Magyar Ujság, 1871. február (5. évfolyam, 26-48. szám)

1871-02-01 / 26. szám

26-ik szám. Szerkesztői i­fji irodtt : Megyeház-utcza 8-ik szám földszint, hova a lap bértartalmára vonat­kozó minden iratok úgyszintén az előfizetési pénzek intézendők. Levelek s kéziratok vissza nem adatnak. Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogad­tatnak el. B­IFIDEJTÉSE­K egyedül csak Neumann B. I-s. magyar hirdetés ügynökségi irodájába, kigyó-utcza f. sz. vagy annak helyettesének Leopold­­Miksának adandók át. Beigtató­s díj : 8 hasábos Petitsor 1 .liszi beigtatásnál 12 kr. többszörinél 'Sz­kr. ilélyogd. minden b­eigtatásért 30 kr. A nyilt.térben 5 hasábos Petitsor 25 kr. ifíSST" Egyes példány ára 0 kr. i*« ! : y\ Szerda: februári. V-ik évfolyam 18/1 rö vids Égés/ é­vre­­íi . ft k r fél évre . 1 , ‘ Negyedévre .’) ,, Egy hóra . 1 ,, 70 ,, Előfizetési ár ki elvben Egész évre 2 ft —kr. Fél évra 1A ,, — „ Negyedév­re 5 „ — , Egy hóra . 1 ,, 79 ,,MAGY­AR Előfizetési felhívás MAGYAR ÚJSÁG 1871-ik évi folyamára. 1 évre: január—decz. 20 frt­­» évre: január—jun. 10 frt­­4 évre: január—márcz. 5 frt 1 hóra: janu­­ár - febr. 3 frt 40 kr. 1 hóra (mindig a hó­l­ső napjától számitvn­) . 1 frt 70 kr. Egyes előfizetések után százalékot nem adunk. Tiz előfizető után egy tiszteletpéldány vagy annak értéke jár. df- Kérjük a neveket, lakhelyet, valamint az­ utolsó postát tisztán kiírni. Az előfizetési pénzeket postautal­vány útján kérjük a „Magyar Újság“ szerkesztőségének (Pest, megyeház u­tza 8) beküldeni. A „Magyar U­jság“ kiadóhivatala. Pest, január 31. Hogy a bordeauxi népgyűlésen az ellenál­lás folytatása iránt hozott határozatok miként fogadtattak a Francziaországban minden nap növekedő békepárt által, még eddig nem lehet tudni, de úgy látszik, hogy az nem igen fog viszhangra találni, miután az eddig hozott óriási áldozatok eredménytelenségét látva, a harcznak minden áron véget akarnak vetni. Az ellenállás eredményébe vetett remény tehát meghiúsult s innen lehet az, hogy Gambetta, ki a végsőig folytatandó háborúnak mozgató lelke volt, most midőn ez általános lehangolt­­ságot látja, kedély világa elhomályosult s a zavar aggasztó jelei mutatkoznak nála. A kapituláczió feltételeiről a következőket írják: a fegyverszünet Pak­sra nézve azonnal kezdetét veszi ; a megyékre nézve három nap múlva; a fegyverszünet letelte február 19-ére délre van kitűzve. A demarcationális vonal el­választja Calvados megyét és az Orne folyót metszi; a Sarthe, Ilidre et Loire, Loire et Cher, Loires, Yonne, Pas de Calais és az éj­szaki megyéket a poroszok kezében hagyja. Arra nézve, mikor kezdődjék a fegyverszünet a Cote d‘ Or, Doubs, Jura megyékben és Bel­fort mellett, a fegyverszünetre nézve még nem történt végeldöntés. A tengeri haderő be van foglalva a fegyverszünetbe; — a választások a bordeauxi alkotmányozó gyűlésbe meg vannak engedve ; valamennyi erőd átadandó, s a vá­rosi sánezöv lefegyverzendő. A sorcsapatok, tengerészek és mozgóőrök hadifoglyokká lesznek, kivéve 12.000 embert a belső biztonsági szolgálat fentartására. A hadi­foglyok a város kapuin belől maradnak és átszolgáltatják fegyvereiket. A nemzetőrség és csendőrség megtartja fegyvereit. Valamennyi szabadlövészcsapat rögtön feloszlatandó. Páris élelmezése lehetőleg megkönnyíttetik, Párist a francziák csak német engedélylyel hagyhatják el. Páris városa 14 nap alatt 200 millió frank hadisarc­ot fizet. A hadifoglyok azonnal kicse­réltetnek. Bismarck s Jules Favre közt a következő pontok írattak alá, mint béke praelimináriák, melyek alapján a capitulatió megköttetett: Három heti fegyverszünet, Elsass, Lothringia és Metz, 20 hadi­hajó átengedése, négy milli­árd hadiköltség fizetése, az újonnan alakult politikai helyzet elismerése , a nemzetgyűlés­nek két hét alatt leendő behívása. A német császár Berlinbe érkezte febr. 2- ra van kitűzve. Bourbaki seregét ért csapás csakugyan valónak bizonyul. Ez volt az egyedüli franczia hadsereg, melyhez az utóbbi időben legtöbb re­mény volt kötve, miután a többiek már majd mind szét voltak verve. Most ez az 50,000 em­ber is a svájczi határra szoríttatott, hol a fegy­vert kénytelen volt lerakni, mielőtt azonban ez megtörtént, a poroszok által 3000 ember el­vágatott. Bourbaki ennek folytán kétségbe­esésből akart életének véget vetni. Most ket­tős fájdalom sújtja. A franczia belügyminiszter sürgönyt inté­zett Favrehez, melyben kérdi, melyik kor­mánytag jő el Bordeauxba, s melyben kime­rítő felvilágosításokat kér a helyzetről és Páris sorsáról. Egy bordeaux-i rendelet szerint a vasutak minél hamarább jókarba helyezen­­dők. A „Times”-nak egy jan. 28-ai konstanti­nápolyi távirata szerint a porta ragaszkodik ahhoz, hogy a Bosporus és a Dardanellák fe­letti souveranistási jogaiba visszahelyeztes­sék. Ugyancsak a „Times“ jelenti: A franczia kormánynak egy a semleges hatalmá­hoz in­tézett jegyzéke óvást tesz az ellen, hogy Favre Párisban visszatartatott, és közli, hogy a fran­czia meghatalmazott parancsolatot kapott az iránt, hogy hagyja oda a konferencziát, ha vi­tatás tárgyává tétetnék az ideiglenes kormány­nak azon joga, hogy Francziaországot képvi­selhesse. A kormány pénzbőségben, tételeket jóval magasabbra rakja mint voltak a múlt évben. Nemde, h­a ez Bécsben igy történik, nálunk is igy kell türténnie. És a „sze­rencsés eredmény“ a „reményen felüli túlbevétel“ egyszersmind érv leen, ar­ra hogy meggazdagodtunk. Meg ám! mint megbízik a vizkórsá­­gos ember midőn erőt vett rajta beteg­sége. Nagy számokban beszélünk, de csak egymás közt. Ausztria s Magyarország oly formán van ezzel mint ama szegény ficzkók, kik egymásnak egy jó napot akarván csinálni, egymást nagyságolták és méltságolták, pedig egész napon át éheztek. Nem az osztrák iparosokról és pénz­­tőzsérekről szólunk, hanem a népről és szólunk kivált Magyarország népeiről, h­a Bécsbe hajtják a sok szép kövér marhát és sertést s önmaguk csak a sán­tákat s bénákat emésztik fel. És Bécsbe viszik a sok szép búzát, holott önmaguk árpát, rozsot és tengerit fogyasztanak búza helyett. Igaz, hogy mezei gazdáink termé­nyeiket most jó áron eladhatják. Kétszerte drágábban, mint adták ren­des pénzviszonyok közt. De az iparczik­­keket viszont két és félszerte drágábban fizetik, mint szintén a napszámot is. És háromszor több adót fizetnek most mint fizettek tíz év előtt. Ebből áll a mi meggazdagodásunk. Na, de csakhogy valah­ára a feneket­len hordók is megteltek , most már csak nem leend deficitünk, gondolják a jóhfi­­szemnek. Pedig dehogy­nem. Kétszerte több lesz mint máskor volt, ha­bár min­den adófillér befolyik is a feneketlen hordókba. Aztán meggondoljuk, hogy az a re­­ményentúli bevétel csak úgy magától jönne a kincstárakba. Sok látás, futás, vizsgálás és motozás eredménye az épen a közvetett adóknál, melyek leginkább túlszárnyalják a pénzügyérek remé­nyeit­ Három év előtt, midőn pénzügyére­inknek még épen fele külföldi volt, ki a helyi viszonyokat kellően nem ismerhet­te, 1756 ember 1,100,962 rendbeli mo­tozást, vizsgálást és nyomozást vitt vég­hez s közreműködésük folytán 393,815 frtot fizettek be a kincstárba a megbírsá­golt felek, s a pénzügyőrség 73,228 frzot -teh­enkapási jutalékot­ nyert-Három év óta azonban a pénzügyőrsé­gi rendszer nálunk óriási kifejlődést nyert. Most már ha ugyan mind a 352 állomás (28,700 lélekre esik egy) be ————————--------­1 van töltve 2279 embernek kell látnia f mn­unkához. Hozzá is látnak s pedig mert most­­már nagyrészt „honfiak,“ sokkal több­­helyismerettel mint láttak elődeik, és­­ sokkal nagyobb erélylyel is, mikép az eredmény mutatja, így megy ez az adószedésnél és adó­­executiónál is. Ezen „erély“ s nem a bő termés idézi elő azon túl kedvező ered­ményeket , melyek aztán magukat a pénzügyminisztereket is mindig megle­pik. A kincstárakban kivált a közvetett­­ adók bevétele mindig túlhaladja né­hány millióval a legmerészebb költség-­­vetéseket is. ■ Ezen erélynek köszönhetik most a pénzü­gyérek „Lajtán innen és Lajtán túl“, hogy pénzbőségben szenvednek. Ezen szenvedésüktől azonban csakha­mar fel fogja őket menteni a közös had­­ügyér, mert a hadügy egy­maga is elég arra hogy Dárius kincseit pár hét alatt feleméssze. És biztosan megjövendöl­h­e­tjük,bár hány száz millió folyjék is be egy rövid éven át a budai s bécsi kincs­tárakba, megtakarítva még sem leend egy fillér sem, hanem óriási leend a de­ficit. Látogatás Kos­sutnál. — Turin, jan. 26. — Ugrón­­tábor derék hazánkfia ki nem­ré­giben Francziaország felé vette útját, Turinból a következő érdekes leirást küldé az E 1­­­e­­bőrnek azon látogatásról melyet legnagyobb hazánkfián­ál tett: Velenczén, Milanón át tegnap este Turinba érkeztem. Ma délelőtt Ihász Dánielt kerestem fel, kinek szívességéből voltam megtudandó, hogy Kossuth Lajos legnagyobb hazánkfiánál mikor tehetném legalkalmasabb időben tiszte­letem. Ihász ezredes, (ki — mint maga mondá, — „a menekült családja,“ több kálit madárka csevegő tafelmusikja mellett épen reggelizett,) magyar szívességgel fogadott és délután kettő­re találkozást ígért Kossuthnál, ki — jegyze meg — most igen lehangolt, mert nagyobb fia nagyon beteg. Itt említendőnek vélem, hogy az ifjabb testvér Lajos Susában van mérnöki munkálatokkal elfoglalva. Kossuth dolgozó­szobájában fogadott. Ma­gas, erőteljes és még ruganyos alakja ellen­mondásban látszott tenni a hatvankilenc­ évet egyedül eláruló hófehér hajzat és szakállat. Megemlítvén utazásom czélját: harczolni a franczia köztársaságért, az előttem örökre fe­­ledhetlen társalgás kezdetét Francziaország harcra nyújtotta. Egyetlen eset — szólt Kossuth — a világ­­történelemben, hogy az egész rendes hadsereg elveszett, s még­is oly nagy erőkifejtéssel és makacssá­ggal küzdenek. A szervezésben s ve­zérletben követhetnek el hibát és követtek is el, de bírálni távolból könnyű, azonban azok­nak ki állhat jó, hogy helyükön nem esnek hasonló hibákba. Például szervezési hiba hogy oly sok különböző nevű csapatok vannak. 1848-ban nálunk a nemzetőrök gyengék vol­tak, s mihelyt honvéd nevet kaptak, ugyan azon zászlóaljak két hét múlva jól verekültek. Szerencsét és kitünőbb vezéreket kíván, de jó sorsuknak tartja, hogy nagy emberük nincs, mert az mindjárt koronát keresne. Washing­tont mondják a világtörténelemben egyetlen karakternek, ki a trónt megvetette. Epeu ily értelemben nyilatkoztak Byron hazájában egy ebéd alkalmával, hol Buchanan, a későbbi északamerikai elnök és Kossuth is jelen vol­tak. Erre Buchanan felelt, hogy Washington­nak a királyság nemkeresésében nincs semmi érdeme, mivel ha merte volna, feje porba hull vala. Igen helyesnek tartja, hogy Európa minden nemzetének szabadelvű fiai sietnek a franczia köztársaság lobogója alá. A franczia köztársa­ság ma e század palládiuma; ha elveszett, magá­val viszi e s­ázad szép álmait és be kell várni m­ig az egyesült államok köztársasága egyedüli s döntő vezérhatalommá növi ki magát. Kossuth bizik a franczia fegyverek végdia­dalában s hiszi,hogy a h­arcz Páris feladása után is vivatni fog. A franczia nép szívói; nem oly könnyen fárad ki, mint 49-ben a magyar. Az­tán Francziaország az emberi szellem kísérleti műhelye; nagy a nemzet: a múló bajokat kihe­veri ; ezek nem emésztik fel őt, mint a kicsiny népeket. A 49-iki rögtöni erély­hanyatlást —jegy­zem meg a társalgás folyamán — nem a ha­mar ellobbanó hévnek tulajdonítom. Csalódha­tom, de úgy vélem, hogy a táj abban volt, hogy a függetlenségi nyilatkozat által a szo­rosan törvényes alap elesvén, a szabadságban­­, eddigi vezércsillaga kialudt. A közvélemény pedig nem lévén előkészítve és megérve a köz­társasági kormányformára, vezéreszme hiányá­ban volt Már­pedig csak egy eszme képes a kedélyeket gigasi harczok felemelkedettségeit­, villanyozni. Az eszme eltűntével ellankad a lelkesedés. Ez okból szeretném ha Magyaror­szágon az elv magasztosságának megfelelő köztársasági párt alakulna, hogy lennének a­ jelen mellett a további jövőnek is munkásai. Mert ha a kor eszméinek áramlatával hala­dunk, az tart fenn ; ha elmaradunk, az sö­pör el. A 49-ki bágyadtságnak más okai voltak, válaszolt Kossuth. Egy nemzet küzdelmét nem szíthatja az államforma k­érdése akkor, midőn egy elsőbb rangú kérdés, a béke van koczkán. Ugyanezért nem hihetek a netalán keletkez­hető köztársasági párt eredményteljes fellépé­sében. Hol saját létükkel nem gondolnák, ho­gyan törődnének a lét mikéntjével? Borzasztó gondolatnak is, de szentül hiszem, be fog kö­vetkezni (s eddig nyugodt hangja egyszerre a szónoki emelkedettség csengéséig magasait) , hogy az Ausztriától való különválhatása elmulasztott kedvező percre újból megjövend, mikor az osztrák-németek lesznek a nagy Né­metországhoz csatlakozni készek , és a­mikor Magyarország, még fegyverrel is megkísérti megakadályozni azt. Csak ezt ne adja meg ér­nem az Eg! Akkor ugyanis a német nemzet az útjában álló akadály megsemmisítésér­e Ma­gyarország feldarabolásával fogna felelni. Pe­dig Magyarország még az egyesült német nem­zet és roppant Orosz birodalom között is, úgy ezeknek, mint Európának szükséges. Szüksé­ges Európára az egyensúly érdekében. A ger­mán és szláv népeknek, hogy a két óriás ösz­­szeütközését megakadályozza, hisz­, hogy a monarchia egyesíti Olaszorszá­got, a köztár­aság megoszlatná. E nézetet itt a jelen helyzetben érteni le­het talán, mert ha Olaszország újjáalkotásának műve nincsen is még bevégezve, annyi még­is tény, hogy a monarchiának sikerült őt egy föld­irati elnevezés helyzetéből állammá emelni. De Spanyolország helyzete egészen külön­böző, önöket a köztársaság fogja egyesíteni, a monarchia megoszlatná, mert akármelyik ki­rályjelölt lenne is a győztes, annak ellenében mindig fen maradnának más pretendensek, minden pretendensnek volnának pártosai, s az önök dicső forradalma a­helyett hogy elve­­ magaslatán maradna, a személyes előszeret nyomorult kérdésévé zsugorodnék össze. köztársaság ellenben annyi, mint a spanyol nép souverenitása Spanyolországban, s e sou­­verenitás egyszer felállítva kizárja a vetely társ eszméjét; egy csapással véget vet minden combinatióknak, melyek pretendens ellenében pretendensnek adnak elsőséget. Királyt vá­lasztani önöknél annyi mint a jövendőnek za­vart, viszálkodást és katonai pronunciamen­iá­kat hagyni örökségbe, köztársaságot alapítani annyi mint békét, nyugalmat biztosítani s le­­­hetségessé tenni, hogy az ország azon anyagi nyomorúságból kiemelkedjék, melyet a m­n­archiának köszönhet, s melyből monarchiá­val ki sem emelkedhetik, mert királyok ilyan drága bútorok egy nemzet gazdászatában drágák magukban is, s drágák mert „udvar­­kell nekik, és kell egy roppant állandó hadar reg, a nép jólétének e tehetetlen pióczája Svájcban én úgy látom hogy a monarchiens elv szószóllói nem is birnak más indokot fel­hoz­i Spanyolországb­an mint a múltak traditiói­t.“ Boldog Isten! de hiszen a monarchia tradi­tiói Spanyolországban elborzasztják az embert, irtózatosságukkal! Négy százados múltjának egész rettenetes történelmében nincs egyetlen lap sem, de csak egyetlen egy sincs, melyen a szabadság barátjának, az emberbarátnak szeme megnyugvással állapodhatnék meg. Nekem úgy látszik kedves Orense, hogy épen Spanyolország az minden országok között, melynek a királyság iránti hajlamból gyökere­sen ki kellene gyógyulva lenni traditiói által. (Vége következik.) Tár­cza. All­aidai őrgróf, (1‘Omise Jose Maria urnák. *) Mad­r­i­dba­n. Kedves Orense! Találkozánk a számkivetésben, s barátok valánk. Ök­ szerencsésb mint éti­s visszatér­hetett hazájába, s érintkezésünk megszakadt. _ De a nagyrabecsülés melylyel Ön jelleme iránt viseltetem sokkal elevenebb s mulékony viszonyunk emlékezete sokkal kedvesebb előt­tem, mintsem hogy Ön nemes hazája újjászü­letésének alkalmából ösztönt ne éreznék Önnek testvéries üdvözletem mellett, szerencse kivá­­natimat , s legbuzgóbb óhajomat jelenteni, hogy a Spanyol nép szavazata diadalt biztosit­­son ama nagy elveknek, melyeknek Ön egész élete annyi nemes önfeláldozással szentelve volt. Ki nem mondhatom kedves Orense, meny­­nyire jól esik lelkemnek az emberiség romol­­hatlansága felőli hitemet megerősíthetni azon csodálatra méltó látvány szemléleténél, melyet a Spanyol nemzet felmutat. A gyászos Villarari nap, s Padilla halála óta ( ki első volt a szabadság vértanúinak hoszt Wszá­a,­­mely a Spanyol monarchia emlékét terheli) a pplit­éai és papi kényuralom hosszú századai — az inquisitio — a mesterségesen szitogatott türelmetlenség vakbuzgósága - a romlott lelkű kegyenczek gyalázatos uralma rendszerré emelve — a despoticus önkény majd rideg féktelenségében, majd egy hazug szabadelvűség két mutatásával fedezve — hol egy-egy buta — hol egy-egy tűllszegő véreng­ző király, bika pepszet legnemesebb ösztöneit. *­ Most hogy a spanyol dráma e asi felvonása be van fejezve, hogy a 191 szavazattal megválasztott király m­ár elfoglalt szűz Isabella trónját — érdekesnek talál­juk megismertetni a magyar olvasó közönségét azon ak­koriban nagy hatást előidézett levéllel, melyet Kossuth Lajos a spanyol forradalom elején Orense grófhoz iite­tett, kivel több ideig együtt volt számkivetésben. A azé­rt Említettük volt már hogy a magyar kormány néhány százezer frtot rakott a kedveltebb fővárosi pénztárakba. Nagy szó ez, mely annyit tesz hogy a feneketlen­ hordó megtelt. Sőt még többet. Azt teszi, hogy a feneketlen hor­dók Bécsben is megteltek. S valóban igy van. A bécsi lapok mondják, hogy a kincstárban, daczára az újévi óriási kiadásoknak, a többnyire ezüstben fizetendett szelvények fedezé­sének, még 28—30 millió készpénz he­ver, melyről a pénzügyér Örvendetes tu­domást teend a reiehszab­nak s mely bá­­toritni fogja a pénzügyért arra, hogy költségvetésében kivált a közvetett adó­a nemzet erkölcsi elaljasodásának, s anyagi romlásának eszközeivé hamisították — külin­­váliók — a Veronai koronás conspirátorok szentségtelen merényei, — s a mi tán mind­ennél is gonoszabb, egy minden szeméremből kivetkőzött udvar nyílt erkölcstelensége, mely özönnel ö­­te a társadalomra a demoralisatio minden mérgeit — szóval az átoknak minden nemei, századokon át dühöngtek Ön hazája fe­lett, hogy a Spanyol nemzet léleknagyságát eltörpítsék, s termékeny Geniusát elfojtsák. És ime ez annyira sanyargatott nép, melyet immár szokás á­gön a legelmaradottabbak közé sorozni, — egy elhatározott lépéssel, nem csak átszökik az elvesztetteknek látszott száz­adok tágas űrén, de még azoknak is elébe lép, kik legelőbb menni kérkednek. Magasztos látvány ez tisztelt Barátom ! az egész emberiség hálával tartozik Spanyolor­szágnak, hogy oly fényesen be tudta bizonyí­tani, miként a ponticai és papi nagyravágyás hasztalan erőködnek sötétséget terjeszteni, mert a nép nem szűnik meg romolhatlan ösztöne szentélyében szeretettel ápolni a haladás szent tüzét. Ne adja Isten, hogy a fenforgó válság vég­eldöntésénél a Spanyol nemzet megfogyatkoz­zék azon érettség logicájában, melynek oly meggyőző bizonyítványát add mind a határo­zottságban öszhangzás által,melylyel a megalázó szolgaság lánczát megtörd­d mind a rend és mérséklet nyugodt fensége által, melylyel győ­zelmét megnemesité­k mind végre a felvilá­gosodott szellem által, mely alig kivívott sza­badságának legelső tetteit jellemzi. A Spanyol nemzet e magatartása a milyen tiszteletre méltó, szint oly bölcs is, mert elhá­rított általa a külavatkozásra minden ürügyet, s békésen biztosítá magának az irigylésre méltó előjogot, hogy sorsának szabad ura, s egyedüli birája lehet. Igen de előttem világosnak látszik, hogy az ily nemesen bebizonyított érettség logicája köztársaságot követel. A jövendő a Demo­ratiáé. Vannak kik szeretik a kilátást, lehetnek olyanok, kik félnek tőle, — de nincs és nem lehet, ki bekövetkezését elháríthassa. — Akar­ni vétek Isten törvénye ellen. — Megtenni le­hetetlen. / A jövendő a Democratiae­. És a Democratia annyi mint önkormányzat, — a népnek a nép általi önkormányzata. — Ez pedig csak köz­társaságban lehetséges. — Köztársaságon kí­vül legfelebb csak a kormánybani részvéthez juthat el a nép. Önkormányzathoz nem — a népnek a nép általi önkormányzata és a mon­archia egymást kölcsönösen kizárják. És valóban ha figyelembe vesszük a termé­szetes hatást, melynek a történelem fejlődésére okvetetlenül ki kell szivárogni ama nagyfontos­­ságú tényből, hogy az Amerikai nagy köztár­saság oly fényesen bizonyító,minő életrevalóság van a democratiai elvben még a legnagyobb kiterjedésű államok kormányzatánál is, s mily hasordithatlan képességgel bir megfelelni a szabadság, rend, haladás,és polgárisodás minden követelményeinek; lehetetlen kétségbe von­ni, hogy a monarchia napjai meg vannak szám­­­.látva. Nemzet mely sorsának szabad ura, miért építené hát szervezkedésének uj épületét futó homokra, melyet a történelem szele elseper ? Miért kapaszkodnék anachronismusokba, mi­ket a jövendő nem tűrhet meg ? Midőn egy vagy más nemzet azért küzd, hogy magát küluralom alól felszabadítsa, — vagy midőn kormányrendszerének változtatá­sánál külavatkozással s minden vívmányait veszélyeztethető külháborúval van fenyegetve, s a körülmények oda mutatnak, hogy az elsőt elérni, a másodikat elhárítani csak a monar­chiai elv elfogadásával lehetséges, hogy ily esetekben a nemzet resignálja magát, monar­chiát alakítani, az természetes és megfogható. De szerencsére Spanyolországban e két eset egyike sem forog fen. Hajdan a világ első hatalma még mindig elég erős úgy földirati helyzete, mint népeinek száma és géniusa által, hogy függetlenségét ve­szély ne fenyegesse. Spanyolország ügyetlen.A spanyol nép nemzet. Ezt senki nem veszi két­ségbe. Senki nem merhetné kétségbe venni. Tehát nincs azon esetben, hogy függetlenségé­nek megmentése végett transigálni legyen kénytelen a népszabadság elvei felett. De kiseavatkozás veszélye által sincs fe­nyegetve. Ez ellen nem csak a nemzetközi jog elveinek újabb fejleményei által van bizto­sítva, ez magában nem elegendő biztosíték vol­na, mert a nagyravágyás nem szokott elvekkel gondolni. Spanyolország a külavatkozások el­len biztosítva van Európa helyzete által, mely a kétségnek még csak árnyékát sem hagyja fel, hogy minden avatkozási merénylet önök házi ügyeibe ezerszer több veszélylyel járn­a arra nézve, aki azt merné, mint Spanyolor­szágra nézve. Távol attól, hogy a Bourbonok trónját visszaállítaná Madridban , a merénylő saját trónját omlasztaná össze avatkozásával, s több másokat is tőből megrázná. Ilyen lévén a helyzet, én valóban meg nem foghatom, miként történhetik hogy még lehet spanyol, a­ki s­em akar köztársaságot. Kételkednek talán a spanyol nép önkor­mányzati képessége felett ? Ily kételkedés egy nemzetre nézve sem volna igazolható, mely az európai polgárisodda keretében áll; de Spanyolországra nézve va­lóságos insultus volna, ép azon perezben mi­dőn a spanyol nép férfias érettsége, a forra­dalmaktól elválaszthatlan ingerültség köze­pette is a rend és mérsékletnek, türelmesség­­nek, személy és birtokjog tiszteletének , sőt nagylelkűségnek oly látványát mutatja fel minőhöz hasonlót a monarchicus Spanyolország egész multjában sohasem mutatott fel. S (mi különös fontos) e dicső látvány nem egy vagy más személy befolyásának érdeme , mert logikai öszhangzásban van az a spanyol nép ősi jellemével, melyet sem erőszak, sem királyainak s papjainak százados ármányai nem voltak képesek kiirtani. A spanyol nép pedig mindig el­lensége volt a centralizationalis iránynak, mely a mily elválaszthatlan a monar­chikus kormányformától,és oly összeférhetlen a szabadsággal. S ezen idegenség a centralisatió­­tól, mely a spanyol nép ősi jellege, tette őt annyit képessé az önkormányzatra, mint a minőnek a jelen forradalom alatt mutatkozott. Minő ok indíthatná tehát a spanyol nemze­tet arra, hogy ő, a nagykorú, magának egy ki­rályban gyámot keressen ? Talán a belviszálytóli félelem? De hiszen ép az fogná Spanyolország jöven­dőjét belviszályoknak kitenni, ha királyt vá­lasztana. Itt Olaszországban néhány republikánus azért csatlakozik a monarchiához , mert azt

Next