Magyar Szó, 2018. április (75. évfolyam, 75-98. szám)
2018-04-16 / 86. szám
KÖZÉLET kozelet@magyarszo.rsom fiú Mától szigorúbb sebesség-ellenőrzés A közlekedési rendőrség április 16-a és 22-e között fokozottabb sebesség-ellenőrzést végez, olvasható a Belügyminisztérium közleményében. Az elemzések alapján megállapítható, hogy minden harmadik szabálysértés a gyorshajtás. A nem megfelelő sebesség az okozója a halálos kimenetelű balesetek több mint felének, áll a közleményben. A minisztérium közleményében tájékoztatja a sofőröket, hogy minden ellenőrzés alkalmával alkoholtesztet végeznek, mindazon sofőrök esetében pedig, akik túllépték a megengedett sebességet, a forgalmi rendőrök a biztonsági öv használatát is ellenőrzik. Ugyanakkor a belügyminisztérium felhívja a sofőrök figyelmét, hogy az autóúton Sid-Zimanovci között sebesség-ellenőrzést végeznek. (NI) BELGRÁD A rendőrség megakadályozta az öngyilkosságot Egy fiatalember a régi szávai hídról akarta magát belevetni a folyóba, szerencsére megakadályozták ebben az újbelgrádi rendőrjárőrök. A mentőállomáson megerősítették, hogy nem volt szükség sürgősségi beavatkozásra. Nem hivatalos értesülések alapján a húszas éveiben járó fiatalember felmászott a régi vasúti hídra, azzal a szándékkal, hogy véget vet életének, de a rendőrök rábeszélésére letett szándékáról.(Blic, B92) Ünnepelt a 40 éves Agapé Kiadó Az öröm és a hálaadás jegyében ünnepelte az Agapé ferences kiadó fennállásának és tevékenységének 40. évfordulóját. A Dusán cár utca 4. alatti Ferences Rendház keretében működő Bonaventurianum Kollégium előadótermében az egyházi és a világi személyeket, a társadalmi-politikai-művelődési élet számos jeles képviselőjét és a könyvek iránt érdeklődő híveket, barátaikat dr. Harmath Károly OFM házfőnök, az Agapé Kiadó alapítója, Ilija Vrdoljak OFM, a zágrábi ferences rendtartomány tartományfőnöke köszöntötte. Dr. Szilágyi Péter, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára köszöntő beszéde előtt az újságíróknak a kiadó munkáját méltatva elmondta, a kiadó, illetve a köré szerveződő „magyar csapat”, a ferencesek nagyon fontos tevékenységet végez, a több mint negyven éve a magyar nyelvű művek megjelentetésével és irodalmi-kulturális tevékenységükkel. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy Harmath Károly, aki a kiadóház vezetését az utóbbi években Gergely Barnabásra bízta, most is jelen van az áldásos munkában, nemcsak a magyar nyelvet és kultúrát megtartva fáradozik, hanem a kiadó mellett működteti a Bonaventurianum fiúkollégiumot és a turkóházakat is. A negyven évi sikeres, hasznos munka után Szilágyi Péter a Nemzetpolitikai Államtitkárság, a magyar kormány további anyagi támogatásáról biztosította a kiadót és intézményeit. Tartalmas tematikus előadást tartott: dr. Harmath Károly, Szabó Judit szerkesztő, történész, valamint dr. Csáky S. Piroska nyugalmazott egyetemi tanárnő és Drágán Muharém atya, a Zvonik szabadkai, horvát nyelvű katolikus havilap volt főszerkesztője. A ferences templomban egybegyűltek, a Kapisztrán Ferences Ifjúsági Kórus is az égiek segítségét koncelebrációs hálaadó szentmisén köszönték meg, amelyet dr. Német László SVD nagybecskereki püspök, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke mutatta be oltártestvéreivel, mintegy húsz pappal és szerzetessel. Az ünnepségről, amely a kollégiumban folytatódott, bővebben a holnapi számunkban számolunk be. ■ ria A legjobb előadások A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozójának díjazottai A zsűri a legjobb férfi főszereplőnek járó Szilágyi László-díjjal tüntette ki Molnár Oszkárt, a bácskertesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Sturcz József Színjátszó csoportjának tagját az Egy bolond százat csinál című előadásban Suarez Rodrigo gróf és Dömötör, a főpincér szerepének bravúros megformálásáért. A zsűri a legjobb női főszereplőnek járó Ferenczi Ibolya-díjjal tüntette ki Hadik Annabellát, a Feketics Művelődési Egyesület Soma színtársulatának tagját Kitty Flinn szerepének megformálásáért. A legjobb férfi mellékszerep megformálásáért Tombácz Imrét jutalmazták, a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület József Attila színjátszó csoportjának tagját a Bányavirág című előadásban Mihály szerepének megformálásáért. A legjobb női mellékszereplőnek járó Magyari Piri-díjat a zsűri Kiss Katalinnak, a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Sturcz József Színjátszó csoportja tagjának az Egy bolond százat csinál című előadásban Zsanett, a főlakáj szerepének megformálásáért adta. A zsűri a legszebb színpadi beszédért Szántó Róbert-díjjal tüntette ki Dupák Fannit, a Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszóját, az Óz, a nagy varázsló című előadás Dorkáját. A zsűri Összefogás Díjban részesíti a tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Petőfi Sándor színjátszó csoportját az Indul a bakterház című darab igényes kivitelezéséért. A nagykikindaiak Közönségdíjjal jutalmazzák a Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszóit az Óz, a nagy varázsló című előadásukért. KÜLÖNDÍJAK A zsűri a Magyar Nemzeti Tanács tájolási különdíját a tóbai Petőfi Sándor színjátszó csoportnak adományozta, az Indul a bakterház című előadásért. A diákzsűri kitartóan és becsületesen végezte munkáját. A szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület drámai csoportjának Páratlan páros című előadását jelölték meg a legjobbnak. Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának felkérését - a Mátyás- emlékév jegyében egyegy produkció elkészítésének és bemutatásának lehetőségét - a következő társulatoknak ítélte oda a művészeti bizottság: a szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület Drámai Csoportjának, a szenttamási Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klubja Liliomfi Színjátszó Csoportjának, a nagybecskereki Madách Amatőr Színháznak és az újvidéki Európa Kollégium Színtársulatának. A Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának különdíját, vendégszereplést a Délvidéki Magyar Színjátszás Napja keretében a szabadkai Népszínház színpadán a kupuszinai Sturcz József Színjátszó csoport érdemelte ki. A Kosztolányi Dezső Színház különdíját, vendégszereplést a KDSZ színpadán a bírálóbizottság az Európa Kollégium S.O.rS.ok című előadásának ítélte oda. A Kosztolányi Dezső Színház különdíját, csoportos előadás-látogatást a KDSZ valamely előadására a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület Ifjúsági Színjátszó Csoportja kapta a Kormányeltérésben című performance-ért és az Adai Színtársulat a P.S. című előadásáért. A zsűri a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának színház-látogatási különdíját a bácsfeketehegyi Soma Színtársulatnak ítélte oda a Kitty Flinn című előadásért. A zsűri az Újvidéki Színház különdíját, csoportos előadás-látogatást a színház valamely előadására, a nagybecskereki Madách Amatőr Színháznak ítélte meg. A zsűri a Zentai Magyar Kamaraszínház különdíját, bérletet a Kamaraszínház előadásaira, a magyarkanizsai Mázlistáknak adományozta a Mázlista vagyok! című előadásért. A Magyar Szó napilap egyéves előfizetését a tóbai Szántó Tivadar érdemelte ki Bakter szerepének megformálásáért a Petőfi Sándor Színjátszó Csoport Indul a bakterház című előadásában. A Magyar Szó napilap egyéves előfizetését Petrás Gizella kapta, a topolyai Móra Amatőr Színház tagja, Lecsós és más szerepek megformálásáért a Rükverc című előadásban. Ugyancsak a Magyar Szó napilap egyéves előfizetését kapta a bezdáni Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Színjátszó Csoportja az Elvámolt éjszaka című előadásért. A Képes ifjúság egyéves előfizetését a zsűri Vásár Róbertnek adományozta a magyarkanizsai Mázlisták csoportjából a Mázlista vagyok! című előadásban nyújtott alakításáért. A Hét Nap hetilap egyéves előfizetését Toldi István érdemelte ki, a rendőrtiszt bravúros alakításáért a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Sturcz József Színjátszó Csoport Egy bolond százat csinál című előadásában. Szintén a Hét Nap hetilap egyéves előfizetését érdemelte ki Lackó Farkas Erzsébet Banya szerepéért a tóbai Petőfi Sándor színjátszó csoport Indul a bakterház című előadásában. A Hét Nap hetilap különkiadványát Móricz Mirella és Salamon Lilla kapta a szenttamási Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klubja Liliomfi Színjátszó Csoportjából a Vásári komédiák című előadásban nyújtott alakításukért. A zsűri az Etna Kiadó könyvcsomag különdíját Oláh Tamásnak és a Gondolat-Jel Társulatnak adományozza az Entrópia című dráma megírásáért. Színészi-rendezői munkásságáért, és a társulaton belül betöltött formátumos jelenlétéért a Forum Könyvkiadó Intézet könyvcsomagkülöndíját a szajáni Nagy Aleksz vehette át. Színészi teljesítményének elismeréséül a Forum Könyvkiadó Intézet könyvcsomagkülöndíjában a szajáni Tóth Norbert részesült. Az Életjel Kiadó könyvcsomagkülöndíját a kupuszinai Buják Mihálynak, Molnár Istvánnak és Molnár Józsefnek adományozta a zsűri. A zsűri a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének Szép Szó tábor-különdíját, ingyenes részvételt a táborban ifj. Robotka Istvánnak adományozza Deák és Tengericsősz szerepéért a szenttamási Liliomfi Színjátszó Csoport Vásári komédiák című előadásában. A zsűri a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének Szép Szó tábor-különdíját, ingyenes részvételt a táborban Hanyicz Patriknak adományozza Bendegúz szerepéért a tóbai Petőfi Sándor színjátszó csoport Indul a bakterház című előadásában. A zsűri a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség MadT-tábor különdíját, ingyenes részvételt a táborban Csuvik Viktornak adományozta, az Adai Színtársulat P.S. című előadásában nyújtott alakításáért. A zsűri a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség MadT-tábor különdíját, ingyenes részvételt a táborban Gusztony Endrének adományozta, a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület Ifjúsági Színjátszó Csoportjának Kormányeltörésben című performance-ában nyújtott alakításáért. A Tanyaszínház különdíját, az idei előadásban való részvételt a nagybecskereki Váci Nándor és Váci Zsolt kapták a Madách Amatőr Színház János vitéz című előadásában nyújtott színészi teljesítményükért. A zsűri a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet könyvcsomag különdíját adta Dragic Mariannának, a Zentai Magyar Kamaraszínház diákszínjátszójának az Óz, a csodák csodája című előadásban kidolgozott szerepmegformálásáért. A zsűri a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet könyvcsomag különdíját adta Ábrahám Grétának, a magyarkanizsai Gondolat-Jel Társulat Entrópia című előadásában nyújtott alakításáért. A zsűri a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet könyvcsomag különdíját adta továbbá Csernai Pannának, a kupuszini Sturcz József Színjátszó Csoport Egy bolond százat csinál című előadásban nyújtott színészi játékáért. A zsűri a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség könyvcsomag különdíját adományozza Dimitrov Nikoletának és Vajda Stellának, a szabadkai Fabula Rasa Színjátszó Grund Páratlan páros című előadásában nyújtott alakításukért. A zsűri P.S. PRINT & DESIGN nyomda különdíját adományozta Velez Emíliának Liliomfi színjátszó csoportjának Vásári komédiák című előadásban nyújtott alakításért. A zsűri P.S. PRINT & DESIGN nyomda különdíját adományozta Miklós Ágnesnek, a mi Rokon Ilonkánknak, az Adai Színtársulatból. A zsűri P.S. PRINT & DESIGN nyomda különdíját adományozta Petró Ildikónak a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület Ifjúsági Színjátszó Csoportjából, a Kormányeltörésben című performance-ában látott alakításáért. (VKA) Jelenet az Egy bolond százat csinál előadásból Falugyűlés Martonoson Az ezer fős falu lakosságából mintegy 300- ra tehető már a koszovói roma betelepülők száma, ami a helyiek szerint aggodalomra ad okot, mivel nem hajlandóak asszimilálódni, illetve úgy viselkedni, ahogy az elvárható. A helyiek már több ízben is nemtetszésüknek adtak hangot, mert azonfelül, hogy úgy érzik, nem egyforma szabályok vonatkoznak rájuk és a betelepülőkre, sokszor nemcsak bosszúsággal, hanem félelemmel is tölti el őket a jelenlétük, ugyanis több inzultus elszenvedői is voltak a helyiek. A helyi közösség támogatta az ötletet, hogy gyűljenek össze és beszéljenek a problémáról, hátha valami megoldást is sikerül találniuk, ám a polgármester szívműtéte miatt, aki éppen lábadozik, nem tartottak lakossági fórumot, de a polgárok úgy érezték, kell egy összejövetel, ahol azonkívül, hogy elmesélik, mi a legégetőbb probléma, segítséget vagy valamiféle megoldást is reméltek. Rekedd Molnár Eleonóra hívta össze az embereket a nyugdíjas-egyesület épületébe, ahol a Magyar Mozgalom és az UKROK szervezetek képviselői is jelen voltak, mint a politikum aktív tagjai. Hosszasan ecsetelték, mi lehetne célravezető ez ügyben, s Pejak Dejan azt javasolta, hogy a helyiek együttesen és az ellenzéki képviselőkön keresztül a következő községi képviselő-testületi ülésre adjanak be egy javaslatot, mely arra irányul, hogy a betelepítésre vonatkozó, 2016-os programot hatályon kívül helyezzék. A helybeliek veszélyeztetve érzik magukat, és szeretnék, hogy a mindennapjaik a pár évvel ezelőtti kerékvágásba lendüljenek vissza, mert napjainkban a magán- és köztulajdonukat is féltik és gyermekeik, valamint saját jövőjükre is borúlátóan tekintenek. Rekedd Molnár Eleonóra lapunknak adott nyilatkozatában kiemelte: - A legnagyobb probléma, hogy nem tudnak beilleszkedni hozzánk, sőt nem is akarnak. Nekünk nincs semmilyen nacionalista nézetünk velük szemben. A probléma az, hogy köztereket közösítenek ki, randalíroznak, lopnak. Lehetetlen együtt élni velük. A bosszúság mindennapos Martonoson, a helybeliek azt szeretnék elérni, hogy a betelepülők, ha már nem hajlandóak beilleszkedni, álljanak tovább. ■ 1 2018. április 16., hétfő