Magyar Themis, 1872 (2. évfolyam, 1-55. szám)

1872-01-16 / 3. szám

— 20 - hanem az elválasztó ítéletet hivatalból a szokott határidő alatt fellebbezni, s a bí­róság a házasságvédő ezen kötelességei pontos teljesítésére felügyelni s őrködni hivatalból köteles. A régibb hazai gyakorlat a legújabb alaki törvény intézkedése által jövendőre is fentartatott, s evang. házassági váló­­ perek ezután is a házasságvédő hivatalos­­ befolyásával folytathatók. A magyarországi mindkét felekezetű­­ evangelicusok lélekszáma több mind har­madfél millió, s igy az ország öszves la­kosságának több mint V4 részét tévén, ily tekintélyes számú honpolgárok legfonto­sabb családi érdeke a házasság bármi ön­­­­kényes megtámadások ellen az állam­­ törvényes oltalmát méltán követeli. Korunkban a polgári házasság melletti lelkesedés, s ennek törvénye emelésének i sürgetése a hazai szabadelvűség jelképéül tekintetik s a polgári házasságban néme­­­­lyek bármikor tetszés szerinti elválha­­tásra igen szabad tért képzelnek, s talán ennek eredményéül lehet tekinteni azt, hogy az evangelicusok házassági perei­ben az elválasztásnak lehetőleg könyvvé tétele nem csak egyes jogászok, hanem felsőbb bíróságaink előtt is szokássá kezd újabb időben válni, s ebből kifolyólag némelyek feleslegesnek vagy legalább üres szertartásnak tekintik, hogy a hiva­talos házasságvédői intézmény házasság-­­ jogi rendszerünkben továbbra is fentar­­tassék. Ez azonban alaptalan nézet. Mert va­lószínűleg a létrejövendő magyar polgári házassági törvény legalább főbb vonalai­ban a franczia hasonló törvénynek leend utánzása; azonban tekintsük meg a fran­czia törvény első könyv 17-ik czikkét, mely a polgári házasságban élők elválá­sát tárgyalja: meg fogunk győződni elő­ször arról, hogy a polgári házasságnál az elválás mind idő, mind alaki eljárás te­kintetében nem leend sem rövidebb, sem egyszerűbb, sőt talán hosszabb és tör­vénykezési szempontból szertartásosabb, mint a hazai evangélicusok váló pereiben máig is érvényben lévő eljárás; továbbá hogy épen a polgári házasság elválasztá­sánál a franczia törvénykönyv szerint csak nem minden §-ban ott szerepel mint házasságvédő »a császári ügyész.« Ez nem is lehet máskép, mert a házasságot akár világi, akár vallási intézménynek te­kintjük, alapja ez a családnak, a családi élet pedig az államnak, s így az állam saját élete egyik alapjának hivatalos vé­delme épen magának az államnak jól fel­fogott kötelességében áll. A házasság­védelem iránt legújabb törvényeink sem a tiszti, sem a kir. ügyé­szek hatásköre megjelölésénél tüzetesen nem rendelkeznek, sőt az 1871 : XXXIII. tcz. 36. §-a a tiszti ügyészek által eddig­­ teljesített, következőleg a házasságvéde­lem folytatásától is a kir. ügyészeket el­­­­tiltja, s a törvényszéket védő nevezésére­­ utasítja; Így tehát a törvényszékek ma­gánügyvédeknek házasság védőül kiren­delése által lesznek kénytelenek e hiányon segíteni. Ez azonban a házasságvédelem alap­elvével össze nem egyeztethető, mert az érvényes házasságnak, legyen ez akár egyházi, akár polgári fentartása, az ér­vénytelennek viszont törvényes felbon­tása az állam egyik legfontosabb közér­deke , úgy de­ppen a fent idézett XXXIII. tcz. 1. §. világosan kimondja, hogy az igazságszolgáltatás körül az állam közérde­keit ,,a jelen törvény által meghatározott ügyekben a kir. ügyészség képviseli“; azonban e törvény által elő nem sorolt ügyekre nézve sem lehet látni szükségét és okát annak, hogy az állam közérdekeit az igazságszolgáltatás terén a kir. ügyé­szeken kívül más képviselje; mert a ki­rályi vagy államügyészség az államkor­mány által kinevezett oly hatóság, mely az állam érdekeit, bizonyos, törvényesen meg­határozott köz- és magán­ügyekben az or­szág bíróságai előtt hivatalból képviseli s védelmezi. — Törvényhozásunk az 1871: XXXIII. alkotásával a kir. ügyészség hatáskörét kizárólag a bűnvádi, s ezzel rokon ügyekre szorította, sőt a 36. §-ban az eddig a tiszti ügyészek által tett védel­­mezés folytatásától a kir. ügyészeket nyilván eltiltotta minthogy pedig nem csak most, midőn a házasság egyházi jel­leget visel, de a jövendőben bekövetkező polgári házasságokra nézve is, midőn ezek érvényessége vagy elválasztása bírói intézkedés tárgyát képezi, más mivelt országok példája szerint szükséges, hogy az állam a maga fontos közérdekeit az érvényes házasság védelme, az érvényte­lennek pedig megtámadása körül az igaz­ságszolgáltatás terén, erre rendelt hiva­talos közege, a kir. ügyészség által kép­viseltesse, annálfogva ügye végett, mint általában a kir. ügyészség polgári ügyek­­beni hatásköre megállapítása tekintetéből minél előbb új törvény általi intézkedés lenne szükséges, mert addig kénytelenek lesznek a törvényszékek a 36. §. szerint magán ügyvédeknek védőül kinevezése által a házasság védelméről gondoskodni; de itt azon kérdés merül fel, hogy az ekként kinevezett ügyvédek, ha a váló­felek nem vagyontalanok, kötelesek-e a házasság védelmezését ingyen teljesíteni ? s ha nem, ki kötelezhető a védődíj meg­fizetésére? Egybehangzó telekkönyvi végzések fejebb­­viteléről. Dr. K­e­x­a Pál ügyvéd úrtól Pesten. A törv. rendt. megalkotásával egyidejűleg az 1868. évi LIV. t. cz. zárpontjában felhatal­­maztatott az igazságügyi m­inisterium aziránt is, hogy a törvény­ rendtartásnak, életbelépteté­sére szükséges átmeneti intézkedéseket hatá­rozza meg. Az e tárgyban nyert országgyűlési felhatal­mazás erejénél fogva 1869. évi martius 3- án kibocsátott ministeri rendeletnek XIX. czikke különösen ennek második pontja a törvény ere­jével fenálló id. törv. szabályoknak XII. fejeze­téről is tartalmaz intézkedéseket. Az id. törv. szabályok ezen fejezete azon módosításokat, illetőleg kiegészítéseket foglalja magában, melyek mellet az 1855. évi decz. 15 kibocsátott telekkönyvi rendelet további intéz­kedésig érvényében fentartandónak mondatott ki. Az 1868. évi törvénykezési rendtartás szem­pontjából e fejezet szakaszait három csoportra lehet osztani. Az első osztályba tartoznak azok, melyek hatálya már a törvény rendtartás puszta érvénybe lépte által — tehát derogativ utján szűnt meg. Ilyenek e fejezet 146, 147, 151 és 157. §§-ai melyek a törv. rendt. 19. 44. és 359. §§-ai, által érvényen kívül helyeztettek. A máso­dik osztályba sorozandók e fejezetnek. 152.155. §§-ai,melyek azon oknál fogva, mert telekkönyvi peres ügyeket illető eljárásra vonatkozólag a id. törv. szabályok által megállapított pol­gári perrendtartás szabályait rendelték alkalma­­zandóknak az 1868. évi törv. rend t. érvényre jutásával czélszerüen többé fenntarthatók nem voltak, s azért az 1868. évi LIV. törvényczikk életbeléptetésére szükséges átmeneti intézkedé­sek egyik tárgyát képezték. A harmadik osztály­ba végül tartoznak e fejezet ama szakaszai me­lyek részint a telekkönyvi nem peres eljá­rásra, részint a telekkönyvi rendelettel kap­csolatos anyagi jogra vonatkoznak,­­ mint ilyenek a törv. rendt. tartalma, s tekintőleg élet­­beléptetése által egyátalán nem érintethettek. Ide tartoznak az id törv. s­zab. XII. fejezetének 145, 148, 149, 150, 153, 154, 156 és 158. §§-ai. Ezek szerint az átmeneti intézkedéseket szabályozó miniszeri rendelet, az országgyűlési meghatalmazás körén belül, — ha annak még oly tág értelem adatnék is — az id. törv. szab. XII. fejezetének cs­a­k 152. és 155. §§-ait módo­síthatta. Midőn tehát az átmeneti intézkedések XIX. czikkének 4. pontjában kimondatott, hogy ott, hol az id. tör. szabályokban magokra az ideigl. törv. szabályokra vagy az ezek által fenntar­tott alaki törvényekre történik hivatkozás, az 1868. évi LIV. t­cr. rendeletei alkalmazandók,“ ez által az országgyűlési megbízás tartalma ez irányban teljesen kimerittetett, — mert a telek­­könyvekről szóló XII. fejezet egyébkénti módo­sításának szükségét a törv. rend t. életbe lépte­tése legtávolabbról sem idézte elő. E mellett azonban az 1869. évi, mártius 30-iki rendelet XIX. törvényczikkének 2. pontja még különösen számszerint is megjelöli az id. törv. szab. XII. fejezetének mindazon §-ait, me­lyek a törv. rend t. életbeléptetése után is „ide­iglenesen“ fenntartandók lesznek. —E szaka­szok sorából pedig kihagyattak nemcsak azok, melyekre nézve a törv. rendt. életbeléptetése át­meneti intézkedés szükségét idézte elő (a 152. és 155. §-ok) hanem azon szakaszok is, melyek a törv. rendt. 19­­44. és 359. §-ai által — tehát miniszeri intézkedés nélkül is érvényöket vesz­tették. Ezen szakaszok számain kívül kimaradt a fentartandó szakaszok sorából az id. törv. szab. 153. § a is, mely az 1855-iki telek. rend. 145 § ától eltérőleg azt rendeli, hogy a nem pe­res „telekkönyvi ügyekben felfolyamodásnak harmadbirósághoz is birtokon belől, (vagyis két egybehangzó végzés ellen is) helye van.“ Hogy a §. száma az 1869. évi mártius 30-án kibocsátott rendelet XIX. czikkének 4. pontjá­ban felsorolt szakaszok sorából csupán tévedés­ből maradhatott ki, — ez nemcsak a fentartan­­dóknak kijelölt §-ok tartalmából, hanem az or­szággyűlési megbízás határainak észleléséből is világosan kitűnik. Látni való ugyanis, hogy a min. rendelet az id. törv. szabályok XII. fejeze­tének mindazon §-ait rendeli fenntartandóknak, melyek kizárólag vagy a nem peres telekkönyvi eljárási, vagy a telekkönyvi rendelettel össze­függő anyagi jogot illetik. Ebből a rendeleti in­tézkedés czélja s a rendelkezés szándéka oly két­ségtelenül tűnik ki, hogy a hivatkozott §-nak kihagyását a XIX. czikk 2. pontjából csak nyil­ván­való tokihibának kell tulajdonítani s e sze­rint a 2 pontot helyesen csak kiterjesztőleg le­het magyarázni oly értelemben t. i., hogy a mi­niszeri rendelet az id. törv. szab. 153. §-át, mint a törv. rendtartással semmi összefüggés­ben nem levőt, s mert csupán a telekkönyvi nem peres eljárásra vonatkozót, érvényében továbbra is fenntartani akarta.­­ Ezt akarnia kellett és pedig ugyanazon okokból, melyek miatt pld. a 148. vagy 150. §. fenntartását kimondotta. Ezt kellett akarnia azért is, mert az 1868. évi LIV. t. czikkben foglalt országgyűlési meg­bízás alapján “intézkedő ministeriumról nem le­het feltenni, hogy nyert felhatalmazásának kor­látait készakarva lépte volna túl. Az ország­­gyűlés ugyanis a törv. rendt. hatályosítása tekintetéből csak oly intézkedésekre hatal­m­azta fel a ministeriumot, melyek ezen törvény életbe léptethetésére szükségesek. A megbízási záradék ezen kitételéből lát­juk, hogy az nem is tartalmaz valamely külö­nös megbízást, mert a törvények kellő végre­hajtásáért felelős miniszernek speciális megbí­zás nélkül is joga van,­­ illetőleg hivatalos kötelessége megtenni mindazt, a­mit a törvény hatályos keresztülvitele múlhatlanul igényel. Ebből szükségkép következik,­ hogy az ilyetén intézkedési jog csupán az egyes törvény életbe­léptetését gátló bármi akadály elhárítására, s az életbeléptetésnek már puszta téyye által elő­idézett ephemer viszonyok szabályozására vo­­natkozhatik E feladatok képezik tehát nem csak a miniszeri intézkedés szükségének feltéte­leit, hanem az intézkedési jog határait és elite-

Next