Magyar Ujság, 1871. április (5. évfolyam, 75-99. szám)
1871-04-20 / 90. szám
Szerkesztőségi iroda : Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Csütörtök, 1871. ápril 20. 90-ik szám. V. évfolyam. Kiadó-hivatal: Lipót-uteza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhordva : Egész évre . . . . 20 fit — kr. Félévre . . . • • 10 „ - „ Negyedévre . • • 5 * - „ Egy hónapra . ■ • 1070 „ Egyes szám ára 6 kr. Hirdetési díj: 8 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 12 kr.; többszörinél 11 kr. Bélyegdíj minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábos petitsor 25 kr. A „Magyar Újság“ ára egy évre . . 20 forint — kr. félévre ... 10 „ — ,, évnegyedre . 5 „ — „ egy hóra . . 1 „ 70 „ A előfizetési pénzek A „MAGYAR UJSÁG“ kiadóiivatalához (Pesten, Lipótutcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerűbben postautalvá n y ny a l eszközölhetni. A váczi napok. — Történeti népiesbeszély. — Csuthi Zsigmondtól. (Folytatás.) Látva a kozákok a veszedelmes helyzetet, egymástól szétváltak és bányát homlok nyargaltak, menekülve ki jobbra, ki balra. Egy Kóburg huszár 30-at is kergetett. Epen igy történt más oldalon a hosszú kabátos sorgyalogsággal, kiknek sűrű tömegét ritkítva, szaggatva sodorták lakásokra az e napon magát megdicsőitett tábornoknak közibük nagy erővel berontott ágyai; mígnem végre ezek is látva a kozákok rendetlen futását, hátat fordítva és hosszú kabátjukat felfogva, daczára a rájuk tüzelésnek, tolongva rohantak visszafelé. Az egész csatatér úgy nézett ki, mint egy levágott erdő. Körülbelöl délutáni egy óra hirdette ezen hitel feletti visszavezetését az egyre növekedő muszkáknak. Minden huszár és minden honvéd kiérdemelte, hogy levegyük előttük a kalapot. A budai várból a gyanús honfiak távcsöveken nézték Nagy Sándor vitéz csatáját, melyhez hasonló nem minden vezérnek kanyaritja fel homlokára a dicsőség koszorúját. Azok kik ennek látásán megdöbbenve, a Duna-Keszin túl is futott kozákok rendetlen kóborlásában a budai várt nem látták magukra nézve valami kényelmesnek, már itt készen voltak másfelé venni útjukat! Délután 3 óra felé a visszavetett és emberül megpaskolt muszkák egyesülve a segítségül jött osztrák táborral, megfordultak. Nagy Sándor erről értesülvén, vitéz hadtestét nem akarta egy újabb véres csatának kitenni, hasonlíthatatlanul nagyobb szánni ellenséggel szemközt, s igy a felettébbvaló sokaságnak ellent tovább nem állhatván, hadtestét az ellenségre való folytonos tüzeléssel, mely alkalommal a kozákok a honvédektől 3-szor vezettek vissza, a város főutczáján keresztül a visszavonulásra megindul. A város lakosai csaknem kétségbe esve a repdeső ágyúgolyók zápora közt, ítélék el a vörös bársony ruhába öltözött Görgeit, mondván , ha el nem húzta volna kardrántás nélkül a sereg zömét határunkról, most nem esnénk áldozatul a muszkáknak ! Nagy Sándor hadteste azon öntudatban hogy kötelességének híven megfelelt, egymással vidáman társalogva huzódott vissza; utána óvatosan messze kiterjedt szárnyakkal, zúgva mint távol halló dörgés morrajra vonult a muszka roppant hadsereg, szebbnél szebb lovas ezredeivel, melynek nagyszámú előírása hatalmas ellentállásra talált a váczi és verőczei földeken, a katalini magaslatokon erős állást foglalt Nagy Sándor utócsapataival, mert azok jól irányzott lövéseikkel védve a menekülő népet, újra a városba szokták a muszkákat. A golyók csak ugy repkedtek, összetördelve a házsorok előtti fakorlátokat, melyeket csak ugy szórtak száz darabokban a muszkák szemei közzé, boldog volt, ki magát biztos helyre vonhatta ! Csikvári ablaka előtt is egyszerre két hoszszu kabátos terült a földre, ki ezt látva nem véve tréfára a dolgot, hanem utána nézett hogy merte volna legczélirányosabb menekülni, mert ismét utczai csata fejlődött ki a huszárok és a kozákok közt. A roppant porban, mely miatt csaknem egyiptomi sötétség fedé a várost környékével egy huszár 9 kozákot kergetett a kis váczi utczában, előre hajolva lován kivont karddal kezében, melyet azokra mérve suhintott mindannyiszor, mivel a futók és kergető közt csakis egy lépésnyi távolság volt. Az angyalát mondá, csak már rá vághatnék valamelyikre, hogy megkeresztelhetnem, mint én szoktam ! — Ne menjen — kiálták utána többen, hisz a nagy számú lovasság a város túlsó részén van! — De megyek viszontá fogcsikorgatva, mert nekem ezeket meg kell dézmálnom. Mindnyájan szorult szívvel néztünk, mondván egymásnak : ez bizonyára felgerjedésében veszedelmét érzi! Hát egyszer a mi huszárunk jött ám Vissza födetlen fővel, de jó kedvvel danolva és ujjongva, oly porosan hogy alig ismerheténk fel benne a győztes huszár Balaton Mihályt, ki a lelkészi lak elibe az ott feküdt muszkákon keresztül vágtatva lekiáltott, mondván: szent atyám adjon egy miczit, elvesztettem csakom ez Ítéletidőben, midőn az ember a por miatt se éget, se földet nem lát; de nem sajnálom , mert közülök négyen épen ugy feküsznek, mint ezek itt ii.“ — Hanem most már nem tréfa ám a dolog, maga is menjen tovább, mert jön a beláthatatlan ellenség ! A kapott miczivel Balaton Mihály, kezet fogva búcsú felül, sebesen elnyargalt, és többé nem is láttuk egymást. De a napot és jelenetet nem fogjuk felejteni soha! Az ágyban fekvő beteges öreg úr sürgetőleg kényszerített bennünket távozni, mondván: én mint 80 éves beteg ember itt fogom bevárni a muszkákat, megígérvén nekik, ha megengedik, hogy a házam előtt elesteket el fogom temettetni; akarom föltenni róluk hogy egy beteg nyolcvan éves embert meg fognak kímélni, hanem maguk uram öcsém, mindenesetre rejtsék el magukat, nehogy dühösségüknek áldozatul essenek. Nem lévén ennélfogva vesztegetni való időnk, utunkat a Duna partjának véve egyenesen futottunk föl a szőlő hegyek legmagasabb pontjaira. Mielőtt azonban oda értünk volna, még felebarátunk iránt való kötelességünket is teljesítettük. Mert a szőlő hegyek közül a Dunába folyó meredek parti patakon átvezető nagy kőhíd a rettenetes tolongás miatt, a számlálhatatlan menekülő kocsik népe által mintegy eltorlaszoltatván, a közlekedés tökéletesen fennakadt. Ennek folytán kétségbeesés lepte meg, különösen az úrhölgyeket, kik tömérdek kocsival rokonaik és kedveseik után menekültek. Ezeknek kellett tehát utat nyitni. Ismerve a patak azon részeit, melyeken egy kis segítséggel kocsival is át lehetett menni, — arra vezettük az ott már összeszorult s e miatt halálra ijedt úri nők számos kocsijait, melylyel egyszersmind a rúd megnyílására is alkalmat szolgáltattunk. És midőn vagy 100 kocsi szemünk láttára a kimutatott egy pár helyen szerencsésen átment volna, mi is azokat követve, sebes léptekkel haladunk az egyre dörgő ágyuk moraja közt czélunk felé, föl a magas hegyek tetejére. Alig hagytunk el azonban egy dülőföldet, egyszerre hátulról nagy sikoltást hallottunk, mely két felől is erősen megcsendíté fülünket. Hátra tekintve, láttuk hogy egy zöldre festett csinos utazó kocsi a már nagyon is felvágott és agyon tapodott mély patak sarában elsülyedt. A kocsis hiába suhingatott, mert a kényes lovak nem lévén hozzá szokva az ilyféle nyaktörő után járáshoz inkább ágaskodtak, mint indítottak. Három hófehér lobogó kendő, szépen csengő, erdő hang intett felénk, segítségül híván fel bennünket. A másik megható látvány hasonló volt ehez, sőt még jobban megdöbbentett , mert az a Duna hátán merült fel előttünk. Egy csolnakban ugyanis körülbelől 12 urhölgy menekült a tulsó partra, mely amint a part árnyékát elhagyva a sikon hasította volna barázdáját, egy csapat dombon álló kabátos muszkával észrevétetvén, azonnal sürtt lövésekkel üldözőbe vétetett. Golyóik a vizet magasra vervén fel, azt szerte szétszórva locsolták a csolnakba, melyben a szegény megrémült nők a csolnak fenekére fekve, ugy várták a borzasztó halált. Szerencsére a tömeg közül megismerénk a mester szolgálóját, ki jól beszélt tótul, ezt azonnal egy pár forinttal a garázdálkodókhoz küldtük, azon utasítással, miszerint adná tudtukra a hosszú kabátos muszkáknak, hogy azok kiket lövöldöznek császárnak, Szt. Endrére valók és haza mennek a túlsó partra. A szolgáló eljárt a dologban és a puskázás azonnal megszűnt, a szép váczi urhölgyek pedig szerencsésen partra értek. Hátra volt a sárba dűlt kocsi, ezen is segíteni kellvén, Csikvári erejében bizva, az elsülyedt kocsihoz elsietett, melyen ifjúságának szépségében ragyogó három kedves urhölgy ült. Rebegő rózsa ajakkal felé fordulva kérték, legyen szives e zavarban segédkezet nyújtani. — Kettőt leemeltünk ülő helyükből, egynek pedig a gyeplószárt adtuk kezébe, és akkor a kocsissal neki vetettük vállunkat a kocsi hátulsó részének, csaknem térdig érő sárban állva, azt úgy felemeltük, hogy a bájos kocsis „gyi sárga“ csengő szavára és ügyes pattantására, a kocsi azonnal a túlsó részen volt. Ők mint ragyogónak mind a három szemei s azezvonásai az örömtől és mindhárman egyszerre finom zsebkendőjüket fogva akarták letörölni Csikvári csizmájáról a sarat, mit azonban az épen nem engedett meg, mondván: — Nagyságtok zsebkendője nem sártörlésre, 4LX Pest, ápril 19. A Páris körül folyó harczokról a tudósítások mindig homályosabbak s azokból a katonai helyzetet illetőleg hű képét alkotni egyáltalában nem lehet. A versaillesi kormány csak jelentéktelen csatározásokról tesz említést, ellenben a község mindennap újabb csatákról értesíti a világot, melyek eredménye a párisiak részére dőlt el. Ha mindebből következtetést akarunk vonni, azon eredményre jutunk, hogy mind a két fél nem annyira támadásra, mint inkább védelemre szorítkozik. E hó 16-án Neuillynél ismét véres harcz folyt, melyben a vezényletet Dombrowski személyesen vitte. Erre vonatkozólag Cluseret ápril 16-kijelentésében azt mondja: A középen és a balszárnyon a harcz elkeseredett volt, a jobbszárnyon a pápai zuávok, kik beléptek a hadvonalba, körülvétettek a neuillyi templomban, melyre dühös küzdelem után szintén feltüzetett a község zászlaja. Dombrovsky pedig egy ápril 16-ról délutáni 6 órakor kelt jelentésében így szól: Neuillyt ostromoljuk, megszállottunk egy egészen uj negyedet, elfoglaltunk három barikádot s a pápai zuávok és a sorgyalogság egy zászlaját. A jelentés egyike sem szól azonban arról, hogy a templomba zárt s körülfogott pápai zuávokkal mi történt, megadták-e magukat vagy sem. A küzdelem még mindig a neuilly-i híd birtokáért folyt. Dombrowsky főhadiszállása még mindig Asniéresben van s ez azt mutatja, hogy a versaillesi kormánycsapatok semmi előnyt sem vívhattak ki. Neuilly s Ternes irányában az ágyúzás s puskatüzelés szüntelen hallatszik és mint jelentik Páris felé látszik közeledni. A párisiak a point du jour, s a Trocaderoról a Mont- Valérien lejtőjén az erődtől 1300 méternyire felállított versaillesi új ütegeket bombázzák. Egy ágyunaszád pedig a point du jour felett egy Breinboronnban fölállított versaillesi üteget ágyúzza. A „Times“-nak egy párisi távirata 17-én ezeket mondja: Belleville s Menilmontanban a torlaszok emelése nagy sietséggel folytattatik, miután attól tartanak, hogy a versaillesiak ez oldalon szándékoznak a városba nyomulni. A fölkelők Neuilly nagy részét a templomig elfoglalva tartják ; a hídtól már csak néhány lépésnyire vannak, melyet a versaillesiak makacsul védelmeznek. A tüzelés szünet nélkül tart. A németek nem akarják megengedni hogy a fölkelők győzzenek. St. Denisben egy porosz törzstiszt azt mondá, hogy a németek azonnal beavatkoznak, ha a fölkelők győznek s egy tisztességes kormányt fognak fölállítani. A német csapatok St. Denis körül összevonulnak s ezek Mac-Mahont hadműveleteiben támogatni fogják. Ez összepontositott csapatok élére a porosz koronaherczeg s Frigyes Károly fog állni. A „Daily News“-nak 17-ki párisi távirata szerint versaillesi tudósítások folytán valótlan, hogy Thiers s Gallifet házai kiraboltattak, csupán irományokat vittek el. Ugyanazon lapnak egy másik tudósítása szerint a versaillesiak Asniérest még nem foglalták el, a fölkelők az utolsó éjjel a colombesi erdőt s Asniéresen túl egy falut elfoglaltak. Míg Neuilly mellett a harcz szakadatlanul folyt, Párisban a községi pótválasztások egészen csendben folytak le. A lakosság abban csekély számmal vett részt; tizenhárom kerületben, a távirat szerint, a község kudarczot vallott; csak 4 kerületben választottak meg nehány jelöltet s ezek is csak a választók egy nyolczad részének szavazatát birják. A többi kerületben nem választottak senkit. Garibaldi Menotti 6046 szavazattal lett megválasztva. Cluseret szint a megválasztottak közt van.— Hogy a lakosok a választás iránt ily kevés érdekeltséget tanúsítottak, ez nagyon könnyen érthető. A választók nagy része Parist elhagyta a másik részharczol, a többiek pedig a község iránt való ellenszenvből maradtak otthon. Mint mondják, Anglia, Olaszország és az Egyesült Államok követei a vérontás meggátlására fegyverszünet létrehozásán fáradoznak. A „Mot d’Ordre“ szerint félhivatalos értekezések kezdettek meg a bonyodalom békés kiegyenlítése végett. Mac-Mahon Fontenayban ütté fel főhadiszállását. A párisi hivatalos lap jelenti, hogy a 248. zászlóaljból néhány nemzetőr tegnap elfoglalta a belga követség épületét. Rögtön vizsgálat rendeltetett el és néhány egyén elfogatott. A község 6 tagból álló haditörvényszéket nevezett ki.Az ezúttal hozott ítéletek a végrehajtó bizottság szentesítése alá helyeztetnek. A párisi község legközelebb a banknak párisi kölcsön papírjait eladván ez által 38 millió frankot szerzett. A község egy rendelete szerint az eddigi adósságok 3 év alatt lesznek visszafizetendők. Egy 16-iki rendelet a munkások syndikátusának kamaráját egy enquête-bizottság felállítása végett hívja egybe, melynek feladata: azon munkáshelyiségeket összeírni, melyekben a munka szünetel. A nemzetgyűlés elkészíti az új községi törvényt, mely azonnal kihirdettetett. E törvény szerint a községi választások a legrövidebb idő alatt, valószínűleg ápril 30-án fognak megtörténni. Az új törvény szerint minden választónak egy év óta állandóan a községben kell laknia. A lajstromok ez értelemben átvizsgálandók. Az 1870-ről szólók fognak a közmunka alapjául szolgálni, melyet azonnal elő kell készíteni. A bonapartista mozgalom mindig jobban s jobban kezd terjedni s Napoleon egy második boulognei expeditió sikeréről már előre is meg van győződve. A mozgalom főtanyája Brüsselben van s ott már oly kihivóan léptek föl, hogy a belga kormány kénytelen volt őket rendőri fölügyelet alá helyezni. Londonban, ha mint állítják, a közvélemény a bonapartistikus restaurátiót Francziaországban kedvező jelenségnek kezdi tekinteni, az orleansok ügyét ellenben kilátás nélkülinek mondják. Chislehurstban befolyásos egyének azt állították volna, hogy az egykori bonapartistikus hadsereg az erélyes restaurationális kísérletet támogatni fogja. S várjon nincs-e kapcsolatban ezzel azon hit, hogy Napoleon Chislehurstból távozik ? Erre nézve azt hozzák föl okul, hogy a Londonból kiránduló kiváncsiak sok kellemetlenséget okoznak neki. Münchenben az egyházi mozgalom még mindig tart. Ez Ügygyel, melynek élén Döllinger áll, tán nagyon is nagy lármát ütnek, sokkal nagyobbat, a mint az megérdemelné. Döllinger kikelt a csalatkozhatatlanság ellen, erre a müncheni érsek egy éles levélben rendre utasítá Döllinger prépostot, ez azonban nem tágított s a vége természetesen mi is lett volna más, mint hogy az érsek Döllingert — ki excommunikálta: Voilá tout. A katholikusok világi része régen tisztában van a pápai csalatkozhatatlansággal, valamint a papság is. Döllingert csupán hívei támogatják. Cissa fejedelem pártja nagy öröködésekkel iparkodik az elűzött hospodárt ismét visszaültetni trónjába; ezalatt azonban Károly sem nyugszik s legújabban a moldvaiak által idéztetett hódolati feliratot felséges személyéhez. A fejedelem nejével együtt Moldvába utazni szándékozik. Strat ügynök Konstantinápolyba küldetett a nagyvezírhez. A porta erélyes, és ha szükséges fegyveres közbelépését várják. „P e t e r s b. Viedomosti“ közölvén némely bécsi lapok abbeli aggodalmait, mintha Oroszország el volna már tökélve, megkezdeni Ausztria ellen a háborút, ezen híreket otromba koholmányoknak jelenti ki. De a „Golos“ ezzel ellenkezőt mond, egyik utóbbi számában igyiz: „A Vojvodinából írják nekünk többek közt, hogy az orosz győzelem Londonban minden szláv szivét megörvendeztette az Adriától a Dunáig; csak Bécsben és Pesten idézett elő nagy rémületet. — Oroszország győzelme a szlávság győzelme Európában; hála Gorcsakoff herczeg tapintatának és politikai tapasztaltságának, sikerült Oroszországnak az idővel járt körülményeket ügyesen kiaknázni s ismét az első hatalommá lenni. Mi szlávok soha sem kétkedtünk Oroszország hatalmán, erélyén és jószándékain ; most egy új korszak nyílik meg számunkra. A londoni conferentia Angliára, Ausztriára és Törökországra nézve az volt, ami Sedan volt Napóleonra nézve. Ezt belátjuk, de azt is jól tudjuk, hogy az út Konstantinápolyba Bécsen át visz. És amikor ennek napja elérkezik, akkor a szlávok ezre és ismét ezre fog tárt karokkal az orosz sereg elé menni. Biztosítom önt, hogy a határőrök inkább elhányják fegyvereiket, semhogy Oroszország ellen harczoljanak, sőt azon szóval fogják az orosz katonákat üdvözölni, hogy „éljen a szláv eszme!“ Még a délszláv katholikusok is őszinte barátai Oroszországnak: úgy tekintenek reá, mint szláv államra.“ A centralisták. A centralisták minden követ megmozgatnak s mostanában már a gőz és villanyerőt s a mindenható pénzt mindinkább nagy mérvben felhasználják arra, hogy minden erőt, minden hatalmat sőt minden polgári jogot és jövedelmet , mennyire csak lehet a kormány kezeibe összpontosítsanak, s ennek kegyeitől tegyék függővé nemcsak az anyagi, de még a szellemi életfeltételeket is. Sajnálattal és az emberi szellem fejlődése szempontjából szégyenérzettel kell bevallanuunk, hogy a centralisták eme törekvései Európa nagy részében a XIX-ik század vége felé oly sikert aratnak, minőt aligha remélhettek a múlt század végén történt események után, és nem tudnék megmondani hol állnak majd meg. Nem merészelnek állítani hogy a testi lelki rabszolgaság korát a régmúlt századokénál még teljesebb, tökélyesebb mérvben nem létesíthetik a most már sokkal nagyobb mérvű s gyorsabb közlekedési eszközök s a kellő önállást nélkülöző törvényhozó testületek, mint szintén a légiókká nőtt hivatalnoki testületek által — ha t. i. törekvésük mindenben sikerül. Sikerül pedig ha a már évtizedek óta következetesen űzött s fokozott megfélemlítés politikáját a törvényhozó testületek is annyira magukévá teszik, hogy minden pénzt, minden erőt minduntalan csak a védelmi apparátus a hadseregek s fegyver létszámok szaporítására forditnak, a helyt hogy elejét vennék a diplomatia tzelmének, mely akkor véli a trónokat legerősebbnek, midőn azok kívülről megtámadtatnak vagy legalább fenyegetve vannak, mert a trónok megtámadtatása, a háborúk irtózatai főkép a népekre súlyosodnak s elhallgattatják a belső életkérdéseket a létfentartási kérdések szintehozása által. Az osztrák s osztrák-magyar centralisták kezében egyik legalkalmasabb népfélemlítési eszköz most a keleti kérdés, az orosz hatalom terjeszkedési vágya, miszerint ez meg nem nyugszik, míg minden szlávokat az ő korbácsuralma alá nem hajt. Egy szóval sem mondják e jó urak, hogy ily műtételhez Gorcsakoff úrnak vagy a czárnak, ha netalán hatalma volna is , joga nincs. Nem mondják hogy a jog és igazságtalan törekvéseket Európa kormányainak vállvetve kellene megakadályoztatnia, kivált midőn azok a korona és vallás nevében, épen a kabinetekből származnak. Nem mondják, hogy a „műveit Európában“ élni s önkormányzatot élvezni joga van egy bármely népnek és nemzetnek még akkor is, ha az nem volna képes milliónyi hadsereggel s mindenféle halált szóró gyilokeszközzel megjelenni a csatatéren vagy határa szélein, a csupán e czélra épített vasutakon. Pedig ugyan hova vezet az ily nyert erőmérkőzés? Mutatják a közelebbi események. Egyik trón, a német császári trón ugyan megerősödött vagyis kiemelkedett a félabsolutismusból a teljes absolut uralom fénypontjára. De a másik, mely megerősbödését keresve kereste a kilháborúkban, bár azelőtt néhány ily háborút teljes „dicsőség“ koronázott, ime most ezek egyikében, melyet elhisszük hogy III-ik Napoleon csupán azért keresett, mert állását a belső alakulások miatt tarthatlannak látta— elbukott s olynemű belzavarokat idézett elő, melyek most végfeloszlással, életveszélylyel fenyegetik Európa egyik legnagyobb, legműveltebb, leghatalmasabb államát, Francziaországot. A centralisták új tana szerint Európában csak három vagy négy államnak lenne létjoga u. m. 91,400,000 germán népnek egy Germán államban; aztán 96,800,000 román népnek egy, nem tudjuk mikép összpontosítható latin államban, s végre 80,300,000 szláv népnek egy még kevesebbé öszpontosítható szláv államban. Hát az árnyalatok egyéni sajátságai, egyéni, állami, nemzeti és történelmi jogai vagy épen a 80,000,000 számot meg nem haladó népek? Ezeknek már nincs joguk élni, létezni? Nem volna joguk önálló államot alkotni. De nem úgy áll ám az uraim! A szám szám, az igazság és jog pedig egészen különböző dolog a számnagyságtól, melyet semmiféle számnagyságnak sem lehet, nem szabad alárendelni. Igen alkalmatos eszközök tehát a centralisták kezeiben e nagy számok Európa kisebb népeinek megfélemlítésére; alkalmas eszközök e nagy csoportok a diplomata kezében, hogy a legkülönbözőbb népeket erővel egységesítsék, vagy politikai jogaitól megfosszák netalán a központi hatalmak javára. De nem a számtöbbség, hanem inkább a jogi igazságvan hivatva arra, hogy éljen és uralkodjék a diplomata fontoskodása daczára is. És bár minden követ megmozgassanak e jó urak ama nagyszerű csoportosítások eszközlésére, az élet, az organikus fejlődés törvénye más utat követ s az erő sem mindig arányos a számmal. Gondolják meg ezt e jó urak s ne avatkozzanak, legalább oly kíméletlenül ne, a természet törvényeinek munkálkodásába, vagy inkább önmaguk a népek és törvényhozó testületek által célzott kijátszásába. Úgy értesülünk, hogy Pauler Tivadar jövő szombaton fog felelni Ghyczy Kálmán interpellációjára. Giardinetto. — De már hogyan adhatod szavazatodat egy kormányhivatalnokra? — kérdé minapiban egy ellenzéki választó egyik jobboldali barátjától. — Kedves barátom — felesé emez nagy naivsággal — minálunk (már t. i. jobboldaliaknál) ez mindegy: a mi képviselőinknél az egész külömbség csak az, hogy az egyik elébb lesz képviselővé azután min. hivatalnokká, a másik pedig megfordítva elébb min. hivatalnokká azután képviselővé. „Kifordítom, befordítom. Mégis bunda a bunda.“ * * * Íme néhány adat, amely tökéletesen igazolja ama jobboldali polgár vallomását. A megeresült aradi kerületben a Deákpárt Csemegi Károlyt, igazságügyi miniszteri tanácsost lépteté fel képviselőjelöltül. Ha e választás sikerül, lesz a kormánynak csupán csak az igazságügyi minisztérium kebeléből, amennyiben csak én tudom, négy obligát szavazója , Horváth Boldizsár, Horváth Döme, Halmossi Endre és esetleg Csemegi Károly. A Bars megyében megeresült újbányai kerületben mint hallom Nyíri Józsa, szintén miniszteri tanácsos a közlekedési osztályban lett felléptetve. Lesz e szerint a köztek, minisztériumból is négy obligát szavazó : Gorove István, Szapáry Gyula, Török Sándor és talán Nyíri Józsa. A nyitramegyei vérből kerületben fellép Kosztolányi Károly oszt. tanácsos a közoktatási minisztériumban. S ugy lesz ezen dicasterium kebeléből (eresesteundo)át köteles szavazó: Panner Tivadar, Tanárky Gedeon, Joannovics György, Szentiványi Adolf, Rannicher Jakab, Molnár István és esetleg Kosztolányi Károly. * * *