Themis - Magyar Themisz, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám - 1. évfolyam, 1-8. szám)
1871 / 5. szám - Nyilt levél a "Themis" szerkesztőségéhez - Perköltség és a kir. táblai gyakorlat - A franczia család-tanács és a hazai árvaügy országos rendezése [2. r.]
tudva van, már a másodfolyamodású bíróság is kimondotta a szabadlábra helyezést, mely végzés ellen azonban az államügyész felfolyamodással élt volt, és azért húzódott el a kérdés végeldöntése ekkoráig. *(,Tanulmány az ügyvédség szervezéséről*) czim állat jelent meg Kolozsvárott Dr. Fischer Lajos ügyvéd urnak egy igen érdekes értekezése, melyet szerzője a kolozsvári ügyvédi egyletnek f. é. január 14-én tartott rendes gyűlésén felolvastatott, s mely hozzánk is békülhetett. Legközelebb bővebben fogjuk ismertetni. * (A pestmegyei delegált törvényszék) előtt Szegeden a múlt hét folytán azon rablógyilkossági per tárgyaltatott, mely már ezelőtt 15 évvel élénk mozgalomba hozta úgy a kedélyeket mint a bűneset felderítésére hivatott közegeket, de mely alkalommal a vizsgálódások s kutatások határozott eredményre nem vezethettek. A vádbeli bűneset, melynek 1856. évi febr. 1-én virradóra Schönfeld József 50 éves izr. kereskedő, ennek 70 éves neje és Vecsernyés Márton öreg házőr esett áldozatul, a vádlevél és az 1856-diki vizsgálati iratok nyomán következő : A nevezett napra virradó éjjel elkövetett hármas gyilkosság és rablás közvetlen tettesei voltak: Klopán József, Mészáros Katalin, Judik Sándor és Weszelovszky Ferencz. Mészáros Katalin, cseléd volt Schönfeldéknél s vele a házban, miután ezt kialkudta, lakott kedvese is Klopán József szabadságos katona, a ki Abranovitsékhez (Bagi Viktor) járván, ott megismerkedett Judik és Veszelovszky szabósegédekkel , majd ezek által Vörös Imrével, s ezek együtt tervezték Schönfeld és neje megyilkolását és házuk kirablását. Több ízben ki is akarták sötét tervüket vinni, de mindig jött közbe valami akadály, mig végre 1856. jan. 31-én éjjel csakugyan végre is hajták. Ez estvén ugyanis a háziúr gyöngélkedvén, ágyban feküdt, Papdi Ferencz nevü egyén pedig, ki Schönfeldéknél 30 év óta napszámosként dolgozgatott s ott is lakott, ez este épen korán eltávozott, hogy férjnél levő leányánál háljon, és így a gazokat semmi sem gátoló gonosz tervük végrehajtásában. Este már jó korán együtt voltak Klepán hívására, s a cselédszobában vendégeskedtek ; midőn a háziasszony jött, Weszelovszkyt és Judikot egy mellék sötét kamrába tolták előle, hogy észre ne vegye őket. Este 9 óra tájban, midőn a háziasszony is nyugodni tért a belső szobákba, azzal kezdték meg működésüket, hogy kívül a már alvó Vecsernyés M. házért álmában késszurásokkal meggyilkolák. Azután bementek a háziúr lakosztályába s ott előbb az ágyban fekvő Schönfeldet, azután nejét hasonló módon meggyilkolták, s midőn e borzasztó munkájokkal készen voltak, hozzáfogtak a fosztogatáshoz és összeszedték az értékes holmikat, mely után az előre kicsinált terv szerint Judik és társa Klepánt és Mészáros Katit a cselédszobában gyöngén az ágyhoz kötözték s ők maguk a rablott tárgyakkal eltávoztak. Másnap korán reggel Papdi F. hazajővén, az oldozta föl a két gonoszt, s midőn látta, mi történt, ijedten szaladt a meggyilkolt Schönfeldné közellakó leányához a borzasztó esetet jelenteni. Az ekkénti tényállás azonban csak a 69-diki várbeli vizsgálatokból derült ki, melyre az alapot a más bűnügyekben vizsgálat alá került Sváb Hermán és Csonka Ferencz vallomásai szolgáltatták. Az 1856-i vizsgálat is közel járt a valóhoz, mert Klopán és Mészáros K. az ellenük fönnforgott alapos gyamokok folytán erélyesen vallattattak, de ezeknek makacs tagadásuk és összebeszélés folytán megegyező hazug vallomásuk megakadályozá a bűntény teljes földerítését ; mindamellett Mészáros Kati perbefogatván, 15 évi súlyos böntönre, Klopán pedig a katonai törvényszék által 20 évi sánczfogságra ítéltetett; azonban a katonai legf törvényszék Klopán ítéletét megsemmisítvén, s a legfőbb bíróság Mészáros Katit szintén fölmentvén, igy a gazok s velök együtt bűntársaik is megmenekedtek érdemlett büntetésüktől, de csak azért, hogy 15 év múlva annál sujtóbban érje el őket a büntető igazság sújtó keze. — A vádlevél ezen tényálladék elbeszélése után a főbb vádlottak halálra ítélése iránti kérelemmel végződvén, 1. r. vádlott Mészáros Katalin védője Benke Ferencz ügyvéd jelen bűnügyet a tett elkövetésekor hatályban volt osztr. büntető törvény szerint véli megítélendőnek, mert e szerint arra nézve, ki a felmentő ítélet jogerejűvé váltától 10 évig újabb vizsgálat alá nem került, az elévülés áll be stb. 2-ed r. vádlott Weszelovszky Ferdinánd védője Zombory Antal ügyvéd a bűntársak vallomásából azt következteti, hogy védenczénél az előre feltett szándék és elhatározás hiányzott, a gyilkosság elkövetésekor pedig szeszes italok által kábittatott el s vezettetett a bűntény elkövetésére stb. 3. r. vádlott Judik Sándor védője Vidra Sándor ügyvéd arosz társaságot okolja, mely az akkoriban igen fiatal, tapasztalatlan embert a bűnbe rántotta, s hogy a bűntényt fel nem jelentette, elvetemült társaitóli félelemnek tulajdonítja, stb. 4. r. vádlott Vörös Imre, védője Szűcs Andor ügyvéd mindenekelőtt a kir. biztosság jogát vonja kétségbe az iránt, hogy egy jogérvényesen befejezett ügyet felújított, annál inkább, mivel szerinte a kir. biztos csak a vasúti és pestmenetek megzavarásának helyreállítására lett kiküldve stb. Ő is az ügyet a bűntett elkövetésekor hatályban volt oszt. bűnt. törvény szerint kívánja megbiráltatni. 5. r. vádlott özv. Abranovicsné szül. Bagi Victoria védője Cser-Smelényi Iván ügyvéd tiltakozik a halálbüntetés-s nek mint jogosulatlannak s a kor szellemével meg nem egyezőnek kimondása ellen. Szerinte az, hogy védencze a rablott tárgyakban részesült volna, a bűntársak vallomása által be nem bizonyítható stb. G. r. vádlott Csonka Ferencz védője Okrutzky Aurél ügyvéd nem tartja védenczét bűnrészesnek, mert a bűntett elkövetéséhez tettleg hozzá nem járult, mert arról tudomása sem volt, hogy a merénylet lopás vagy rablás akar-e lenni stb. 7. r. vádlott Schwáb Hermann védője Rakovszky István ügyvéd, felhozza hogy védencze az ezüstneműről nem tudta honnan való mert Csonka csak később mondta neki, és e szerint orgazdasággal nem vádoltathatok s. a. t. 8. r. vádlott Kohn Leopold védője Toronyi József ügyvéd lehetlennek tartja, hogy vádlott orgazdasággal vádoltassék, mert ő a rablógyilkosság elkövetőit nem tudta, s Senenfeldtől elrablott gyűrű titkát — melyet ő vett meg — nem ismerte s. a. t. — Ezek a védbeszédek főbb vonásaikban, melyekre vádló tiszti ügyész Tóth Mór válaszában különösen az elvi kérdésekre nézve kiterjeszkedvén, az ideiglenes törvénykezési szabályok alapján jelen ügy elbírálásánál a hazai törvények alkalmazását kívánja, melyek szerint az alregált elévülésnek helye egyáltalán nincs. A kétségbevont illetékességre nézve bemutatja a miniszeri rendeletet, melylyel a törvényszék delegáltatott s melynélfogva kétségtelen, hogy a törvényszék a kir. biztos által kinyomozott és hozzá áttett bűnügy elitélésére illetékes. Bővebben indokolja válaszában tiszti ügyész a védők által megtámadott vádbeli állításokat s végül ragaszkodva vádlevelében kifejtett kérelméhez, ez értelemben a bűnösöket elitéltetni, másrészt pedig a szükségelt intézkedéseket elrendeltetni kéri. Az erre következett viszonválasz leginkább ismétlése vagy bővebb kifejtése lévén védők álláspontjának, ennek ismertetésébe a hely szűke miatt nem bocsátkozunk. — A kihirdetett ítélet a következő: Mészáros Katalin és Judik Sándor az első pallós, a második kötél általi halálra — Weszelovszky Ferdinánd 20, Vörös Imre 10, Abranovicsné 3, és Kohn Lipót 1 évi súlyos börtönre — ítéltettek. Csonka Ferencz és Schwáb Hermann ellen, — kiknek bűnrészessége szinte constatáltatott, — az ítélet kimondása a többi ellenük fennforgó bűntények tárgyalása alkalmával fog beszámitólag kimondatni. A két utóbbi kivételével mindannyi vádlott felebbezést jelentett be. Előadásra kitűzött perek. (Előadatnak e hét folyamán.) a) A semmitő széknél Neumann Mózesnek s. psza. Szalánczy Mihály e. ig. per. — Rókay Józsefának s. psza. Kupcsek Paulina s érd. tár. e. per. — Nagy Terézia s. psza. Nagy Pál e. ügyében. — Himfy Józsefné Jakab Máriának s. érdektársának s. psza. — Kürthy Thaede e. szavatossági ügyében. Dávid Mátyás s társainak Tóth János István e. ingatlanok kiadatási iránti perében, alperesek s. psza. — Ritz Max s társai kereskedő czégnek Wohlmann Gyula e. bizt. végr. ügy. a végrehajtató és Finta Mózes s. psza. — Raditz Józsefnek s. psza, Wetzner és Kárcz kereskedők s Ziffer Karolina e. ig. perében. — Galambos Sándor ügyvéd s. psza, általa fizetendő tanudit ír. — Perlaky Károly Köles Ambrus e. mezei rendőri ügyében, hiv. felp sem. eset. — Schlicher József erdésznek Belcser András s többek elleni mezei rendőri ügyében hiv feltett. semmiségi eset. — Schurman Andrásnak s. psza. Aichler Schurman Mária e. ügyében. — Aichler Schurmann Máriának Schurman András e. ügyében, alperes sem. panasza. — Meső Lajosnak Alsó Juhász Istvánné e. ügy. alp. s. psza. — Huszerl Sámuelnek, Pál István e. ügy. alperes s. psza. — Pulay Istvánnak Sipos Lajos e. ügy. alperes s. psza. — Gyents Pálnénak Szüts János Pál és Miklós e. ügye hivatalból felterjesztve. — Weisz Józsefnek Mohos Ignácz e. ügy. — alperes s. psza. — Lánczy Menyhért semmiségi psza, Szolnoky József és Ferencz e. ügyében. — Vagyon Miklósnak Letzter Francziska e. ügye hivatalból felt. — Gr. Bethlen Olivér és neje csődügyében Jordán Domokos tömeggondnok s. psza. — Ugyanazon ügyben ugyanannak a Batizi jószág jövedelmeinek befizetése iránti végzés elleni s. psza. — Özv. Serbán Farkasné s társainak Efraim József elleni ügyében alperes igazolási kérelmet vissza utasító végzés elleni ugyanannak s. psza. — Imreh Györgynek Somogyi István elleni ügyében s. psza. — Betegh Sándor, mint kemény telki birtokosának és község felhatalmazottjának Fischben Mayer elleni ügyében alp. sem. psza. — Maria Georgie Matheju Radunak Ivane Limerne Radu hagyatéka elleni végrehajtás ügyében Hinku Iván L. Radu és társa s. psza. — Fülöp Istvánnak Talpas György elleni végrehajtás ügyében felperes s. psza. — Csombori Eleének mint gr. Toldi Lajos utódai felhatalmazottjának László Ede elleni végrehajtási ügyében alperes neje gr. Toldi Ludovika s. psza.—Ugyanannak ugyanaz elleni végrehajtási ügyében alperes s. psza. — Dul Péternek Czika István elleni ügyében alperes s. psza. — A görös keleti 30000 frt alapnak Genesi Albert elleni végrehajtás ügyében alperes semmiségi psza. — Leonbacher Erzsébetnek Moldován Nicolae elleni végrehajtási ügyében alperes semmiségi psza. — Izsáki Józsefné Varga Erzsébetnek alperes semmiségi Varga János alperes elleni örökösödési ügyében panasza. — Odtik Vilmos felperes Löwy József alp. elleni perében alperes s. psza. — Letner Ignácznak Abeles Maria elleni válóperében Hirsl M. Óbudai főrabbinak s. psza. — Hammer és Arnold József s társainak Büsl György ugy Höffler Antal elleni pere. — Hercz és Keszler felp. Weisz Mátyás alp. elleni ügyében alp. s. psza. — Böde Imre és Kovács József felp. néhai Kovács Zsigmond örökösei alp. elleni ügyében Kovács Dániel s. psza. — Polacsek Adolf és Katis Dávid felp. Ránki Müller Antal és neje alp. elleni ügyében Grach Gyula és Grach Berzevicsy Sarolta semmiségi psza. — Risinger János felperes Siltzei Rozália és Neuberger Anna alperes elleni ügye. — Bardach Dávid felperes Porgesz Adolf alperes elleni ügye. — Schuster Györgynek Schuster János ell. egy. kaszáló kibocs. iránt folyt, ügyében Martin Rezső ügyv. és alp. semmiségi psza. — Sándor Antal hagyatéki tömegének gr. Tholdalagi Mihály e. 3386 ft k. végrh. ügy. Kotora Grigore s. psza. — Gróf Bethlen Jánosnénak s. psza. Bilicz Salamon és gr. Bethlen Dániel utób. mint végrehajtásta szenvedő e. ig. perében. — Stefánovits Todának s. psza. Branovszky Fülöp e. követelési perében. — Becze István hagyat, ügyében Becze Gábor és társai s. psza. — Mahler Izraelnek s. psza. Stern Hermán e. ház átad. k. per. — Árkosy Rebekának Arkosi József e. tartóz. ügy. alp. s. psza. — Paulini Mártonnak Jakobi János a két okmány kiadása iránti perében. — Adler J. Rnek s. psza, Imrék Elek ellen váltó ügyében. — Özv. György Sándorné Galambos Mária hagyatéki ügyében, Ajtay Mihály semmiségi panasza. — Riba Erzsébetnek s. psza Lukáts István a som. kereset. — B. Röder Felixnek végr. ügy. Tipula Gyula végr. szenvedőnek s. psza. — Kaba György, hagy. tárgyazó árver. ügyben Kaba Miklós és Györgynek s. psza. — Hodur József és Francziskának e. keresetében Pistyánszky István alperesnek s. psza. — A fehérvári takarékpénztárnak végr. ügy Jábor János és nejének semmiségi psza. — Nagy Erzsébetnek Singer Ignácz és Adolf elleni sommás keresetében, mindkét félnek semmiségi panasza. — Fülöp Tamásnénak Fülöp Tamás elleni zárlati ügyében, Fülöp Tamás részéről beadott s. psza. — Lövy D. M. és t. felperesnek Sachs Arnold elleni ügyében, felperes részéről beadott s. psza. — László József és szül. Légrády Máriának Skrabák József e. ügyében, alperes részről beadott s. psza. Bökönyi Neumayer Viktornak özv. Majthényi Flóriánné szül. Kállay Johanna s jogutódai elleni végr. Athényi Flóra és Júlia részéről beadott s ps a. — Bias Istvánnak Gr. Bethlen Zsigmond elleni véer ügyében, végrehajtó által beadott spszagHönigfeld Károly és Mellanienak Pottomyai