Magyar Szó, 2018. január (75. évfolyam, 1-24. szám)

2018-01-20 / 15. szám

2018. január 20., 21., szombat-vasárnap L. Móger Tímea Ötvenéves a négy nyugat-bácskai magyar közösség, a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület, a gombosi Arany János Magyar Művelődési Egyesület, a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egye­sület és a szilágyi József Attila Művelődési Egyesület egyik legjelentősebb, mondhat­ni létfontosságú művelődési rendezvényso­rozata, a Négyesfogat. Január 20-án este az idei házigazdáknál (minden esztendőben egymásnak adják a fő szervezői szerepkört az érintett egyesületek) a gombosi Arany János ME színháztermében kerül sor az idei, jubi­leumi műsor gálaestjére, a szintén hagyomá­nyos vándorzászló átadására. A kezdetekről Klenanc Józsefnek, egykori és jelenlegi Négyesfogatosnak, a műsor vezetőjének visszatekintő írásából tudhatunk: „1968-ban Doroszlón gyűltek össze a helyi, a gombosi, a kupuszinai művelődési élet akkori veze­tői, hogy életre hívják a Négyesfogat nevű közös művelődési rendezvénysorozat ötletét, tervét. A következő évben Szilágyi közössége is csatlako­zott a kezdeményezéshez, ebből nőtte ki magát az idővel több részre szakadt kilences-, hetes- és a máig meglévő ötösfogat is. A régi fogatos kocsikról, szánkókról nevet kapott eseménysorozat léte, sike­re, öröme az évek múlásával is változatlan, szerep­lők és közönség számára egyaránt.” Számos tehet­ség, például a kupuszinai népdalénekes, Csizmadia Anna is e rendezvénysorozat keretében kezdte el tehetsége kibontakoztatását, ahogyan Anna tanít­ványai, a Bokrok népdal-kettős (Csernai Panna és Koleszár Judit) is. Csernai Panna, ifjú, tehetséges énekes, színjátszó, modern táncos a következőket nyilatkozta a félévszázados eseménysorozatról: - A Négyesfogat az összetartozás jelképe számunkra. Viszonylag kevesen vagyunk magyar fiatalok a környéken, különben is rendszeresen bulizunk együtt, de ez valami más, mert a műsor­számok, a felkészülés, a közös szereplési láz külön ízt ad az együttléteknek. Hét éve négyesfogatozom, mindig szerettem magát az utazgatást és a fellépése­ket is. A rendezvényt úgy éljük meg, mint egy talál­kozási alkalmat, egy nagy bulit. Teljes mértékben betölti funkcióját, azt a küldetést, amiért alakult: a környékbeli fiatalok megismerik egymást és egymás munkáját - mondta Panna. A szilágyi Horváth Béla, a helyi József Attila ME egykori vezetője­ként sok éven keresztül részt vett a Fogatok szervezésében, olykor maga is szerepelt. - Véleményem szerint a Négyes­fogatot három fontos cél hívta élet­re, tartja életben. Elsősorban, hogy megmutassuk, itt, a szórványban is létezik magyar művelődési élet, itt is sok figyelmet fektetünk kultúránk, nyelvünk, szokásaink ápolására. Második törekvés, hogy bemutas­suk a nyugat-bácskai magyar tele­pülések kulturális sokszínűségét, amely az eltérő szokásainkban és népviseletünkben mutatkozik meg. A Fogat harmadik, nagyon fontos célja, hogy a négy település műked­velőinek alkalmat adjunk a barátko­­zásra, ismerkedésre. Egyszóval, hogy a rendezvénysorozatok által jobban megismerjük egymást, gondolok itt a személyes kapcsolatokra is. Az 50. évforduló ékes bizonyítéka a Négyesfogat létjogosultságának és életképességének, valamint az itteni magyarság szempontjából való szüksé­gességének. Az ötven év alatt voltak nehezebb és könnyebb esztendők, összességében elmondható, hogy a Négyesfogat műsora mindig híven tükrözte a vajdasági magyarság, azon belül a nyugat-bácskai szórvány aktuális helyzetét. Manapság a Négyesfo­gatnak talán fokozottabb, szinte létfenntartó szere­pe van a négy falu magyar közösségeinek életében. Nagyon örülök, hogy minden nehézség, létszámbe­li fogyatkozás ellenére a Fogat még ma is büszkén, népesen gördül tovább - nyilatkozta az egykori elnök. Az idei műsor bővelkedik zenében, táncban, de nem maradnak ki a közkedvelt vidám jelenetek sem. Mészáros László, a doroszlói Móricz Zsigmond MME valamikori vezetője, színjátszócsoportjának tagja így vélekedik múlt és jelen Fogatairól: - Meggyőződésem szerint a Négyesfogat közös­ségünk egyik, ha nem a legfontosabb kulturális rendezvénye. Hatalmas motiváló szerepe van a fiatalok számára a közösségi munkában való rész­vételre, lényeges a résztvevő falvak fiataljainak, illetve a művelődési élet szervezőinek kapcsolat­építésében, tapasztalatcseréjé­ben, együttműködésében, nem mellesleg színvonalas és tartal­mas szórakozást nyújt a mindig tömeges közönségnek. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy műve­lődési egyesületünk egyik veze­tőjeként alkalmam volt a kilenc­venes évek elején, a háborús évek miatti néhány éves szünet után közreműködni a Négyesfogat újraindításában és az elkövetke­ző csaknem egy évtizedben az évi megszervezésében. Továbbá nagyon szép emlékeket köszön­hetek a fellépéseknek is, az alkal­maknak, amikor szereplőként részt vállaltam a Négyesfogat műsoraiban. Remélem, még sokáig élni fog ez a rendezvény és még sok fiatal vagy lélekben fiatal szerez és nyújt részvételével maradandó emléket - hallottuk Mészáros Lászlótól. A gombosi gálaműsoron a helyi vezetők átadják a rendezvény vándorzászlaját a következő évi házi­gazdáknak, a kupuszinai Petőfi Sándor ME tagjai­nak. Klenanc József, a gombosi művelődési egyesü­let alelnöke, fő szervező mindenkori feladataikról így nyilatkozott: - Számunkra, idei házigazdák számára hatalmas szervezőmunkát igényelt a Fogat. Elmúltával hatal­mas lelki kielégülést jelent, hogy ismét becsülettel elvégeztük az elődeink által ránk testált nem éppen egyszerű feladatot. A közösség számára szellemi és lelki táplálékot jelent a rendezvény, léte elnyom­hatatlan igény. A Négyesfogat nem csak szórako­zás, mindezzel figyelmet szentelünk múltunknak, hagyományainknak, gyökereinknek. Erősítjük nemzeti öntudatunkat, összetartozásunkat, igyek­szünk felmutatni és továbbadni szellemi értékein­ket. A Négyesfogat népszerűsége bizonyítja, hogy közösségünk elvárja a megszervezését, ösztökél bennünket a folyamatos újrakezdésre. Ötven éve népes Fogat A Négyesfogat a nyugat-bácskai magyarság egyik legfontosabb rendezvénye Komáromi József A gombosi színjátszók műsora A doroszlói színjátszók fellépése Komáromi József Tavalyi kép a vándorzászlóval .-WWg--' Tr r-f .. , .. I B........ A gombosi Arany János Magyar Művelődési Egyesület A doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület A szilágyi József Attila Művelődési Egyesület A kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület hetvege@magyarszo.rs HÉTVÉGE19

Next