Magyar Szó, 2019. március (76. évfolyam, 48-73. szám)

2019-03-19 / 63. szám

2019. március 19., kedd Minta­­szabadka@magyarszo.rs SZABADKA 11 Mindenki felelős a saját szemetéért A konténerek naponta többször is megtelnek Szabadkán Folytatás az 1. oldalról­­ A szemétszállítók a város központjában és a Tejpiac körüli részen minden reggel elszállít­ják a szemetet, a Sugárút többi részén kedden, pénteken és vasárnap dolgoznak, a Harco­sok Sorakozója telepen pedig szintén hetente háromszor, hétfőn, csütörtökön és szombaton szállítják el a szemetet. A lakosok számára mintegy 28 000 kukát osztott ki a közvállalat 2008 óta, Bajmokon közel 2600-at, Kelebián pedig körülbelül 560-at. A város központjá­ban 109 konténer van, a tömbházak körüli nyílt területen 150, az épületeken belül pedig 250. A közvállalat 22 szemétszállító járművel rendelkezik - ismertette az igazgató. A tömbházakban élő lakosság nagy hánya­da arra panaszkodik, hogy nincs mindegyik lakóépületnek saját konténere, ezért több háztömb ugyanazt a konténert használ­ja. Különösen igaz ez a Tejpiachoz közeli 6 konténerre a Mayer fivérek utcában, amiket naponta több száz lakás szemete terhel, így szinte mindig roskadásig tele vannak. Azt a szemetet, amely nem fér a konténerbe, a konté­ner mellé dobálják. Ugyanerre a helyre hordja a szemetét több olyan vállalkozó is, amely­nek székhelye több kilométerre van ettől a ponttól. A környező kisboltok is ezeket töltik és a piaci árusok is gyakran használják őket, annak ellenére, hogy a piacnak saját konténerei vannak erre a célra. A Tejpiac árusai kérdé­seinkre azt felelték, nincs elegendő szemét­­lerakójuk, ezért használják a lakótömböket. Az állapotot tetézi a lakosok nemtörődöm­sége is, akik nem csukják le a kukák tetejét, emiatt szeles időben a környező füves terület tele van szeméttel. Hasonló helyzetben van a Harcosok Sorakozója lakótelep, a Kertváros és más városrész is. A városi rendelet szerint minden jogi és természetes személynek rendelkeznie kell vala­A régi bútorok eltávolítására a közvállalat ingyenes tavaszi és őszi nagytakarítási akciókat szervez milyen típusszemetessel, amelyet a befekte­tőnek vagy a tulajdonosnak kell biztosítania az épület tervezésekor. A témával kapcsolat­ban felkerestünk több tervezőirodát is, ahol megtudtuk, hogy a legtöbb lakótömb tervraj­zában előirányoztak konténereknek fenntar­tott helyet, a kivitelezéskor azonban sok helyen nem gyakorlat ezeknek a kialakítása. Ameny­nyiben valamelyik lakótömbnek vagy üzlet­­helyiségnek nincs erre előirányzott területe, akkor a szemeteseket az Útfenntartó, Városter­vezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat tervei alapján kell elhelyezni és elfogadtatni a városi tanáccsal.­­ Általános gond, hogy az épületeket épít­tető befektetők nem irányoztak elő elegendő konténert a lakóépületekben. A szabá­lyok szerint 15 lakásra egy konténernek kellene jutnia, de a gyakorlatban nincs így. Probléma az is, hogy egyes épüle­teknek nincs sajátja, így többen ugyan­azokat használják. Egyes épületek saját szeméttároló raktárral rendelkeznek, a lakosok azonban néhol ezeket klub­­helyiségekké, szépségszalonokká vagy rekreációs térré alakították át, a konté­nereket pedig az utcára tolták. A túlte­lített tárolók tetejét sokszor nem csukják le, ha pedig csukottal találkoznak, akkor nem veszik a fáradtságot, hogy kinyissák. Emiatt félig vagy teljesen üresen maradnak, mellettük pedig halmozódik a szemét. A keres­kedők is tömegesen a lakosok, szemétlerakóit használják. A vállalkozóknak saját kukákat kellene tartaniuk, de a legtöbb esetben a lakosságét használ­ják. Elég konténer van a város terü­letén, de ha a vállalkozók ugyanoda dobják a szemetet, ahova csak a lako­soknak kellene, akkor nagyon gyorsan megtelnek. Sajnos nagy részük még csak el sem sétál ezekig a konténere­kig, hanem zárás után az üzlethelyi­ség elé, az utcára helyezi ki a szemetet zacskókban vagy kartondobozokban, ami szabálytalan - magyarázta Slobo­dan Milosev. A városközpontban lévő Rudics, Strossmayer, Dimitrij Tucovic, Matko Vuko­­vic utcákban a kereskedések szinte mindegyike este, munkaidő után, az üzletek bejárata elé vagy a lakosságnak fenntartott kovácsoltvas kukákhoz rakja szemetét. Az említett utcákban a vállalkozók egy része azt állítja, nem hallott a rendeletről, ők eddig is a kis fekete rácsos kukákat használták, és ezután is így tesznek. Felkeresésükkor sokan tagadták, hogy tőlük származnak az utcára hajított dobozok és a szomszédaikra mutogattak, azonban pontosan kideríthető, melyik kereskedésből ered a hulla­dék, mert a kartondobozokon lévő postázási címkén szerepel a vállalkozás neve és a feladási dátum. Más boltokban arra hivatkoztak, hogy nem tudják hova elhelyezni kukáikat, ezért dobják ki az utcára a felgyülemlett szemetet, és elmondták, azért tesznek így, mert amit kipakolnak, azt úgyis elviszi a szemetes. A városi rendeletben az áll, hogy ha a befektető, azaz a jogi személy nem tesz eleget kötelezettségének, a kommunális felügyelő­ség 100 000 dinárral büntetheti meg, a jogi személy felelős személyét 10 000 dinárral és ugyancsak ennyivel a vállalkozót is. Ha nem a rendeltetésnek megfelelő helyre, azaz a lakosság konténereit használják a kereskedők, akkor a felügyelőség 5000 dinárral büntetheti a természetes személyt a helyszínen, 10 000 dinárral a jogi személy felelős személyét és a vállalkozót, valamint 20 000 dinárral a jogi személyt. Arra a kérdésünkre, hogy milyen gyakran járja körül és ellenőrzi a vállalkozó­kat, a kommunális felügyelőségtől a következő választ kaptuk: „A kommunális felügyelőség és a kommu­nális rendőrség feladataik keretében rendsze­resen járják a terepet és figyelmeztetik a termé­szetes és jogi személyeket a hulladékkezelési kötelezettségeikről és jogaikról, szükség esetén pedig büntetőintézkedéseket foganatosítanak” - olvasható az illetékesektől kapott válaszban.­­ Tudni kell, hogy a vállalat takarítószol­gálata esténként dolgozik a város területén, a­­ szemétszállítók pedig a reggeli órákban, és a két szolgálatnak nem ugyanaz a munkaköre. A kereskedők többsége nem akkor viszi ki a szemetet, amikor járművünk az adott útvo­nalon dolgozik, hanem zárás után. Az esti órákban dolgozó takarítószolgálat feladata, hogy felsöpörjön, a nyári időszakban pedig felmosson. A köztisztasági közvállalat estén­ként is kénytelen elszállítani a hulladékot, de csak azért, mert másképp nem tudná elvé­gezni takarítószolgálati feladatát - részletezte Slobodan Milosev. A Fasizmus áldozatainak tere A Strossmayer utca este kilenc után A Rudics utca Lackó Varjú Sára Fegyverünk a példa A forradalom és szabadságharc kitörésére emlékeztek Palicson Vasárnap este a palicsi Vigadóban tartották meg a helybeli Palics Magyar Művelődési Egyesület, a ludasi Ludas Magyar Műve­lődési Egyesület, valamint a hajdújárási Lifka Sándor Műve­lődési Egyesület Bármi volt, bármi lesz, a magyar magyar lesz című közös műsorát, amellyel az 1848/1849-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztek. A műsorban felléptek az említett művelődési egyesületek szakosztályai. A rendezvényen számos közéleti személyiség képviseltette magát. A program a Himnusz közös éneklésével kezdődött, majd Dobó Márta, a palicsi helyi közösség közgyűlésének elnöke köszöntöt­te az egybegyűlteket. Mint mondta, a magyar nép szabadságsze­­retetével és bátorságával mindenki szemében kivívta a tiszteletet.­­ A jelen küzdelmeit nem karddal vívjuk, mégis a tenni akaró, hazaszerető magyarok lelkülete és magatartása most is átsegít­het bennünket az akadályokon. A negyvennyolcas hősöket nem egy gazdagabb jövő vitte a harctérre, nem a saját anyagi érdekeik, hanem a szülőföld megóvása. Ahogyan ők kötelességüknek érez­ték, úgy nekünk is kötelességünk az örökségbe kapottnak, gyer­mekeink otthonának, és általuk jövőjének megóvása. A mi fegyve­rünk a példa. Példát vehetünk azon édesanyákról és édesapákról, akik minden körülmény ellenére magyarságukra büszkén nevel­ték gyermekeiket. A nemzeti ünnepnek arra kell emlékeztetnie minket, hogy vannak olyan értékeink, amelyeket minden időben, minden körülmények között meg kell őriznünk, hiszen azok által válik eggyé a nemzetünk - fogalmazott Dobó Márta. A településeken átívelő együttműködésnek köszönhetően megvalósult műsorban a közönség láthatta és hallhatta a Szeder­inda, a Füzérfonó és a Rekettye népdalkórusokat, a Cinege leánykórust, a Duhaj zenekart, a ludasi és a palicsi citerásokat, valamint a Palics Magyar Művelődési Egyesület irodalmi szak­osztályát. Az érdeklődők emellett megtekinthették a helybeli gyermek és felnőtt kézimunka-szakosztály kiállítását is. A prog­ram a Szózattal zárult. Az előadást vasárnap délután a ludasi közönség is megtekinthet­te a helybeli művelődési házban. ■ B­em Benedek Miklós A műsor közönségdíjasa egyértelműen a Nap­sugár Együttes volt RÖVIDEN VM­K „Egynemzet" A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban csütör­tökön 19 órától Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke tart előadást „Egynemzet” címmel, amely során az érdeklődők betekintést nyerhetnek a Rákóczi Szövetség munkájába, de szó esik majd a szövetség névadójáról, II. Rákóczi Ferencről és a szellemi hagyatékáról is. ■ L. M. Felújították a központban lévő gerontológiai klubot Lackó Varjú Sára Április végén indul a klub ingyenes ápolói képzése Megújult a Petar Drapsin utcai gerontológiai klub. A felújításokat az IPA határon átnyúló együtt­működési projekt részeként való­sították meg, melynek keretében lecserélték a tetőburkolatot, a mennyezetet, a padlóburkolatot, és új elektromos hálózatot szerel­tek be. A beruházás értéke mint­egy 138 ezer eurót tett le. Ebben az épületben szervezik majd meg az ápolóképzést, amely ugyancsak a projektum részét képezi. A kétéves program összértéke 526 ezer euró, melynek vezető partnere a szabadkai Gerontológiai Központ, további partnerei pedig az Apatini Idősek Otthona, vala­mint a horvátországi Eszék és Diakovár idősek otthonai Városunk­ban áprilisban kezdődik a tanfolyam, mely hat hétig tart, és összesen 100 érdeklődő jelentkezését várják az ingyenes képzésre.­­ Ez egy ismételt bizonyítéka annak, hogy a szomszédos országok jól együttműködnek. Az európai uniós programok keretében az orszá­gok szervezetei olyan terveket valósíthatnak meg, amelyeket egyéb­ként pénzhiány miatt nem tudnának - jelentette ki a sajtónak Velimir Plesa, Horvátország szabadkai főkonzulja. Nenad Ivanisevic, a Gerontológiai Központ igazgatója örömét fejezte, hogy befejeződtek a több mint egy évig tartó munkálatok, és hozzátette, várhatóan április első hetében hivatalosan is megnyílik a klub, és a képzések is megkezdődhetnek.A­vas Nenad Ivanisevic és Velimir Plesa

Next