Magyar Ujság, 1871. február (5. évfolyam, 26-48. szám)

1871-02-14 / 36. szám

mélli, hogy szavazatukat ezek is a köztársa­ságra adandják. A vörösek s bonapartistákat, s csak néhányan képviselik. Bordeaux-ban Na­póleonnak egy ügynöke fogatott el, kinél sok pénzt s különféle egyénekhez szóló több leve­let találtak. Badeni tisztek Borogne-ból 9-ről kelt leve­leikben a két Perches erőd elfoglalásáról érte­sítenek, melyek 8-án nagyon heves s négysze­res roham után foglaltattak el. Az említett le­velekben kiemeltetik a francziák hősiessége, ellenben sajnálkozásukat fejezik ki társaik fölött kik a legnagyobb erőfeszítés usén az erődök zárva leven, fölrobbantott aknák által halálu­kat lelék. Egy zászlóaljból, mely Hautes-Per­­chesbe első hatolt be, csupán 15 ember ép ; a többiek a sánczok s a sziklák romjai alatt lel­ték halálukat. Az ostromlók azon reményben vannak, hogy a várat nemsokára be fogják venni, ha csak előbb meg nem adja magát. Treskow főhadiszállásáról a müncheni had­ügyminisztériumhoz érkezett hivatalos tudósí­tások jelentik, hogy miután Belfortnál a fran­­cziáktól két legjelentékenyebb hadállásuk el­foglaltatott, a nehéz ütegek felállítását már megkezdték, hogy a felleg­várat két oldalról a legerélyesbben lődözhessék. A munka a szik­larobbantások szükségessége által rendkívül meg van nehezítve, mind a mellett azt állítják, hogy Belfort e hó végéig, ha előbb nem, bizonyára át fog adatni, miután a foglyok állítása szerint az adagok már nagyon kicsinyek. E hó 8-án, a két Perches elfoglalása napján a francziák rend­kívüli ellenállást tanúsítottak s a német csapa­toknak nagy károkat okoztak. A németek vesz­tesége holtak s sebesültekben 800 embert tesz. A Hautes-Perchesben fölrobbantott három ak­na a németeknek legtöbb kárt okozott. Garibaldi hadserege fele részben Chagny, fele részben pedig Bourg-en-Bresse-ben áll, ho­vá a főhadiszállás is áttétezek. A két hadviselő fél előőrseit a Cote d’Or, Saone­s Loire megyék határ­folyója, a Dheume választja el. A demarcationális vonal megállapítása után az ellenségeskedések teljesen megszüntet­­tettek. E szerint tehát a németek hallgatva le­mondtak ar­ról, hogy a fegyverszüneti egyez­ményben tett kikötés szerint a szabad csapatok föloszlattassanak. Autun­s Chagny közt, az epinai­nolay-i vasútvonalon a közlekedés megszűnt, miután e vonal részben a semlegesített területre esik. Nem lesz érdektelen, ha most a fegyver­­szünet alatt egy futólagos tekintetet vetünk azon statistikai adatokra, melyeket századunk s a polgáriasultság szégyenére a jelen háború nyújt. Eddigelé huszonhárom csata vivatott. Ezek a következő sorrendben folytak : Weiss­­enburg, Wörth, Spicheren, Pange, Mars-la- Tour, Gravelotte, Beaumont, Sedan, Noiseville, az Orleans melletti három csata, Amiens, Champigny , Brie (Páris előtt), Beaugency, Bapaume, Vendôme, le Mans, Belfort, St. Quen­tin, s mint a harcz tüzének utolsó föllobbanása, ismét Páris előtt, a nagy kirohanás St. Cloud ellen s Mont Valeriennél. E csaták közül Gra­­velotte-nál a hadakozó felek száma a félmilliót megközelítő, nevezetesen 270,000 német állt 210,000 franczia ellen. Ehhez legközelebb áll a sedani csata 210,000 némettel 150,000 franczia ellen s a harmadik Orleans-nál 100—120,000 német 200—240,000 franczia ellen. A németek s francziák legnagyobb veszteségük a Metz előtti há­rm napi csatában volt, mely alkalom­mal a németek 600 tisztet s 17,000 közvitézt vesztettek. A „D­aily Telegraph“ Bismarck által végleg fölállított béke­feltételeknek a kö­vetkezőket mondja : Elsassnak s Lothringen­­ből csupán 60 német négyszegmértföldnek Metz beleértésével való átengedése, egy és fél milliárd hadikárpótlás, melyhez ezenkívül 30 millió a hajózás által okozott károk s 40 millió a Francziaor­szágból kiűzött németek számára számittatik. Kiáltvány a franczia nemzethez. Napoleon volt császár a következő kiált­ványt intézd a franczia nemzethez: Francziák ! A szerencsétől elhagyva, elfo­­gatásom óta ama mély hallgatagságban marad­tam, mely a szerencsétlenséget gyászolja. Míg a hadseregek egymással szemben állottak, tartózkodtam minden lépéstől, minden szótól, mely viszályra adott volna alkalmat. Ma az ország nagy szerencsétlensége előtt nem hall­gathatok tovább is anélkül, hogy szenvedései iránt érzéketlennek ne tűnnék föl. Azon pil­lanatban, midőn kénytelen voltam magam fo­golyként megadni, nem léphettem békealku­­tásokba. Minthogy szabad nem voltam, határozataim úgy tűntek volna, mintha személyes tekintetek sugallatának engedtem volna. A Párisban a kamrák között székelő régensi kormánynak hagytam a kötelességet, hogy határozzon a fe­lett, vájjon kivánja-e a nemze­t érdeke a harcz folytatását. Hallatlan szerencsétlenségek da­czára Francziaország le nem győzetett, erődí­­tett helyeink még felnállottak, Páris folyton terjeszkedő védelmi állapotban volt, szeren­csétlenségeinknek még útját lehetett szegni, de a­míg mindenkinek tekintete az ellenségre volt irányozva, kitört a lázadás Párisban, a népképviseleten erőszakos nyomást követtek el s a császárnét veszélylyel feny­egették. A városházán is egy uj kormány foglalt he­lyet és a császárság, melyet ép akkor harmad­szor hagyott helyben az egész nemzet, azok ál­tal döntetett meg, kiknek hivatása volt azt megvédeni. Igazságos haragomat elnyomva azt kiáltám önmagamban Mit törődöm a dynas­­tiával, ha a hazát meg lehet menteni! S a he­lyett, hogy a jogsértés ellen tiltakoztam volna, a legforróbb kívánságukat tápláltam a nemzeti védelem sikere iránt és csodálattal töltő el keb­lemet ama hazafias odaadás, melyet a lakosság minden osztálya s minden pártja tanú­sított. J­e most, midőn a háború szünetel és a fővá­ros hősies ellenállása után elesett, midőn eltűnt MAGYAR’’ IJJSAG 18 fl. FEBRUAR 12. minden é­szszerű kilátás a győzelemre, most itt az idő, hogy felelősségre vonjam azokat, kik a hatalmat bitorolták a haszontalanul kiontott vérért, ez ok nélkül hozott áldozatokért az or­szágnak ellenőrzés nélkül elköltött segédforrá­saiért. Francziaország sorsát nem lehet egy oly­korú l­ányra, melynek nincs megbízása, bízni, mely a közigazgatást volt szervezetétől meg­fosztva egyetlen egy olyan hatóságot sem ha­gyott meg, mely keletkezését az átalános sza­vazati jognak köszöni. Egy nemzet nem engedelmeskedhetik sokáig egy oly kormánynak, melynek nincs joga pa­rancsolni. A rend, a bizalom és biztos béke csak akkor érhető el, ha a népet megkérdezik azon kormány iránt, mely leginkább képes a hazát szenvedéseitől megszabadítani. Azon ünnepélyes körülmények között, me­lyekben az invasio és Európa figyelmével szem­ben élünk, szükséges, hogy Francziaország egy legyen törekvéseiben, óhajaiban és határo­zataiban. Ez azon czél, melynek elérésére min­den becsületes polgárnak törekednie kell. A­mi engemet illet, meggörnyedve annyi igazta­­lanság és keserű csalatkozások alatt: nem aka­­­rom ma ama jogokat igénybe venni, melyeket 20 év lefolyása alatt négy ízben önként ruház­tatok reám. A bennünket környező szerencsétlenséggel szemben nincs helye az egyéni becsvágynak; de mig a nép törvényes módon komitiáiban egybegyülve akaratát nem nyilváníthatja, kö­telességemnek fogom tartani, mint a nemzet valóságos képviselője hozzá fordulni s előtte kijelenteni, hogy : minden, a­mi közvetlen rész­re részek nélkül történik, törvénytelen. Csak a nép-szuverainitásból zármazó kormány, mely a pártok önzésén felül képes em­lkedni, he­geszthet­ be sebeiteket,nyithatja meg szigeteket a reménynek s megfertőztetett templomaitokat az imáknak, csak ez vezetheti vissza a mun­kásságot, egységet és békét a haza kebelébe. Wilhelmshöhe 1871 febr. 4. — Napoleon. Fővárosi krónika. Pest, febr. 13. — r­égóta érezi ifjúságunk egy oly kör­nek szükségét, mely mig egyfelül közvetítse a társas összejövetelek által a társulási szellemet, addig másfelül eszközül szolgáljon a helyes re­formeszméknek , kiket az eszme fiatalságunk köréből érdekelne látogassa meg azt az érte­kezletet, mely e tárgyban jövő vasárnap délu­táni 3 órakor a zenekedvelők egyletének tere­mében fog megtartatni.­­ A bécsi nőegylet köszönő iratot inté­zett az országgyűlés azon tagjaihoz, a­kik az Illésyné ügyét az országházban melegen párt­fogolták.­­ Fauler Tivadar az új kultuszminisz­­ter ma reggel tartotta az egyetemen utolsó (9) büntetőjogi előadását, melynek végével a hall­gatóság éljenzése közt búcsúzott el az ifjúság­tól, s megígérte, hogy mint közoktatásügyét is legkivált azon föladatának fog élni, melynek eddig élt, t. i. az ifjúság javának. — Öngyilkosság. Szab­ó József kovács­legény ma reggeli 8. órakor kétpipa utczai 8. sz. lakásán főbe lőtte magát. — A sörivókat boszantja Budaváro­­sa. Legközelébb elhatározta ugyanis, hogy a sörházak rubrikájáról a „Krigh­t“, „Schnitter“ stb. mint nem határozottan körvon­tozott mér­tékeket letörli, s hasonló intézkedésre szólítja föl Pest városát is.­­ A magyar tisztviselők önsegélyző egylete Budán m. h. 28-ai közgyűlési határo­zata folytán a magyar tisztviselők özvegyei­nek segélyezésére évi tiszta nyereményéből 100 frtot szavazott meg. Az erre igényt tartók kérvényeiket az egylet hivatalában (Buda alag­út) február hó végéig naponként d. u. 4. órától 7-ig benyújthatják.­­ A zeneművészek segélyegylete a m. k. pénzügyi minisztériumtól engedélyt nyert egy sorsjáték rendezésre, melyet Bartay Ede elnöklete alatt egy kezelő bizottság fog ve­zetni.­­ A fővárosi tornászegyletek által szombat este a redoute termeiben rendezett ál­­aretés bár sokat ígért ugyan, de tán még az ígértnél is többet adott. Gondoskodott ez a ren­dezőség mindenről,­­amit csak az ember szeme szája megkívánt. Éjfélig egy a terem közepén fölállított emelvényen erőművi és testgyakor­lati komikus mutatványok mulattatták a kö­zönséget, majd csakhamar eltisztult az emel­vény és az okosbolondok serege — vidám tánczra kerekedett az álarczos bálok rendes szokása ellenére. Mindenki meg volt elégedve az eredménynyel a pénztárnokig. — A nemzeti dalkör f. hó 20-án tehát jövő hétfőn este dalestélylyel összekötött tánczvigalmat rendez a lövöldében — „A pesti nemzeti dalkörei, é. február hó 20-án a pesti polg. lövölde díszteremében Bors Emil karigazgató úr vezetése alatt, igen érdekes műsorozattal biró dalestélyt rendez. Magán­jegyek csupán a dalestély napján estve a pénztárnál válthatók. — Vasúti szerencsétlenség. Gyomán egy vasúti mázsáló azon pillanatban akart a síneken keresztül menni, midőn a vonat az in­­dóházba robogott. Elugrani már nem lévén ide­je, a kerekek alá került, melyek a szeren­csétlent éktelenül összemarcz­ingolták. — A Kisfaludy-társasé­g tegnapi nagy gyűlése meglehetős számú, leginkább férfi kö­zönséget vonzott az akadémia díszteremébe. Megteltek félig meddig a karzatok is, jeléül annak, hogy az előadások sorozatának érdeké­vel növekedik a részvét is. Az ülést T­o­­­d­y Ferencz másodelnök nyitotta meg velős, de az ő megszokott modora szerint nehézkes nyelve­zetű beszéddel, melyben az irodalmi önállóság szükségének hangsúlyozásával a társaságot a közönség pártfogásába ajálja. G­r­e­g­u­s­s Ágost titkár lépett ezután az emelvényre, je­lentését azon fájdalom ecsetelésével festvén, mely az irodalmat Eötvös halálával sújtotta. A sajátképi irodalmi fölolvasások sorát K­e-­­­e­t­i Gusztáv nyitotta meg M­a­r­k­ó Ká­roly fölött tartott kissé hosszadalmas beszédé­vel. Utána Tóth Kálmán olvasott két csi­nos költeményt, majd Jókai lépett az emelvényre fölolvasván : A magyar Faust Hat­vani István debreczeni professorról. E fölolva­sás volt fénypontja a nagygyűlésnek és feszült figyelemben tartotta a hallgatóságot. Nem sza­­­bad megfeledkeznünk Dobsa Lajosnak gyönyörű költeményéről sem, melyet szerző maga olvasott föl. A tragédia elméletére kitű­zött 50 aranyat N­ó­v­i László szombathelyi tanár nyerte el. — Kinevezések. Pollák János pesti ka­nonoknak a hold. sz. Máriáról nevezett kert­­z­i, vagy remeteségi apátság — Vermes I.­a­j­os pénzügyi titkárnak pedig nyugalom­ba helyeztetése alkalmából a pénzügyi taná­csosi czim adományoztatott. — Az öngyilkosságok és szerencsétlen­ségek rovata. J . . főmérnök neje tegnapelőtt mig férje távol volt, revolverrel szivén lőtte magát. Régi lább­jától akart ez által megsza­badulni. — Egy tisztességesen öl­tözött nő tegnap a budai víziváros főutczáján megőrült. — A természettudományi társulat folyó február hó 15-ikén, szerdán délután 5 órakor a magyar akadémia heti üléstermében szakgyűlést tartand. A tartandó előadások tár­gyai : Hausmann Ferencztől: Miké­pen jár el a természet alakjai tökélyesbitésénél ? — Balogh Kálmántól: A talaj és az éghajlat befolyása az ember mivelődésére. (Amerika.) — Apró hírek. Császárné ő felsége a kadarkuti iskolaházra 100 frtot adományozott. — Margittán önsegélyző népbank alakult, melynek alapszabályait a kereskedelmi minisz­térium közelebb megerősítette. A pozsonyi gymnasium önképző egylete is küldött Eötvös özvegyéhez részvétiratot. — Maro­s-V­á­á­r­­hely­et a napokban temettek el egy 104 esz­tendős asszonyt, ki mindekkorig igen jó egész­ségnek örvendett. — Vargits Imre temesvári ügyvéd, egyike azoknak, kik a nép­­számlálás foganatositása körül szerzett érde­meikért vaskorona rendet kaptak, e rendjelet nem fogadta el, mert mint kinyilatkoztatta, csupán kötelességét teljesítette. — A­z A­r­a­d védelmében 1849. febr. 8-án elesett honvé­dekért az idén is megtartották Aradon a szo­kásos gyászisteni tiszteletet. — Szemp­­czen Pozsonymegyében kirabolták a postát. 1042 frtot elvittek.— Az autonomikus képviselőtestületnek első nyilvános ülése a M. Á. szerint márczius 6-án lesz. I­r­o­di :i­r­o­m.­­­igner Lajos Hozományában , megjelent A gyermek nyelvről , irta Ponori T­h­e­w­­r­e­w­k Emil. Fraenkl B. Hozományában Miskolczon megjelent: Huszonkét közönséges egyházi be­széd , irta N­i­k­h­á­z­i László, ref. segédlel­kész. I. füzet. Ára : 1 ft 30 ikr. Megjegyezzük egy e mü jövedelme Károlyi Gáspárnak ál­­lan­d emlékére adatik. Jegyzetek­ a multiból. 1849. febr. 14. Éder parancsnoksága alatt Eszék vára a Trebersburg osztrák zárlat parancsnokkal kötött egyezmény szerint, hogy az őrség a fegyvert lerakván, kötelezi magát nem harczolni, magát megadja. Közgazdaság. Heti szemle a magy.­ért. papirok. A múlt hét elején midőn a Rotschildház mindenféle értékpapír­ait a tőzsdékre kezdte bocsátni, azt hittük volna, hogy a tőzsdéken pénzkrízis áll elő. De nem történt semmi. Az érték­papírok ára a hét elején ugyan alább szállott, de előbbeni helyeket csakhamar vissza­nyerték, hihetőleg a békeremények következ­tében s csak most bánhatja, ki akkor papíro­kat vásárlott, mert jelentékeny nyereményt szalajtott el, holott ma ismét nem tudjuk mire viradunk békére-e vagy háborúra. Jellemző hogy a tőzsdeüzlet jelenleg nem rohan egyik napról a másikra oly szélsőségek­be mint máskor a midőn még nem is voltunk ily nagy horderejű politikai eseményektől kör­nyezve mint most. És nem mindig azt fejezi ki mit tőle a közvélemény vár. A bécsi börze például áremelkedéssel üd­vözölte az új bécsi minisztériumot. Ezt mond­hatjuk a magyar börzére s minisztériumra is holott itt és ott miniszterek léptek hataloms paletra, kiknek politikai jelentőségük nincs , kik nem is voltak a parlament tagjai. Ezen észrevételeink után, egyszerűen elősoroljuk a jelentékenyebb értékpapírok keretárát. A nagy­ vasúti kölcsön nagy­­mérvben szerepelt 105 három negyed írtjával; az elsőbbségi sorsjegyek kapósak lettek s 92 és fél írtról 93 és három negyed írtra emel­kedtek. Bordézsma válság­ok 73 írtjával ado­ttak a lejárt szelvények nélkül. Az úrbéri papírok szilárd áron keltek 88—89'14 írtjával. Az újabb vállalatok mégsem nyertek meghallgatást a bécsi tőzsdén s ennélfogva a pesti tőzsdén sem igen kapósak. A földi pá­lya 169 és fél. Északnyugati 156 és fél fr . Keleti pálya 82 fr; Pécs-ba­csi 164 és fél fr. A közúti pályarészvények legke­vesebbé voltak kapósak. A pestiek 296-ról 292-re szálltak. A budai pályák árkelete nem változott, 125 frton kelt. Tramway 178-ról 183—185-re emelkedett. Biztosítási papirok, jó keletnek örvend­tek : Első magy. bizt. int. 755 frt; Pannónia viz. bizt. 295 frt; Pesti 255 frt ; Haza 96 frt. Bankpapírok, mind a helybeliek mind a bécsiekkel szorosabb függésben levők árke­lete szilárd volt. Magy. hit. bank 84 ft; Franko hung. bank 63 és fél frt; Anglohung. 80 és fél­ről 82-re emelkedett. Kereskedelmi bank 650 fr ; Budai b. 200 fr; Iparbank 400 fr. Takarékpénztárak. Szilárdabb ára­kon mint a múlt héten : Pestbudai fővárosiak 162 fr; Külvárosi 28 ; Ferencz és Józsefvárosi 46 frt; Industrie 28 frt; Terézvárosi 46 és fél—47. Malompapirok, nem nagy keletnek örvendtek, bár némelyik meglehetős osztalékot ígér. Pannónia 560 fr. Concordia 465 fr. Első pestbudai 493 frt. Viktoria 210 frt. Serfőzödék papírjai mindig kapó­sak. Kőbányai 580 frt; König főzdéje 78 frt. kdszp. Dunahajózási részvények nem kel­­­tek. Első magy. 80—81 frt. Országos gőzh. t.­­ 39—40; Bodmezei 120 —122 frt. Mai fiziet. .Pest, február 13. A búza forgalom emelke­dett. Ma m. e. 25.000 mérő jött forgalomba, az árak azonban nem változtak. Jelentékenyebb szerződések köttettek : Búzára nézve: tiszavidéki 1300 m. 84 fns 6 frt 5 kr; 800 m. 84 fns 6 fr­t 5 kr; 1000 m. 84 fns 6 frt 15 kr; 1200 m. 85 egy fél fns 5 frt 50 krt, mind 3 hóra. Továbbá 200 m. 82 fns üszögös 5 frt 50 krt 3 hóra; 800 m. 82 fns 5 frt 40 kr készp. Pestmegyei 1000 m. 84 fns 6 frt 10 kr; 700 m. 85 egy fns frt 25 kr; 1000 m­. 85 fns 6 frt 35 kr 3 hóra v. m. Rozsra nézve: 750 m 78—80 fns 3 frt 48 kr; 600 m. 78 — 80 fns 3 frt 47 egy fél kr. készp. Zab. 1500 m. 50 fns 2 frt 25 kr; 1500 m. m. 50 fns 2 frt 27 kr készp. — A Ferencz és józsefvárosi takarék­­pénztár , melynek alapszabályai 1869. sept. 17-én erősittettek meg, tegnap febr. 12-én 10 órakor a „Köztelken“ tartotta meg első, rend­i évi közgyűlését. Miután elnökké V­i­d­a­­­s János, jegyzővé pedig Hollós László megválasztattak, ol­vastatott az igazgató választmány üzleti jelen­tése és az intézet mérlegei, melyekből a leküz­désre várakozott tömérdek akadály és nehéz­ség daczára is 19,237 frt 75 krnyi tiszta nye­remény tűnik ki. Tehát azon összegek közt, melyeket az újabban alakult hasonirányú inté­zetek ekkorig felmutattak, a legnagyobb. Az igazgató választmány azon elismerésre méltó szempontból kiindulva, hogy első feladat az, melyet a részvényesek irányában magára vállalt, a tiszta jövedelem felosztását illetőleg egy az alapszabályok 83. §-ától lé­­nyegesen eltérő, de a részvényekre nézve sok­kal előnyösebb javaslatot terjeszt be. Ez egyhangúlag és örömmel elfogadott ja­vaslat szerint először is 10°­0 levonatik a tarta­lék tőke javára; ez után megkapja minden egyes részvény először is a befizetett összeg után járó 5'10-át vagyis 2 frt 25 krajczárt, az­után pótosztalék czime alatt 1 frt 75 krt. — összesen tehát 4 forintot, ami 12—13 ° 10— nak felel meg. A geszta jövedelemből levonatott tehát az alaptőkére 1923. 78. az igazgatóságnak 1334. 18. 2° (l­a­tisztikarnak 177.84. 3° „jótékony czélra 266. 83. 5°„ napibiztosoknak 444. 72. átvitetett a jövő évre 122. 35. a többi a részvényekre határoztatottkio­ztatni, még pedig úgy, hogy a szelvények beváltása ápril 1-e helyett márczius 1-étől foganatosit­­tassék. A tiszta jövedelemre szánt 266 ft 83 kr. következőleg osztatott ki. A ferenczvárosi templomépitésre 20 ft, a ferenczv. isk. könyvtárra 25 frt, józsefv. isk. könyvtárra 45 ft, Sebes Emil árvájának 10 ft, magy. gazdassz. egyletének 10 frt, izr. árva­háznak 10 frt, népkonyhának 25 ft, Bethesdá­­nak 10 ft, bölcsődének 10 ft, josefinum árva­háznak 10 frt, evang. árvaháznak 10 ft, Fz­i­­belféle gyermekkertnek 10 ft, józsef és fe­renczvárosi kisdedóvodának egyenkint 20 frt, Írói segélyegyletnek 10 ft, füredi menháznak 10 ft, szegény gyermekkórháznak 11 ft 83. Átverések. Belvárdon a biróházánál márcz. 20. d. e. 10 ó. szöllő. Karád kigházánál márcz. 1­0. 10 ó. szőllő. N. Szőllősön a megyei tkvi hi­vatalban márcz. 28. d. e. 11 ó. 4852 írtra be­csült ingatlan Ungmegye tkvi helyiségében márcz. 10. d. e. 10 ó. 386 írtra becsült telek. Sz. Mártonban márcz. 2. d. e. 9 ó. szőllő. Mer­­czifalva kigházánál márcz. 15. d. e. 10 ó. 3050 írtra becsült ház. Thal kigházánál márcz. 31 d. e. 10 ó. ingatlan. Eperjesen a tkvi hiva­talban ápr. 19. r. 9 ó. 66. 197 írtra becsült in­gatlan. Pest aldunasor 2. sz. ingóságok febr. 14. Esztergomban Nelhübel házában 718. sz. febr. 13 d. e. 9 ó. ingóságok. Pelsőczön febr. 21. Fischer Bermát kereskedő ingóságai T. Sz. Imrén Brill Áron ingóságai febr. 13. d. e. 10 ó. N. Várad Stein V. szeszgyár­a febr. 16. d. e. 10. ó. Ungvárt a tkvi hivatalban febr. 28. d. e. 10 ó. ingatlan. Nyíregyházán a város­­házánál febr. 22 r. 10 ó. követelések. Említendő még a Salgótarján kőszénbánya­­részvény, mely 107 és fél írtjával kelt. Az alag­­­részvények 90 írtjával fizettettek, a Drasche-féle téglavető 95 írtjával. Az ércz­­pénz értéke jelentékeny változást nem szenve­dett. Napoleon d’or 9 ft 94 . is. ár. 5 ft 84 kr. Egy tallér 1 ft 83 kr. Utolsó posta. Minden oldalról nagy tevékenységet­­ fejtenek ki, hogy a franczia főváros a kellő élelemmel elláttassék; mindamellett az nagyon lassan­ megy az északi megyék s a német hadsereg minden lehetőt el­­követnek, legkevesebbet tettek eddig­elé a déli megyék. A­mint Londonból írják, az ottani tengernagyi s hadügyminisztériumi hi­vatalok szintén mindent elkövetnek, hogy Parisnak élelemmel való ellátását siettessék. Vasárnap óta Leptfordban negy­ven munkás azzal­­foglalkozik, hogy két­ezer tonna élelmiszert, nagyobbrészt besózott húst, a­mint azt az angol ten­gerészek használják, Parisba küldés vé­gett minél gyorsabban útnak indít­hassák. Faidherbe tábornok a következő ren­deletet adta ki: Az északi hadsereg főparancsnoka azon rendeletek szerint járván el, me­lyeket a kormány jan. 30-án a vei­sa­il­lesi egyezmény végrehajtása végett kül­dött, rendeli: 1. Minden szabadlövész csapat, mely bármi módon az északi hadsereghez tartozik, föl van oszlatva. 2. Azon szabadlövészek, kik mint kato­nák vagy mozgóőrök a hadsereghez tar­toznak, öt nap alatt, ha az északi me­gyék­ből valók Lille, ha Pas de­ Calais megyéből valók Arrasba s e helyek egyikére, tartoznak menni, ha a meg­szállva tartott megyékből valók* 3. Bár­mily ezimen hivattak is be ez emberek a legközelebbi gyalogi állomásra tar­toznak. Táviratok. (Az esti lapok számára elkéstek.) BéCS, febr. 13. Az „Österr* Corr*“ jelenti. Ivanovich dandárparancsnok és törzskara tegnap éjjel „Taurus“ hadi­gőzössel Ragusából Cattaróba utazott, miután montenegróiak, törökök és ausz­triai ig közt előfordult összeütközésekről érkezett jelentések szerint netán szük­ségessé válható katonai intézkedések céljából a parancsnok jelenléte kívánatos. Brüssel febr. 13* Párisból érkezett utazók megerősítik, hogy ott a republi­kánusok névsora többséget nyert* Egy versaillesi tudósítás megerősíti a fegy­verszünet meghosszabbítását február 28-káig. Bordeaux, febr. 13* Tegnap volt a nemzetgyűlés első ülése, mintegy 300 képviselő volt jelen. Korelnök gyanánt Dazy Béni működött, ki azonnali ala­kulást indítványozott* Arago m­egjegy­zi hogy 30 megyéből, különösen Párisból és az elfoglalt megyékből a választások eredménye nincs tudva. A gyűlés azon­nali alakulást határoz és 4 jegyzőt ne­vez ki. A legközelebbi ülés ma lesz. Bordeaux, febe. 13. Párisból 9-ről jelentik . Mától fogva az élelmiszerek adagolása megszüntettetett.­­ Mint ál­lítják a kormány a nemzetgyűlés szá­mára jelentést készít a kormány szept 4­ ke óta eszközölt tetteiről; a jelentés a fegyverszünettel fog végződni, mely­re nézve a kormány kimentő részletek­be fog bocsátkozni. London, febr. 13* A Feketetenger semlegesítéséről szóló hírek korainak jelentetnek, miután ez csak a szavazás után történhetik, mindenekelőtt azonban a pontosi új állapotok iránt szükséges biztosítékoknak kell megállapittatniok. Felelős szerkesztő Ilelly IgnáCZ, (É jel érkeztek.) BéC8, febr. 13. A közös pénzügy­­miniszter f. hó 7-én 3 millióval bevál­totta a consortiumi előleg 4-ik lejárt részletét, és f. hó 14-én az ötödik rész­letet 4 s egy fél millióval be fogja vál­tani. BéCs. febr. 13* A­­ pótváros, Bri­gittenau, Zwischenbrücken és Rossau szombat este óta részben 4 lábnyira víz alatt vannak* A resehszát­ delegatió zár­­ülése f. hó 18-ára halasztatott. Bordeaux, febr. 13 Simonnak a „Journ. de Girond“-hoz­­ intézett le­vele a háborút csak abban az esetben kívánja folytatni ha a franczia nemzet becsületérzésével össze nem férő föltéte­lek szabadnának s reményét fejezi ki az iránt, hogy Európa nem fog késni interveniálni, ha Poroszág túlságos szi­gort tanúsít. London, febr 13. A „Daily Tele­graf“ írja, hogy a németek f. hó 19-én vonulnak be Párisba Vilmos császár f. hó 22-keig akar ott időzni s ez alk­alommal vagy a Tuileriakban vagy az elysée-i palotában fog megszállani. Fri­ Károly hg visszatér hadseregéhez. Chan­tarnier és Toinville hg együtt érkeztek Bordeaux-ba. (1.) Prága, febr. 13. Cseh körökben mint bizonyost állítják, hogy Beust gr.­­nak tudtán kívül Ausztria részéről Orosz­ország felé oly közledés történt, mely Ausztriával való szövetkezésre vezetne. A szláv érdekek előmozdítása ezzel ösz­­szefüggésben látszanék lenni. Bordeaux, febr. 12. Amiens febr. 11. Megválasztottak a republiká­nus és orleansista egyesített néva­li je­löltek Faidherbevel, Dampierre tenger­nagy, d’Hornoy, Changarnier és többek­kel.­—­ Marne megyében a békülékenyek névsora lett győztes Malezieux, Jules Favre Wasington, Leroux, George Mar­tin és Tillancourttal. — N i m e­s, febr. 11. A legitimista párt győzött, republi­­cánus csak Laget választatott meg 46 78 ., szavazattal. — Lille, febr. 9. Nord megyében a conservativ liberális párt győzött. Gerne nyert 101,939, Julies 98185 szavazatot. A republikánusok névsora mintegy 23000 szavazatot egye­sített ; a republikánusok a városokban jelentékeny többségben voltak.— Mar­seille február 1-j­én este. Megerő­sítik Pelletan, Gambetta, Thiers, Trochu, Perier, Grévy, Lanfoy, Charette, Tar­­dieu, Amat és Delpeche választását. Az utóbbiakra nézve a mozgósított nemzet­őrök szavazata által még változás áll­hat be a Nemzeti színház­­. Kedd, febr. 14-én adatik : Faust opera, 5 felv.

Next