az újabb módosítást. Egyebek mellett a tervezettnél magasabb anyaországi és tartományi támogatások okán a bevételi oldal 1,128 milliárd dinárról 1,183 milliárd dinárra növekedett, ennek függvényében pedig a kiadási oldal egyes tételei is növekedtek. Ehhez a beterjesztéshez kapcsolódó felszólalásában Tari István (VMDK - Csonka Áron) újfent arra hívta fel a figyelmet, hogy az anyaország támogatásához mérten a hazai támogatások szégyenletesen alacsonyak. Kifejtette véleményét, hogy ezzel a módosítással a költségvetés átláthatatlanabbá vált, ami szerinte azért is meglepő, mert az elmúlt években az MNT igyekezett átláthatóbbá tenni a büdzsét, és ez sikerült is neki. Mgr. Hajnal Jenőnek (MD), az MNT elnökének válaszából kiderült, egyetért a megállapítással, miszerint az MNT költségvetései az elmúlt három évben oly mértékben váltak átláthatóvá, mint korábban soha. Persze a költségvetés átláthatóságának és egyértelműségének megteremtése mindig kihívás, illetve olykor kompromisszumokat követel meg - emelte ki Hajnal Jenő, hozzátéve, a költségvetés módosításában igyekeztek részletesen magyarázatot adni az egyes tételekre. Hajnal Jenő a szerbiai állami támogatások mértékének kérdésével kapcsolatban is egyetértett az előtte felszólalóval. Folytatása a 4. oldalon Gergely Árpád KÉPES IFJÚSÁG Aki választ: Csizmadia Anna Újra arzénos víz folyik a csapból 6. oldal BIRKÓZÁS -U23-ASVB Magyar arany és ezüst! 14. oldal Előrelépés a bezdáni zsilip felújításában Két határon átívelő IPA-programról érinti. A két szerződés több milliós berűírt alá megállapodást a Vajdaság Vizel házásokat hoz jövőre a Duna-Tisza-Duna Vízgazdálkodási Közvállalat, ezek egyik , vízrendszerbe. Az egyik beruházás a Bégake a Bezdánnál lévő Duna-zsilip fölújítását csatorna Bégafő (Elek) és Szerbittabé közti szakaszának a rekonstrukcióját érinti, erre hétmillió euró körüli összeget terveztek. A másik projektum keretében 3,5 millió euróból fölújítják a bezdáni zsilipet és a Bajai-csatornát a Bácskai Nagycsatornát elválasztó vízduzzasztót a Sebesfoknál - jelentette be a Vajdaság Vizei. A bezdáni zsilip már több mint negyed százada használhatatlan. Ugyanakkor fontos szerepe van a Bezdán-Verbász hajózási útvonal működtetésében, nemkülönben a Duna magas vízszintjével szembeni védelemben. A jövő évre tervezett rekonstrukció célja a zsilip újbóli üzembe állítása. A Sebesfoknál tervezett munkálatok növelik majd a Bajai-csatorna vízelvezető képességét, lecsapolási hatékonyságát, és mivel a Baja-Bezdán-csatorna a Felső-Duna mente természeti rezervátum kiemelten védett területe, javíthatja az idegenforgalmi kínálatot is. A tervezett vízgazdálkodási beruházások a jövő év végén kezdődhetnek el, és 2020-ban készülnek el velük. ■ szikics A funkción kívüli zsilip Bezdánnál Fekete J. József Eltarthat-e a Föld tízmilliárd embert? Áder János: 2050-re ötven százalékkal több élelmiszerre és harminc százalékkal több vízre lesz szükségünk 3. oldal Húszéves a DKMT eurorégió Megvalósult és megvalósulásra váró terveket vitattak meg az újvidéki ünnepi konferencián A mezőgazdaság, a katasztrófavédelem, az infrastruktúra, az idegenforgalom azok a területek, amelyek igazán összekapcsolják a Duna-Kőrös-Maros-Tisza eurorégió megyéit, tartományát - hangzott el a régió megalapításának 20. évfordulója alkalmából szervezett tegnapi újvidéki ünnepi közgyűlésen, melyet a Tartományi Képviselőház üléstermében tartottak meg. A tanácskozáson a magyarországi, romániai és szerbiai önkormányzatok képviselőinek, korábban politikai tisztséget betöltő alapítóknak a részvételével áttekintették és elemezték az elmúlt két évtizedet. Megállapították: a kezdet nem volt könnyű, a munka nem folyt mindig egyforma erőbedobással, az eredmények azonban nem maradtak el, és lényegében sikertörténetnek számít a DKMT eurorégió. Folytatása a 4. oldalon sejpuy sok Igor Mirovic hangsúlyozta: az elmúlt két évtized a több mint harminc megvalósult projektumról szól Minden koncert egy ünnep Nemzetközi zongora fesztivál Szabadkán 7. oldal A politikumra várni, vagy lépni Elindul-e a CEFTA a szorosabb gazdasági integráció felé, vagy tovább stagnál? Tovább kell fejleszteni a CEFTA-megállapodást (Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás - Central European Free Trade Agreement), és Szerbia kormánya kész cselekedni annak érdekében, hogy közös gazdasági térség jöjjön létre a nemzetközi kereskedelmi szervezet tagállamainak térségében. A CEFTA-tagállamok régiójában meg kell oldani az emberek és az áru szabad áramlásának problémáit. Az a kérdés, vajon a CEFTA elindul-e a szorosabb gazdasági integráció felé, vagy tovább stagnál - mondta a CEFTA hét belgrádi megnyitóján Rasim Ljajic kereskedelmi miniszter. Kiemelte: ez lesz a kulcskérdés a november 24-éig tartó tanácskozásokon. Folytatása az 5. oldalon Hőmérséklet A tehergépkocsik továbbra is 7-48 órát várakoznak a határokon