Magyar Szó, 2019. február (76. évfolyam, 25-47. szám)

2019-02-01 / 25. szám

IFI napsugar@magyarszo.rs_________ Padtárs Haja, mint a hullámzó tenger, sokat nevet, beszélget óra közben. . Kicsi leány, gyors, fürge, a néptánc az ő szenvedélye. Barna szeme varázslatos, Kevinnel ők jó páros. Sokat segít, biztat engem, ha valamit nem tudok, segít menten. Stefaniga Viola, 6. osztály Sever Burkic iskola, Óbecse Megtanultam: a kincset a szívében hordozza az ember Móra Ferenc Kincskereső kisködmön c. regénye nyomán közelednek az ünnepek. Karácsonyi hangulat van: készülődés, sütés, főzés. A mi családunk már miku­láskor feldíszíti a karácsonyfát, előkerülnek az asztali és ablakdíszek. A kellemes hangulat, ami körülvesz minket, annak párja nincsen! Együtt főzünk, sütünk anyukánkkal. - Halat sütünk, babot főzünk, a mákos gubát is elkészítjük hamarosan - mondta nekünk anyu. - Majd mi a gubát elkészítjük - mondtuk mi, lányok jó hangosan. - Gyerekek, a gubát felvágni, a tejet forralni, beáz­tatni a mazsolát és összekeverni a mákkal! - mondta anya izgatottan. - Jaj, de jó! - kiáltottam fel örömmel. - Elkészült a guba. Nagyon finom lett - mond­tam boldogan. - Finom, mert ti készítettétek - dicsért meg bennünket anya. - Nem csináltunk sok süteményt, de épp elegendő lesz a családnak - mondta anyukám. Szenteste mindig körülüljük a fát és megaján­dékozzuk egymást. Ezek mind apró ajándékok, de valójában nem az érték és a nagyság a fontos, hanem az, hogy a család együtt van. Értékeljük, amink van, mert nagyon sok család nélkülözik, sok gyerek szülő nélkül nő fel, és hiányolja a szülői szeretet, az otthon melegét. A karácsony erről szól, a szeretetről. A szeretetet minden ember megérdemli. Ez a legnagyobb kincs. „A szeretet az élet.” Bleszics Viktória, 4. osztály Büro Salaj iskola, Szabadka Fára másztunk Rimovity Barbara, 4. osztály Hunyadi János iskola, Csantavér Levél Puskának Kedves Iluska! Remélem, hogy még mindig nagyon szereted Jancsit, mert én elmondhatom neked, hogy ő még mindig nagyon szeret. Valamikor majd hazajön meglátogatni, és elvesz téged feleségül, legalábbis nekem ezt mondta. Hogy vagy, hogy viseled ezt a szörnyű távolságot? Milyen érzés, hogy azt sem tudod, hol jár a szerelmed? Nagyon sajnállak, hiszen én tudom, hogy mennyire szerettétek egymást, meggondolom még most is nagyon szeretitek egymást a távolság ellenére. Én, ha a helyedben lennék, nem tudom, mit csinálnék, de az biztos, nagyon szomorú lennék, úgy ahogyan te. A többiek hogy vannak otthon? Remélem, hogy mindenki jól érzi magát. Én is nemsokára látogatlak benneteket. Remélem, akkor már minden jól fog alakul­ni, és mindenki boldog lesz. Jancsival már kiskorotok óta ismeritek egymást, és azóta szeretitek is egymást. Titeket egymásnak teremtett az ég ezt még a vak is látja. Remé­lem, a jövőben sok boldogság vár rád. Csantavér, 1861. november 29. Szerető barátnőd, Dia Páncsity Diana, 5. osztály Hunyadi János iskola, Csantavér Mafió Jó gyereknek lenni Sokszor irigylem a felnőtteket, mert úgy tűnik, mintha nekik sokkal jobb lenne az életük, nem mond­ják meg nekik folyton, hogy mit csináljanak. Nekem csak iskolába kell járnom, és csak a tanu­lással van gondom. Édesapámnak viszont sokszor kell a munkahelyén maradnia valami sürgős munka miatt. Édesanyámnak meg a napi munkája után ott vannak a háztartási teendők, főzés, mosás, vasalás, kikérdezni a leckét kisebb testvéremtől. Ezzel szem­ben én délután átmehetek a barátomhoz játszani, ha jó idő van, biciklizni, focizni a többiekkel a játszó­téren. Ha jól osztom be az időmet, mindenre jut, amire szeretném. Hétvégén átmehetek a nagyszü­­leimhez, ők a nagytatával úgy kényeztetnek, mint­ha még mindig kisfiú lennék. Megsütik nekem a kedvenc süteményemet, és olyan ételt készítenek, amilyet én szeretnék. Nem kell főzeléket ennem, ha nem akarok, nyáron a fagyizás sincs korlátozva. Már nyugdíjasok, ezért megtehetik, hogy bárho­vá elvigyenek, ahová csak szeretnék, állatkertbe vagy hajókirándulásra. Minden nevezetes alkalom­ra szép ajándékot kapok a nagymamáméktól és a szüleimtől is. Amikor kutyát szerettem volna, azt is megengedték, csak azt kérték, hogy délutánonként én etessem meg. Ami nem mindig úgy van. Örülök annak is, hogy kertes házban lakok, itt az udvaron is kedvemre játszhatok. Végül is beláttam, addig jó igazán, amíg gyere­kek vagyunk, mert gondoskodnak rólam és vigyáz­nak rám. Pálfi Péter, 6. osztály Cseh Károly iskola, Ada Madarak télen Vas Kyra, 3. osztály, EmArt Műhely, Szabadka UJSAGIRO SZEMMEL Gyermekkori emlékem Ötéves voltam, amikor a szomszédság­ból egy kutyát kaptam ajándékba. Elneveztük Gyogyosnak. Alacsonyabb termetű, barna szőrű kutyus volt. Kék szeme, ha este a lámpával belevilágítottam, szépen fénylett, s ez mindig csodálattal töltött el. Kis füle volt. Nagyon szeretett játszani. Ha meghallotta apa vagy az én hangomat, mind­egy, hogy melyikünket, csak úgy futott, porzott az út utána. Ha tapsoltam vagy doboltam neki, akkor elkezdett abban a nagy udvarban futkároz­­ni, körbe-körbe. Nagyon szeretett a kerékpár után futni. Különösen élveztem, hogy, amikor még kicsi volt, döcögve futott mellettem a nagy hasá­val a hosszú, füves bejáraton, ha én a bringámra pattantam. A földes útról képes volt a gödörbe gurulni. Ha én megálltam, akkor ő is ugrott, és mentünk vissza a tanyára. Nagyon szerettem, mert egy kicsit bolondos volt. Futni pedig igazán szeretett! Csak az a baj, hogy 2016-ban tragikus baleset érte. A házunk mögötti kisebb kertben eltalálta a vadászok golyója. Én csak másnap kerestem, ott találtam, amint fekszik a földön. A vére már elfolyt, megmeredt. Beszaladtam gyorsan a házba, szóltam apának. Nem tudtunk mit csinálni. Hát felhívtuk az állatorvost, de ő sem segíthetett. Szól­tam apának, ássa el Gyogyost. Nagyon fájt, de ki kellett bírni. Mester Tivadar, 7. osztály Petőfi Sándor iskola, Óbecse ummam A FOGALMAZÁST NAGY MAGDOLNA ÚJSÁGÍRÓ VÉLEMÉNYEZTE. Kedves Tivadar! Élete során szinte minden ember kivétel nélkül találkozik a veszteség élményével. A gyerekek nyolc­van százaléka pedig akkor szembesül először a halál „létezésével”, amikor házi kedvencétől kell búcsút vennie, állítják a szakemberek. Nem tudni, hihetünk-e az ilyen megállapításoknak, de minden bizonnyal igazat kell nekik adni, hiszen én magam is alig találkoztam a halál, az elvesztés gondolatával munká­itokban, pedig sok éve fogadom hozzánk intézett fogalmazásaitokat, rajzaitokat. A felnőttek ugyanis a legtöbb esetben szeretnék megkímélni a gyerekeket a valóság ezen szeletétől, a veszteség, a gyász fájó érzésétől. Noha ez nem mindig sikerül nekik, a gyerekek mégis ritkán beszélnek a halállal, elvesztéssel kapcsolatos érzéseikről. Érdekes, hogy neked is épp ez az eset hagyott mély nyomot emlékezetedben, mert a címben megadott gyermekkori élmény ürügyén épp ez a kellemes-kellemetlen életszakasz jutott eszedbe. Kellemes volt, amíg Gyogyos élt, és fájó, amikor elvesztetted. Valószínűleg a legjobb barátodnak érezted, s ilyen esetben külö­nösen nehéz megbirkózni a veszteséggel. Ám nem szabad szőnyeg alá seperni érzéseinket. Már az is sokat segít, ha felidézzük az emlékeket, és megosztjuk másokkal. Mint te tetted ebben a fogalmazásban. 2019. február 1. péntek Sapkaminták Balázs A. Hanna és Gyantár Anna, 4. osztály Szivárvány szakkör,Topolya Együtt erősebbek vagyunk Van nekem egy osztályközösségem, hatodik óta van hat közös képem. Hatodik éve együtt vagyunk, igen erős a mi a hangunk. Ha egyedül vagyok, mindig rátok gondolok, mert ha együtt vagyunk, erősen összetartunk. Együtt minden versenyt megnyerünk, a jó modorról néha megfeledkezünk. Foci, ének, sakk vagy matek, ki nem készül, az egy balek. Szeretjük az iskolát, nálunk nagy úr a megszokás. Nehéz órát tartani, mert a saját hangunkat sem lehet hallani. Hogyha hazaérünk, üzenetben rögtön beszélünk. Legyen az házi vagy csak duma, üzenetek érkeznek már a kapuban. Új eszink is nagyot nézett, hogy ez az osztály mire nem képes. Örülünk, hogy ő van velünk, biztos megedzi majd az eszünk. Sok a tervünk erre az évre, könyv és füzet legyen a kézbe. Azt kívánom osztályomnak, harcunk legyen, mint Nagy Sándornak. Arnold Réka, 6. osztály Miroslav Antic iskola, Palics Az én mesém Hol volt, sosem volt, igaz volt, de még­sem, volt egy róka, aki hangosan nyávogott az erdőben. Én éppen arra sétálgattam, gyorsan, mint egy csiga. Megláttam a rókát, aki menekült egy kisegér elől. Az egér utolérte és szétmarcangolta a rókát. Közben leültem az erdőben egy székre és elővettem a zsebemből a hátizsákomat. Kivettem belőle az ebédlő­­asztalt, megterítettem és nem ettem semmit. Jóllakva elindultam tovább. Eveztem, eveztem a csónakom­ban a kiszáradt kanálisban, mikor egy cápára lettem figyelmes. Láttam én, hogy a cápa két lábon szalad és utánaúszik egy ember. Egyszer csak az ember beleha­rapott a cápába. Jajgatott a cápa és én hívtam a mentő­ket. A mentősök azt mondták, hogy nem érnek rá, mert focimeccset néznek. Öt perc múlva megérkeztek a mentősök és elvittek engemet a tűzoltóságra. Lelocsoltak tűzzel, és felébredtem. Lőrincz Bajnok, 5. osztály J. J. Zmaj iskola, Magyarkanizsa

Next