Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 12. szám - Néhány szó a sommás ügyekben hozott makacssági itéletekről

— 91 — eljárás félbenszakitása vagy folytatása iránti végzés hozatalánál figyelembe venni." S ez, — ha azon inconvenientia, hogy az értesítésen túl a vonatkozó a büntető bírósághoz áttételére a ügyiratoknak váltó biróság megkerestessék, de ezen (egyenfoku) bíróság nincs kötelezve a megkeresés teljesítésére — egyszerűen kihagyatik, — e kihagyással igen helyes javaslat, s elég annyit utalni, hogy a vett hivatalos értesítést, illetőleg a közlött bi­zonyítékok s körülményeket, a váltóbíróság a váltóeljárás félbenszakítása vagy folytatása iránti végzés hozatalánál figyelembe venni tar­tozik. A következő 4-ik §. azonban már azt rendeli, hogy „a büntető bíróság megkeresésére föltétlenül félbeszakítandó a váltóeljárás, s az iratok átteendők a büntető bírósághoz, 1. ha a váltóhamisítás gyanújával ter­helt egyén megszökött; 2. ha az a bíróság vagy más hatóság előtt maga beismerte, hogy a váll­át meghami­sította, vagy a meghamisításban bűnrészes ; 3. ha ellene más okirat meghami­sítása miatt vizsgálat rendeltetett el. E §. — eltekintve 3-ik pontjának legalább is igen kérdéses beilleszt­hetőségétől — sokkal nagyobb horderejű, sem mint mérlegezését kö­teleid ne ismernék. A vámeljárás felfüggesztésének nagy fon­tosságú kérdése világításához­ szükséges a váltóhamisítás eseteit tárgyazó anyagi váltó­jogszabályokról emlékezni. Az 1810. XV. 185. §. szerint az egyszer elfogadott váltót az elfogadó akkor is tartozik fizetni, ha a váltó egészen hamis lenne, pél­dául : az intézvényezés szövege költött, s az intézvényező névaláírása hamis lenne. Ugyan e törvény 39., 40., 41., 42. §§. sze­rint a háziratok jogszerű ereje akkor is meg­van, ha a váltó egészen hamis, — vagy rész­ben megham­isított, s a háziratok — ellenkező igazolása nélkül — hamisítás előttieknek te­kintendők, és a tulajdonos irányában váltókö­telezettséget alapítók. A váltói egyetemleges kötelezettség elvé­ből folyólag, — a váltótulajdonos követelését, összes előzői irányában érvényesítheti A fennt idézett javaslat azonban e jogot megsemmisíti, mert ha például egy, a váltóban intézményesnek megnevezett egyén, azon gya­núval terheltetik, hogy az intézményező név­aláírását hamisan maga írta, s így az egész váltó hamis, s ez egyén megszökött vagy hamisítás tényét beismerte, a kir. ügyésznek a­vagy bármely bíróságnak — melyhez arról jelentés tétetett s bizonyítékok közöltettek — értesítésére, a váltóeljárás feltétlenül fél­beszakítandó, s a váltó, a periratokkal együtt a büntető bíróághoz átteendő, a­nélkül, hogy a váltótulajdonos, a kétségtelen elfogadó s forgatmányozó irányában a vtk. I. 39—42 185. §§-ban biztosított kielégítéséhez, a váltóel­j­­árás szakadatlan folyamában hozzá­juthatna. Elég volt a hasonló eshetőségek közül egy példát kiemelni tanúságul arra, mily szá­mos variációt lehetne még felsorolni,­­holott a javaslatnak bizonyára nem lehet czélja, a vál­tójog hatályát megbénítani. Az anyagi váltójog ezen hatálya oly alapelv, melyet a hitel- s kereskedelmi forga­lom legvitálisabb érdekei sérelme nélkül — nem lehet érinteni. így óvják a váltójogot a közönséges né­met váltórendszabály, s az osztrák váltótör­vény egyenlő szövegű 75—76 §§-ai, midőn kimondják, hogy: „Auch wenn die Unterschrift des Aussttellers eines Wechsels falsch, oder verfálscht ist, behalten dennoch das achte Ac­cept und die iíehten Indossamente diewechsel­massige Wirkung — " s „Aus einem, mit einem falschen oder verfalschten Accepte oder Indossamente versehenen Wechsel bleiben sammtliche Indossanten und der Aussteller, derén Unterschriften acht sind — wechselma­sig verpflichtet." Ugyanígy rendelkeznek a legtöbb ország váltótörvényei: például a svéd 93-ik, németal­földi 137. 145., orosz 462., 477., dán 64-ik §-ai és Schweiz mindazon cantonalis váltótörvényei, melyek a közönséges német váltórendszabály alapján szerkesztettek. A legújabb magyar váltótörvényjavaslat 115—117. §§-ai rendelkezése is ez alapon nyugszik. „A váltóhamisítás esetében követendő el­járásról —­ szóló törvényjavaslat idézett 4-ik §-a tehát, sem a létező váltó törvén­nyel, sem a vál­tójogi közelfogadott doctrina alapján alkotandó váltó törvén­nyel egyeztetésben, a tervezet szövegezésben meg nem hagyható. A váltóeljárás feltétlen felfüggesztésének egyetlen esetéül az lenne szabályozható, ha a hamisítás tényezője maga váltótulajdonos lenne, — s a javaslati 4-ik §. pontozatai reá alkal­maztathatnának. Minden egyéb esetben birói határozat tár­gyául lenne fentartandó, a váltóeljárás félbe­szakítása vagy folytatása iránt, a per körül­ményei szerint intézkedni, s csakis a­nnyi lenne az 1868. LIV. t. cz. 10. §. rendelkezésével azonosan kimondandó, hogy oly esetekben, midőn a biróság a v­ál­t­ó­e­l­j­ár­á­s­t folytatan­dónak ítélte, a hozott ha­tározat jogerőre emelkedése után, az összes iratok, a büntető bíróság­hoz hivatalból átteendők. Ez­által úgy a váltó-,­­ mint a büntető igazságszolgáltatásnak, a közérdek tekinteté­beli követelményei kielégítve lennének. Czélunk volt e rövid fejtegetéssel a tör­vényjavaslatnak eme kiszögelésére mint olyanra utalni, mely a törvényeknek a törvényhozás által mindig figyelni kellő öszhangját zavaró­lag érinti, a szükséges egyeztetésbe ütközik, s alig elenyésztethető contraversiák magvát képezné. Tok­aj­i Nagy Laj­os: Ráhány szó a sommás ügyekben hozott makacssági ítéletekről. Általánosan tudva lévő dolog, hogy polgári perrendtartásunk vajmi hiányos, hogy míg egyrészt fontos dolgokat egész­en hallgatással mellőz, másrészt csak per tangentem emlékezik meg számtalan több figyelmet érdemlő esetről. Egy hasonló esetet akarok a tömkelegből ki­kapni, mely bizonyosan nem egy ügyvédet ej­tett már kétségbe és mely — szerény nézetem szerint — nemcsak okvetlenül megjavítandó, hanem szükséges, hogy ezen javítás az igaz­ságot kereső közönség érdekében mielőbb esz­t­közöltessék, mi leghelyesebben az alkotandó no­velláris törvényczikk által történhetnék. A ptt. 254. §-a ezt mondja: „a kötele­zettség teljesítésére kiszabott ha­táridő, sommás perekben az ítélet kihirdetését, rendes perekben pedig­ az ítélet kézbesítését közvetlen követő na­pok veszi kezdetét." Ez elég világos­­ volna, ha sommás perekben mindig mindkét fél előtt hirdettethetnék ki az ítélet, ha ma­kacssági ítéletek nem existáinának; — a ren­des perekről, miután minden ítélet utján adatik a feleknek tudtára, nem kézbesítés Megvallom, hogy én a kérdésben szólok, forgó­s esetben egy perczig sem kételkedtem,­­ sommás ügyekben, akár tárgyalás, akár hogy ma­­­kacsság folytán hozott és rögtön kihirdetett­­ ítéletek közt, a végrahajtás tekintetében semmi­­ különbség nincs, míg ennek ellenkezőjéről nem­­ kellett meggyőződnöm egy, sőt — fájdalom — több konkrét esetben. A járásbíróságok ugyanis­­ a végrehajtást csak akkor rendelik el, ha a­­ makacssági ítélet alperesnek kézbesítve lett,­­ és ez az ítélet ellen a törvényadta jogorvosla­tokkal, a kézbesítéstől és nem az íté­­let kihirdetésétől számított határidő alatt nem él. Nem akarom mondani, hogy a járásbíró­ságok által követett ezen szokás egészen eltévesztett és ezért nem is akarom azokat a törvény hibás alkalmazásával vádolni, mert okadatolva látom ez eljárást éppen a ptt­, ne­vezetesen ennek 298. §. c) pontja által; néze­tem szerint azonban ez helytelen és szükséges, hogy ez esetre is a törvény úgy intézkedjék, hogy kétségnek helye ne is lehessen. Tudjuk, hogy az idéző végzések világo­­­san tartalmazzák azon intést, hogy a sze­mé­l­y­e­s v­ag­y k­é­p­vi­s­el­ő általi meg­jelenés elmulasztása a 111. §. jogkö­vetkezményeit vonja maga után­éppen oly jól tudjuk azt is, hogy a bíróságok feltétlen makacssági ítéleteket sohasem hoznak oly esetben, ha az alperes sajátkezű aláírásá­val ellátott kézbesítési vevény a kereset­hezvételét nem igazolja. Ha a kézbesítési kér­ve­vény a tárgyalás napjáig még be nem érke­zett, csak feltételes makacssági itélet hozatik, mely csak akkor érvényes, ha az utóbb beér­kezett vevény igazolja, hogy a kereset a 116. §. által meghatározott időben kézbesíttetett al­peresnek, ha kitűnik, hogy alperes elég korán kapta meg a keresetet és idézést, hogy tehát vélelmezhető, hogy önhibájából maradt el a tárgyalástól. Ezeket előrebocsátva azt kérdem : mi akadályozza a járásbíróságokat abban, hogy a makacssági ítéleteket is a kihirdetéstől számí­tott 15 nap alatt, mint a­mely idő alatt élhet igazolással alperes, ismerjék el jogér­vényre emelkedetteknek. Mellesleg megjegyzem, hogy a sommás perekben a 15 napi igazolási határidőt mivel sem látom igazoltnak, tekin­tetbe véve azt, hogy a kötelezettség teljesíté­sére legfelebb 8 napi határidőt szabhat a bíró. Hiszen alperesnek már azáltal, hogy keresetet átvette és az idézést elolvasta, tudnia a kell, hogy meg nem jelenése esetére, kényte­len ő a kereseti substratumot a tárgyalási ha­tárnaptól számítandó 8 nap alatt felperesnek, különben a végrehajtás terhe alatt átszolgáltatni. Tudnia kell ezt, mert a törvény nem ismerése senkit fel nem ment a törvény nem ismerésé­ből rá háramlott hátrányok alól, és így magá­tól elesik annak szükségessége, hogy ez neki még egyszer ismételtessék az ítélet által. De másrészt, ha alperesnek nem a 116. §. által megszabott határidőn belül történt megidéztetése és ő ezért a tárgyalásnál meg nem jelenhetett, vagy pedig ha ön vétkén kí­vül, elháríthatlan akadály miatt volt kényte­len a tárgyalást elmulasztani, ismét kell is­mernie a törvényt, mely neki az első eset­ben a semmiségi panaszban, a másik esetben az igazolásban nyújt alkalmat perorvoslattal élni. Miután az­ előbbi eset alig fordulhat elő a fenebb említett „feltételes" makacssági ítéletek alkalmazása által, legin­kább csak a második esetről lehet szó; már­pedig azt hiszem, hogy 15 napi engedély bár­kinek is elégséges lehet, hogy megfontolja azt, és meggyőződjék arról, váljon kell-e ezen per­orvoslattal élnie vagy sem? Nem akarok hosszadalmaskodni, mert azt hiszem, nem szükséges még bővebben kifejte­nem egy olyan kérdést, mely ügyvédek és praktikus jogászok előtt tulajdonképen nem is kérdés, mert alig lesz Budapesten oly ügyvéd, kinek ne lett volna szerencséje, — azaz sze­rencsétlensége — megismerkedni azon nehéz­ségekkel, melyekkel számtalan esetben jár egy makacssági ítéletnek kézbesítése, ki nem lett volna kénytelen nemcsak saját valamint fele, hanem a bíróságnak boszántására is, úgy­a beadványok nagy halmazát­­ még egy fél tuczat sürgető kérvén­nyel is szaporítani, me­lyeknek eredménye rendesen az­, hogy az ítélet alperesnek még­sem kézbesittetett! Ha ilyesfélét kellett tapasztalni valakinek, váljon nincs-e joga méltatlankodni azon, hogy a „sommás", „gyors", „rövid" eljárás­ban nehezebben és későbben jut jogához, mint némelykor a rendes utó perben; nem háboro­dik-e fel minden gondolkozó emberben az igazságérzet, ha tapasztalja, hogy­ a roszhi­szemű adós, ki megmakacsoltatta magát, nem­csak később tartozik kötelezettségének tenni, mint a jóhiszemű, ki elég jámbor eleget volt a tárgyaláson megjelenni és adósságát beis­merni, de módjában áll a törvényt és igazsá­got is kijátszani az által, hogy az ítélet átvé­telét a legkülönbözőbb fogások által kikerüli. Ennek nem szabad történni ! Ragaszkod­junk a perrendtartás világos szavaihoz, illetve adassék azok homályosságának világos ma­gyarázat, ne adassék az elmakacsolt —­ több­nyire részhiszemű — adósnak több jog és előny, mint a jóhiszem­­nek és meg vagyunk.

Next