Magyar Ujság, 1871. április (5. évfolyam, 75-99. szám)

1871-04-16 / 87. szám

87-ik szám. Vasárilap, 1871. ápril 16. V. évfolyam. Szerkesztőségi iroda : Lipótutcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Kiadó-hivatal, Lipót­ utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi ré­tét illető minden közlemény, u.m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben ház­hordva . Egész évre . . . . 20 fit— kr. Félévre . . . • to „ - „ Negyedévre . • • 5 „ - „ Egy hónapra . • ■ 1 .70 „ Egyes szám ára 6 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszörinél 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábos petitsor 25 kr. A „Magyar Újság“ ára (‘«•y évre . . 20 forint —­la*. félévre ... 10 „ — „ évnegyedre . 5 „ — „ egy hóra . . 1 „ 70 „ A előfizetési pénzek A „MAGYAR ÚJSÁG“ kiadó­­hivatalához (Pesten, Lipót utcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszer­űbben pos­ta utalvány­nyal eszközölhetni. Pest, ápril 15. Pak­s mellett a küzdelem szünet nélkül tart. E folytonos hadakozás eléggé mutatja, hogy a két pártnál az elkeseredettség növekvőben van. Az eddigi harczokról mind Páris, mind Versail­­lesból ellentmondó tudósítások érkeztek, de da­czára ennek annyi mint bizonyos tény tűnik ki, hogy a felkelők az utolsó harczok alatt előnyö­ket vívtak ki. A harcz kezdete óta a támadás főtárgya, mint fontos pont a neuilly híd volt s ez most annyi vérontás után ismét a felkelők kezében van s a versaillesi csapatok kénytele­nek voltak a Szajna bal oldalára, Courbevoie felé visszavonulni. Egyúttal Dombrowski Asnié­­resből oly meszire nyomult előre, amint azt a Mont-Valérien megengedi. A kormánycsapatok által a déli vonal felé intézett támadás meg­hiúsult. Versaillesban nagy csapat összpontosítások történnek s Mac-Mahon a napokban szándéko­zik általános támadást intézni. Thiers nem szű­nik meg azon győzelmi hírek megczáfolásával, melyet a párisi község tesz közzé. Az utóbbi tapasztalatok azonban megmutatták, hogy a czá­­folatok nem sok hitelt érdemelnek. Az ágyúzás, mely kivált a maillot kapu körül tegnapelőtt egész napon át tartott, este­felé megszűnt. A községi tanács hivatalos bulle­tinje azt állítja, hogy minden hadállás, melyet az ellenség az előbbi napokban meghódított, vissza lett foglalva, és hogy a versaillesiak el­lenállása gyenge volt. A nemzetőrség azon ezre­dei, melyekben a fegyelem eddig hiányos volt, új szervezést kapnak. A község kijelenti, hogy 13-tól fogva a véres lobogó az egyedüli Páris­­ban elfogadott. A Maillot kapu a heves tüzelés által, mely ma, valamint a múlt napokon kivált az ellen központosíttatott, tökéletesen romba van lőve, mindazonáltal 3 mitrailleuse üteg által erélyesen védetik. Ezen ütegek az avenue Neuillyt tökéle­tesen uralják, annyira hogy a Versaillesiak csak a Neuilly várat tarthatják megszállva, míg Dom­­browsky a helység többi részeinek birtokában van. A felkelők helyzete ott egyátalában oly elő­nyös, hogy csak a courbevoi­ üteg által vannak a további előnyomulásban akadályozva. Való­színű hogy a kormány csapatai Neuillyt tökéle­tesen el fogják hagyni. A „Times“ szerint Mac-Mahonnak terve, mely szerint Purisim benyomulni szándékozott, Versaillesból Dombrowsky felkelő vezérnek elárultatván, teljesen meghiúsult. A németek Francziaországban komolyan szándékoznak föllépni, hogy rendet csináljanak, miután a franczia területen lévő német csapatok élelmezésére kiszabott összegek nem fizettetnek a meghatározott időben, s márcz. 1-től még az első részlet sincs lefizetve. A poroszok a párisi öv felé közelebb nyomultak s több ponton ágyu­kat állítottak föl. A párisi községi választások 16-ra tűzettek rá. — A községtanács, mint 13-ról távirják, el­vetette Thiers engesztelési ajánlatát. Rómából a húsvéti ünnepek alkalmából Ír­ják : Róma gyászol, úgy kezdi belátni, hogy a pápai katholicismus a modern állameszmékkel összeegyeztethetetlen. Róma gyászol a kúria kicsinyes, szegényes politikája miatt, mely nem­zetközi fiascójáért a hívőkön boszulja meg ma­gát, hasonlóan a bukott komédiáshoz, ki boszú­­jában gyermekeit veri meg. Róma gyászol, mert az egyház elvakított vezetőivel való kibékülés utolsó reménye is elveszett. A szokásos húsvéti ünnepélyesség önkényes elnyomása a szakadást a Vatikán s nemzet­közt megpecsételé, majd csak akkor lehet a mostani viszony békés rende­zésére gondolni, ha a mostani rendszer teljesen megbukott s szétriasztott. Jellemző a kleri­kális cselszövények teljes kudarc­ára nézve, hogy az ünnepélyes feltámadási ünnepély le­­hangoltsága miatt az ellenszenv sehol sem nyil­vánult a kormány ellen. Olasz kormánykörökben beszélik, hogy Thiers Viktor Emmanuelnek az olasz követ,Nigra által kinyilatkoztatott kivonatára Choisenlnek az olasz udvarnál franczia követté való kinevezte­­tésétől visszalépett. A hadügyminiszter parancsa folytán Susa várának kijavítása és felfegyver­zésének 40 nap múlva befejezve kell lennie. Ró­mában nemzetközi távirdagyülekezet fog léte­sülni. Athénét olasz követnek Spinola Federico neveztetett ki. Páris és a sajtó­ beérhette volna azzal hogy ne az összes európai sajtót, h­anem­ csupán csak a „Hon“-t türjessze ki az élők sorából. Mert ezen állítással a „Hon“ bebi­zonyítja hogy vagy nem olvasta akkor az ellenzéki lapokat vagy már elfelejtette hogy mit olvasott bennök. Alig volt ellenzéki lap Európában, mely határozottan Napóleon ellen ne lett volna, következőkép a háború ellen is, miután ezt ő indította meg. Még kevésbbé áll a franczia sajtóról az , hogy p­a­r­t­k­ü­l­ö­n­b­s­é­g nélkül szórta volna a tüzet a puskaporba; a Siécle, a Temps, az Avenir Na­tional valamint a többi ellenzéki lapok az utolsó perc­ig a lehető legerélyeseb­ben küzdöttek a császári tend­en­­tiák ellen. Két nappal a háboruü­ze­­net után a Siécle azt irá: „nous allons nous faire battre“ megyünk magunkat veretni. Oly tökéle­tesen tájékozva volt az ottani sajtó a pereznyi helyzetre nézve s oly mélyen meg volt győződve a háború igazságta­lan voltáról. A második bűn melyet Jókai a saj­tóra ró, az, hogy Sedan után miért nem tanácsolta a franczia nemzetnek hogy siessen helyre­állítani a békét. Különös­ hát volt-e szüksége akkor Francziaországnak e tanácsra? Nem kö­­vette-e ezt még mielőbb valaki adta vol­na ? Nem kisérlett-e meg mindent J­u­­­e­s Favre, hogy egy tisztességes békét létrehozhasson? Természetes hogy midőn a porosz tisztességes békére nem akart rá­állni, hanem h­­a Windischgritz feltét­len megadást követelt, akkor már szabadelvű ember nem tanácsolhatta Francziaországnak a béke megkötést mely akkor egyértelmű lett volna az önmeg­­gyalázással. És nem is tanácsolta neki senki, kivéve — Jókai Mórt. Nem irigyeljük tőle e dicsőséget. Harmadik bűne a sajtónak, Jókai szerint , a merő t­á­j­é­k­o­z­a­tl­a­n­s­á­g azon belviszályokkal szemben melyek Francziaországban jelenleg dúlnak. S hogy bebizonyítsa a maga saját tájéko­zottságát , mai számában határozottan palctát tör Páris felett, mely mint mondja, fegyvert rag­a­d a­tt F­r­a­n­­cziao­rszág ellen. Mi a magunk részéről határozottan visszautasítjuk a tájékozatlansági vádat. Mi határozottan kimondottuk s ki­mondjuk ma is véleményünket a fran­czia belviszályokkal szemben. Ott nem Páris és Versailles áll egymással szem­ben , hanem szemben áll egymással a köztársaság és a monarchia. Találjon fellépve, egy rövid ima után rajzolni kezdé az idvezült nemes pályáját, annak a hazáért lán­goló felemelt lelkét kitetsző vonásiban, melyek úgy sugárzanak róla lefele, mint a magasból a saját fényükkel ragyogó csillagok, és mint a virágok kelyhein a harmat gyöngyök, melyekre a felkelő nap sugárait belövelli. H­a nem azon emberekhez tartozott, kiket az ordító habok a kormányrúdról leverve, akkor hagyják oda a hajót, midőn az lobogó vitorlákkal az egyre to­longó habok között is útját egyengetve, siet a kikötő felé, hanem igen is azok közzé számlál­tatott, kik a hajótörés közepette is a kormányt, és vitorla köteleket tartva daczolnak küszködve a zugó hullámokkal mind­addig, mig a föltor­nyosult habok a tenger örvényébe nem temetik. Az a nagy tér, és a széles fő utcza mindkét sora csak úgy zúgott a mély fájdalom busán föl­szállt fájó nyögéseivel a szemeiket törlő roppant sokaságnak, elborulva mint sötét éj árnyéká­ban, sziveik keserűségében, érzelmeik bánatá­ban. Úgy tetszett, mintha a halni készülő hazát siratták volna. Ily halotti gyászt és pompát nem lehet felej­teni soha. A gyászmenet megindult, mint renge­teg erdő lombjai, melyeket ingatni s egymásra hajtogatni kezd egy erőszakos vihar szárnyai­nak csattogása. A tábori zene méla­bús hang­ját az éneklő kar szomorú öszhangzó zengése váltotta fel. A méltósággal hömpölygő Dunán a malmok elhallgattak, ormaikra feltűzött gyász­lobogókkal kísérték sírjába a város, a haza s a nemzet halottját. Még az óriás Naszály is osz­tozott a fájdalomban, mert tetején és oldalain körös-körül a pásztorok kárászból tüzet rakva nagyszerű füst felhőt élesztenek, mely a lombok közzül egymásba folyva, majd a földszinén te­rült el majd megint a lenge fuvalomtól össze­hajtatott, nagy tömegben egyesült, és mint Ábel áldozatjának füstje felszállt a levegőbe! A kis­ váczi temető soha ennyi népet sirhal­­mai közzé nem foglalt, és soha koporsóra ott annyi kisirt szem századokon keresztül nem te­kintett ; mit látva a halandó embernek, meg kel­lett arról győződni, hogy a szivek érzelmit soha sem központosulnak úgy össze testvéri szeretet­­ben mint a halottak országában, mely nyugal­mat ad mind a gazdagnak, mint a koldusnak ! Jókarmódot, hogy Páris biztosítékot nyerjen arra nézve hogy a Thiers féle kormány mögött nem áll a monarchia, s bizonyos lehet benne hogy Páris ka­pui azonnal megnyílnak. Mi nem helyeseljük a Commune egyes lépéseit, az általa felállított bé­kefeltételeket mi sem tartjuk elfogadha­tóknak ; de az indokot mely Párist ilyen állás elfoglalására birta, tökéletesen ért­jük, s ez indok pedig nem az melyet Jókai izgatott fantasiája lát, t. i. hogy Páris fegyvert ragad Francziaország ellen, hanem ellenkezőleg az, mert Páris félti Francziaországot. Páris nem bízik s nem bizhatik oly kormányban mely­nek élén egy ősz monarchista áll. Páris borzad a monarchiától. Ebben áll a ti­tok kulcsa. Jól tudjuk hogy Jókai nem érti, nem értheti e borzadalmat, de mi igenis értjük s tökéletesen természetesnek ta­láljuk. Tanácsolja tehát Párisnak a mérsékletet, de ne adjon neki leczkét a „hazaszeretetből.“ Helfy Ignácz. A váczi napok. — Történeti népies beszély. — Csutki Zsigmond­tól. (Folytatás.)­­ Ily túlsúlyt nyert nézetek mellett a szavazás csakugyan leszok­ta a megyei tisztviselőség pályájáról az éretleneket, kik épületes leczkét hallva, szomorúan távozanak el a tisztújítás szín­helyéről, a nagy számmal összejött választók örömére, és óhajtásuk szerént. A váczi képviselők is járásukat illetőleg ezért érve, és a jó házi­gazdáktól elbuczuzva, még az nap Nagy-Körösre visszamentek, hogy igy a vasutat hamarább érve, minél előbb ked­veseikkel találkozhassanak! Nagy-Körösön Csikvári, hol ifjúságának leg­kedvesebb napjait töltötte, ismerőseit sorjában látogatta, ezek között pedig Borotvás Lajos úr felejthetetlen családját, melynek körében feltűn­ve az elmúlt napok kedves emlékei, még akkor is melegiték szive érzelmeit! Ezen jó és derék magyar várost, egy időben nagy tudományu tanára Balogh Mihály következő verse felemli­­tésével hagyánk oda, mely azon öröm énekhez tartozik, melyet készített a nagy-körösi ref. is­kola talpkövének letétele alkalmával: „Körösfánk nőjt, s tarts sokáig, A századok lefolytáig; Más fa elődbe ne hágjon, Semmi veszély ki ne vágjon. Hired legyen szerte­szélylyel, Daczolhass minden veszélylyel, Senki te reád úgy ne törjön, Hogy benned össze ne törjön. Cseh, Morva, Rácz, Német, Szász, Tót, Görög s Székely mondjon rólad jót. Következő nap a kecskeméti dolgok beszél­getése közben haza értünk, hol az indóháznál, azon szomorú hírrel leptek meg bennünket: Lovász honvéd kapitány meghalt, s önre Csik­vári úr nagyszerű temetés várakozik. A „Hon“ két nevezetes czikket hozott e héten a franczia ügyekről. Mind akettő Jókai tollából. S épen mert Jókai tollából folytak, szükségesnek találjuk az azokban foglalt állítások s áltanak ellen felszólalni. Alig van szó hazánkban, kinek politi­kai nyilatkozatait a sajtó szigorúbban tartozik ellenőrizni mint Jókaiéit, kinek szép vonzó előadása csaknem mindenkor bizton számíthat hatásra az olvasó­közön­­­ségnél. Az első czikkben Jókai kiterjeszté a világból a hatodik nagyhatalmat, a sajtót, azért mert ez a lefolyt félév alatt, szerinte, teljes tehetetlenségét mutatá fel. A háború megkezdése előtt, azt állítja Jókai, az összes európai sajtó a leggyá­moltalanabb tájékozatlansággal engedte a nyakunkba szakadni az eseményeket. Úgy látszott mintha mindenki örült volna hogy egy kis friss bábom által érdekesebbek lesznek a külföldi rovatok. A franczia la­pok pedig épen tüzet szórtak a puskapor közé, pártkü­lö­nb­ség nélkül. Ez volt Jókai szerint a hatodik nagy­hatalomnak első bűne. Megvalljuk hogy ezen bűnért Jókai XI. Ismét temetés. Buda várának ostroma sok édes atyának és édes anyának borított gyászfátyolt homlo­kára, sok kedves testvér és hét barátnak met­szett mély sebet szive táblájára. A két testvér haza minden szegletében lehetett hallani a só­hajtást, melyet a májusi futalom szárnyaira véve, mindenhova elvitt magával. Az ott kapott seb félbenszakitotta Lovász honvéd kapitány úrnak is szép pályáját, kinek számára a remény, ezen hitelen barátné még számos évet ígért vala. A váczi kóroda falai közül, hova a Kmety hadtestében, mely ekkor Vácz alatt táborozott — szolgálatban levő test­vére Lovász főhadnagy karjai közé kívánkoz­ván a kérlelhetlen halál annak szerető öléből kiszakasztá, az egész város és hadtest rendkí­vüli fájdalmára! Debreczenbe szeretett volna vissza­térni, de a komor arcza halál, Váczon fogva tartá, és a váczi lelkes urhölgyek, nők és kisasszonyoknak hagyá osztályrészül, hogy koporsója körül sírva lobogtassák gyönyörű hajfürtjeiket, és a kedves testvérnek, kinek ölelő karjai közt vég­­lobbot vetett szép fáklyája és örökre elaludt! A kórház előtti tágas téren, egy szószék alakú magas állvány emeltetett a város elsőbb rangú polgárai és a hadtest mély gyászba bo­rult tisztjeitől, melyet Vácz szép, szebb és leg­szebb leányai egymással versenyezve a gyászos tisztesség­tétel megadásában, virág­koszorúkkal úgy felékesítettek, hogy az úgy nézett ki mint egy Üvegház belseje. Azok a megható feliratok, részvevő szomorú versezetek, melyek hajfürtök­kel valának a koszorúk közé függesztve, nyilván tolmácsolák, hogy Vácz lelkes leányai a nagyot, a nemest, az erényt, a jó hazafit, a jó polgárt, a vitéz katonát, nem csak becsülni, hanem gyá­szolni is tudják. Minden atya és anya az Üdvö­­zölt honvédkapitányban fiát, minden testvér és hű barát benne testvérét és barátját siratta; s ezért az elválásnak szívre hatóbb képét, messze földön nem lehetett találni, mint azon pillanat­ban, melyben Lovász kapitány hamvait magában foglaló sötét koporsója vagy 20,000 főből álló gyászoló sokaság­ körében e ravatalra felvétetett. Csikvári a virág­koszorúkból font állványra ——MM—UM I !!■■!»■ Ta—WCB——a———8—»8——B—— Es ki valaha szemtanúja lehetett a part szé­létől elindult hajónak, melyen a család egyik kedves tag­ja szállt messze tengerek habjaira, s ha látta és hallotta a könyöktől ázó rebegő ajakok zokogását, az ezer áldás és búcsú kendő lobogtatás közt a sebesen repülő hajó után, mindaddig mig az a sik tengeren szemünk elől eltűnik mint a nap árnyéka a sík mezőn, ha mondjuk, mind­ezeknek valaki szemtanúja le­hetett , csakis az állíthatja gondolatban maga ebbe a kis váczi temetőben Lovász honvéd ka­pitány sírjától a tisztelgő népözön megválását. A tisztek, közlegények, polgárok, úrhölgyek, kisasszonyok tele marokkal hintették körös­körül a sirhalmot legszebb virágokkal, úgy hantották azt fel, azon öntudattal, hogy ha a természet virágai elshervadnak is, de az emléke­zet virágai, mind örökké zöldeljenek! — Ne le­gyetek emberek egymás iránt hidegek és részvétlenek!“ A hős Kmety és a gyászoló testvér Csikvá­­rih­oz csatlakozva h­agyáik oda a sülű­ könyök záporával megöntözött temetőt, melynek kapu­jában kezet fogva megváltak egymástól, Kmety ezen szívélyes köszönése m­ellett, a viszont lá­tásig, hogy jó éjszakánk és vidám reggelünk lehessen. Egy óra alig telt el, midőn Csikvári papi diszöltönyét levetve szivarra gyújtott, csak azt vette észre, hogy ajtaja előtt, három honvéd állt meg, társaiktól következő tartalmú levéllel kül­detve : Kedves Tisztelendő ur! Mélyen meg valónk hatva azon beszéd által, melylyel a honvédek nehéz, de dicső feladatát rajzolva, mindnyájunkat bátor, és el nem csüg­gedő kitartásra szólított fel, mondván a többek közt: a jó katonát a csatában, a litt kormányost a viharban, az erényt a szenvedésben lehet egye­dül megismerni! Bármennyi szerencsétlenséggel kell is azért megküzdenünk, de minde­n körülmények közt hazánk szent ügyéhez híven ragaszkodva, ne­mes bátorsággal a legnagyobb szerep­csétl­ensé­­get is ki fogjuk tűrni, ki fogjuk szenvedni, mert hisz­enség és a nyomor is ép úgy engedik tün­­dökleni a magára, hagyatott magyart,, mint­ a fco- 1 rongós és az ég csillagait ? (Folytatjuk.) Ismét egyezkedünk! Bécsi lapok szerint a magyar pénz­ügyér azért ment most Bécsbe, mert szükségét érzi annak hogy az osztrák pénzügyérrel a bank­kérdések ügyében egyezkedésre lépjen, mire mondják vi­szont az osztrák pénzügyér nem érez semmi szükséget. A magyar pénzügyér eme szükség érzetének oka volna az, hogy az osz­trák nemzeti bank fiókjai épen nem ké­pesek eleget tenni Magyarország ipar­i kereskedelmi szükségleteinek, még ke­vesebbé a gazdaságiaknak, mikép ezt előre is tudhattuk, az igazgatóság pedig épen nem hajlandó azokat megtölteni, míg az osztrák nemzeti bank kiváltsá­gai a magyar törvényhozás által érvé­nyeseknek el nem ismertetnek Magyar­országra nézve. Sőt miután az osztrák nemzeti bank már oda jutott, hogy ha kiváltsági ügyei s illetőleg függő adós­sága kérdései e folyó évben nem ren­deztetek, vagy nem úgy rendeztetnek mikép az igazgatóság akarja, kénytelen leend az osztrák kormányt, illetőleg a reichsrathot a 80 milliónyi adósság mi­att beperelni s minthogy az osztrák kor­mány és reich­srath soha sem volt fize­tésképes, a bank is kénytelen leend eddigi tényleges bukását forma szerint is bevallani, hogy ezen bukása által Magyarországon minél nagyobb zavart idézhessen elő, szintén bécsi lapok sze­rint, hajlandónak látszik magyarországi­­ fiókjaiból a pénzt kivenni s itteni nye­reményeitől önmagát is végkép megfosz­tani. Már hogy a tények ily állása közt melyik miniszternek van inkább szük­sége a kiegyezkedésre, annak megíté­lését nem feszegetjük. Tény hogy Ma­gyarországnak égető szüksége van a pénzügy, a pénzrendszer vagy bank­­rendszer kérdéseinek megoldására, de nem a miniszterek, nem az osztrák bank és reichsrath egyezkedései nyomán, ha­nem önállólag a törvényhozás útján. Nem kell ahhoz valamely mély ál­­lambölcseség, hogy az ország bármely egyszerű polgára is meggyőződjék ar­ról, miszerint az egységes bank, a ki­váltságos banküzlet csak egységes állam­­szervezetben állhat fen. Vagy Magyar­­országnak kellene teljesen beolvadnia Ausztriába, vagy az osztrák nemzeti banknak kell kiválnia Magyarország államéleti szervezetéből. Nem kell ahoz a bank, a pénzviszo­nyok mélységes tanulmányozása, mi­ként beláthassuk hogy az egységes bankrendszer az államok összeolvasz­tásának egyik leghatalmasabb eszköze, melynek jogosultságát a magyar tör­vényhozás még a mindent felajánló kiegyezés alkalmakor sem ismerte el. Egységes bank, egységes vám , ke­reskedelmi testület és politika, egységes statistika a vámházak adatainak nyomán stb. nemcsak a világ előtt, nemcsak a nemzetközi viszonyokban tüntetik elő egységes államként az u. n. dualisticus ikerszülött alkotmányos országokat, ha­nem tényleg nagy horderővel dolgoznak arra, hogy a kabinetekben kidolgozott erőszakos egységesítés elve végre a gya­korlati életben megtestesüljön , mikép megtestesült Ausztria és Magyarország mesterséges egybenövesztése már any­­nyira, hogy ime a pénzügyi kérdések kellő önálló rendezését aligha lehet mind­két egybe erőszakolt „államfél“ polgá­rainak tetemes vesztesége nélkül megol­dani Államrázkódtatásokról pénzválságok­­ról beszélnek az osztrák és osztrák-ma­gyar államférfiak, hacsak szóba hozatik is az osztrák nemzeti bank üzleteinek Magyarország területéről leendő kiszorí­­tása. Pedig ennek előbb-utóbb meg kell történnie, mert egy oly bank üzlete, mely­nek kiváltsága van arra hogy tartozásait ne fizesse, papírjait be ne váltsa, jót nem hozhat legroszabb körülmények közt sem egy országra, mely a világ bármely pia­­czán kaphat jó érezpénzt nyers termé­nyeiért, s különben is elsőrendű arany s ezüst bányákkal bir. és hol is kezdődnének tulajdonképen Az ide mellékelt csekély ajándékkal fogadja elismerésül legszivélyesebb üdvözletünket, azt tartván a halhatatlan költővel: Mind egy az ál­dozat, legyen nagy, legyen kicsiny, ha mindene az áldozónak! — Szives tisztelői, a Váczon tá­borozó honvédek. Kedves barátim! válaszoló Csikvári igen mélyen meghatva érzem magam önök elis­merő sorai által, s az azokban kifejezett ne­mes érzelmek miatt. Én nem vártam , hogy önök így fognak nyilatkozni irányomban, mert hisz én szomorú szívvel csakis azon köte­lességem teljesítettem, melylyel egy jobb sorsra méltó emberbarátom iránt tartoztam. Ezért en­gedjék meg önök, ha emlékül csakis a sorokat fogadom el, de az idemellékelt ajándékot visz­­szaküldöm azon óhajtásom mellett, vajha ez le­gyen utolsó, mit ily czélra felajánlani szívesek valának nagyrabecsült honvéd barátim! For­dítsák önök ezt oda, hol vele a hasznost, a jót előmozdíthatják. A küldöttek magukat meghajtva távoztak, de a levél elismerő tartalmával jelenleg is Csik­vári birtokában van. XII. A muszkák. Mint szokták mondani: a szerencsétlenség­nek szakadatlan lánczolata van, és mint a köl­tő mondja: „Veszedelem jó az öröm napjára, és azt elfordítja jajra, nyavalyára.“ Örültünk mindenütt Budavára bevételének hírére, örültünk Váczon is, hol azt tömegesen megünnepeltük, de bizony nemsokára az egy­más közt meghasonlott fővezérek átkos pártos­­kodása miatt a magyarok Istene tőlünk elfor­dulván, elbusulásában minden örömünket kese­rűségre változtató. Már július első napjaiban mintegy 100 főből álló kozák­ csapat Vácz alatt tábort ütött, épen azon a téren, hol Götz hadteste megveretvén, kevésbé múlt, hogy mind egy szálig el nem foga­tott. Ezek a kozákok, satnya, jámbor, jó embe­rek lévén, bejártak a városba s őszintén elbeszé­lik, miszerint azért rendeltettek Vácz alá, hogy egész Nagy-Marosig kémszemlét tartva, vigyáz­zanak a magyar hadsereg már lefelé vonulásá­nak mozdulataira.

Next