Magyar Szó, 2018. április (75. évfolyam, 75-98. szám)
2018-04-14 / 85. szám
26 KILÁTÓ kilato@magyarszo.rs Mobilcsillag Bátyi Zoltán JL. élt, hogy nem tudja türtőztetni magát. És akkor felugrik, üvölteni kezd, rátámad, kiüti kezéből a telefont, a földhöz vágja lassan hatvanéves keze minden erejével, megtapossa, hogy lássa a lány, ez csak egy vacak masina, semmi több. Mégsem üvöltött. Nem ugrált. Telefonra sem taposott. Csak az járt a fejében, hogyan válhatott az emberiség egy műszer rabszolgájává? Egy olyan műszeré, ami egykor, nem is olyan régen, még azért jött létre, hogy két ember megbeszélje sürgősen elintézendő közös dolgait. De aztán egyszer csak felkantározták mindenféle, jónak hitt lehetőséggel, amit alkalmazásnak hívnak. Ám azt akkor sem tudta volna megmondani, mi az a blútusz, wifikód vagy meszendzser - pedig ezerszer kihallotta a diákjai folyosói beszélgetésiből -, ha tüzes harapófogókkal kínozták volna a helyes válaszért. A lányt nézte, a haján táncoló napfény egyre halványodó sugarait, de közben régen volt szerelmeit látta, akikkel sok évvel ezelőtt utazott a vonatokon. Kezükben még könyvet szorongattak, és kipirult arccal fordultak egymás felé, ha a regényben egy-egy olyan mondathoz értek, amiről úgy érezték, tökéletesre sikerült, s nagyot hibáznának, ha nem osztanák rő meg egymással a hangosan kimondott szavak örömét. De ki olvas ma már könyvet egy vonaton? - bámult dühösen a férfi a szerelvény mellett szaladó tanyákra. Esemes, fészbuk, gúgöl, meg még ki tudja, hányféle francos szemét babonázza meg a szemeket. Felnövekedett az a nemzedék, ami ezek nélkül már lélegezni sem bír. Talán két generáció múlva már telefonnal a kézben születnek a csecsemők. Vagy ha nem, hát gyors és ügyes orvosi beavatkozással a kezükbe operálják, csak minél hamarabb megtanulják, hogyan kell elolvasni olyan információkat, amik már akkor elavultak, amikor útjára indította őket valaki. Mondjuk, egy távoli, ki tudja, milyen csodával felszerelt szerveren (te jó ég, hogy utálta a férfi ezt a szót is...), hogy elhiggyék, a posztolásnál (na, még egy marhaság...) nincs is kéjesebb érzés. És ha elég ügyesek, még az első csókot is elküldhetik kódolt üzenetként... már, ha lesz még száj, ami csókra vágyik. Pedig milyen gyönyörű teremtés - nézte a férfi a lányt. - Ha költő lennék, nem irodalomtanár, Kistelekig akár verset is írnék róla - motyogta, egy pillanatig le nem véve a szemét a lányról. De az észre sem vette a figyelő tekintetet, csak olvasott, csak merült, igen, egyre mélyebbre merült a telefon hamis valóságába, miközben úgy mozogtak az ajkai, mintha megbabonázták volna az apró betűkkel írt szavak. - Na, megtudta már végre, ki és mit főzött vacsorára? - mordult hirtelen a lányra, mert úgy érezte, ha nem hány ki magából néhány szót, talán meg is fullad. - Tessék? - mart a férfi arcába a lány rémült tekintete. - Azt kérdeztem, tudja már, mi lesz vacsorára a barátnőjénél? Vagy azt olvassa Budapest óta, melyik celebnek műtötték meg a mellét, netán hány szeretője volt annak a sztárnak, akinek már a nagyanyja is halva született? - izzottak tovább a férfi szavai, mit sem törődve azzal, mennyire gázol bele a lány lelkébe, önérzetébe, hogyan tapossa meg az érzéseit, ha már a mobiltelefonját nem merte. - Nem értem... - dadogta a lány., - Mit nem ért? Azt kérdeztem volna, kérem tisztelettel, hogy mit olvas. Mi lehet annyira fontos abban az átkozott telefonban, hogy már egy órája úgy markolja, mint egykor az imát mormoló szerzetesek a Bibliájukat. Mintha a lány a Biblia szóra ébredt volna fel révületéből. Tekintete, arcának minden vonása megkeményedett, mégis higgadtan engedte a szabadba a szavait: „És mint a toportyán, ha juhász kergette, / Magát egy kiszáradt nagy nádasba vette:/ Ott is azt susogta a nád minden szála:/ Széles e világon nincsen árvább nála.” Ismeri? Arany János Toldija. Tudja, amikor repül a nehéz kő, ami ki tudja, hol áll meg. Na, a kövön már túl vagyok, Toldi menekül. És ha megengedi és kifogyott a sértegetésre tartalékolt mondatokból, olvasnék tovább. Szeretnék eljutni a cseh vitézig, mielőtt leszállok - mosolygott a lány. Nem jutott el. A férfi ugyanis harsány nevetésben tört ki, cigaretta füstjével csaknem negyven éve kínzott hangszálai szinte megrepedtek a hahotázástól. A lány meg csak nézte egy percig. Talán kettőt is ugrott az órán a mutató, és ő is nevetni kezdett. Arany János, Arany Toldija. Negyedik ének - ugrott fel a férfi, és közben folytatta a megkezdett idézetet: „Nádtors jön az ágya, zsomboka párnája,/ Isten kék egével födve a tanyája,/ Mígnem a sötét éj szárnya alá vette / S fekete ponyvából sátort vont felette.” Az idézeteket újabb idézetek követték. Kisteleknél Toldi Miklós még csak a rá támadó farkasokkal harcolt. Közben a férfi arra gondolt, mégis mi lenne, ha megfogná a lány kezét, kiröppennének az ablakon, és felülnének egy égen horgonyzó csillagra. Mondjuk arra, amit apró gyermekét ölelve, buzgón imádkozva nézett Nagyszalontán Megyeri Sára, bizonyos Arany György gazdálkodó hites felesége az 1817. esztendő március havának második napján. TI ültartó 2018. április 14., 15., szombat-vasárnap ÚJ KÖNYV A kisbíró Fekete J. József A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet jelentette meg Silling István A kisbíró című, néprajzihelytörténeti kötetét, ami az 1952-1955 közti hirdetések tükrében mutatja be Kupuszina életét. A második világháborút követően, a kötelező beszolgáltatás idején a népes, magyarlakta falu 1955-ben veszítette el önállóságát és vált Apatin járás részévé. Villanyvilágítást 1952- ben kapott a falu, a nyilvános kommunikáció a Helyi Népbizottság alkalmazásában álló kisbírókra hárult, akik egyéb feladataik végzése mellett az utcasarkokon, a hosszabb utcák derekán, illetve a községháza előtt dobpergéssel jelezték, hogy közlendőjük van, majd fölolvasták a hivatalos közleményeket, valamint a hirdetményeket. A kisbíró volt a hírvivő. A kutatónak sikerült föltárnia a hajdani hirdetések géppel vagy kézzel írt szövegét; a kisbíróság előfeltétele volt, hogy az illető tudjon olvasni, vagyis hogy hitelesen tolmácsolja a közlendőt. A falu nyelvhasználatát követő, cetlikre és fecnikre írt vagy gépelt hirdetések nem számítottak hivatalos, megőrzendő iratnak, így meglepő, hogy milyen nagy mennyiségben kerültek elő a gyűjtés során az említett hároméves periódusra vonatkozóan. „A hirdetések anyaga sokrétű, és egy falu életének szinte minden részterületére kiterjed. A kezdődő szocialista átalakulás mozzanatait éppúgy regisztrálja, mint a megszilárdult hagyományos népélet részeit [...] az akkori politikai, társadalmi, gazdasági helyzetet éppúgy bemutatják, mint az egyéni sorsokat, a gazdaságok állapotát, vállalkozások alakulását a változó időben. Tehát helytörténeti és társadalomnéprajzi vonatkozásokkal egyaránt bíró gyűjtemény és dokumentumértékű forrás a három évet felölelő hirdetési anyag” - írja könyvében Silling István. A hatalom természetesen az adók és illetékek behajtását szorgalmazta a hirdetések révén, ám a kisbírók dobra vert közleményei ennél színesebb palettát mutatnak a település életéről. A szerző rendszerezése szerint ezek szóltak a növényhasznosításról, a haszonnövények termesztéséről, a gyümölcstermesztésről, a növényvédelemről, az állattenyésztésről, a legeltetésről, a méhészetről, az állategészségügyről, a megtermelt javak értékesítéséről, az értékesítést megelőző áru-előkészítésről, a vásárokról, a földbérlésről, a földeladásról, eladó házakról, eladó háziállatokról és eladó munkaeszközökről, ipari és egyéb munkalehetőségekről, épületanyag, háztartási kellékek és népviseleti darabok eladásáról stb. A gyűjtemény kitér Kupuszina faluképének alakulására, a lakosság ellátására, az elrendelt szociális intézkedésekre, a település társadalmi és vallási életére, segítséget nyújt a falun belüli és környékén való tájékozódáshoz, és a szerző, lévén nyelvészprofesszor, elemzi a hirdetések nyelvi sajátosságait is. A 232 oldalas kötet közli a föllelt hirdetések szövegeinek átírását, illetve számos fénymásolaton a kisbíróknak fölírt szövegek eredetijét. Kedvcsinálóként egy „árukapcsolós” hirdetés,részlete 1954. március 14-éről: „A helybeli »Petőfi Sándor« magyar kultúregyesület Népegyetemi szakosztálya ma délután fél 2 órai kezdettel műsoros előadást tart »Az első Szerb felkelés százötvenedik évfordulója« alkalmából, valamint Március tizenötödike tiszteletére. A műsoron fellépnek az óvodások és iskolások. Az előadás ingyenes. Az előadás a Dómban lesz megtartva.” VISSZATÉRÉS KANIZSÁRA Könyvtár Balogh István Vörös Annának, szeretettel Néni óarany hangját. Kiterítem. Szobámban már tavasz. Szent nézi a bejáratot. Gránátlépcsők. Magas égig. Könyvespóc késők. Kettéhasítik az utcát. Iskolából gatyaszár. Jobb szárában lépködöm. Hófehér gyocs. József Attila utca 1. Falom a betűt. Nagytemplom órája. Kityögőm rakoncátlan. Batyuban viszem. Megírt, megélt. Óarany még ott lakik, 2018. február 23.