Magyar Themis, 1872 (2. évfolyam, 1-55. szám)

1872-11-26 / 51. szám

1­atlanul hagyja magán sérelmet elkövetni, és in­kább legyen egy perrel több, mint hogy a jog­talanság diadalmaskodjék a jog felett. Hozzá­teszi még azt is, hogy épen az által, hogy a legkisebb jogtalanság sem marad megtorlatla­­nul, az éretik el, hogy mindenki óvakodni fog embertársa jogának megsértésétől, a­mi terme­­tesen a pereknek nem szaporodását, hanem épen kereskedését fogja magával hozni. A felelet nézetünk szerint igen találó. De épen szerző ezen feleletéből kitűnik, hogy a­mű­ nem a jelenleg kifejlődött állami és társadalmi viszo­nyok tekintetbe vétele mellett íratott, hanem szerző képzel magának egy államot, melyben vannak ugyan emberek, de nem a mai kor, ha­nem­ egy rég letűnt vagy talán egy jövő kor em­berei — államot, melyben a társadalmi rend szilárd, nem pedig oly ingatag és majd itt majd amott repedező, mint a mai. A római jog közép­korának rendezett viszonyai és erős jelle­mei lebegnek szerző szemei előtt. Akkor azon­ban nem létezett munkás­kérdés és szellemi pro­letariátus mint ma, és épen azért könnyű volt mindenek fölé helyezni a hitelező jogát, holott ma olyanok a viszonyok, hogy a munka­bérek lefoglal­tatásának tilalma képezi a jo­gászok vitatkozásainak egyik nevezetes tárgyát. Daczára azonban annak, hogy a szóban forgó mű­ nem a reális viszonyokból indul ki, ezen kö­rülmény nem vesz el becséből semmit. Ideali­­sál ugyan, de épen ez által tükörben mutatja meg a fenálló viszonyok rendezetlenségének és jogi állapotaink ferdeségeinek hű képét. 404 Észrevételek. Dr. Hoffmann Pál törvénykönyvi tervezetére. Dr. Telesiky István ügyvéd úrtól Nagyváradon. (Vége.) HATODIK FEJEZET. A jogok védelméről. E fejezetben a magánjog azon átalános szabályai vannak összefoglalva, melyek az anyagi magánjogoknak érvényesítését, az el nem ismert jogok érvényre emelésének szabályait tárgyazzák ; és épen ezért, tekintve a fejezet tar­talmát, a fejezet czímiratát nem látom eléggé ki­fejezőnek, s azt vélem, hogy a tartalomnak in­kább megfelelne, ha a szorosabb értelemben ve­hető jogok védelme helyébe a jogok ér­vényesítése tétetnék. A szász polgári tör­vénykönyv az ide vágó szabályokat „Verfol­gung der Rechte“ czím alatt foglalja össze, mely vélekedésem szerint épen oly hibás, — mert egyoldalú, mint a tervezet czimb­ata. A perkez­det a bírói ítélet joghatálya és a bizonyítás sza­bályai épen úgy vonatkoznak a jogok bírói után való keresésére, mint a szoros értelemben vett védelemre, és ennélfogva legjobb lenne az áta­lános jelentőségű érvényesítés kifejezést használni. A 240. §. a magánjogok megsértését tár­­gyazza, s első tekintetre oly ártatlan szakasz­nak mutatkozik, melynek sem­benmaradása sem kitörlése bajt okozni nem fogna. Azonban mint­hogy e szakasz a fejezetnek mintegy bevezeté­­­sét képezi, úgy látszik, hogy az által a törvény­­javaslat azon elméleti vitás kérdést: vajon a jo­gok bírói után való érvényesítésének esete csak jogsérelem következtében avagy ettől függet­lenül is beáll, oly módon akarja eldönteni, hogy a jogok érvényesítésének alapját mindenkor jogsérelemben keresi. Ezen jogsérelmi elmélet a jogtudomány te­rén a jobb időben erős birálattal találkozott,mely­ben ki lett mutatva, hogy az igények , mihelyt mint ilyenek léteznek, a jogsérelemre való te­kintet nélkül érvényesithetők.39)Épen ezért, ne­hogy egy gyakorlati hord­erővel úgy sem biró vitás kérdés a törvénykönyvbe átültettessék, s mintegy eldöntetni láttassék, legczélszerübb a 240-ik §-t kihagyni. A 241-ik §, a tartó és múló jogsérelmet megkülönböztetve, az ezek mindenikéből kelet­kező igényt sorolja fel. Bárha érdemleg e sza­kasz tartalmára nincsen észrevételem, mind a mellett azon nézetben vagyok, hogy e szakasz tartalma a törvénykönyv átalános részében mel­lőzhető, mert az ott csak felületesen érintett ese­tek a különös részekben tüzetes megoldást kell, hogy nyerjenek, így az indokolásban példa gya­­­nánt felhozott jó vagy részhiszemű birtoklás a dologbani jogokról szólló részben, más esetek pedig — különösen a tulajdonképeni jogsérelem következményei is a kötelmi jogban kell, hogy kimerítően szabályoztassanak. Az önsegélyt és önvédelmet tárgyazó 242, 243. §§-okra nem lévén észrevételem, áttérek a 244. és 245. § okra, melyek a perkezdet magán­jogi hatását tárgyazzák. A perkezdet joghatásai között a 244-ik §. a kereseti igénynek a gyümölcsökre és egyéb növedékszerű alkatrészekre való kiterjesztését és azon kérdést tárgyazza, hogy minő terjede­lemben és korlátok közt érvényesíthető kártérí­tés akkor, ha a per tárgya az ítélet hozatalakor már többé nincsen az alperes birtokában, ha értékcsökkenést szenvedett, vagy ha átalában a perrel érvényes rendett kötelezettség teljesítése lehetetlenné vált. Az idevágó és helyesen meg­különböztetett esetek közül csak arra nézve van észrevételem, hogy a hozott, de már meg nem lévő gyümölcsökért, valamint a pertárgy egyéb növedékéért, másrészt pedig a pertárgy fogyat­kozásának, értékcsökkenésének, és a teljesítés lehetetlenné váltának következményeiért a ja­vaslat szerint a jóhiszemű alperes csak akkor lenne felelős, ha a hiány az ő vétkessége alap­ján állott be. Szerény vélekedésem szerint e te­kintetben helyesebb lenne csak annyit mondani, hogy a véletlenen alapuló hiányok és fogyatko­zásokért a jóhiszemű alperes nem felelős, — mert bár a javaslat szövegezése is hihetőleg csak a véletlenért való felelősség alól óhajtja a jóhiszemű alperest mentesíteni, ennek az álta­lam javasolt módon való megállapítása sokkal határozottabb és félremagyarázásokra kevésbé alkalmas lenne, mint ha az alperesi vétkességre fektettetik a súly.­­• A jóhiszemű alperesnek is a perkezdettől kezdve el kell készülve lennie arra, hogy esetleg pervesztessé lesz ; a per tár­gyát tehát ezen időtől fogva megőrizni köteles, s annak minden szándékosságon s gondatlansá­gon alapuló elenyésztéért vagy értékcsökkené­séért, úgy­szintén a per tárgyát képező teljesítés­nek ily módon való lehetetlenné váltáért felelős és csupán a véletlenért nem tartozik felelni. A véletlenre mint ilyenre hivatkozni külö­nösen azért is czélszerűbb, mert ha a jóhiszemű alperes a per tárgyán önszántából változtatáso­kat tesz azon hitben, hogy a perben ő vesztessé nem lehet, — ezt szorosan véve még vétkesség­nek mondani nem lehet; de azért ezen önszán­tából tett változtatásokért a jóhiszemű alperes mégis felelős. Ide vágólag még azon kérdést vagyok bá­tor koczkáztatni, hogy ha a törvénykönyv áta­lános részébe a fentebbiek szerint jogszabvá­nyok foglaltatnak be a per tárgyának gyümöl­cseire s a növedékekre nézve, nem lenne-e czél­­szerű a késedelmi és a perbeli kamatok kérdé­sét is az átalános részben szabályozni, azon — az életben leggyakoribb perekre nézve, melyek tárgyát készpénzbeli fizetésben való elmarasz­talás képezi. Ilyen perek nemcsak kötelmi jog­viszonyon, hanem például hagyományoknál az örökösödési jogon, gyermektartási követelések­nél a családi jogon alapulhatnak, ami a kama­tokra vonatkozó intézkedéseknek az átalános részbe való felvételét eléggé indokolná. És e te­kintetben a törvénynek — kivált a részhiszemű alpereseket szigorúan kellene sújtani, mert sa­ját tapasztalásomból is mondhatom, hogy a pe­rek jó része azért támad, mert az adós előnynek tekinti, hogy a perfolyam alatt fél annyi kama­tot sem kell fizetni, mint mennyiért a pénzt fel­­kölcsönözni kellene, hogy a kötelezettséget per nélkül teljesíthesse, sőt sokszor a kamatfizetés alól egészen is mentesül az alperes. A 244-ik §. 5 ik pontja szerint a per kez­dete mindenféle elévülésnek folyamát félbensza­­kítja. Azon indokokból, melyeket jelen észrevé­teleim során a javaslat 149-ik §-ára előadtam, czélszerübbnek vélném, ha itt is az elévülés áta­lános kifejezése helyett a kereset-elévülésre, az elbirtoklásra, továbbá a szorgalmaknak és do­logi terheknek (Reallasten) nem használás ál­tali elenyésztére külön történnék hivatkozás. A 6 ik pont azon tartalmát, hogy a per tárgy, amennyiben arra tulajdoni vagy osztály­beli igény támasztatott, és a 7. pont azon intéz­kedését, hogy a perbeli igény egyátal­ában sza­­­­bad akaratból el nem idegeníthető, helytelennek­­ tartom. Ezen a római jogból átvett intézkedések, melyek a forgalomra zsibbasztólag hatnak, a kor igényeivel állanak ellentétben, és annál ke­vésbé emelendők érvényre, — mivel az alaki jog ha a pertárgy elidegenítéséből a felperesre hátrányok szárm­aznak,a zárlat intézményével ad módot arra, hogy a pertárgy elidegenítése meg­­gátoltassék. Átalában a perkezdetnek ilyen ha­tást tulajdonítani azért sem czélszerű, mert oly esetben a minden alap nélkül, talán épen boszan­­tásból vagy épen az elidegenítés meggátlása végett megindított per az alperesnek gyakran kipótolhatlan károkat okozna. A tapasztalás jogéletünkben nem egy szomorú példáját mu­tatja fel a visszaélésnek, mely elkövettetett az által, hogy valamely ingatlanra minden alap nélkül per indíttatott és a per folyamba vétele a nélkül, hogy e végből akár a per jogos alapjá­nak, akár a veszélyeztetésnek valószínűségét még csak ki is mutatni kellene, telekkönyvileg feljegyeztetett. A 245. §. a perkezdet hatályainak kezdeti időpontját állapítja meg, és itt is a római jog szabványait véve alapul a kereset­közlés, és a perbe bocsátkozás időpontját különbözteti meg. Én részemről egyrészt figyelembe véve azt, hogy a kereset közlése az alaki jogban oly alaksze­rűségekhez van kötve, mely szerint a közlésnek mely időben való történendése nem függ a fel­perestől, de másrészt honi joggyakorlatunkat, és némely újabb törvényeknek e tárgybeli intéz­kedését is figyelembe véve, az elévülés és elbir­toklás félbeszakítását, sőt a személyhez kötött kötelmi igények és kötelezettségeknek örökle­tesekké váltát is a kereset beadásával, minden más hatást pedig az idézés megtörténtével be­álltnak vélnék megállapítandónak ; — a perbe bocsátkozás időpontjára pedig annál kevésbé fektetnék súlyt, mivel a perbeidézett ha az idé­zés megtörténte daczára azonnal nem felel meg a kötelezettségnek, már ezáltal tulajdonképen a perbe bocsátkozott, illetőleg a per következ­ményeinek magát alávetette; s mivel a meg nem jelenés miatt makacsságból elitélt perekben szigorúan véve fel a dolgot, alperes a perbe bele ne­m is bocsátkozik. A 246—250. §§ okban az itelet hatásáról van szó. — A 247-ik §. azon tartalmát, mely megállapítja, hogy marasztaló ítélet hozatalá­nál mely idöpon ban kell az igényűek megálla­pítottnak lenni, a magánjogi törvénykönyvből kihagyandónak, s a perjog részére fenntartan­­dónak vélem S tekintetben elég meggyőző az, amit Uuger, kit egyátalában nem lehet vádolni azzal, hogy a magánjog tárgyait az alaki jogba meggyőző ok nélkül áttukmálai szeretné —több­ször idézett muukájában40)fcö vetkezőkben mond : „Die Frage auf welchen Zeitpunkt der Richter bei den Abfassung des Endurtbeiles zu sehen habe, welches Einflus daher das Entstehen oder Erlöschen des klägerischen Rechts nach 'der Einleitung des Prozesses auf das (in diesem Prozess) zu fassenden Urtheil habe, gehört nicht in die Darstellung des materiellen Rechts, son­dern in das Prozessrecht, da es sich hiebei nicht nur die materiellen Einfluss des gefällten Ur­­theiles auf das streitige Recht, soudern um die Voraussetzungen des zu fällenden Urtheils nähmlich um die Bestimmung der zeitlichen Grenze handelt, innerhalb welcher die rechtsbe­­gründenden oder rechtsaufhebenden Tatsa­chen ereignet haben müssen; auf welche der Richter bei Entscheidung des Rechtsstreites Rücksicht zu nehmen hat. E kérdés annál kevésbé oldható meg az anyagi jogban, mivel szoros összefüggésben van azzal, vajon a keresetek meghatározott ok­alapon (causa expressa) indítandók e vagy nem, és a kereseti alap megváltoztatása, új ténykörül­mények felhozatala meddig engedtetik meg; már­pedig mindezen kérdések csak a perjogban nyerhetnek megoldást. — Egyébiránt szeretném látni, hogy mostani törvénykezésünk és perjo­gunk mellett, midőn rendes perben az utolsó perirat beadásától gyakran évek telnek el ad­dig, míg az ügy első bírósági ítélettel elláttatik, hogyan lehetne törvényerőre emelni a javaslat 247-ik §-nak következő tartalmát: Marasztaló ítélet hozandó ha a kereseti igény alperes irányá­ban az ítélethozatalkor meg van állapítva.­ A 248. §. az ítélet hatásáról az anyagi jog­erőről intézkedik. E szakaszban az itélvény szülte kifogás (exceptio rei judicatae) kissé na­gyon is kiterjesztettnek látszik. E tekintetben hivatkozva Ingernek azon remek kifejtésére, 39) Lásd e tekintetben Utger kifejezését System II. kötet 116. §, hol a 8. jegyzetben meggyőző példa gyal­ád­ hozza fel, miszerint a letevő a letéteményes ellen a letétel után bármikor indíthat a letéte­­mény visszaadása iránt keresetet a­nélkül, hogy a le­­tétemén­yes legkisebb jogsértést követett volna el. 40) 131. §. 1. jegyzet.

Next