Magyar Themis, 1872 (2. évfolyam, 1-55. szám)
1872-11-26 / 51. szám
1atlanul hagyja magán sérelmet elkövetni, és inkább legyen egy perrel több, mint hogy a jogtalanság diadalmaskodjék a jog felett. Hozzáteszi még azt is, hogy épen az által, hogy a legkisebb jogtalanság sem marad megtorlatlanul, az éretik el, hogy mindenki óvakodni fog embertársa jogának megsértésétől, ami termetesen a pereknek nem szaporodását, hanem épen kereskedését fogja magával hozni. A felelet nézetünk szerint igen találó. De épen szerző ezen feleletéből kitűnik, hogy amű nem a jelenleg kifejlődött állami és társadalmi viszonyok tekintetbe vétele mellett íratott, hanem szerző képzel magának egy államot, melyben vannak ugyan emberek, de nem a mai kor, hanem egy rég letűnt vagy talán egy jövő kor emberei — államot, melyben a társadalmi rend szilárd, nem pedig oly ingatag és majd itt majd amott repedező, mint a mai. A római jog középkorának rendezett viszonyai és erős jellemei lebegnek szerző szemei előtt. Akkor azonban nem létezett munkáskérdés és szellemi proletariátus mint ma, és épen azért könnyű volt mindenek fölé helyezni a hitelező jogát, holott ma olyanok a viszonyok, hogy a munkabérek lefoglaltatásának tilalma képezi a jogászok vitatkozásainak egyik nevezetes tárgyát. Daczára azonban annak, hogy a szóban forgó mű nem a reális viszonyokból indul ki, ezen körülmény nem vesz el becséből semmit. Idealisál ugyan, de épen ez által tükörben mutatja meg a fenálló viszonyok rendezetlenségének és jogi állapotaink ferdeségeinek hű képét. 404 Észrevételek. Dr. Hoffmann Pál törvénykönyvi tervezetére. Dr. Telesiky István ügyvéd úrtól Nagyváradon. (Vége.) HATODIK FEJEZET. A jogok védelméről. E fejezetben a magánjog azon átalános szabályai vannak összefoglalva, melyek az anyagi magánjogoknak érvényesítését, az el nem ismert jogok érvényre emelésének szabályait tárgyazzák ; és épen ezért, tekintve a fejezet tartalmát, a fejezet czímiratát nem látom eléggé kifejezőnek, s azt vélem, hogy a tartalomnak inkább megfelelne, ha a szorosabb értelemben vehető jogok védelme helyébe a jogok érvényesítése tétetnék. A szász polgári törvénykönyv az ide vágó szabályokat „Verfolgung der Rechte“ czím alatt foglalja össze, mely vélekedésem szerint épen oly hibás, — mert egyoldalú, mint a tervezet czimbata. A perkezdet a bírói ítélet joghatálya és a bizonyítás szabályai épen úgy vonatkoznak a jogok bírói után való keresésére, mint a szoros értelemben vett védelemre, és ennélfogva legjobb lenne az átalános jelentőségű érvényesítés kifejezést használni. A 240. §. a magánjogok megsértését tárgyazza, s első tekintetre oly ártatlan szakasznak mutatkozik, melynek sembenmaradása sem kitörlése bajt okozni nem fogna. Azonban minthogy e szakasz a fejezetnek mintegy bevezetését képezi, úgy látszik, hogy az által a törvényjavaslat azon elméleti vitás kérdést: vajon a jogok bírói után való érvényesítésének esete csak jogsérelem következtében avagy ettől függetlenül is beáll, oly módon akarja eldönteni, hogy a jogok érvényesítésének alapját mindenkor jogsérelemben keresi. Ezen jogsérelmi elmélet a jogtudomány terén a jobb időben erős birálattal találkozott,melyben ki lett mutatva, hogy az igények , mihelyt mint ilyenek léteznek, a jogsérelemre való tekintet nélkül érvényesithetők.39)Épen ezért, nehogy egy gyakorlati horderővel úgy sem biró vitás kérdés a törvénykönyvbe átültettessék, s mintegy eldöntetni láttassék, legczélszerübb a 240-ik §-t kihagyni. A 241-ik §, a tartó és múló jogsérelmet megkülönböztetve, az ezek mindenikéből keletkező igényt sorolja fel. Bárha érdemleg e szakasz tartalmára nincsen észrevételem, mind a mellett azon nézetben vagyok, hogy e szakasz tartalma a törvénykönyv átalános részében mellőzhető, mert az ott csak felületesen érintett esetek a különös részekben tüzetes megoldást kell, hogy nyerjenek, így az indokolásban példa gyanánt felhozott jó vagy részhiszemű birtoklás a dologbani jogokról szólló részben, más esetek pedig — különösen a tulajdonképeni jogsérelem következményei is a kötelmi jogban kell, hogy kimerítően szabályoztassanak. Az önsegélyt és önvédelmet tárgyazó 242, 243. §§-okra nem lévén észrevételem, áttérek a 244. és 245. § okra, melyek a perkezdet magánjogi hatását tárgyazzák. A perkezdet joghatásai között a 244-ik §. a kereseti igénynek a gyümölcsökre és egyéb növedékszerű alkatrészekre való kiterjesztését és azon kérdést tárgyazza, hogy minő terjedelemben és korlátok közt érvényesíthető kártérítés akkor, ha a per tárgya az ítélet hozatalakor már többé nincsen az alperes birtokában, ha értékcsökkenést szenvedett, vagy ha átalában a perrel érvényes rendett kötelezettség teljesítése lehetetlenné vált. Az idevágó és helyesen megkülönböztetett esetek közül csak arra nézve van észrevételem, hogy a hozott, de már meg nem lévő gyümölcsökért, valamint a pertárgy egyéb növedékéért, másrészt pedig a pertárgy fogyatkozásának, értékcsökkenésének, és a teljesítés lehetetlenné váltának következményeiért a javaslat szerint a jóhiszemű alperes csak akkor lenne felelős, ha a hiány az ő vétkessége alapján állott be. Szerény vélekedésem szerint e tekintetben helyesebb lenne csak annyit mondani, hogy a véletlenen alapuló hiányok és fogyatkozásokért a jóhiszemű alperes nem felelős, — mert bár a javaslat szövegezése is hihetőleg csak a véletlenért való felelősség alól óhajtja a jóhiszemű alperest mentesíteni, ennek az általam javasolt módon való megállapítása sokkal határozottabb és félremagyarázásokra kevésbé alkalmas lenne, mint ha az alperesi vétkességre fektettetik a súly.• A jóhiszemű alperesnek is a perkezdettől kezdve el kell készülve lennie arra, hogy esetleg pervesztessé lesz ; a per tárgyát tehát ezen időtől fogva megőrizni köteles, s annak minden szándékosságon s gondatlanságon alapuló elenyésztéért vagy értékcsökkenéséért, úgyszintén a per tárgyát képező teljesítésnek ily módon való lehetetlenné váltáért felelős és csupán a véletlenért nem tartozik felelni. A véletlenre mint ilyenre hivatkozni különösen azért is czélszerűbb, mert ha a jóhiszemű alperes a per tárgyán önszántából változtatásokat tesz azon hitben, hogy a perben ő vesztessé nem lehet, — ezt szorosan véve még vétkességnek mondani nem lehet; de azért ezen önszántából tett változtatásokért a jóhiszemű alperes mégis felelős. Ide vágólag még azon kérdést vagyok bátor koczkáztatni, hogy ha a törvénykönyv átalános részébe a fentebbiek szerint jogszabványok foglaltatnak be a per tárgyának gyümölcseire s a növedékekre nézve, nem lenne-e czélszerű a késedelmi és a perbeli kamatok kérdését is az átalános részben szabályozni, azon — az életben leggyakoribb perekre nézve, melyek tárgyát készpénzbeli fizetésben való elmarasztalás képezi. Ilyen perek nemcsak kötelmi jogviszonyon, hanem például hagyományoknál az örökösödési jogon, gyermektartási követeléseknél a családi jogon alapulhatnak, ami a kamatokra vonatkozó intézkedéseknek az átalános részbe való felvételét eléggé indokolná. És e tekintetben a törvénynek — kivált a részhiszemű alpereseket szigorúan kellene sújtani, mert saját tapasztalásomból is mondhatom, hogy a perek jó része azért támad, mert az adós előnynek tekinti, hogy a perfolyam alatt fél annyi kamatot sem kell fizetni, mint mennyiért a pénzt felkölcsönözni kellene, hogy a kötelezettséget per nélkül teljesíthesse, sőt sokszor a kamatfizetés alól egészen is mentesül az alperes. A 244-ik §. 5 ik pontja szerint a per kezdete mindenféle elévülésnek folyamát félbenszakítja. Azon indokokból, melyeket jelen észrevételeim során a javaslat 149-ik §-ára előadtam, czélszerübbnek vélném, ha itt is az elévülés átalános kifejezése helyett a kereset-elévülésre, az elbirtoklásra, továbbá a szorgalmaknak és dologi terheknek (Reallasten) nem használás általi elenyésztére külön történnék hivatkozás. A 6 ik pont azon tartalmát, hogy a per tárgy, amennyiben arra tulajdoni vagy osztálybeli igény támasztatott, és a 7. pont azon intézkedését, hogy a perbeli igény egyátalában szabad akaratból el nem idegeníthető, helytelennek tartom. Ezen a római jogból átvett intézkedések, melyek a forgalomra zsibbasztólag hatnak, a kor igényeivel állanak ellentétben, és annál kevésbé emelendők érvényre, — mivel az alaki jog ha a pertárgy elidegenítéséből a felperesre hátrányok származnak,a zárlat intézményével ad módot arra, hogy a pertárgy elidegenítése meggátoltassék. Átalában a perkezdetnek ilyen hatást tulajdonítani azért sem czélszerű, mert oly esetben a minden alap nélkül, talán épen boszantásból vagy épen az elidegenítés meggátlása végett megindított per az alperesnek gyakran kipótolhatlan károkat okozna. A tapasztalás jogéletünkben nem egy szomorú példáját mutatja fel a visszaélésnek, mely elkövettetett az által, hogy valamely ingatlanra minden alap nélkül per indíttatott és a per folyamba vétele a nélkül, hogy e végből akár a per jogos alapjának, akár a veszélyeztetésnek valószínűségét még csak ki is mutatni kellene, telekkönyvileg feljegyeztetett. A 245. §. a perkezdet hatályainak kezdeti időpontját állapítja meg, és itt is a római jog szabványait véve alapul a keresetközlés, és a perbe bocsátkozás időpontját különbözteti meg. Én részemről egyrészt figyelembe véve azt, hogy a kereset közlése az alaki jogban oly alakszerűségekhez van kötve, mely szerint a közlésnek mely időben való történendése nem függ a felperestől, de másrészt honi joggyakorlatunkat, és némely újabb törvényeknek e tárgybeli intézkedését is figyelembe véve, az elévülés és elbirtoklás félbeszakítását, sőt a személyhez kötött kötelmi igények és kötelezettségeknek örökletesekké váltát is a kereset beadásával, minden más hatást pedig az idézés megtörténtével beálltnak vélnék megállapítandónak ; — a perbe bocsátkozás időpontjára pedig annál kevésbé fektetnék súlyt, mivel a perbeidézett ha az idézés megtörténte daczára azonnal nem felel meg a kötelezettségnek, már ezáltal tulajdonképen a perbe bocsátkozott, illetőleg a per következményeinek magát alávetette; s mivel a meg nem jelenés miatt makacsságból elitélt perekben szigorúan véve fel a dolgot, alperes a perbe bele nem is bocsátkozik. A 246—250. §§ okban az itelet hatásáról van szó. — A 247-ik §. azon tartalmát, mely megállapítja, hogy marasztaló ítélet hozatalánál mely idöpon ban kell az igényűek megállapítottnak lenni, a magánjogi törvénykönyvből kihagyandónak, s a perjog részére fenntartandónak vélem S tekintetben elég meggyőző az, amit Uuger, kit egyátalában nem lehet vádolni azzal, hogy a magánjog tárgyait az alaki jogba meggyőző ok nélkül áttukmálai szeretné —többször idézett muukájában40)fcö vetkezőkben mond : „Die Frage auf welchen Zeitpunkt der Richter bei den Abfassung des Endurtbeiles zu sehen habe, welches Einflus daher das Entstehen oder Erlöschen des klägerischen Rechts nach 'der Einleitung des Prozesses auf das (in diesem Prozess) zu fassenden Urtheil habe, gehört nicht in die Darstellung des materiellen Rechts, sondern in das Prozessrecht, da es sich hiebei nicht nur die materiellen Einfluss des gefällten Urtheiles auf das streitige Recht, soudern um die Voraussetzungen des zu fällenden Urtheils nähmlich um die Bestimmung der zeitlichen Grenze handelt, innerhalb welcher die rechtsbegründenden oder rechtsaufhebenden Tatsachen ereignet haben müssen; auf welche der Richter bei Entscheidung des Rechtsstreites Rücksicht zu nehmen hat. E kérdés annál kevésbé oldható meg az anyagi jogban, mivel szoros összefüggésben van azzal, vajon a keresetek meghatározott okalapon (causa expressa) indítandók e vagy nem, és a kereseti alap megváltoztatása, új ténykörülmények felhozatala meddig engedtetik meg; márpedig mindezen kérdések csak a perjogban nyerhetnek megoldást. — Egyébiránt szeretném látni, hogy mostani törvénykezésünk és perjogunk mellett, midőn rendes perben az utolsó perirat beadásától gyakran évek telnek el addig, míg az ügy első bírósági ítélettel elláttatik, hogyan lehetne törvényerőre emelni a javaslat 247-ik §-nak következő tartalmát: Marasztaló ítélet hozandó ha a kereseti igény alperes irányában az ítélethozatalkor meg van állapítva. A 248. §. az ítélet hatásáról az anyagi jogerőről intézkedik. E szakaszban az itélvény szülte kifogás (exceptio rei judicatae) kissé nagyon is kiterjesztettnek látszik. E tekintetben hivatkozva Ingernek azon remek kifejtésére, 39) Lásd e tekintetben Utger kifejezését System II. kötet 116. §, hol a 8. jegyzetben meggyőző példa gyalád hozza fel, miszerint a letevő a letéteményes ellen a letétel után bármikor indíthat a letétemény visszaadása iránt keresetet anélkül, hogy a letéteményes legkisebb jogsértést követett volna el. 40) 131. §. 1. jegyzet.