Magyar Szó, 2019. január (76. évfolyam, 1-24. szám)

2019-01-19 / 14. szám

I TISZAVIDÉK tisza@magyarszo.rs­ztimaió Il­u­s II■■■■■MIMIIII ZENTA - ISKOLAI BALESET Stabil a sérült állapota Mint hírül adtuk, súlyos baleset történt­ szerdán a zentai Thurzó Lajos Általános Iskolában. Egy kilencéves fiú az első emeleti lépcső korlátjáról esett le az után, hogy csengetés után kiszaladt az osztályteremből. Az esés következtében komoly sérüléseket szenvedett. A gyermeket a zentai mentő­­szolgálat orvosai ellátásban részesítették, majd azonnal az újvidéki kórházba szállították, ahol azóta is kezelik. Urbán Zsuzsanna, a zentai Stevan Sremac Általános Iskola igazgatója tegnap kérdésünkre elmondta, hogy a fiú állapo­tát stabilizálták, egy kis javulás észlelhető nála. - A szülőkkel pénteken telefonon értekeztünk, tőlük tudom, hogy nem romlott a fiú egészségi állapota, sőt sikerült stabi­lizálni és egy kis javulás észlelhető. A szülők kérésére bővebb információt továbbra sem adhatok sem azzal kapcsolatban, hogy milyen sérülésekkel kezelik, sem arról, hogy hogyan történt a baleset. Azt mondták, amikor a fiú jobban lesz, nyilatkoznak. ■ hhá ZENTA Korhatáros irodalmi kapcsolatépítő tréning Szögi Csabával és Hernyák Zsókával, a zEtna két kortárs szerzőjével Január 20-án este 8 órakor, a zentai Mojo klubban a zEtna internetes irodalmi folyóirat és könyvkiadó rendhagyó „kapcsolatépítő tréninget” szervez Hernyák Zsóka és Szögi Csaba részvételével. A kétszemélyes felolvasóesten Szögi Csaba a Kismadár a csontketrecben című regényéből olvas fel szaftos részleteket, Hernyák Zsóka pedig hátulról közelíti meg Morze című, első kötetét. A felolvasóest szigorúan 18 év felettieknek ajánlott, s a szervezők üzenik, hogy akinek nem inge, vegye le, akinek pedig az inge, azt szeretettel várják a népszerű szórakozóhelyen megrendezésre kerülő irodalmi légyottra. ■ Hhzs: A zentai pálinka és a magyarkanizsai bor titka A Zentai Pálinkabírálók Társasága az idén is folytatja eduká­­ciós előadás-sorozatát, amelynek égisze alatt szombaton 11 órai kezdettel megtartja idei első szakmai továbbképzését. Ezen a napon a zentai Dr. Berény János Agrárinnovációs Iroda épületében (Karadorde u. 52.) dr. Rózsa Péter, az egye­sület vezetője a Stanley szilvapálinkák készítésének a rejtel­meibe vezeti be az érdeklődőket. Sagmeister Ernő magyar­kanizsai borász pedig a borászatáról, illetve az itt készített borokról tart ismeretterjesztő előadást. ■ Hhzs: CSÓKA Ünnepi műsor a magyar kultúra napján A Csóka Művelődési-Oktatási Központ szeretettel meghív minden érdeklődőt a magyar kultúra napja alkalmából szervezett műsorára, melyet hétfőn 17 órakor tart a Műve­lődési Ház színháztermében. Fellép a csókai származású opera-énekesnő, Bocskai Kovács Éva, továbbá Gábor Zoltán előadóművész, Nesli Máté színművész, a Csókai II. Rákóczi Ferenc Magyar Művelődési Egyesület férfikórusa, valamint a Rákóczi Szövetség Csókái Ifjúsági Szervezetének tagjai. A belépés díjtalan. ■ b-a ADA Kiállítás Mátyás királyról A 2018-as Mátyás király emlékév alkalmából január 21-én, hétfőn kiállítás nyílik Hunyadi Mátyás életterei címmel Adán, a Szarvas Gábor Könyvtárban. A kiállításmegnyitó 17 órakor lesz a könyvtár kiállítótermében. A kiállítás február 1-jéig tekinthető meg. A rendezvényre a belépés díjtalan. ■ csin ZENTAI GAZDAKÖR Újabb mezőgazdasági előadások A Zentai Gazdakör székhelyén az előttünk álló héten is folytatódik a községben élő termelőket maga köré tömörítő egyesület téli mezőgazdasági előadás-sorozata, így janu­ár 22-én, kedden délelőtt 10 órakor az érdeklődők az NS seme magfajtáival és a Galenika által gyártott vegyszerekkel ismerkedhetnek meg. Január 24-én, csütörtökön, ugyanitt és ugyanebben az időpontban a ZP Zemun Polje szakembe­re tart előadást a cég által forgalmazott kukoricamagokról. ■ Hhzs. EGÉSZSÉGÜGYI KÖZÉPISKOLA Legyél véradó! Január 25-én, pénteken a zentai Egészségügyi Középisko­lában önkéntes véradási akciót tartanak. A Vöröskereszt zentai szervezete által szervezett véradást 9 órától délután fél kettőig az iskola 8-as és 9-es számú tantermében tartják meg. ■ Hhzs. 2019. január 19., 20., szombat-vasárnap A megoldások éve volt! Az új hőerőtelep kiépítése és a Gimnázium épületének felújítása voltak a legnagyobb beruházások Zenta községben­­ Czegledi Rudolf polgármester értékelte a 2018. évet Czegledi Rudolf, Zenta község polgár­­mestere a 2018. esztendő kapcsán hangsú­lyozta, hogy olyan problémák oldódtak meg, melyek akár már több évtizede vártak megol­dásra, és, hogy a 2019. év ilyen tekintetben az előzőnek a folytatása lesz.­­ 2018-ban zavartalan volt az intézmé­nyek és a civil szervezetek működése, olyan tartományi, köztársasági és magyarországi támogatásokat nyertünk meg, melyek több­ségéhez önrészt kellett és tudtunk biztosíta­ni. A kommunális infrastruktúrában a legna­gyobb előrelépést az új hőerőtelep kiépítése jelenti, mely a szerb állam támogatásával va­lósult meg. Az új hőerőteleppel tényleg több évtizedes problémát oldottunk meg, hiszen ezzel végleg kiiktattuk a távfűtőrendszerből az elavult cukorgyári kazánokat, melyek már igen rossz hatásfokkal üzemeltek. Ami az utcák aszfaltozását illeti, azzal sem álltunk meg, ugyanis két utcát, a Csuka Zoltánt és a Kertes utcát aszfaltoztuk. Fontos, hogy a töltést megújítottuk, ugyanis ezek a munká­latok az árvízvédelmet és a Népkert víztele­nítését is szolgálják, az már csak ráadás, hogy ha a sportcsarnok tömegesebb eseménynek ad otthont, akkor a töltés lábánál is van par­kolási lehetőség. Ami a csatornázást illeti, folyamatban van a Berta István és a Petőfi brigádok csatornázása. A munkálatok ugyan már áttevődnek erre az évre, de a lebonyolí­táshoz szükséges pénz és tervek biztosítása a múlt évben zajlott. A mezőgazdasághoz tar­tozó információ, hogy folytattuk a földutak rendezését, minden egyes falusi körzetben egy kilométer utat, a városban pedig 2-3 ki­lométert tettünk rendbe. Az oktatással kapcsolatban Czeglédi Rudolf hangsúlyozta, hogy olyan óriási be­ruházások valósultak meg, melyeket sokan elképzelhetetlennek tartottak. - A gimnázium épületének felújítása és kibővítése a magyar és a szerb kormány tá­mogatásával olyan nagy előrelépést jelent az oktatás terén, melyet még fel sem tudunk fogni, hiszen egy elöregedett épületből szinte vadonatújat varázsoltunk. A hozzáépítés­sel pedig annyira kibővítettük, hogy hat új, korszerűen berendezett tantermet és étkező­részleget kaptunk. És ezzel nincs befejezve az építkezés, ugyanis ez a tervezett beruhá­zásoknak, fejlesztéseknek csak az első fázisa. Újabb tervdokumentáció készül, ugyanis ismét nagyot álmodtunk, és elhatároztuk, hogy új tornatermet építünk és rendezzük az Czeglédi Rudolf.Több mint 550 millió dinárt ruháztunk be 2018-ban udvart olyan módon, hogy több sportpályát is kialakítunk. Egy ekkora intézmény, amely­ben ennyi gyermek tanul, nem elégedhet meg egy ilyen kis és korszerűtlen tornateremmel. A Stevan Sremac Általános Iskola Thurzó Lajos épületének felújításával folytathatjuk a tavalyi beruházások sorát, hiszen a város leg­öregebb iskolájának vasút felőli homlokzatát újítottuk fel, és a nyílászárókat is kicseréltük, ami úgyszintén nagy előrelépés volt, és itt nincs vége a történetnek, hiszen az épület felújítása az idén folytatódik. Ai egészségügyet figyelembe véve tavaly befejeződtek az egészségház felújítási mun­kálatai, melynek köszönhetően egy korsze­rű, tiszta épületben fogadják a pácienseket, ugyanakkor lebonyolítottunk egy olyan köz­­beszerzést, amely a zentai Közkórház felújí­tásának tervdokumentációját fedezi. Ugyan­akkor ezt követően 2019-ben megkezdődik a kórház épületének felújítása is. A művelődési életben a múlt évben nem volt építkezés, minden hagyományos rendez­vényünket azonban megtartottuk, az Europe for Citizens programban harmadszor pá­lyáztunk és harmadszor is nyertünk. Kurió­zumnak számít, hogy elkészült a zentai csata rockopera Zenta 1697 címmel, mely azért is jelentős, mert délvidéki történelmi esemény­ről ezidáig nem készült rockopera. Az egyházakat illetően hosszabb előkészí­tés után nagy felújításon esett át a Jézus Szí­­ve-templom, melynek köszönhetően egész évben használható koncertek helyszínéül, elkészült a tornyosi templom felújítási terve és számos más tervdokumentáció készítése van folyamatban. Ha már a felújítások soránál tartunk, nem szabad kihagynunk a városháza épületén végzett munkálatokat sem, hiszen a felújítás második fázisa zajlik. A gazdasági élet területén fontos, hogy megkezdte működését az inkubátorház, és egyelőre három vállalkozásnak ad otthont. A valamikori textilgyár területén, amely jelenleg a Phiwa tulajdona, egy osztrák cég édességipari termékek gyártásával szeretne foglalkozni. Területet akarnak vásárolni a Phiwától és úgy szeretnének egy gazdasági létesítményt itt Zentán létrehozni. Ha összegezni akarjuk a múlt esztendőt, akkor azt mondhatjuk, hogy összességében több mint 550 millió dináros beruházást haj­tottunk végre, ami nagyon jó eredménynek számít - összegezte Czeglédi Rudolf polgár­­mester. ■ Khá Heréa Trtián Termelőknek is jut a segítségből Magyarkanizsán mezőgazdasági pénzalapból támogatják a gazdákat A magyarkanizsai Mezőgazdasági és Vi­dékfejlesztési Költségvetési Pénzalap támo­gatottjai, több mint hetvenen, pénteken dél­előtt írták alá a szerződéseiket. A termelők több vonalon pályázhattak és éltek is ezzel a lehetőséggel Magyarkanizsa község szinte minden településéről. Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere is üdvözölte a megjelenteket, ugyanakkor Huzsvár Ervin, a magyarkanizsai községi tanács gazdasággal és mezőgazdasággal megbízott tagja is jelen volt, akinek legnagyobb rálátása volt a pályázati körök lebonyolításában és az irányvonalak kidolgozásában. A tanácstag elmondta, hogy sokan felismerték a felkínált lehetőségeket és mertek is pályázni. - Község­szerte voltak pályázók és velük kötöttük meg a szerződéseket. Összesen het­venhét mezőgazdasági termelőről van szó, akik támogatást kapnak a Községbéli Mezőgazda­­sági és Vidékfejlesztési Költségvetési Pénzalap eszközeiből. Ez a második kör, amikor szerző­dést írunk alá. Szeptemberben huszonkét ter­melővel szerződtünk, akkor 3,9 millió dinárra, most pedig 3,2 millióra. Ha ezt összeadjuk, elmondható, hogy a pénzalap sikeresen mű­ködött, hiszen az előirányzott nyolcmillió di­nárból hétmillió-százkilencezer dinárt osztot­tunk ki a mezőgazdasági termelőinknek. Nagy volt az érdeklődés a hét támogatási vonalra. Azok a vonalak, melyekre legalább nyolcvan százalékos érdeklődés volt, a jövőben is meg­maradnak. Ilyen például a kamat költségeinek támogatása mezőgazdasági hitelek esetén, be­fektetések a minőségi tenyészállatok beszerzé­sére vagy a befektetések locsolóberendezések beszerzésére, és szeretnénk továbbra is támo­gatni a biotermesztésre szánt kiadásokat, illet­ve támogatni fogjuk az elhullott állati tetemek elszállításának költségeit is. Azok a vonalak, amelyekre kisebb volt az érdeklődés, azokat összeolvasztjuk és újat fogunk bevezetni 2019- ben. Terveinkben szerepel az állattartók továb­bi támogatása, valószínűleg a kecske- és a juh­­tenyésztőknek írunk ki új pályázatot, melynek célja a vérvételek költségeinek finanszírozása, hogy minél egészségesebb birka- és kecske­állományt tartsunk fenn a község területén - mondta Huzsvár Ervin. A támogatottak közül a kispiaci Kovács Zoltán három irányvonalon is nyert, amiért kifejezetten hálás volt az önkormányzatnak. A szarvasmarha-tenyésztő szerint nagy segítség ez a gazdáknak. - Az önkormányzat ezzel hozzájárult a családi gazdaságunk fejlesztéséhez és költsé­geinek enyhítéséhez. Kamattámogatásra, az elhullott jószágok elszállítására és földes út javítására pályáztam - mondta a kispiaci ter­melő, akitől megtudtuk, jelen pillanatban 45 dinár körüli áron tudják értékesíteni a tejet, ami magában foglalja az extra minőségű tejet, 4 százalék körüli tejzsírt, 3,4 százalékos fehér­jét. Mint mondta, a legnagyobb nehézséget tavaly a szárazság jelentette számukra. Az adorjáni Szabó József sertéstenyésztő is a támogatottak között van, és mint mondta, minden dinár jól jön a termelőknek. - Egy új vérvonalat vettünk a pályázati összegből, melyből öt anyajószágot vásárol­tunk. A múlt évünk pozitív nullán volt, ami a sertésárakat illeti. Egész évben elég alacsony ára volt a disznónak, de reménykedünk ben­ne, hogy nem lesz ez mindig így - magyarázta bizakodva Szabó József. A magyarkanizsai önkormányzat tovább­ra is nagy figyelmet fordít a mezőgazdasági termelők támogatására, bizonyítja ezt az is, hogy áprilisban várható az újabb pályázati kör kiírása, melyre minden községbeli termelő je­lentkezhet. ■ 1

Next