Magyar Szó, 2018. január (75. évfolyam, 1-24. szám)

2018-01-23 / 17. szám

2018. január 23., kedd • • O tven évvel ezelőtt a do­­roszlói Szalai házaspár, a kupuszinai Sturcz József és a gombosi Papp Ferenc kezdeményezésére hívták életre a Négyesfogat nevű közös művelődési rendezvénysorozat ötletét, tervét. A következő évben Szilágyi is csatlako­zott a kezdeményezéshez, amelyből kinőtte magát az idővel több részre szakadt kilences-, hetes- és a máig meglévő ötösfogat is. A doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Műve­lődési Egyesület, a gombosi Arany János Magyar Művelődési Egye­sület, a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a szilágyi József Attila Művelődési Egyesü­let csoportjainak közreműködésé­vel zajló, a régi fogatos kocsikról, szánkókról nevet kapott esemény­­sorozat léte, sikere, öröme az évek múlásával is változatlan, szereplők és közönség számára egyaránt. Január 20-án lezajlott az 50. Négyesfogat negyedik műsora, gálá­ja az idei házigazdáknál, a gombosi Arany János Magyar Művelődési Egyesület színháztermében. Az ünnepi eseményt megtisztel­te jelenlétével Hajnal Jenő mgr., a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Kiss Tóth Erika, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség alelnöke. Az alelnök asszony gratulációk és dicsérő szavak kíséretében vala­mennyi egyesületvezetőnek átnyúj­totta a VMMSZ elnöki oklevelét, a Négyesfogat rendezvénysorozat ki­tartó és megtartó jellegének elisme­réseképp. Sor került a hagyományos, a műsort megörökítő fényképalbum és videofelvétel kiosztására (Komá­romi József és Irén munkája), vala­mint a vándorzászló átadására. A gombosi egyesület képviselőjétől a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődé­si Egyesület vezetése vette át a jövő évi Négyesfogat főszervezésének jogát. A részvevők elénekelték a kö­zös dalt, és a gombosi este is, az előző háromhoz, a boroszlóihoz, kupuszi­­naihoz és a szilágyihoz hasonlóan, vidáman, zenével, énekkel, tánccal, telt ház előtt zajlott. A záróműsort közös vacsora és mulatság követte. Az idők során előforduló történel­mi, társadalmi körülmények, viha­rok közepette is folyamatosan zajló Négyesfogat eseménysorozatot vala­mennyi közösség identitás-, jelleg­zetes kultúramegőrző tradícióként definiálja, éli meg. A nagy múltat ünneplő évfordulós műsor hangu­lata is a művelődési rendezvény hosszú életének ígéretével kecseg­tetett. ■ LMT NYUGAT-BÁCSKA Minden idők Fogata Lezajlott az 50. Négyesfogat rendezvénysorozat A művelődési egyesület színjátszói rövid, vidám jelenetet mutattak be, Muskovics Károly, Bogyó Dániel, Kovács Krisztina, Kovács Krisztián szerep­lésével. Rendezte Muskovics Károly, a súgó Sörfőző Katinka volt A doroszlói színjátszók Gálaműsor és közönsége, a kulisszák mögül Kiss Tóth Eri­ka, a VMMSZ alelnök asszonya g­ratu­lációk és d­icsérő szava­k kíséretében átnyújtotta a szövetség elnöki oklevelét Komáromi József Sörfőző Katinka Sörfőző Katinka Stock János Csernai Panna, Koleszár Judit és Dienes Blanka táncdalokat adott elő, Koleszár Nándor, Dienes Ákos, Dienes László és Molnár Oszkár zenei kíséretében A vándorzászló átadása A doroszlói színjátszók Stock János Sörfőző Katinka • Stock János Komáromi József A kupuszinai Step moderntánc­csoport: Csernai Panna, Kis Gábor, Koleszár Judit, Kratofil Zsóka, Limburger Dávid, Novics Dávid, Pálinkás Hédi,Tadián Zsolt. A produkciót Ujlakos Stefánia koreografálta. Tót Zsaklina művészeti vezető gondos felügyelete mellett Nyereményjátékunk - amely­ben partnerünk a szabadkai Olcsóbolt - hetedik fordulójá­nak nyereménye három darab, egyenként 3990 dinár értékű kukoricapattogató gép. Kedves olvasóinknak csupán az a dolguk, hogy a hat szelvényt az adatszel­vénnyel együtt egy borítékban január 24-éig, Olcsóboltmegje­löléssel, beküldjék szerkesztősé­günk címére (Magyar Szó, 21000 Novi Sad, Vojvoda Misic u. 1.). Minden héten három érté­kes ajándékot sorsolunk ki. Az önök dolga csupán annyi, hogy megvegyék az újságot, össze­­gyűjtsék a szelvényeket, majd hetente beküldjék a címünkre. Az Olcsóbolt, mint korábban is, igen értékes ajándékokkal jutal­mazza meg a Magyar Szó olvasó­it, egyebek mellett autós porszí­­­vóval, polírozókészlettel - ezt is használhatják az autósok -, de lesz gőztisztító, gyümölcsaszaló, konyhai robotgép... TÁRGYSORSJATEK Kukoricapattogató a nyeremény www.olcsobolt.com TARGYSORSJATEK 5. SZELVÉNY www.olcsobolt.com Atafió kozelkep@magyarszo.rs KÖZELKÉP 15

Next