Magyar Szó, 2018. április (75. évfolyam, 75-98. szám)

2018-04-12 / 83. szám

Negyvenéves működését ünnepli az Agapé Kiadó Szombaton 10 órai kezdettel fenn­állásának 40. évfordulóját ünnepli az Agapé ferences kiadó. A Dusán cár utca 4. alatti Ferences Rend­ház keretében működő Bonaventurianum Kollégium előadótermében a 10 órakor kezdődő ünnepsé­gen dr. Harmath Károly OFM házfőnök, az Agapé Kiadó alapítója, Ilija Vrdoljak OFM, a zágrábi ferences rendtarto­mány tartományfőnöke és Potápi Árpád János nemzetpo­litikáért felelős államtitkár mond köszöntő beszédet. Utána négy előadás következik. 10.45-kor dr. Harmath Károly A jó szándéktól a digitális kapuig címmel dióhéjban szól az Agapé Kiadó történetéről. 11 órai kezdettel Szabó Judit szerkesztő, történész A szavak varázsával egyengetni Krisz­tus útját címmel az Agapé-kiadványokról beszél. 11.30-kor dr. Csáky S. Piroska nyugalmazott egyetemi tanárnő átte­kinti a Trianon utáni magyar keresztény irodalmat Vajda­ságban. Délben Dragán Muharem atya, a Zvonik horvát nyelvű katolikus lap volt főszerkesztője a helyi katolikus sajtó jövőjéről tart előadást. A koncelebrációs hálaadó szentmise a ferences templomban a hívek részvételével 13 órakor kezdődik. A főcelebráns dr. Német László SVD nagybecskereki püspök, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke. A zenei szolgálatot az újvidéki Kapisztrán ferences ifjúsági kórus vállalta. . A szentmise után barátkozás lesz a Bonaventurianumban. A szervezők szeretettel várják a rendezvényre a könyv iránt érdeklődőket. ■ r­a A reneszánsz ragyogása kiállítás a Városi Múzeumban Textíliák, konyhai felszerelések, bútorok, dekorációs elemek, festmények - csak pár izgalmas eleme annak a nagyszabá­sú kiállításnak, amelyre a Városi Múzeum, a belgrádi Olasz Kulturális Intézet, valamint a King Studio - Fausto Forna­­zari jóvoltából látogathatnak majd az érdeklődők április 19- étől. A lenyűgözően gazdag kiállítási anyag lehetővé teszi a látogatóknak, hogy új megvilágításból ismerjék meg az olasz kultúra egy fontos aspektusát. A kiállításra kerülő ruhadara­bok rekonstruálását kézművesek és történészek munkájának köszönhetjük. A Reneszánsz ragyogása gyűjtőnevű rendez­vény június 15-éig lesz látogatható. ■ sorsi Drogfogás Az újvidéki rendőrség dolgo­zói megtaláltak egy drog­termelő laboratóriumot, és letartóztattak egy 33 éves férfit. S. 2. a város terüle­tén lévő családi házában termesztette a „füvet”. Harmincöt, cserépbe ültetett marihuánaszárat koboztak el tőle, akárcsak 1,3 kg szárított növényt. A lakásában is találtak némi drogot és pénzt, a gyanúsított őrizetben várja kihallgatását. Könyvbemutató és szerző-olvasó találkozó Ma, április 12-én 18 órakor az Európa Kollégiumban Major Zsolt Balázs-Mészáros Katalin: Farkas vagy áldo­zat című, gyakorlatközpontú kézikönyvének bemutatója pedagógusoknak, magatartási problémák kezeléséhez és megelőzéséhez. Az est előadója Major Zsolt Balázs. - A pedagógusok évről évre egyre több olyan helyzettel találkoznak, melyek kezelése extrém kihívások elé állítja őket. Könyvünk e helyze­tek megoldásához nyújt segítséget. Megtörtént esetek, bevált módszerek közreadásával járul hozzá a nehézségek megol­dásához. Olyan kézikönyv, mely olvasóját önálló megoldá­sok keresésére biztatja. Közérthető módon írja le az egyes magatartási problémák pszichodinamikai hátterét, a lehetséges okokat. Olyan szemléletet és módszereket mutat be, amelyek egyszerűen alkalmazhatók és a problémák okait veszik célba. Megközelítésének lényegi eleme a tágabb kontextusban törté­nő értelmezés - ideértve az inkluzív közösségfejlesztést, és a szakemberek személyiségének ápolását is - üzenik a szerzők. A részvétel ingyenes, a könyvet a helyszínen meg lehet vásá­rolni. Szeretettel várják az érdeklődőket. DARÁNYITELEPI TÁRSALGÓ A Én és a nagyanyám Jövő kedden a nyelvművelésről lesz szó A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ klubhelyiségében a Darányitelepi Társalgó kedd esti vendége Úri Ferenc történész volt, aki Én és a nagyanyám címmel tartott előadást. Az egybegyűlteket Horváth Tibor, a VMSZ városi Nyugdíjas Fórumának elnöke, a Darányitelepi Társalgó vezetője köszöntötte. - A nagy gazdasági válság kitörése után a szüleim Újvidékre költöztek, én pedig Csúrogon maradtam a nagyanyámnál. Nem hiányoltam az óvodát, hiszen nagyanyám verseket, nótákat, imákat taníttatott velem, valójában ő volt az én óvónőm. Amikor már iskolás lettem, akkor is a szünidőket és az ünnepeket a nagymamámnál töltöttem. Ez alatt az idő alatt rengeteg érdekes eset történt, és valójában ezeket osztom meg a közönséggel - mondta Úri Ferenc. Az előadó felidézte nyári élményeit, elme­sélte hogyan fogta ki gyermekkorában a legna­gyobb halat, vicces történetekkel nevettette meg a közönséget, valamint a háború tragi­kus eseményeire is kitért. A telepi Trió együt­tes, Szántó László, Eler István és Úri Ferenc felállításban tréfás és betyárnótákat adott elő, valamint elhangzott az előadó nagyanyjának a kedvenc, leánykori nótája is. Az előadást kötet­len beszélgetés és üdítő követte. A Darányitelepi Társalgó április 17-én, azaz a jövő kedden is szervez összejövetelt. A régi, a Jugoszláviai Magyar Nyelvművelő Egyesületről dr. Csáky S. Piroska beszél, amelynek ő is egyik alapító tagja volt Keck Zsigmonddal együtt. A hozzá fűződő emlékeit is felidézi. Tóth Bátori Erzsébet a történetet a Belvárosi Társaskörre emlékezve folytatja majd, és a nyelvművelők közreműködésével létrehozott asztaltársasá­gi programokról is szót ejt. Dióhéjba foglal­ja a VMNYE jogutódjaként megalakult Kossa János MNYEOK-val kapcsolatos tudnivalókat. Miklós Csongor a nyelvről, édesanyanyelvünk­ről, a nyelvművelésről, a lektori találkozókról és az eddigi programokról beszél majd. Szanyó Tóth Gizella Keck Zsigmondnak/Kossa János­nak, lapunk első főszerkesztőjének, a JMNYE egyik alapító tagjának, első elnökének tevé­kenységét méltatja. Törőcsik Rozália részletet olvas fel Kossa János Kettős idegenségben című, válogatott nyelvművelő írásaiból. Fésűs Mari­ka alkalmi dallal nyitja meg (és zárja) a jövő keddi társalgást. Bemutatásra kerül az Újvidéki Televízió kisfilmje Keck Zsigmondról. A szer­vezők szeretettel várnak minden érdeklődőt. ■ I­kó Fehér Ildikó Meleg ebéd és kalács a rászorulóknak A Color Press Group vállalat hagyományosan az idén is megszervezte az I. Péter király sugárúti menhelyen a Feltámadási ebédet A Lazin salas a menhely véden­cei számára főtt ebédet biztosított, a Color Press Group vállalat önkén­tesei pedig süteményeket és édes­ségspecialitásokat hoztak.­­ Soha nem a maradékokat hozzuk a menhely védencei számá­ra, amíg készítjük a süteményeket, édességeket, mindig a rászorulókra gondolok, mindig abban remény­kedem, hogy mosolyt csal az arcuk­ra valamelyik finomság. Rendkí­vül fontos, hogy a rászorulók is tudják, hogy rájuk is gondol valaki, megérezzék az otthon melegét, ez a legnagyobb kívánságom. Az önkén­tes munka számomra nem jelent nehézséget, elégedettséggel tölt el, hogy segíthetek. Erről nagyon sokat mesélhetnék, az egész munkába bekapcsoltam az unokáimat is, akik között van 8 éves és 26 éves is, ők is örömmel járulnak hozzá az önkéntes munkához. Nagyon boldog család vagyunk, és szeretnénk, ha mások is boldogak lennének - magyarázta Smilja Telecki önkéntes. A humanitárius akciókat minden évben rendszeresen megrendezik, a Color Press Group önkéntesei körbejárják a menhelyeket és az idősek otthonait is. A Dnevnik napi­lap beszámolt arról, hogy az ünne­pek idején rendezvényeket tartanak, ebédeket szerveznek, és sokféle napi­lapot, hetilapot, szórakoztató irodal­mat visznek a rászorulók számára. A hajléktalanok számára működtetett menhely az Újvidéki Aggok Háza keretében működik, egész évben mindennap 7 óra és 18 óra között tart nyitva. Ezen a hely­színen 2000 óta működik, tervben van az átköltöztetése, az új objek­tum a Futaki út 46. alatt helyezke­dik el. A menhelyre naponta átlag­ban 40 rászoruló érkezik, ilyenkor ingyenes teával, reggelivel várják őket, és a tisztálkodás is megoldha­tó. A menhely dolgozói segítenek a védenceiknek az orvosi ellenőr­zések megszervezésében, a szemé­lyes dokumentumok igénylésének a folyamatában. Akik nem újvidé­kiek, ideiglenes szállítást biztosíta­nak számukra addig, ameddig nem térnek vissza tartózkodási helyük­re. Télen minden évben megnő a menhely felhasználóinak a száma, és ha az egész évi átlagot vesszük figyelembe, folyamatosan növek­szik a rászorulók száma. ■ hgy Ötös András Meleg ebédet, és kalácsokat biztosítottak a Color Press Group önkén­tesei a menhely védencei számára Derűs szív - fél egészség Hetven évvel ezelőtt alakult meg az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO), amely a nemzetközi közegész­ségügy koordináló hatóságaként működik. A tapasztalt jelentős előre­lépések ellenére még sehol a világon nem sikerült elérni azt, hogy a saját zsebből finanszírozott egészségügyi kiadások ne okozzanak anyagi nehézségeket az emberek számára. A legnagyobb teher a szegénységben élőkre hárul. Éppen ezért, a világnap alkalmából Temerinben az önkormány­zat egészségügyi tanácsának a piactéren felállított standjánál várták az érdeklődőket az egészségvédő szakemberek. A tanács tagjai „Derűs szív - fél egészség” feliratú szalaggal átkötött almákat osztogattak, az egész­ségügyi otthon patronázsszolgálata pedig ingyenes vérnyomás- és vércu­­korszintmérést végzett minden érdeklődőnél. A mérések ismeretében az egészséges életmód érdekében tanácsokat is adtak a szakemberek. Marija Veljic, az egészségügyi tanács elnöke örömét fejezte ki abból az alkalomból, hogy sokan részt vettek a megmozdulásban, és hogy sokan részt vesznek betegségmegelőző ellenőrzéseken. Kijelentette, hogy foly­tatni fogják a hasonló akciókat egyedül, vagy az egészségügyi otthonnal közösen. Itt jegyezzük meg, hogy április folyamán több egészségüggyel kapcsola­tos világnapot jegyeznek. Április 2-án volt az autiz­­mus világnapja, április 7-én az egészségügyi világnap, április 11-én a Parkinson - kór világnapja, április 17. a hemofília világnapja, ápri­lis 22. pedig a Föld napja. • G. B. Vérnyomásmérés a piactéri standnál 2018. április 12., csütörtök Meghaltak a híveikért Könyvbemutató az Apáczai Diákotthonban A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és az Újvidéki Magyar Olva­sókör bemutatja Az igazság szabadok­ká tesz titeket c. könyvet, amely Horkay Anna szerkesztésében jelent meg. A kötet, melynek témája a magyar refor­­mátusság üldözése és mártírjai, a hely­színen igen jutányos áron megkapható.­­ Az eseményre 2018. április 16-án 18 órai kezdettel kerül sor az Apáczai Diákott­hon fiúkollégiumában (Újvidék, Bogdan Luput utca 16.). BACKAOPEN 2018 Teketorna kezdődik Újvidéken Az újvidéki székhelyű Backa Tekeklub az idén első alkalommal szervezi meg a Backa Open 2018 tekerangadót. Aktívan edzők, akárcsak rekreatív módon tekézők jelentkezésére számítanak - szer­biai és külföldi hölgyekre és urakra egyaránt. A versenyt a Vojvodina Sport- és Üzletközpont nyolcsávos tekepályáján tartják majd meg 2018. április 14-e és 28-a között. A szervezők emlékeztetnek arra, hogy Újvidék gazdag tekehagyo­mányra tekint vissza, 11 tekeklub működik a városban, 6 férfi, és 5 női kollektíva. Három tekepályát is magának tudhat Újvidék, ugyanakkor tekerangadót immár 15 éve nem szerveztek a székvárosban. A Backa Tekeklubban azt szeretnék, ha ez a sport népszerűvé válna, és ha a most megszervezendő bajnokságot az elkövetkező években nemzetközi szintre emelhetnék, és ha a pontozás a világranglista kialakításában is szerepet játszana. A torna megtartását támogatja az önkormányzat és a Vojvodina Sport- és Üzletközpont. A selejtező mérkőzések tehát április 14-én kezdődnek, 10 tekéző és 4 tekézőnő, továbbá két vendégsportoló kerül majd be az április 28-ai döntőbe. A bejelentkezéssel kapcsolatos információk megtalálhatók a Backa Tekeklub internetes honlapján, akárcsak az egyesület Facebook­­oldalán. Érdeklődni a 063/178-48-70-es mobiltelefonszámon is lehet, 10 és 19 óra között, hétvégén 10-től 13 óráig.

Next