Magyar Tőkepiac, 2007. június (12. évfolyam, 103-123. szám)

2007-06-26 / 120. szám

www.magyartokepiac.hu Ára: 168 Ft 2007. június 26., kedd HUNGARIAN CAPITAL MARKET XII. évfolyam 120. szám Országos pénzpiaci napilap • A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által hivatalos közzétételek megjelentetésére elismert lap • Főszerkesztő: Dr. Pacsi Zoltán Búcsú az élvezetektől A lakosság a kosztpénzen egyelőre nem spórol, de könyvekre, cigarettára és szeszre kevesebbet költ BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE A pesti börze vezető indexe, a BUX hétfőn 3,4 százalé­kos erősödést követően történelmi csúcsra, 28 604,90 pontra ugrott. A 80 milliárdos forgalom több mint 60 százaléka a Molhoz fűződött, melynek árfolyama a pén­teki 7,7 százalék után újabb 8,9 százalékkal ugrott meg és 28 300 forinton zárt. Az OTP mindössze 0,5 százalékkal tudta növelni értékét, így a nap végén 10 100 forintot ért. A Richter 36 600 forintos ár­folyama 2,6 százalékos növekedést takar, míg szektortársa, az Egis 2,1 százalékkal hízott. Az MTelekom részvényének kurzusa 0,3 százalékkal 997 forintig kúszott fel. A kereskedésbe visszatért Genesis árfolyama 3,8 százalékkal nőtt, és 2730 forinton fejezte be a napot. A Fotex bár jelentős, 270 milliós forgalmat generált, mégis 1,3 százalékot veszített értékéből. RMAX__ 327,2348 +0,1423 IMAX 329­ 5009 +0,0834 247,50 +0,99 Ft 12007.06.25.18:00 I REUTERS. LONDONI___________________ HiMlllldl83.86.onB ; 2007.06 25.16:00 IREUTERS, LONDONI_______________ A TARTALOMBÓL Pénzt is hoz a gumigyár A dél-koreai Hankookkal kötött szerződés titkos marad, de az abban foglaltak minden sajtóhíreszteléssel szem­ben előnyösek a magyar állam számára - állítja a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. 3 Áresés az árupiacon? A JP Morgan szakértői szerint hamarosan zuhanó­­repülésbe kezdenek a mester­ségesen magas szinten tartott nyersanyagárak, s a nikkel, a réz, az alumínium ára 2008 nyarára a jelenlegi kétharmadára eshet.­­ A GLG is a parkettre tart A brit hedge fund 20 mil­liárd dollárnyi befektetést kezel, New York-i tőzsdei debütá­lásával 3,4 milliárd dolláros friss tőkére tehet szert. 2007. június 25-én Budapesti Értéktőzsde Zrt. BÉTPIACI TSKEÉRTÉK 20 554 037 663 E Ft Azonnali piac forgalom 81 848 131 E Ft Részvénypiaci forgalom 79 122 385 E Ft Határidős részvény és pénzpiac forgalom 79 249 kontraktus Nyitott kötésállomány 838 913 kontraktus Határidős gabonapiac forgalom 11 kontraktus Nyitott kötésállomány 1 493 kontraktus Határidős aranypiac forgalom Nyitott kötésállomány Opciós részvény- és pénzpiac forgalom 5 700 kontraktus Nyitott kötésállomány 19 350 kontraktus Opciós gabonapiac forgalom Nyitott kötésállomány Moszkva példát mutat A jövő héttől kezdve fel­címkézik a génmódosított alapanyagoktól mentes élelmi­szereket Oroszországban. Társasági közzétételek 5 Az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság tájékoztatója a 2007. június 18-22. között tartott aukcióiról 5 A Richter Gedeon Nyrt. tájékoztatása sajátrész­vény-vásárlásról 5 A VCP Capital Partners Unternehmensbera­­tungs AG és a Collegia Privatstiftung tájékoz­tatása Mol Nyrt.-részvények adásvételével kapcsolatban 5 A VCP Capital Partners Unternehmensbera­­tungs AG és a Collegia Privatstiftung tájékoz­tatása Mol Nyrt.-részvények adásvételével kapcsolatban 5 A Budapest Növekedési Részvény Alap, a Budapest Vegyes Alap, a Budapest Kötelező Nyugdíjpénztár, a Budapest Önkéntes Nyug­díjpénztár, valamint a Hunalpa Nyugdíjpénztár nevében eljáró Budapest Alapkezelő Zrt. be­jelentése részvénytulajdonban bekövetkezett változásról 5 A K&H Bank Nyrt. tájékoztatása termékértéke­sítők nyilvántartásba vételéről 5 Az MKB Alapkezelő Zrt. tájékoztatása az MKB Kaleidoszkóp Tőkegarantált Származtatott Alap induló saját tőkéjéről 5 Összesítő a KELER Zrt.-n keresztül lebonyolított tőzsdén kívüli (OTC) értékpapír-forgalomról, 2007. június 18-tól 22-ig MOLNÁR SÁNDOR Előjáték egy akár ellenségesbe for­duló felvásárláshoz, vagy csak egy kínálkozó alkalom megragadása? - piaci elemzők szerint ez pilla­natnyilag a nagy kérdés az OMV Mol-vételeivel kapcsolatban. Egy­­milliárd euróért, több ügylet ke­retében 8,6 százalékot vásárolt a Molban a múlt héten az osztrák olajtársaság, és ezzel 18,6 száza­lékra növelte részesedését a ma­gyar versenytársában. Az OMV hétfő reggeli bejelentése a tőzsdei nyitást követően másodpercek alatt 5 százalékos pluszba repítet­te a Mol papírját; a részvény végül 8,9 százalékos emelkedéssel, min­denkori rekordárfolyamon, 28 300 forinton fejezte a kereskedést. Nem sokkal az OMV bejelen­tését követően fény derült a meg­vásárolt papírok forrására is: a részvényeket Megdet Rahimkulov Magyarországon élő orosz üzlet­ember érdekeltségi körétől vette meg az osztrák társaság. Rahim­kulov az elmúlt hónapokban in­tenzív vásárlásokat folytatott a piacon, alaposan feltornázva ezzel a Mol árfolyamát. Egyelőre nem világos, hogy mi az OMV célja, a hazai és külföldi elemzők egyik fele felvásárlási célzatú vételekről, a másik fele viszont a kínálkozó alkalom meg­ragadásáról beszél. Mindkét teória mellett felhozhatók érvek, tisztán azonban senki sem lát. Tovább emelkedhet az olajpapír árfolyama A tőzsdei elemzők szerint az OMV rész­vényvásárlása jó hír a kistulajdonosok számára. Az osztrákok érdeklődése tovább hajthatja felfelé az árfolyamot, hiszen új vevőket vonzhat a piacra. Mindez ráadásul egy amúgy is kereslet­túlsúlyos piacon történik, amikor maga a Mol is jelentős vásárlásokat folytat (csak a múlt pénteken 1 millió papírt vett a magyar társaság). A felvásárlási hipotézist erő­sítheti, hogy az osztrák társaság jó ideje szemezget a Mollal, mint ahogy akár ekként is értékelhetők Wolfgang Ruttenstorfer OMV-ve­­zér szavai is: a menedzser mind a távirati irodának, mind a Portfo­lio.hu portálnak úgy nyilatkozott, hogy mihamarabb le kívánnak ülni a Mol vezetésével, hogy át­beszéljék egy esetleges stratégiai együttműködés lehetőségeit. Az ellenteória képviselői viszont Rut­tenstorfer sztaniolba bugyolált kommunikációját hozzák fel, vala­mint azt, hogy a Mol alapszabálya miatt az OMV 18,6 százalékkal is csak 10 százalékos tulajdonosként szavazhat. Utóbbi teóriát támasztja alá az is, hogy - miként ez Ruttenstorfer interjújából kiderül - Rahimku­lov más vevőknek is felajánlotta a pakettet. „Rahimkulov 40-50 százalékot keresett az üzleten, az OMV pedig lecsapott a kínálkozó alkalomra, nincs e mögött több” - vázolta fel saját hipotézisét a Ma­gyar Tőkepiacnak Vavrek Zsolt, az Equilor elemzője. Hasonlóan véle­kedett Suppan Gergely, a Takarék­bank elemzője is. „Rahimkulov an­nak adta el a pakettjét, aki a legtöb­bet ígért” - mondta a szakember a Tőzsdefórumnak, hangsúlyozva, hogy ezzel nem igazolódtak be a piacnak azok a várakozásai, hogy az üzletember majd valamelyik orosz energetikai óriásnak (a Gaz­­promnak, esetleg a Lukoilnak) játssza át a magyar olajtársaságban meglévő tulajdonát. Ha az OMV felvásárlási szán­dékkal zsákolt be a papírokból, kemény csatának nézünk elébe - állítják az elemzők. A Mal me­nedzsmentje Vavrek Zsolt sze­rint nagyjából 25 százalék felett gyakorol kontrollt, ez pedig elég lehet az osztrákok megállítására. Kérdés az árazás is, elemzői véle­mények szerint a Mol felvásárlása kitermelhetetlenül drága lenne az OMV számára. Ha viszont nem felvásárlásról van szó, nagy kérdés, hogy az OMV mit tud kezdeni a plusz 8,6 százalékkal. Suppan Gergely sze­rint nagyon is sokat; az elemző úgy látja, az osztrákok több éves időtávon játszanak, és arra épí­tenek, hogy ha majd egyszer egy nagy európai vagy orosz társa­ság megpróbálná megvásárolni a Molt, az ő részesedésük ennek el­hárításában kulcsszerepet játsza­na (szakértői vélekedések szerint az OMV számára létfontosságú, hogy a Molt ne nyelje le egyik óri­ás sem). Suppan szerint a straté­giai együttműködésre tett osztrák javaslat is ennek a fényében érté­kelendő. Az elemzők szerint az OMV vezetői egy átfogóbb együtt­működést is szívesen látnának, különösen az ellátásbiztonság fo­kozásának terén. Kérdés persze, hogy a Mol me­nedzsmentje miként képzeli el a magyar olajcég jövőjét. Az elem­zők többsége úgy véli, a Mol-ve­­zetés - egyelőre legalábbis - sem­milyen formában nem kívánja­­ feladni a társaság függetlenségét. Ezt hétfő délután közzétett köz­leményében a Mol-menedzsment is megerősítette, hangsúlyozva, hogy „hogy a társaság változatla­nul saját stratégiáját kívánja foly­tatni”. De erre utal a következete­sen végrehajtani kívánt sajátrész­vény-vásárlási program is, amivel további 10 százalék kerülne a me­nedzsment ellenőrzése alá. 2­8 Bevásárolt a Mólban az OMV Az osztrákok részesedése közelít százalékhoz 2007. június 25-én Név/dátum Érték Változás BUX záróérték 2860400 *940,72 *3,40% BUMIX • 3155,07 +9,54 0736% RAX 201792 *32,51 064% CETOP20 3296,87 *23,99 +0,73% DWIX (07.06.21.) 7,60% *0,00% MAX Composite 329,5576 *0,4911 MAX _ 3341575 +0,5617 ). OMV-FQTO Mosolygós vásárló az OMV egyik bécsi benzinkútjánál. A cég vezetésének öröme azonban még nem lehet felhőtlen, a Mal menedzsmentje egyelőre ellenáll a nyomásnak Lassan apad az alapkamat A monetáris tanács 25 bázisponttal 7,75 százalékra szállította le az irányadó kamatszintet, alaposan meglepve ezzel az elemzői kart tastase komoly pácban A volt román kormányfő korrupciós ügyében újabb bizonyítékokat talált a bukaresti ügyészség

Next