Magyar Szó, 2018. április (75. évfolyam, 75-98. szám)

2018-04-14 / 85. szám

22HÉTVÉGE hetvege@magyarszo.rs Magyar szó 2018. április 14., 15., szombat-vasárnap Magyar nyelven szól a vers Londonban Április 21-én szervezik meg a II. Angliai József Attila Vers- és Prózamondó versenyt Londonban­­ Beszélgetés Verbászi Betty vers- és prózamondóval, az Angliai Magyar Versmondók Egyesületének alapítójával Kiss Zoltán A topolyai Verbászi Betty Vajdaságban kezdett el versenyszerűen foglalkozni a vers- és prózamon­dással középiskolai magyartanárja, Vass Borsodi Borbála tanítványaként. Számos nemzetközi szin­tű szavalóversenyen vett részt a Vajdasági Magyar Versmondó Egyesületet képviselve, és olyan verse­nyekről tért haza nyertesként, mint a Kosztolányi Dezső Vers- és Prózamondó Verseny vagy az erdő­­kertesi Anyám Fekete Rózsa Vers- és Prózamon­dó Találkozó. Ezáltal meghívást kapott a Radnóti Miklós Nemzeti Vers- és Prózamondó Versenyre, melyen országos, illetve Kárpát-medencei hatókörű versenyek helyezettjei vehetnek részt, és az itt való szereplését Radnóti-díjjal jutalmazták 1998-ban. A Radnóti-díj megszerzése után önálló előadói estet vitt színpadra, melyet Vajdaságban, Magyar­­ország számos városában és Amerikában is bemu­tatott. Csatlakozott a Los Angeles-i Arany János Kultúrkörhöz, melynek keretében számos magyar művésszel felléphetett, köztük Koltai Róberttel és Dés Lászlóval is. Előadóestjének anyagát 2002-ben CD formájában is kiadta Los Angelesben, A Képze­let Játéka címmel. Visszatérte után folytatta közgaz­dászai tanulmányait Budapesten, és az előadómű­ egy attasé, körülbelül ötévente változtatgatom az országokat. Sokan mondták nekem, amikor ide költöztem, hogy neked könnyű, mert éltél Ameri­kában, holott hogy nem könnyű szerbiai útlevéllel az Egyesült Államokban élni és dolgozni. Amíg Budapesten voltam diák és diákigazolvánnyal kértem a vízumot, addig sikerült, de később Belg­­rádban visszautasították a turistavízum-kérelmem. Az egyetem után próbálkoztam. Mivel nem sikerült, megpróbáltam Új-Zélandot, oda sikerült kijutnom, úgy, hogy a legközelebbi nagykövetség Hágában volt. Négy hónapig kínlódtam, mire egy hónapos turistavízumot kaptam. ■ Megérkeztél Londonba, és szakmai karriered mellett minden bizonnyal hiányzott a magyar nyelv, a vers és a próza. Gyorsan rátaláltál egy ilyen közegre? - Amikor kijöttem Londonba, nagyon hiány­zott a magyar közösséghez való tartozás. Korábban mindig azt hallottam, hogy milyen sok magyar él kint. Nagyon vágytam rá, hogy csatlakozzak vala­milyen magyar kulturális közösséghez. 2016-ban a Magyar Kulturális Örökség alapítvány keresett a magyar kultúra napjára műsorvezetőt és segí­tőket. Azonnal kapcsolatba léptem az elnökkel és elmondtam, hogy amennyiben még nem találtak valakit, akkor én szívesen elválla­lom, hiszen rengeteg ilyet csinál­tam otthon is és Magyarországon is. Nagyon megörültek, főleg, hogy angolul is kellett vezetni a műsort. Ez Anglia legnagyobb magyar rendezvénye. Körülbelül kétezer-ötszáz ember megfordul ott a rendezvényeken. Az egye­sület 2015-ben rendezte meg az első ilyen műsort, amint már említettem, én egy évvel később csatlakoztam hozzájuk. Minden­ki, aki valamilyen formában kapcsolódik a magyar kultúrá­­hoz, az fellépett. Főleg néptán­cosok voltak. Hihetetlenül erős a magyar népi tánc ebben a közös­ségben. Valamennyi korcsoport képviselteti magát, a legkiseb­bektől a legidősebbekig, nagyon magas színvonalon. Sőt van egy szépkorú csoport, amely­nek tagjai egytől egyig angolok. Fellépett két rockzenekar is, volt operaénekes, operetténekes, gyermekkórus, popze­nész, balettcsoport, tehát minden, ami kapcsolódik a magyar kultúrához. Akkor éreztem, hogy itt van az a világ, amire én vártam, megtaláltam a helye­met. Nagyon sikeres volt az a rendezvény. ■ A felsorolt előadók, műsorszámok között még nem találhatók versmondók, irodalmi hátte­rű programok. Ez adta az ötletet, hogy belevágj az új szakosztály megalakításába? - Igen, valóban. Hiányérzetem volt és mondtam is Olivérnek, a vezetőnek, hogy nem látom itt a versmondókat. Megtudtam, hogy van egy dráma­csoport, de az csak olyan haveri alapon működik, kéthetente összejönnek, és csinálnak valamit. Megnéztem őket és elbeszélgettem a vezetőjükkel, hogy mire lenne lehetőség. Sikerült bekerülnöm az alapítványba és tartottunk is néhány gyűlést még abban az évben. Van ott kint elég sok külön­böző egyesület, de a Magyar Kulturális Örökség egy hivatalosan bejegyzett egyesület, adószámmal, megfelelő jogokkal és kötelezettségekkel, alapító dokumentumokkal, amely alapján meghatározzuk az évi tevékenységünket. Két hölgy az alapítványból családi napokat szervezett az itt élő magyaroknak. Tudni kell, hogy Angliába is többnyire gazdasági okokból jöttek ki magyarok dolgozni, ezért nem is kérünk magas belépődíjakat. Általában 5 font körüli összegbe kerülnek a belépőjegyek nálunk. Az alapítványban tehát két vonal működött, az egyik a néptáncos, a másik pedig a már említett családi napokat szervező vonal. Beszéltem az alapítvány elnökével is, és mondtam, hogy szeretném megala­pítani az angliai magyar versmondók egyesületét. Úgy volt vele, hogy rendben van, csináljam, mert ő nem is nagyon ismeri ezt a területet. Akkor én tavaly, január 22-én, tehát a magyar kultúra napján, hivatalosan is bejelentettem az egyesület megalaku­lását. A versmondók egyesülete tavalyi megalaku­lása óta csak bővül. Életre kellett hívni ezt az egye­sületet, és utána megszerveztük az I. Angliai József Attila Vers- és prózamondó versenyt, tíz nappal a költészet napja után. ■ Mekkora érdeklődésre, kikre számítottál az első ilyen rendezvényen? - Elsősorban a második, harmadik generációs angliai magyar fiatalokat kapcsoltuk be a munkába, akiket szüleik járatnak hétvégi magyar nyelvoktatás­ra, nyelvápolásra. Külön öröm volt számomra, hogy a legtöbben a 25-35 év közöttiek voltak a részvevők. Úgy éreztem, nagyon fontos életben tartani ott is a magyar nyelvet. Meglepődtünk, hogy hatvanhárom benevezés érkezett, és harmincnyolcan el is jöttek. Elég hosszúra is sikeredett a rendezvény. Sokan azt mondták, hogy versmaraton. Délelőtt tízkor kezd­tük és este hétig tartott. A párom informatikus, segí­tett a szervezésben, csináltunk saját e-mail-címet, nagyban megkönnyítve a jelentkezést. Kapcsolatba léptünk a Magyar Kulturális Központtal, amely az itteni Balassi Intézet. Nekik az a hitvallásuk, hogy a briteknek mutassák be a magyar kultúrát, szinte kizárólag angol nyelven. Náluk csakis angol nyelvű programokat találhatunk. A belvárosban, a Sohó­­ban van egy kétemeletes irodaépületük és nagyon patinás előadótermük, ami közel száz férőhelyes. Leginkább a szabadkai könyvtárra hasonlít. Itt rendeztük meg az említett versmondó versenyt. Ingyen megkaptuk a termet, és büszkén mondha­tom, hogy több mint százan eljöttek az eseményre. Ezeket az értékeket még otthonról hozták maguk­kal a kint élő magyarok. - Számos egyéb, magyar kulturális szervezet is működik Nagy-Britanniában. Segített valaki a szervezésben? - Sajnos semmilyen szervezettől nem kaptunk támogatást. A Magyarok Angliai Országos Szövet­ségétől, a MAOSZ-tól sem kaptuk meg a beígért segítséget. Ez egyébként egy ernyőszervezet, amely elméletileg segíti az itt működő magyar szervezete­ket. Nekem ezt az egészet nulla fontból kellett kihoz­nom. Igyekeztem azonban, hogy egy emlékezetes, feledhetetlen rendezvényt sikerüljön összehozni. Szponzorokat kerestem. Londoni magyar vállal­kozásokat megkerestem, és nem elsősorban pénzt kértem tőlük, hanem termékeket, tárgynyeremé­nyeket. Harminchárom szponzort gyűjtöttem össze. Annyi ajándékot biztosítottak, hogy még a nézőknek is jutott. A vacsorától kezdve a táblagépig, utazáson át a hajvágásig, masszázsig. Örömmel csatlakoztak a vállalkozók a kezdeményezéshez. A zsűritagok ott élő művészek közül kerültek ki. Nagyon nagyot álmodtam és bejött. Ami még nagyon fontos lenne, hogy a tanárokat, a szülőket, és az általános iskoláso­kat is jobban bevonjam a munkába. ■ Lesz folyatás, mikor kerül sor a következő rendezvényre? - A sorrendben második ilyen eseményre egy hét múlva, április 21-én várjuk a versmondókat és a közönséget Londonban, a Szent István Házban. Célunk továbbra is a magyar nyelv és irodalom megőrzése, ezáltal a magyar kultúra népszerűsítése az Egyesült Királyságban. vészetet is. Pályatársával 2004-ben megnyerte a Kaleidoszkóp Versfesztivál fődíját. Később a Vajdasági Versmondó Egyesület felké­résére újabb előadói estet vitt színpadra, Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem címmel, melyet a Dudás Kálmán Nemzetközi Versmondó Találkozón mutatott be 2013-ban. 2015-ben Londonba költö­zött, ahol csatlakozott a Magyar Kultúra és Örökség Alapítványhoz (HC&HS), melynek támogatásával 2017 januárjában megalapította az Angliai Magyar Versmondók Egyesületét, valamint megszervez­te az I. Angliai József Attila Vers- és Prózamondó Versenyt. Jelenleg a második nagy költé­szetnapi rendezvényre készülő­dik Londonban. A technikának köszönhetően skype-on sikerült elérnünk egy interjú erejéig. ■ A versek világában nőttél fel, a magyar nyelv megőrzése, ápolása számodra nem elkopta­tott frázisokban nyilvánul meg, hanem tettekben. Amerre csak jársz a nagyvilágban, bejegyzed neved az ottani magyar kulturá­lis közösség képzeletbeli nagy­könyvébe. Londonba is ilyen célkitűzésekkel indultál el? - A munkám hozta úgy, hogy kiköltöztem. A brit Építé­szek Királyi Intézeténél vagyok vállalkozásfejlesztő menedzser. Jó nyelvtudásomnak köszön­hetően nem kellett a nulláról kezdenem a karrierem, amikor Londonba költöztem, sőt sikerült felfelé haladnom. Nem mondom, hogy könnyű, és nagyon büszke vagyok rá. Olyan vagyok, mint Önálló est Topolyán öt ével ezelőtt Az I. Angliai József Attila Vers- és Prózamondó verseny Londonban Verbászi Betty Tavaly nyáron Szabadkán Horváth Emma tanárnővel

Next