Magyar Szó, 2018. április (75. évfolyam, 75-98. szám)

2018-04-12 / 83. szám

2018. április 12., csütörtök Kínai küldöttség járt Csókán A mezőgazdasági és turisztikai befektetések iránt érdeklődtek A napokban egy kínai gazdasági küldöttség járt Szerbia több településén, hogy a helyszí­nen szerezzenek tapasztalatokat a befektetési lehetőségekről. A gazdasági szakemberekből, vállalatvezetőkből álló delegáció ellátogatott Csókára is, ahol elsősorban a mezőgazdasági, borászati és turisztikai lehetőségek iránt érdek­lődtek. Csóka a gyengén fejlett kisebb községek közé tartozik, de számos beruházási lehető­séggel rendelkezik, amiről a kínai vállalkozók is meggyőződhettek. Ellátogattak az évek óta üzemen kívül lévő húsgyárba is. A létesítmény fölkeltette a vendégek érdeklődését, a gyár régi épületrészeit akár turisztikai célokra is ki lehet­ne használni. A csókai borpincében tett látogatás, a patinás, régi pincészet rendkívül tetszett a kínai vendé­geknek. A potenciális kínai befektetők, ahogyan Dejan Pesut állandó bírósági fordító tolmácsolta, szélesebb összefüggésekben gondolkodnak, sze­retnék összekötni a bor-, a hotel- és a fürdőturiz­must. Ezen a téren látnak fantáziát Csóka község kínálatában. A kínai gazdasági küldöttség tagjai között a turisztikai kínálat iránt érdeklődők mellett voltak a kereskedelemben, az infrastruktúra fejleszté­sében, az acélgyártásban, a környezetvédelem­ben és a mezőgazdasági termelésben érdekelt vállalkozók is. Élénk érdeklődést mutattak a mezőgazdaság, az élelmiszer-termelés lehetőse­Kínai vállalkozók felkeresték a volt húsgyárat is gei iránt is. A gazdasági küldöttség a húsgyár és a borpince mellett ellátogatott a felújításra váró Léderer-kastélyba és a régi öntödébe is. A kínai Dream vállalat menedzsere, Vest Lu a Szerbiában tett látogatásuk kapcsán elmondta, hogy a mezőgazdasági beruházási lehetőségek­ben lát komoly együttműködési esélyt a kínai és a szerbiai­ vállalatok és vállalkozók között. Kifejezte eltökéltségét, hogy hamarosan újra Szerbiába látogat, hogy konkrét befektetési lehetőségekről tárgyaljon. A kínai gazdasági küldöttség csókái láto­gatásával kapcsolatban Szana Gyömbér pol­gármester asszony kifejezte reményét, hogy már a közeljövőben befektetők érkezhetnek a községbe a távol-keleti országból, ami sokat jelentene a fejletlen bánáti kisközség számára, amely számos kihasználatlan lehetőséggel tud szolgálni a beruházni szándékozó vállalkozók számára. Nikola Lukac, az Észak-bánáti körzet megbízottja is rámutatott, hogy a Kína és Szer­bia között elmélyülő gazdasági kapcsolatok az Észak-bánáti körzetben fellelhető gazdasági és turisztikai potenciál iránt is felkeltette a kínai befektetők érdeklődését, ami a térség jövőbeni fejlődésére pozitív hatással lesz. ■ ger I________­___ fokusmediapro A kullancsok nem válogatnak Magyarkanizsán már több kullancsot távolítottak el emberekről a tavaszon Az igazi tavasz beköszöntével nemcsak a napsütésre kell számítani, hanem az ilyenkor hatványozott figyelmet kívánó kullancsveszélyre is. Különösen érvényes ez a fás, füves területek­re, ahol sok időt töltünk el. Megéri odafigyelni, hogy megelőzzük a bajt, vagy ha már megtörtént, kellőképpen tudjuk orvosolni. A magyarkanizsai egészségház orvosa, a mentőszolgálat főnöke, dr. Pajor Margit hívta föl a figyelmet a legfonto­sabb tudnivalókra. - A kullancs, mint tudjuk, apró kis állat, amely a fűben és a fákon egyaránt előfordulhat, megbúj­va az ágak között, akár a faleveleken is. Általában ott a legelterjedtebbek, ahol sűrű, bozótos, nem vágott, nem rendezett területek vannak. Ha ilyen helyen sétálunk vagy játszunk gyermekünkkel, vagy sétáltatjuk háziállatunkat, legyünk körülte­kintőek! A mi területünkön, a Tisza menti öve­zetben is igen elterjedtek, de nem jellemző, hogy ezek fertőzött kullancsok lennének. Magyarkanizsa községben idén már három kullancskivételt végeztek el, de évente több tucat­tal is találkoznak, legfőképp a tavaszi időszakban, amikor aktívabbak az emberek is, de a kullancsok is a séták alkalmával.­­ Az egész kullancs nem fúródik be a szer­vezetbe, csak az első csápjai és a feje. Innentől kezdve szívja az emberi vért. Ahogyan szívja, Dr. Pajor Margit azáltal nő a potroha, és így jobban látható. A kul­lancs kis kör formájában kapaszkodik a bőrhöz, ezért fontos, hogy tudjuk, miként kell eltávolítani (az óra járásával ellentétes irányban fordítani). Amikor a kullancs jóllakik, tulajdonképpen há­nyadék képződik, ami a potrohából visszakerül a mi bőrünkbe, és akkor fecskendeződnek be a fertőző ágensek a vérbe. Két súlyos betegséget okozhatnak. Az egyik a vírus okozta agyhártya­gyulladás, a másik a Lyme-kór. Éppen azért, hogy megakadályozzuk, hogy a kullancs jóllakhasson, fontos mielőbb eltávolítani. Régen azt tanították, éterrel, olajjal kell bekenni a kullancsot, hogy az befulladjon. Ezzel viszont éppen a fertőzést vált­juk ki. Törekedjünk arra, ha már összeszedtük a kullancsot, hogy minél kevesebbet irritáljuk a potrohát, és mielőbb forduljunk szakemberhez, aki megfelelően el tudja távolítani. A doktornő hangsúlyozta: amint a páciens észreveszi a kullancs jelenlétét, azonnal, bármi­lyen időpontban forduljanak a magyarkanizsai egészségházhoz. Ám ha otthon kísérletezne va­laki, és a kullancscsípés helyén piros folt jelent­kezik, amelynek a közepe fehéredik, és egy hatá­rozott piros kör van a szélén, akkor mindenképp jelentkezni kell, mert ez a jele a fertőzöttségnek. Még ilyenkor sem késő elkezdeni az antibiotiku­mos kezelést. ■ 1 Zenta, Petőfi Sándor 37., Tel.: 024/814-954,063/77­39-820 Ada, Mosa Pijade 18., Tel.: 024/852-267 (kiskereskedés) Csantavér, Tito marsall 65., Tel.: 024/781-028 AZ AKCIÓ A ZENTAI, ADAI ÉS A CSANTAVÉRI ÜZLETÜNKRE EGYARÁNT VONATKOZIK. AZ AKCIÓ 2018.04. 01 -JÉTŐL 2018.04. 30-ÁIG TART. AKCIÓS ÁR ■ HOMLOKZATI POLISZTIROL 5 cm.................................................................................206,00/m2 HOMLOKZATI POLISZTIROL 8 cm.................................................................................336,6O/m2 HOMLOKZATI POLISZTIROL 10 cm..............................................................................415­00/m2­­ POLISZTIROLRAGASZTÓ 25 kg......................................................................................37sioO/db - KÜLTÉRI FALFESTÉK 25 kg................................................................................................2799,00/db - BELSŐ CSEMPERAGASZTÓ 25 kg................................................................................349,00/db - BELSŐ FALFESTÉK 22 kg...................................................................................................750’oo/db - GIPSZKARTON, KNAUF 9,5 mm.....................................................................................186 JoO/m3 -GIPSZKARTON, KNAUF 12,5 mm................................................................................196 JoO/m2 - LAMINAT PADLÓ, RAINDL 7 mm.................................................................................725 Jon/m2 Tekintse meg teljes kínálatunkat: www.romel.rs Tekintse meg teljeskörű kínálatunkat : www.romel.rs tarm tisza@magyarszo.rs TISZAVIDÉK ITI ADA Szúnyoglárvák permetezése Ada község önkormányzata értesíti a lakosságot, hogy a tartományi környezet­­védelmi titkárság szervezésében április 11. és 13. között végzik a szúnyoglárvák légi permetezését a Tisza folyó községi part­szakaszán. A csín Kórustalálkozó Eszéken Az eszéki Népkör Magyar Kultúregyesület szombaton, április 14-én „Tavaszi szél vizet áraszt” elnevezéssel regionális kórustalálko­zót szervez, amelynek fellépői között ott lesz a csókai Orpheus Egyesület Pannónia férfikó­rusa is. A Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központban megrendezésre kerü­lő találkozón a csókai férfikórus mellett föllép a palicsi Szederinda népdalkar, a pécsi Berze János népdalkar, a sárbogárdi Huszics Vendel kórus - kulturális egyesület, a székesfehérvári Arconic-Köfém Nyugdíjasklub férfikara és az eszéki Népkör MKE vegyes kara. ■ ger RÖVIDEM A magyar költészet napján A Zentai Alkotóházban A mindenség eszmélete című rendezvénnyel emlékeztek meg a magyar költészet napjáról. A csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület Kék Cinkék irodalmi csoportja és vendégei által előadott zenés­verses összeállításban Csík Mónika, József Attila, Kopré József, Cs. Simon István, Bogdán József, Tóbiás Krisztián és más klasszikus, illetve kortárs költők versei hangzottak el Balunovity Anna, Habram Csenge, Jaksa Dominika, Dupák Fanni Kaleidoszkóp-díjas versmondó, Tóth Lívia és Kónya Sándor versénekes előadásában. Tóth Lívia, a hangulatos műsor rendezője lapunknak elmondta, hogy elsősorban vajdasági és a Kárpát-meden­ce területén élő költők versei közül válogattak, a műsort pedig három részből építették föl, amelyek az ember életútját követik végig: a gyermekkor szépségeire, a felnőttkorra és az időskor kérdéseire fókuszálnak. Az összeállítás főpróbáját Csókán tartották meg, ahol nagy siker kísérte a versmondók előadását, és a közönség Zentán is vastapssal köszönte meg a szép műsort. A résztvevőket Perpauer Attila, a zentai önkormányzat művelődésért és oktatásért felelős tagja is köszöntötte, aki a magyar költészet napjáról szólva a versek népszerűsítésének a fontosságára hívta föl a figyelmet. ■ Hhzs. ZENTA A rejtett város és Samu sejti Az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet két kiadványát mutatják be ma 18 órától a Zentai Alkotóházban, illet­ve dr. Antal Szilárd fotókiállítását megnyitja dr. Szilágyi Mária. A rejtett város című fotóalbumról a szerzővel Dancsó Andrea, a kiadó munkatársa beszélget. Tékiss Tamás Samu sejti című regényéről a szerzővel Patócs László, a Híd folyóirat főszerkesztője beszélget. „Míg a felnőttek azt gondolják, hogy le kell butítani a szókészletüket, amikor nekünk karattyolnak, még lassabban kell szövegelniük, hogy megértsük őket, valójában az a nagy helyzet, hogy mi vagyunk azok, akik egyáltalán nem bízunk meg bennük eléggé ahhoz, hogy őszintén, nyíltan és hossza­san akarjunk beszélgetni velük.” (Részlet Tékiss Tamás Samu sejti című regényéből) MAGYARKANIZSA „Ki viszi át..." Szombaton, április 14-én 18 órától a magyarkanizsai Művé­szetek Háza kisszínpadán „Ki viszi át...” címmel Szirtes Edina Mókus ad koncertet. A műso­ron József Attila, Nagy László, Szép Ernő, Radnóti Miklós és Weöres Sándor megzenésített versei, valamint saját szerzemé­nyek szerepelnek. Szirtes Edina Mókus (ének, hegedű, looper) mellett vendég­ként fellép Fekete János Jammal (beatbox, rap). „Nem magát akarja megmutatni, hanem a zenét, de tudja, hogy ehhez maximálisan jelen kell lennie. Mindennél jobban szeretné átadni, amit magával hozott: dalokat, dallamokat, gondolatokat. Szirtes Edina Mókus úgy játszik, ahogy más az anyanyelvén beszél. Hallgatója úgy érezheti, hogy nem kitalálja a dallamokat, hanem megtalálja őket.” (Csabai Máté zenekritikus) A rendezvényt a Caesa OMI szervezi a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Zenta, egykori Castrum

Next