Magyar Szó, 2019. március (76. évfolyam, 48-73. szám)

2019-03-08 / 54. szám

2019. március 8., péntek Patyi Szilárd Múlt heti tárcánkban felele­venítettük a százhetven évvel ezelőtt lezajlott kaponyai csatát. Ahogy megírtuk, a győzelem nemcsak Szabadkát mentette meg a szerb felkelőktől, hanem Szegedet is. Felmerül azonban a kérdés, hogy a Tisza menti város lakói mennyire tartották emlékezetükben a csatát. Vajon az évfordulókon megemlékez­tek-e arról, hogy a szabadkai­ak helytállásának köszönhetően menekült meg a szabadságharc egy kritikus szakaszában? A kérdésre egy kilencven évvel ezelőtti újságcikkből kapha­tunk választ. A Délmagyarország című neves szegedi napilap 1929. március 1-jei számában így írt a csata jelentőségéről: „Március 5-én lesz a kaponyai csata 80-dik évfordulója. Szabad­ka határában a kaponyai csárda mellett 1849. március 5-én megál­lította a délvidéki szerb hadosztály további előnyomulását és mint­egy bevezetője volt a Perczell Mór tábornok diadalmas hadjáratának a délvidéken. Ez a kaponyai csata jelentősége. Amikor a bácskai honvédhad­test 1849 január végén kivonult a verbászi táborból és a Felsőtiszához rendelték, a magyar állam ellen fellá­zadt szerbek újból mozgolódni kezd­tek. A február 1-ei, Zentán rende­zett vérfürdő után kezükre jutott csaknem az egész Bácska. Most már Szabadka és Szeged elfoglalása volt minden törekvésük. Az volt a céljuk, hogy Szabadka és Szeged elfoglalása után Jelasics hadtestével egyesül­jön a szerb hadosztály és együttes erővel induljanak Debrecen ellen. A szerb hadosztálynak ezt a tervét hiúsította meg a kaponyai győze­lem. Szabadka védelmével Gaál László alezredes honvédhadosz­tályát bízták meg. Segítségére jött Szegedről az 5. honvédzászlóalj, de ezzel együtt sem volt Gaál ezredes­nek háromezer embere” - olvashat­juk a lapban. A csata rövid ismertetése után magát a győzelmet méltatták, és megemlítették a csata néhány hősi­esen harcoló egységét. „A magyar vitézség és a magyar leleményesség fölényes győzelmet aratott a szerb túlerővel szemben. Az említett csapatokon kívül külö­nösen kitüntették magukat a Pál Antal, a későbbi bácsmegyei alis­pán vezetése alatt álló bácskai feke­­tesipkások és Czintula Antal őrnagy parancsnoksága alatt harcoló mozgó nemzetőrség, meg a budai gránáto­sok” - írta a Délmagyarország. Az újságcikkben olvashatunk az 1899-ben felállított szabadkai emlékműről is, valamint egy kezde­ményezésről, amelyet a trianoni határok meghúzásával Magyaror­szágon ragadt szabadkai honvédek indítottak el. „Szabadka város közönsége a kaponyai csata fél évszázados évfor­dulója alkalmából a város főterén a nemzeti kaszinó épülete előtt díszes obeliszket állított a kapo­nyai hősök emlékezetére. Ezt az emlékművet a szerbek 1919-ben megcsonkították, megfosztot­ták díszétől. A megcsonkított, meggyalázott emlékmű tetején már nem őrködik a turul kiter­jesztett szárnyakkal. Szabadká­ról száműzték a magyar turult. A kaponyai csata 80-dik évfor­dulója alkalmából mozgalom indult meg, hogy a Szabadka városából száműzött turult Szabadka magyar területén, Kelebia községben állítsák fel. A volt szabadkai 6. honvéd gyalogezred bajtársi szövetsé­ge az ezred hősi halottainak éppen Kelebián óhajt emlékszobrot állíta­­ni és ennek az emlékműnek méltó dísze lenne a magyar turul. Akik az eszmével rokonszenveznek, juttas­sák el adományaikat mielőbb az emlékbizottsághoz.” Sajnos a Délmagyarország későbbi számai nem írnak arról, hogy vajon a kezdeményezés végül sikerrel járt-e. A száműzött turul www.kozterkep.hu A kaponyai csata fél évszázados évfordulója alkalmából felállított emlékmű SZABADKA! HISTÓRIÁK MKM Aftó Hallgassunk a szervezetünkre! Az orvos tanácsai időjárás-változások idejére A téli hideget a hét elején hirtelen szokatlanul enyhe idő váltotta fel. Ma egy újabb melegfront érke­zik tájainkra, helyenkénti csapadékkal. Az előrejel­zések szerint hétfőn már egy hidegfront hoz több­fokos lehűlést. A gyakori és hirtelen időjárás-válto­zás sokunk szervezetét megviseli. Ezzel kapcso­latban dr. Zivanka Tacicot, a Szabadkai Egészségház 1-es számú rendelőjének általános orvosát kérdez­tük, aki több tanáccsal is szolgált. - A téli időszak végén vagyunk, amikor gyakoriak az időjárás-változások. Napi szinten is markáns különbségeket észlel­hetünk. A reggeli hőmérséklet igen alacsony, általában 0 és 4 Celsius-fok között alakul, míg a nap folyamán a hőmérséklet 16 fok fölé is felkúszik. Tehát több mint 10 fokos különbség­ről beszélünk egy napon belül. Ilyen változékony hőmérsékleti ingadozá­sok megszokottak az évnek ebben az időszakában. Ez az időszak éppen ezért igen megterhelő lehet a króni­kus megbetegedésekben szenvedők számára. Mindenekelőtt a szívbe­tegeknek, közülük is elsősorban az érrendszeri problémákkal küzdők­nek, valamint a tüdőbetegeknek - mondta el lapunknak az orvos. A krónikus betegek számára a szakember a következő tanácsok­kal szolgált: - A krónikus megbetegedésben szenvedőknek azt tudom ajánlani, hogy tartsák magukat az orvosuk által előírt terápiához, és kerüljék a fizikai megterhelést. Az emberek most kezdenek neki a kerti munkák­nak, és nagyon megterhelik magu­kat. Ez nem tesz nekik jót. Emellett az öltözködésre is ügyeljenek. Réte­gesen öltözködjenek: ahogy a nap folyamán melegszik az idő, egyre több ruhától tudjanak megszaba­dulni. Ügyeljenek arra, hogy sok folyadékot vegyenek magukhoz. Ami az étkezést illeti, minél több főtt ételt fogyasszanak, valamint sok gyümölcsöt és zöldséget egyenek. Ami nagyon fontos, hogy mindenki hallgasson a szervezetére, és visel­kedjen ennek megfelelően. Ha érzik, hogy elfáradtak, akkor pihenjenek le, mert ez az időszak a tavaszi fáradtság ideje is, amikor az egészséges embe­reket is gyakran elkapja a fáradtság - tanácsolta Zivanka Tacic. Hozzátette, hogy a pszichológi­ai problémákkal küzdőket, a labilis idegzetűeket és a neurológiai bete­geket is érzékenyen érinti az időjá­rás-változás, továbbá a szélütést elszenvedő betegek is a veszélyez­tetett csoportba tartoznak. Nekik is ugyanazt tanácsolta az orvos, mint a krónikus betegségben szenvedők­nek, hogy tartsák be az orvos által előírt terápiát. Az időjárás-változás azonban nem csak a betegek szervezetét viseli meg.­­ Ebben az időszakban az egészséges embereknek is tüneteik vannak. Őket hívjuk meteoropatáknak. A szerve­zetük érzékenyebb a légkö­ri változásokra, konkrétan a légnyomás- és a hőmérsék­let-ingadozásra. A meteoro­patáknak gyakran van fejfá­jásuk, sűrűn szenvednek álmatlanságban, ingerléke­nyek és fáradtak. Nekik azt tanácsolom, hogy azokon a napokon, amikor nem érzik jól magukat, pihenjenek, és ne terheljék meg magukat sem fizikai, sem pszichikai értelemben. Ezek nem olyan tünetek, amelyek napokon keresztül tartanak. Egy-két nap után már jobban fogják érezni magukat. Az egészsé­ges személyekre is ugyanaz érvé­nyes, amit a krónikus betegeknél is elmondtam, hogy sok folyadé­kot vegyenek magukhoz, és fogyasz­­szanak sok gyümölcsöt. Főtt étele­ket, és ne gyors ételeket egyenek. Olyan ételeket fogyasszanak ebben az időszakban, amilyeneket a nagy­mamáink főztek annak idején, például húslevest - magyarázta a szakember. Zivanka Tacic többször hangsú­lyozta a folyadék bevitelének fontos­ságát. Elmondta, hogy a víz fogyasz­tásánál nem szabad megvárni, hogy szomjúságot érezzünk. Rendszere­sen kis mennyiségben igyunk vizet. Az orvos elmondása szerint szerve­zetünkben a vízhiányt az agyunk szenvedi el. Ilyenkor csökken a koncentráció, és aluszékonyság lép fel. Különösen a gyermekeknél kell odafigyelni a rendszeres folyadék­bevitelre, mert ők sokat mozognak, és gyorsan fellépnek a kiszáradás jelei. ■ pasz Patyi Szilárd A tavasz hírnökei a város központjában Dr. Zivanka Tacic NŐNAPI VIRÁGKÖRKÉP Celofántól zizegő tarkaságok Virágárusok lepték el a városközpontot és a forgalma­sabb útkereszteződéseket már napokkal nőnap előtt. A piacok virágkínálata is sokkal tarkább lett, mint azt a mindennapokban megszokhattuk. Az erősebbik nem tagjai így már korábban felkészülhettek, elter­vezhették, mivel kedveskednek párjuknak, édesanya A piacokon olcsóbb a virágkínálat­­uknak, nagymamáiknak, lányaiknak, osztálytársa­iknak, kolléganőiknek stb. Azok számára, akik ma szeretnék eldönteni, hogy milyen virággal lepjék meg nőismerőseiket, egy kis útmutatóval szolgálunk. Az eladók szerint ilyenkor a szálas szegfű a legke­lendőbb, ennek darabja a piacokon 100, a városköz­pontban 150 dinárba kerül. A második legkedveltebb virág a rózsa, aminek szála 200 dinár a központban, a piac bizonyos árusainál pedig 150 dinár a legkedvez­ményesebb. Ezenkívül cserepes törperózsát is találni 300 dináros áron. A gerbera szálanként 100 dinár­ba kerül. A cserepesek közül a primula ára 100-200 dinár között mozog, a jácint és a ciklámen pedig 200 dinárba kerül. Az árusok azt tanácsolják a férfiaknak, hogy csokrok vásárlása esetén tíz szál alatt páratlan számú virágot köttessenek, és arra is ildomos odafigyelni, hogy a celofánt még az átadás előtt vegyék le. ■ vas Ringató a VM4K-ban A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturá­lis Központ klubtermében ma 17.30-tól szakképzett foglalkozásvezetők irányításával Ringatom kerül sor. A közös énekléssel, mondókázással és ölbéli játékok­kal egybekötött foglalkozásra babákat, kisgyermeke­ket (hároméves korig) és a szüleiket várják. ■ L. M. Lackó Varjú Sára KDSZ Nőnap a Nézőművészetin Ma a nemzetközi nőnap alkalmából a Kosztolányi Dezső Színházban 19.30-tól a Nézőművészeti főiskola című előadásra­ kerül sor, abból az okból, hogy ez az ünnep a nevetés jegyében teljen. A bohózatot Tasnádi István darabjából kiindulva Urbán András rendezte. Az előadásban Kucsor Borisz, Mess Attila és Mészáros Gábor játszanak, akik mind a nőket, mind a férfia­kat nézőművészeti főiskolai nevelésben részesítik. Természetesen humorosan, hiszen a cél az önfeledt szórakozás. A produkció dramaturgja Góli Kornélia, a zeneszerzője Mezei Szilárd, kosztümtervezője Marina Sremac, a színpadi mozgásért pedig Tomin Kis Anikó felelt. ■ L. M. Késsel támadta meg ügyfelét A belgrádi Blic értesülései szerint szerdán letartóz­tatták a szabadkai Lidija O. ügyvédnőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy késsel támadt Darko G.-re, aki a feltételezések szerint az ügyvédnő ügyfele volt. Nem hivatalos értesülések szerint az eset az ügyvéd irodá­jában történt. Darko G. könnyebb testi sérüléseket szenvedett. Lidija O.-t az eset után letartóztatták, míg a sértettet a Szabadkai Közkórházban látták el. Az ügyvédnőt gyilkossági kísérlet elkövetésével gyanúsítják, és az ügyet törvényes határidőn belül átadják az ügyészségnek. ■ B.em

Next