Magyar Themis, 1872 (2. évfolyam, 1-55. szám)
1872-01-16 / 3. szám
— 20 - hanem az elválasztó ítéletet hivatalból a szokott határidő alatt fellebbezni, s a bíróság a házasságvédő ezen kötelességei pontos teljesítésére felügyelni s őrködni hivatalból köteles. A régibb hazai gyakorlat a legújabb alaki törvény intézkedése által jövendőre is fentartatott, s evang. házassági váló perek ezután is a házasságvédő hivatalos befolyásával folytathatók. A magyarországi mindkét felekezetű evangelicusok lélekszáma több mind harmadfél millió, s igy az ország öszves lakosságának több mint V4 részét tévén, ily tekintélyes számú honpolgárok legfontosabb családi érdeke a házasság bármi önkényes megtámadások ellen az állam törvényes oltalmát méltán követeli. Korunkban a polgári házasság melletti lelkesedés, s ennek törvénye emelésének i sürgetése a hazai szabadelvűség jelképéül tekintetik s a polgári házasságban némelyek bármikor tetszés szerinti elválhatásra igen szabad tért képzelnek, s talán ennek eredményéül lehet tekinteni azt, hogy az evangelicusok házassági pereiben az elválasztásnak lehetőleg könyvvé tétele nem csak egyes jogászok, hanem felsőbb bíróságaink előtt is szokássá kezd újabb időben válni, s ebből kifolyólag némelyek feleslegesnek vagy legalább üres szertartásnak tekintik, hogy a hivatalos házasságvédői intézmény házasság- jogi rendszerünkben továbbra is fentartassék. Ez azonban alaptalan nézet. Mert valószínűleg a létrejövendő magyar polgári házassági törvény legalább főbb vonalaiban a franczia hasonló törvénynek leend utánzása; azonban tekintsük meg a franczia törvény első könyv 17-ik czikkét, mely a polgári házasságban élők elválását tárgyalja: meg fogunk győződni először arról, hogy a polgári házasságnál az elválás mind idő, mind alaki eljárás tekintetében nem leend sem rövidebb, sem egyszerűbb, sőt talán hosszabb és törvénykezési szempontból szertartásosabb, mint a hazai evangélicusok váló pereiben máig is érvényben lévő eljárás; továbbá hogy épen a polgári házasság elválasztásánál a franczia törvénykönyv szerint csak nem minden §-ban ott szerepel mint házasságvédő »a császári ügyész.« Ez nem is lehet máskép, mert a házasságot akár világi, akár vallási intézménynek tekintjük, alapja ez a családnak, a családi élet pedig az államnak, s így az állam saját élete egyik alapjának hivatalos védelme épen magának az államnak jól felfogott kötelességében áll. A házasságvédelem iránt legújabb törvényeink sem a tiszti, sem a kir. ügyészek hatásköre megjelölésénél tüzetesen nem rendelkeznek, sőt az 1871 : XXXIII. tcz. 36. §-a a tiszti ügyészek által eddig teljesített, következőleg a házasságvédelem folytatásától is a kir. ügyészeket eltiltja, s a törvényszéket védő nevezésére utasítja; Így tehát a törvényszékek magánügyvédeknek házasság védőül kirendelése által lesznek kénytelenek e hiányon segíteni. Ez azonban a házasságvédelem alapelvével össze nem egyeztethető, mert az érvényes házasságnak, legyen ez akár egyházi, akár polgári fentartása, az érvénytelennek viszont törvényes felbontása az állam egyik legfontosabb közérdeke , úgy deppen a fent idézett XXXIII. tcz. 1. §. világosan kimondja, hogy az igazságszolgáltatás körül az állam közérdekeit ,,a jelen törvény által meghatározott ügyekben a kir. ügyészség képviseli“; azonban e törvény által elő nem sorolt ügyekre nézve sem lehet látni szükségét és okát annak, hogy az állam közérdekeit az igazságszolgáltatás terén a kir. ügyészeken kívül más képviselje; mert a királyi vagy államügyészség az államkormány által kinevezett oly hatóság, mely az állam érdekeit, bizonyos, törvényesen meghatározott köz- és magánügyekben az ország bíróságai előtt hivatalból képviseli s védelmezi. — Törvényhozásunk az 1871: XXXIII. alkotásával a kir. ügyészség hatáskörét kizárólag a bűnvádi, s ezzel rokon ügyekre szorította, sőt a 36. §-ban az eddig a tiszti ügyészek által tett védelmezés folytatásától a kir. ügyészeket nyilván eltiltotta minthogy pedig nem csak most, midőn a házasság egyházi jelleget visel, de a jövendőben bekövetkező polgári házasságokra nézve is, midőn ezek érvényessége vagy elválasztása bírói intézkedés tárgyát képezi, más mivelt országok példája szerint szükséges, hogy az állam a maga fontos közérdekeit az érvényes házasság védelme, az érvénytelennek pedig megtámadása körül az igazságszolgáltatás terén, erre rendelt hivatalos közege, a kir. ügyészség által képviseltesse, annálfogva ügye végett, mint általában a kir. ügyészség polgári ügyekbeni hatásköre megállapítása tekintetéből minél előbb új törvény általi intézkedés lenne szükséges, mert addig kénytelenek lesznek a törvényszékek a 36. §. szerint magán ügyvédeknek védőül kinevezése által a házasság védelméről gondoskodni; de itt azon kérdés merül fel, hogy az ekként kinevezett ügyvédek, ha a válófelek nem vagyontalanok, kötelesek-e a házasság védelmezését ingyen teljesíteni ? s ha nem, ki kötelezhető a védődíj megfizetésére? Egybehangzó telekkönyvi végzések fejebbviteléről. Dr. Kexa Pál ügyvéd úrtól Pesten. A törv. rendt. megalkotásával egyidejűleg az 1868. évi LIV. t. cz. zárpontjában felhatalmaztatott az igazságügyi ministerium aziránt is, hogy a törvény rendtartásnak, életbeléptetésére szükséges átmeneti intézkedéseket határozza meg. Az e tárgyban nyert országgyűlési felhatalmazás erejénél fogva 1869. évi martius 3- án kibocsátott ministeri rendeletnek XIX. czikke különösen ennek második pontja a törvény erejével fenálló id. törv. szabályoknak XII. fejezetéről is tartalmaz intézkedéseket. Az id. törv. szabályok ezen fejezete azon módosításokat, illetőleg kiegészítéseket foglalja magában, melyek mellet az 1855. évi decz. 15 kibocsátott telekkönyvi rendelet további intézkedésig érvényében fentartandónak mondatott ki. Az 1868. évi törvénykezési rendtartás szempontjából e fejezet szakaszait három csoportra lehet osztani. Az első osztályba tartoznak azok, melyek hatálya már a törvény rendtartás puszta érvénybe lépte által — tehát derogativ utján szűnt meg. Ilyenek e fejezet 146, 147, 151 és 157. §§-ai melyek a törv. rendt. 19. 44. és 359. §§-ai, által érvényen kívül helyeztettek. A második osztályba sorozandók e fejezetnek. 152.155. §§-ai,melyek azon oknál fogva, mert telekkönyvi peres ügyeket illető eljárásra vonatkozólag a id. törv. szabályok által megállapított polgári perrendtartás szabályait rendelték alkalmazandóknak az 1868. évi törv. rend t. érvényre jutásával czélszerüen többé fenntarthatók nem voltak, s azért az 1868. évi LIV. törvényczikk életbeléptetésére szükséges átmeneti intézkedések egyik tárgyát képezték. A harmadik osztályba végül tartoznak e fejezet ama szakaszai melyek részint a telekkönyvi nem peres eljárásra, részint a telekkönyvi rendelettel kapcsolatos anyagi jogra vonatkoznak, mint ilyenek a törv. rendt. tartalma, s tekintőleg életbeléptetése által egyátalán nem érintethettek. Ide tartoznak az id törv. szab. XII. fejezetének 145, 148, 149, 150, 153, 154, 156 és 158. §§-ai. Ezek szerint az átmeneti intézkedéseket szabályozó miniszeri rendelet, az országgyűlési meghatalmazás körén belül, — ha annak még oly tág értelem adatnék is — az id. törv. szab. XII. fejezetének csak 152. és 155. §§-ait módosíthatta. Midőn tehát az átmeneti intézkedések XIX. czikkének 4. pontjában kimondatott, hogy ott, hol az id. tör. szabályokban magokra az ideigl. törv. szabályokra vagy az ezek által fenntartott alaki törvényekre történik hivatkozás, az 1868. évi LIV. tcr. rendeletei alkalmazandók,“ ez által az országgyűlési megbízás tartalma ez irányban teljesen kimerittetett, — mert a telekkönyvekről szóló XII. fejezet egyébkénti módosításának szükségét a törv. rend t. életbe léptetése legtávolabbról sem idézte elő. E mellett azonban az 1869. évi, mártius 30-iki rendelet XIX. törvényczikkének 2. pontja még különösen számszerint is megjelöli az id. törv. szab. XII. fejezetének mindazon §-ait, melyek a törv. rend t. életbeléptetése után is „ideiglenesen“ fenntartandók lesznek. —E szakaszok sorából pedig kihagyattak nemcsak azok, melyekre nézve a törv. rendt. életbeléptetése átmeneti intézkedés szükségét idézte elő (a 152. és 155. §-ok) hanem azon szakaszok is, melyek a törv. rendt. 1944. és 359. §-ai által — tehát miniszeri intézkedés nélkül is érvényöket vesztették. Ezen szakaszok számain kívül kimaradt a fentartandó szakaszok sorából az id. törv. szab. 153. § a is, mely az 1855-iki telek. rend. 145 § ától eltérőleg azt rendeli, hogy a nem peres „telekkönyvi ügyekben felfolyamodásnak harmadbirósághoz is birtokon belől, (vagyis két egybehangzó végzés ellen is) helye van.“ Hogy a §. száma az 1869. évi mártius 30-án kibocsátott rendelet XIX. czikkének 4. pontjában felsorolt szakaszok sorából csupán tévedésből maradhatott ki, — ez nemcsak a fentartandóknak kijelölt §-ok tartalmából, hanem az országgyűlési megbízás határainak észleléséből is világosan kitűnik. Látni való ugyanis, hogy a min. rendelet az id. törv. szabályok XII. fejezetének mindazon §-ait rendeli fenntartandóknak, melyek kizárólag vagy a nem peres telekkönyvi eljárási, vagy a telekkönyvi rendelettel összefüggő anyagi jogot illetik. Ebből a rendeleti intézkedés czélja s a rendelkezés szándéka oly kétségtelenül tűnik ki, hogy a hivatkozott §-nak kihagyását a XIX. czikk 2. pontjából csak nyilvánvaló tokihibának kell tulajdonítani s e szerint a 2 pontot helyesen csak kiterjesztőleg lehet magyarázni oly értelemben t. i., hogy a miniszeri rendelet az id. törv. szab. 153. §-át, mint a törv. rendtartással semmi összefüggésben nem levőt, s mert csupán a telekkönyvi nem peres eljárásra vonatkozót, érvényében továbbra is fenntartani akarta. Ezt akarnia kellett és pedig ugyanazon okokból, melyek miatt pld. a 148. vagy 150. §. fenntartását kimondotta. Ezt kellett akarnia azért is, mert az 1868. évi LIV. t. czikkben foglalt országgyűlési megbízás alapján “intézkedő ministeriumról nem lehet feltenni, hogy nyert felhatalmazásának korlátait készakarva lépte volna túl. Az országgyűlés ugyanis a törv. rendt. hatályosítása tekintetéből csak oly intézkedésekre hatalmazta fel a ministeriumot, melyek ezen törvény életbe léptethetésére szükségesek. A megbízási záradék ezen kitételéből látjuk, hogy az nem is tartalmaz valamely különös megbízást, mert a törvények kellő végrehajtásáért felelős miniszernek speciális megbízás nélkül is joga van, illetőleg hivatalos kötelessége megtenni mindazt, amit a törvény hatályos keresztülvitele múlhatlanul igényel. Ebből szükségkép következik, hogy az ilyetén intézkedési jog csupán az egyes törvény életbeléptetését gátló bármi akadály elhárítására, s az életbeléptetésnek már puszta téyye által előidézett ephemer viszonyok szabályozására vonatkozhatik E feladatok képezik tehát nem csak a miniszeri intézkedés szükségének feltételeit, hanem az intézkedési jog határait és elite-