Magyar Tőkepiac, 2008. január (13. évfolyam, 1-22. szám)

2008-01-03 / 2. szám

2008. január 3., csütörtök ■ XIII. évfolyam 2. szám Rendezi a számlát az OTP OTP-ÖSSZEÁLLÍTÁS___________ Február, illetve március végéig fi­zeti vissza az ügyfelek pénzét az OTP Bank - derül ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) honlapjára tegnap feltett határozatból. A bank ellen még tavaly indított a hatóság versenyfelügyeleti eljárást. A GVH azt vizsgálta, törvényesen járt-e el az OTP, amikor 2005 júniusában, majd augusztusában a lakáshite­lek addigi ingyenes elő-, illetve végtörlesztési díját megemelte. Az új díj a forinthiteleknél a kölcsön fordulónapján 2,6 százalék, egyéb időpontban 3,6 százalék, mini­mum 35 ezer forintra nőtt. A de­vizahiteleknél pedig 1,7 százalék, minimum 140-220 svájci frankot számított fel a bank. A megemelt költségek megne­hezíthették az ügyfelek bankváltá­sát. A jelzáloglevél forrása, állami­lag támogatott OTP-s hitelt például a GVH által vizsgált 9 bank hitele közül így egyedül a CIB kölcsö­­nére érte meg lecserélni, előtör­lesztési díj nélkül azonban három másik bank ajánlata is verseny­­képes alternatíva lehetett volna az OTP-s ügyfelek számára. Nem biztos persze, hogy az ügyfelek­nek érdemes volt kapkodni a töb­bi bank kölcsöne után. Az árban versenyképes kölcsönök ugyanis a kiváltandó OTP-s forinthitellel szemben egytől egyig devizahite­lek lettek volna, és a versenyhiva­tal megállapította, hogy 5 százalé­kos forintgyengülés esetén - amire reális esély van - már egyikük sem lett volna olcsóbb az OTP-énél. A versenyhivatal végül meg­szüntette az eljárást az OTP el­len, miután a bank vállalta, hogy azoknak az ügyfeleknek, akik még a díjemelés előtt igényelték lakáshitelüket a banknál, és a ma­gasabb tarifa mellett elő-, illetve végtörlesztették a kölcsönt, febru­ár végéig visszafizeti a díjat. Ezen kívül a bank azt is vállalta, hogy a 2005. június előtt szerződött ügy­felek legalább 90 napig ingyen, a 2005. június és augusztus között szerződöttek pedig a júniusi, ked­vezményesebb díjtáblázat szerint végtörleszthetik majd kölcsönei­­ket. Szintén fizet az OTP azok­nak az ügyfeleknek, akiknek törlesztőrészlete a kezelési költség havi díjmaximumának eltörlése miatt emelkedett. A 2003. június előtt szerződött ügyfelek számára ez a költség eredetileg évente a tő­ketartozás 1,75-2 százaléka, maxi­mum havi 9 ezer forint volt. A limi­tet 2 éve törölte el a bank, emiatt a hitelintézet akkori közlése szerint 32 ezer ügyfél törlesztőrészlete ugrott meg. Az OTP vállalta, hogy visszaállítja a számukra a 9 ezer forintos díjat, az időközben be­szedett extra kezelési költséget pedig március végéig visszafizeti. Ha pedig a bank ismét emelni sze­retné a tarifát, arról 90 nappal az intézkedés előtt értesítenie kell az ügyfeleket. Az OTP vállalta, hogy kárpótolja az egyoldalúan módosított feltételekkel kedvezőtlen helyzetbe hozott adósait. A piacvezető pénzintézet ellen ezután szüntették meg a versenyhivatali eljárást Folytatja a nagy menetelést a jüan MTP-ÖSSZEÁLLÍTÁS Az év első kereskedési napján is folytatta a menetelést a jüan a dollárral szemben. A kínai fi­zetőeszköz még múlt pénteken erősödött rekordszintre, miután a távol-keleti ország központi bankja jelezte, hogy az infláció megfékezéséhez a jüan gyorsabb felértékelődésére van szükség. Az év utolsó kereskedési napján a sanghaji piac zárásakor egy dol­lár 7,3041 jüant ért, tegnap pedig már csak 7,2944 jüant adtak egy zöldhasúért, ez a legalacsonyabb szint azóta, hogy a kínai deviza árfolyama nem kötött a dollárhoz. A kínai központi bank december 21-én jelentette be, hogy „erő­teljes intézkedéseket” tervez a pénzkínálat csökkentésére. Ezek közé tartozik a jüan árfolyamsáv­jának szélesítése. (A kínai fizető­­eszköz jelenleg a központi bank által naponta meghatározott ér­ték körül mozoghat egyszázalé­kos sávban.) A jüan 2007-ben kétszer olyan gyorsan erősödött a dollárral szemben, mint egy évvel koráb­ban, ahogy a monetáris politika döntéshozói - az áremelkedés mellett - az ország hatalmas kül­kereskedelmi többletét is próbál­ták csökkenteni, amely egyre sú­lyosabb konfliktust okoz az Egye­sült Államokkal és Európával. Az elmúlt évben tapasztalt 7 száza­lékos felértékelődés után a piaci szereplők még nagyobb erősödést várnak 2008-ban. A Bloomberg ál­tal megkérdezett elemzők becslé­sének mediánja szerint egy dollár 6,88 jüant fog érni 2008 végén. A kereskedők még ennél is nagyobb felértékelődésre számítanak: ha­táridős kontraktusok alapján a devizapiaci szereplők 8,5 száza­lékos erősödésre és 6,7315 jüanos dollárárfolyamra fogadnak az idei év végére. II lílTr i1i­M IMI1H4MHM i I III III11 — i im 11MII111 i m 1111 h i Záró [€] Középárfolyam [€] Az MNB hivatalos devizaárfolyamai Angol font 0,743 Albán lek 122,080 Érvényben: 2008. január 2. Ausztrál dollár T675 Algériai dinár_____________________97,980 _____________________1 egységre, forintban Argentin peso 4,634 Cseh korona______________________26,336 Angol font________________________342,47 Brazil reál TttT Egyiptomi font______________________8,094 Ausztrál dollár_____________________152,08 Dán korona “^452 Észt korona_______________________^ Cseh korona_________________________9,60 . .----------------------------------,, n Horvátkuna 7,330 Euró 252,95 Hongkongi dollár 11,510 --------------------------------------------------------------------- ------------------------------------------------------------—­--------.. ,, ,------------------------------------_ Lengyel zloty 3,609 Horvat kuna 34,50 Izraeli ujsekel 5,657 „ , . ,-----------------------------------------------tttt -———ttzz.---------------------------------.... „„ — —--------------------------------------------------------- Bolgár leva_________________________1,956 Japan jen (100)___________________154,63 Japan ien ----------------------------------Új román lej___________________________________31589 Kanadai dollár_____________________174,84 Kanadai dollar______________________1164 orosz rube,________________________35,997 Lengyel zloty_______________________70,32 K'nai Jaan_________________________Szlovák korona______________________________33,609 Norvég korona______________________31,80 Mexikói pesó______________________16,070 Török líra 1,723 Svájci frank 152,85 Norvég korona_____________________7,965 Svéd korona __________ 26,88 Svájci frank________________________1,646 táblázatok forrása: Szlovák korona______________________7,54 Svéd korona________________________9,431 akk, magyar nemzeti bank, magyar USA-dollár 172,60 USA dollár 1,474 TŐKEPIAC, REUTERS, (18.00 Órai adatok) A forint helyzete a sávban: -10,24% BUBOR (%)________________ ÁKK-referenciahozamok (2008. jan. 2.) 2008. január 2. 1 hét 1 hó 3 hó 12 hó ____________Hozam (%) Változás (%) _____________________________TO 7,500 7,500 7,500 7,470 3 hó 7,42 -0,03 Ausztrália___________________________6,75 6 hó ■ 7,40_________-0,06 Brazília____________________________11,25 UBOR___________________________________ 12 hó_______________TA2_________-0,05 Csehország__________________________3150 EUR_____________________________________ 3 év 7,49­­0,03 Európai Központi Bank_______________4,00 4,114 4,226 4,663 4,735 5 év________________A38__________0,00 Japán_______________________________050 USD 10 év 7,08 0,00 Kanada 4,25 4,499 4,570 4,681 4,188 15 év 6,83 0,00 Kína _________________________7,47 CHF Magyarország___________________7,50 2,200 2,422_______2,760 2,975 Nemzetközi kötvények (5 éves) Nagy-Britannia______________________5,50 GBP Hozam(%)^ Változás (%) Norvégia____________________________5,00 5,628 5,746 5,890 5,689 USA________________3,28­­0,154 Svájc________________________________2/75 JPY_________________________________Nagy-Britannia 4,34_______­0,057 Svédország__________________________3,75 0,605 0,685 0,896 1,051 Japán_______________1,02 0,001 Szlovákia 4,25 CAD Németország 3,95________­0,171 Törökország________________________15,75 4,297 4,450 4,495 4,450 Ausztrália 6,72 0,018 USA 4,25 PÉNZPIAC lem Tom 3 Olaj: 100 dollár [mtp] Tegnap mind az olaj, mind az arany történelmi csúcsot dön­tött. Az amerikai könnyűolaj, a West Texas Intermediate hordója februári szállításra - folyamatos napközbeni emelkedést követően - kereken 100 dolláron állt meg egy pillanatra a New York-i áru­tőzsdén, hogy aztán 99,35 dollárra hűljön le a jegyzés. Mindeközben az arany is túlszárnyalta a 28 évvel ezelőtt felállított unciánkénti 850 dolláros csúcsot, s a nemesfém spot kurzusa 857 dollárig ügetett. RÖVIDEN Maradt a három hónapos DKJ-hozam az első aukción [MTIEco] Nem változott a hozam az Államadósság Kezelő Köz­pont (ÁKK) három hónapos diszkontkincstárjegyének tegnapi aukcióján. A kialakult átlaghozam megegyezett az előző, december 21-i aukció 7,45 százalékos átlag­hozamával. Az aukción elért leg­magasabb hozam 7,47 százalék, a legalacsonyabb 7,43 százalék lett. A korábbi aukciók átlaghozama sorrendben 7,48 (2007.12.04.), 7,45 (2007.12.11.) és 7,43 (2007. 12.18.) százalék volt. Az ÁKK 35 milliárd forint értékben hirdetett meg kincstárjegyet, amelyre 61 ajánlatot nyújtottak be az elsődle­ges forgalmazók 58 milliárd forint értékben. Az ÁKK 35 ajánlatot fogadott el a teljes meghirdetett összegre. A teljes kibocsátás 38,5 milliárd forint lett. Baltával faragják a szlovákok a költségvetési hiányt [MTIEco] Tavaly, azaz 2007-ben 23,53 milliárd koronára csökkent a szlo­vák költségvetés hiánya a 2006-os 31,678 milliárdról, jelentették a szlovák pénzügyminisztériumban. A tavalyi évre szóló költségvetési terv eredetileg 38,4 milliárd koro­nás hiányt tartalmazott, ezt a nagy gazdasági növekedés generálta, növekvő adóbevétellel és a 2004-es adóreform beérő eredményei ré­vén sikerült jelentősen alulmúlni. Szlovákiában 2004-ben egységes, 19 százalékon egykulcsos adórend­szert vezettek be. A költségvetési terv az idei évre is óvatos: 32 milli­árd koronás hiány szerepel a költ­ségvetési törvényben. Az Econet 1,43 milliárddal emeli az alaptőkéjét [MTIEco] Az econet.hu Nyrt. 211 fo­rintos részvényenkénti kibocsátási értéken emeli zártkörűen alaptőké­jét. Az összesen 6,79 millió darab új részvényre eső teljes kibocsátási érték így 1,432 milliárd forint. A társaság igazgatósága december 20-i ülésén határozott arról, hogy 2007. december 28-ai zártkörű alaptőke-emelést hajt végre. A részvényenként alkalmazandó kibocsátási értékként a december 28-át megelőző 30 nap forgalom­mal súlyozott átlagárát határozták meg úgy, hogy az minimum 211 forint legyen. Mivel az érintett időszak átlaga 209 forint volt, ezért a kibocsátási érték az igazgatósági határozatban meghatározott mini­mumérték, azaz 211 forint lett.

Next