Magyar Ujság, 1871. április (5. évfolyam, 75-99. szám)

1871-04-20 / 90. szám

Szerkesztőségi iroda : Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Csütörtök, 1871. ápril 20. 90-ik szám. V. évfolyam. Kiadó-h­ivatal: Lipót-uteza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi ré­szét illető minden közlemény­, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben ház­hordva : Egész évre . . . . 20 fit — kr. Félévre . . . • • 10 „ - „ Negyedévre . • • 5 * - „ Egy hónapra . ■ • 1­070 „ Egyes szám ára 6 kr. Hirdetési díj: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszörinél 11 kr. Bélyegdíj minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábos petitsor 25 kr. A „Magyar Újság“ ára egy évre . . 20 forint — kr. félévre ... 10 „ — ,, évnegyedre . 5 „ — „ egy hóra . . 1 „ 70 „ A előfizetési pénzek A „MAGYAR UJSÁG“ kiadó­ii­vataláh­oz (Pesten, Lipótutcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerű­bben pos­­t­a­u­t­a­l­v­á n y n­y a l eszközölhetni. A váczi napok. — Történeti népiesbeszély. — Csuthi Zsigmond­tól. (Folytatás.) Látva a kozákok a veszedelmes helyzetet, egymástól szétváltak és bányát homlok nyar­galtak, menekülve ki jobbra, ki balra. Egy Kó­­burg huszár 30-at is kergetett. Epen igy történt más oldalon a hosszú kabátos sorgyalogsággal, kiknek sűrű tömegét ritkítva, szaggatva sodor­ták lakásokra az e napon magát megdicsőitett tábornoknak közibük nagy erővel berontott ágy­ai; mígnem végre ezek is látva a kozákok rendetlen futását, hátat fordítva és hosszú ka­bátjukat felfogva, daczára a rájuk tüzelésnek, tolongva rohantak vissza­felé. Az egész csatatér úgy nézett ki, mint egy levágott erdő. Körülbe­­löl délutáni egy óra hirdette ezen hitel feletti visszavezetését az egyre növekedő muszkáknak. Minden huszár és minden honvéd kiérdemelte, hogy levegyük előttük a kalapot. A budai várból a gyanús honfiak távcsö­veken nézték Nagy Sándor vitéz csatáját, mely­hez hasonló nem minden vezérnek kanyaritja fel homlokára a dicsőség koszorúját. Azok kik ennek látásán megdöbbenve, a Duna-Keszin túl is futott kozákok rendetlen kóborlásában a bu­dai­ várt nem látták magukra nézve valami ké­nyelmesnek, már itt készen voltak másfelé venni útjukat! Délután 3 óra felé a visszavetett és emberül megpaskolt muszkák egyesülve a segítségül jött osztrák táborral, megfordultak. Nagy Sándor erről értesülvén, vitéz hadtestét nem akarta egy újabb véres csatának kitenni, hasonlíthatatlanul nagyobb szánni ellenséggel szemközt, s igy a felettébbvaló sokaságnak ellent tovább nem állhatván, hadtestét az ellenségre való folytonos tüzeléssel, mely alkalommal a kozákok a honvé­dektől 3-szor vezettek vissza, a város főutczáján keresztül a visszavonulásra megindu­l. A város lakosai csaknem kétségbe esve a repdeső ágyúgolyók zápora közt, ítélék el a vö­rös bársony ruhába öltözött Görgeit, mondván , ha el nem húzta volna kardrántás nélkül a sereg zömét határunkról, most nem esnénk áldozatul a muszkáknak ! Nagy Sándor hadteste azon öntudatban hogy kötelességének híven megfelelt, egymással vi­dáman társalogva huzódott vissza; utána óva­tosan messze kiterjedt szárny­akkal, zúgva mint távol halló dörgés morrajra vonult a muszka roppant hadsereg, szebbnél szebb lovas ezredei­vel, melynek nagyszámú előírása hatalmas el­­lentállásra talált a váczi és verőczei földeken, a katalini magaslatokon erős állást foglalt Nagy Sándor utó­csapataival, mert azok jól irányzott lövéseikkel védve a menekülő népet, újra a vá­rosba szok­ták a muszkákat. A golyók csak ugy repkedtek, összetördelve a házsorok előtti fa­korlátokat, melyeket csak ugy szórtak száz darabokban a muszkák szemei közzé, boldog volt, ki magát biztos helyre von­hatta ! Csikvári ablaka előtt is egyszerre két hosz­­szu kabátos terült a földre, ki ezt látva nem vé­ve tréfára a dolgot, hanem utána nézett hogy merte volna legczélirányosabb menekülni, mert ismét utczai csata fejlődött ki a huszárok és a kozákok közt. A roppant porban, mely miatt csaknem egyiptomi sötétség fedé a várost kör­nyékével egy huszár 9 kozákot kergetett a kis váczi utczában, előre hajolva lován kivont kard­dal kezében, melyet azokra mérve suhintott mindannyiszor, mivel a futók és kergető közt csakis egy lépésnyi távolság volt. Az angyalát­ mondá, csak már rá vághatnék valamelyikre, hogy megkeresztelhetnem, mint én szoktam ! — Ne menjen — kiálták utána többen, hisz a nagy számú lovasság a város túlsó részén van! — De megyek viszontá fogcsikorgatva, mert nekem ezeket meg kell dézmálnom. Mind­nyájan szorult szívvel néztünk, mondván egy­másnak : ez bizonyára felgerjedésében veszedel­mét érzi! Hát egyszer a mi huszárunk jött ám Vissza födetlen fővel, de jó kedvvel danolva és ujjong­va, oly porosan hogy alig ismerheténk fel benne a győztes huszár Balaton Mihályt, ki a lelkészi lak elibe az ott feküdt muszkákon keresztül vágtatva lekiáltott, mondván: szent atyám­­ ad­jon egy miczit, elvesztettem csakom ez Ítélet­időben, midőn az ember a por miatt se éget, se földet nem lát; de nem sajnálom , mert közülök négyen épen ugy feküsznek, mint ezek itt ii.“ — Hanem most már nem tréfa ám a dolog, maga is menjen tovább, mert jön a beláthatatlan el­lenség ! A kapott miczivel Balaton Mihály, kezet fogva búcsú felül, sebesen elnyargalt, és többé nem is láttuk egymást. De a napot és jelenetet nem fogjuk felejteni soha! Az ágyban fekvő beteges öreg úr sü­r­­getőleg kényszerített bennünket távozni, mondván: én mint 80 éves beteg ember itt fogom be­várni a muszkákat, megígérvén nekik, ha meg­engedik, hogy a házam előtt elesteket el fogom temettetni; akarom föltenni róluk hogy egy be­teg nyolc­van éves embert meg fognak kímélni, hanem maguk uram öcsém, mindenesetre rejtsék el magukat, ne­hogy dühösségüknek áldozatul essenek. Nem lévén ennélfogva vesztegetni való időnk, utunkat a Duna partjának véve egyenesen fu­tottunk föl a szőlő hegyek legmagasabb pont­jaira. Mielőtt azonban oda értünk volna, még fele­barátunk iránt való kötelességünket is teljesítet­tük. Mert a szőlő hegyek közül a Dunába folyó meredek parti patakon átvezető nagy kőhíd a rettenetes tolongás miatt, a számlálhatatlan me­nekülő kocsik népe által mintegy eltorlaszoltat­­ván, a közlekedés tökéletesen fennakadt. Ennek folytán kétségbeesés lepte meg, különösen az úrhölgyeket, kik tömérdek kocsival rokonaik és kedveseik után menekültek. Ezeknek kellett tehát utat nyitni. Ismerve a patak azon részeit, melyeken egy kis segítséggel kocsival is át lehetett menni, — arra vezettük az ott már összeszorult s e miatt halálra ijedt úri nők számos kocsijait, melylyel egyszersmind a rúd megnyílására is alkalmat szolgáltattunk. És midőn vagy 100 kocsi szemünk láttára a kimutatott egy pár helyen szerencsésen átment volna, mi is azokat követve, sebes léptekkel haladunk az egyre dörgő ágyuk moraja közt czélunk felé, föl a magas hegyek tetejére. Alig hagytunk el azonban egy dülőföldet, egyszerre hátulról nagy sikoltást hallottunk, mely két felől is erősen megcsendíté fülünket. Hátra tekintve, láttuk hogy egy zöldre festett csinos utazó kocsi a már nagyon is felvágott és agyon tapodott mély patak sarában elsülyedt. A kocsis hiába suhingatott, mert a kényes lovak nem lévén hozzá szokva az ilyféle nyaktörő után járáshoz inkább ágaskodtak, mint indítottak. Három hó­fehér lobogó kendő, szépen csengő, erdő hang intett felénk, segítségül híván fel bennünket. A másik megható látvány hasonló volt ehez, sőt még jobban megdöbbentett , mert az a Duna hátán merült fel előttünk. Egy csolnakban ugyanis körülbelől 12 urhölgy menekült a tul­­só partra, mely a­mint a part árnyékát elhagy­va a sikon hasította volna barázdáját, egy csa­pat dombon álló kabátos muszkával észrevétet­­vén, azonnal sürtt lövésekkel üldözőbe vétetett. Golyóik a vizet magasra vervén fel, azt szerte szétszórva locsolták a csolnakba, melyben a szegény megrémült nők a csolnak fenekére fek­ve, ugy várták a borzasztó halált. Szerencsére a tömeg közül megismerénk a mester szolgálóját, ki jól beszélt tótul, ezt azon­nal egy pár forinttal a garázdálkodókhoz küld­tük, azon utasítással, miszerint adná tudtukra a hosszú kabátos muszkáknak, hogy azok kiket lövöldöznek császárnak, Szt. Endrére valók és haza mennek a túlsó partra. A szolgáló eljárt a dologban és a puskázás azonnal megszűnt, a szép váczi urhölgyek pedig szerencsésen partra értek. Hátra volt a sárba dűlt kocsi, ezen is segí­teni kellvén, Csikvári erejében bizva, az elsü­­lyedt kocsihoz elsietett, melyen ifjúságának szépségében ragyogó három kedves urhölgy ült. Rebegő rózsa ajakkal felé fordulva kérték, le­gyen szives e zavarban segédkezet nyújtani. — Kettőt leemeltünk ülő helyükből, egynek pedig a gyepló­szárt adtuk kezébe, és akkor a kocsis­sal neki vetettük vállunkat a kocsi hátulsó ré­szének, csaknem térdig érő sárban állva, azt úgy felemeltük, hogy a bájos kocsis „gyi sár­ga“ csengő szavára és ügyes pattantására, a kocsi azonnal a túlsó részen volt. Ők mint ra­gyogónak mind a három szemei s azezvonásai az örömtől és mindhárman egyszerre finom zseb­kendőjüket fogva akarták letörölni Csikvári csizmájáról a sarat, mit azonban az épen nem engedett meg, mondván: — Nagyságtok zsebkendője nem sártörlésre, 4LX Pest, ápril 19. A Páris körül folyó harczokról a tudósítások mindig homályosabbak s azokból a katonai helyzetet illetőleg h­ű képét alkotni egyáltalá­ban nem lehet. A versaillesi kormány csak jelentéktelen csatározásokról tesz említést, ellenben a község mindennap újabb csatákról értesíti a világot, melyek eredménye a párisiak részére dőlt el. Ha mindebből következtetést akarunk vonni, azon eredményre jutunk, hogy mind a két fél nem annyira támadásra, mint inkább védelemre szorítkozik. E hó 16-án Neuillynél ismét véres harcz folyt, melyben a vezényletet Dombrowski szemé­lyesen vitte. Erre vonatkozólag Cluseret ápril 16-kijelen­­tésében azt mondja: A középen és a balszár­­nyon a harcz elkeseredett volt, a jobbszárnyon a pápai zuávok, kik beléptek a hadvonalba, kö­­rü­lvétettek a neuillyi templomban, melyre dühös küzdelem után szintén feltüzetett a község zászlaja. Dombrovsky pedig egy ápril 16-ról délutáni 6 órakor kelt jelentésében így szól: Neuillyt os­tromoljuk, megszállottunk egy egészen uj ne­gyedet, elfoglaltunk három barik­ádot s a pápai zuávok és a sorgyalogság egy zászlaját.­­ A jelentés egyike sem szól azonban arról, hogy a templomba zárt s körülfogott pápai zuávokkal mi történt, megadták-e magukat vagy sem. A küzdelem még mindig a neuilly-i híd bir­tokáért folyt. Dombrowsky főhadiszállása még mindig Asniéresben van s ez azt mutatja, hogy a versaillesi kormánycsapatok semmi előnyt sem vívhattak ki. Neuilly s Ternes irányában az ágyúzás s puskatüzelés szüntelen hallatszik és mint jelentik Páris felé látszik közeledni. A pá­risiak a point du jour, s a Trocaderoról a Mont- Valérien lejtőjén az erődtől 1300 méternyire fel­állított versaillesi új ütegeket bombázzák. Egy ágyunaszád pedig a point du jour felett egy Breinboronnban fölállított versaillesi üteget ágyúzza. A „Time­s“-nak egy párisi távirata 17-én ezeket mondja: Belleville s Menilmontanban a torlaszok emelése nagy sietséggel folytattatik, miután attól tartanak, hogy a versaillesiak ez oldalon szándékoznak a városba nyomulni. A fölkelők Neuilly nagy részét a templomig elfog­lalva tartják ; a hídtól már csak néhány lépés­nyire vannak, melyet a versaillesiak makacsul védelmeznek. A tüzelés szünet nélkül tart. A németek nem akarják megengedni hogy a fölkelők győzzenek. St. Denisben egy porosz törzstiszt azt mondá, hogy a németek azonnal beavatkoznak, ha a fölkelők győznek s egy tisz­tességes kormányt fognak fölállítani. A német csapatok St. Denis körül összevo­nulnak s ezek Mac-Mahont hadműveleteiben tá­mogatni fogják. Ez összepontositott csapatok élére a porosz koronaherczeg s Frigyes Károly fog állni. A „Daily News“-nak 17-ki párisi táv­irata szerint versaillesi tudósítások folytán va­lótlan, hogy Thiers s Gallifet házai kiraboltattak, csupán irományokat vittek el. Ugyanazon lap­nak egy másik tudósítása szerint a versaillesiak Asniérest még nem foglalták el, a fölkelők az utolsó éjjel a colombesi erdőt s Asniéresen túl egy falut elfoglaltak. Míg Neuilly mellett a harcz szakadatlanul folyt, Párisban a községi pótválasztások egészen csendben folytak le. A lakosság abban csekély számmal vett részt; tizenhárom kerületben, a távirat szerint, a község kudarczot vallott; csak 4 kerületben választottak meg nehány jelöltet s ezek is csak a választók egy nyolczad részének szavazatát birják. A többi kerületben nem vá­lasztottak senkit. Garibaldi Menotti 6046 szava­zattal lett megválasztva. Cluseret szint a megvá­­lasztottak közt van.— Hogy a lakosok a választás iránt ily kevés érdekeltséget tanúsítottak, ez na­gyon könnyen érthető. A választók nagy része Parist elhagyta a másik rész­harczol, a többiek pedig a község iránt való ellenszenvből maradtak otthon. Mint mondják, Anglia, Olaszország és az Egyesült Államok követei a vérontás meggátlá­­sára fegyverszünet létrehozásán fáradoznak. A „Mot d’Ordre“ szerint félhivatalos értekezések kezdettek meg a bonyodalom békés kiegyenlí­tése végett. Mac-Mahon Fontenayban ütté fel fő­hadiszállását. A párisi hivatalos lap jelenti, hogy a 248. zászlóaljból néhány nemzetőr tegnap elfoglalta a belga követség épületét. Rögtön vizsgálat rendel­tetett el és néhány egyén elfogatott. A község 6 tagból álló haditörvényszéket nevezett ki.Az ezút­tal hozott ítéletek a végrehajtó bizottság szentesí­tése alá helyeztetnek. A párisi község legköze­lebb a banknak párisi kölcsön papírjait eladván ez által 38 millió frankot szerzett. A község egy rendelete szerint az eddigi adósságok 3 év alatt lesznek visszafizetendők. Egy 16-iki rendelet a munkások syndikátu­­sának kamaráját egy enquête-bizottság felállí­tása végett hívja egybe, melynek feladata: azon munkáshelyiségeket összeírni, melyekben a munka szünetel. A nemzetgyűlés elkészíti az új községi tör­vényt, mely azonnal kihirdettetett. E törvény szerint a községi választások a legrövidebb idő alatt, valószínűleg ápril 30-án fognak megtör­ténni. Az új törvény szerint minden választónak egy év óta állandóan a községben kell laknia. A lajstromok ez értelemben átvizsgálandók. Az 1870-ről szólók fognak a közmunka alapjául szolgálni, melyet azonnal elő kell készíteni. A bonapartista mozgalom mindig jobban s jobban kezd terjedni s Napoleon egy második boulognei expeditió sikeréről már előre is meg van győ­ződve. A mozgalom főtanyája Brü­sselben van s ott már oly kihivóan léptek föl, hogy a belga kor­mány kénytelen volt őket rendőri fölügyelet alá helyezni. Londonban, h­a mint állítják, a közvélemény a bonapartistikus restaurátiót Francziaországban kedvező jelenségnek kezdi tekinteni, az orleansok ügyét ellenben kilátás nélkülinek mondják. Chislehurstban befolyásos egyének azt állították volna, hogy az egykori bonapartistikus hadsereg az erélyes restauratio­­nális kísérletet támogatni fogja. S várjon nincs-e kapcsolatban ezzel azon hit, hogy Napoleon Chislehurstból távozik ? Erre nézve azt hozzák föl okul, hogy a Londonból kiránduló kiváncsiak sok kellemetlenséget okoznak neki. Münchenben az egyházi mozgalom még min­dig tart. Ez Ügygyel, melynek élén Döllinger áll, tán nagyon is nagy lármát ütnek, sokkal nagyob­bat, a mint az megérdemelné. Döllinger kikelt a csalatkozhatatlanság ellen, erre a müncheni ér­sek egy éles levélben rendre utasítá Döllinger prépostot, ez azonban nem tágított s a vége ter­mészetesen mi is lett volna más, mint hogy az érsek Döllingert — ki excommunikálta: Voilá tout. A katholikusok világi része régen tisztában van a pápai csalatkozhatatlansággal, valamint a papság is. Döllingert csupán hívei támogatják. Cissa fejedelem pártja nagy öröködésekkel iparkodik az elűzött hospodárt ismét visszaül­tetni trónjába; ezalatt azonban Károly sem nyugszik s legújabban a moldvaiak által idéz­tetett hódolati feliratot felséges személyéhez. A fejedelem nejével együtt Moldvába utazni szán­dékozik. Strat ügynök Konstantinápolyba kül­detett a nagyvezírhez. A porta erélyes, és ha szükséges fegyveres közbelépését várják. „P e t e r s b. Viedomosti“ közölvén né­mely bécsi lapok abbeli aggodalmait, mintha Oroszország el volna már tökélve, megkezdeni Ausztria ellen a háborút, ezen híreket otromba koholmányoknak jelenti ki.­­ De a „Golos“ ezzel ellenkezőt mond, egyik utóbbi számában igyiz: „A Vojvodinából írják nekünk többek közt, hogy az orosz győzelem Londonban min­den szláv szivét megörvendeztette az Adriától a Dunáig; csak Bécsben és Pesten idézett elő nagy rémületet. — Oroszország győzel­me a szlávság győzelme Európában; hála Gorcsakoff herczeg tapintatának és politi­kai tapasztaltságának, sikerült Oroszországnak az idővel járt körülményeket ügyesen kiaknázni s ismét az első hatalommá lenni. Mi szlávok soha sem kétkedtünk Oroszország hatalmán, erélyén és jószándékain ; most egy új korszak nyílik meg számunkra. A londoni conferentia Angliára, Ausztriára és Törökországra nézve az volt, ami Sedan volt Napóleonra nézve. Ezt be­látjuk, de azt is jól tudjuk, hogy az út Konstan­­tinápolyba Bécsen át visz. És amikor ennek napja elérkezik, akkor a szlávok ezre és ismét ezre fog tárt karokkal az orosz sereg elé menni. Biztosítom önt, hogy a határőrök inkább el­hányják fegyvereiket, semhogy Oroszország ellen harczoljanak, sőt azon szóval fogják az orosz katonákat üdvözölni, hogy „éljen a szláv eszme!“ Még a délszláv katholikusok is őszinte barátai Oroszországnak: úgy tekintenek reá, mint szláv államra.“ A centralisták. A centralisták minden követ meg­mozgatnak s mostanában már a gőz és villanyerőt s a mindenható pénzt mind­inkább nagy mérvben felhasználják arra, hogy minden erőt, minden hatalmat sőt minden polgári jogot és jövedelmet , mennyire csak lehet a kormány kezeibe összpontosítsanak, s ennek kegyeitől te­gyék függővé nemcsak az anyagi, de még a szellemi életfeltételeket is. Sajnálattal és az emberi szellem fej­lődése szempontjából szégyenérzettel kell bevallanuunk, hogy a centralisták eme törekvései Európa nagy részében a XIX-ik század vége felé oly sikert aratnak, mi­­nőt aligha remélhettek a múlt század végén történt események után, és nem tudnék megmondani hol állnak majd meg. Nem merészelnek állítani hogy a testi lelki rabszolgaság korát a régmúlt századokénál még teljesebb, tökélyesebb mérvben nem létesíthetik a most már sokkal nagyobb mérvű s gyorsabb köz­lekedési eszközök s a kellő önállást nél­külöző törvényhozó testületek, mint szin­tén a légiókká nőtt hivatalnoki testüle­tek által — ha t. i. törekvésük minden­ben sikerül. Sikerül pedig ha a már évtizedek óta következetesen ű­zött s fokozott megfé­lemlítés politikáját a törvényhozó testü­letek is annyira magukévá teszik, hogy minden pénzt, minden erőt minduntalan csak a védelmi apparátus a hadseregek s fegyver létszámok szaporítására fordit­­nak, a helyt hogy elejét vennék a diplo­­matia t­zelmének, mely akkor véli a tró­nokat legerősebbnek, midőn azok kívül­ről megtámadtatnak vagy legalább fe­nyegetve vannak, mert a trónok meg­­támadtatása, a háborúk irtózatai főkép a népekre súlyosodnak s elhallgattatják a belső életkérdéseket a létfentartási kérdések szintehozása által. Az osztrák s osztrák-magyar centra­listák kezében egyik legalkalmasabb népfélemlítési eszköz most a keleti kér­dés, az orosz hatalom terjeszkedési vá­gya, miszerint ez meg nem nyugszik, míg minden szlávokat az ő korbácsuralma alá nem hajt. Egy szóval sem mondják e jó urak, hogy ily műtételhez Gorcsakoff úrnak vagy a czárnak, ha netalán hatalma vol­na is , joga nincs. Nem mondják hogy a jog és igazságtalan törekvéseket Eu­rópa kormányainak vállvetve kellene megakadályoztatnia, kivált midőn azok a korona és vallás nevében, épen a kabi­netekből származnak. Nem mondják, hogy a „műveit Euró­pában“ élni s önkormányzatot élvezni joga van egy bármely népnek és nemzetnek még akkor is, ha az nem volna képes mil­liónyi hadsereggel s mindenféle halált szóró gyilokeszközzel megjelenni a csa­tatéren vagy határa szélein, a csupán e czélra épített vasutakon. Pedig ugyan hova vezet az ily nyert erőmérkőzés? Mutatják a közelebbi ese­mények. Egyik trón, a német császári trón ugyan megerősödött vagyis kiemel­kedett a félabsolutismusból a teljes abso­lut uralom fénypontjára. De a másik, mely megerősbödését keresve­ kereste a k­ilháborúkban, bár azelőtt néhány ily háborút teljes „dicsőség“ koronázott, ime most ezek egyikében, melyet elhisszük hogy III-ik Napoleon csupán azért kere­sett, mert állását a belső alakulások miatt tarthatlannak látta— elbukott s olynemű­ belzavarokat idézett elő, melyek most végfeloszlással, életveszélylyel fenyege­tik Európa egyik legnagyobb, legművel­tebb, leghatalmasabb államát, Franczia­­országot. A centralisták új tana szerint Euró­pában csak három vagy négy államnak lenne létjoga u. m. 91,400,000 germán népnek egy Germán államban; aztán 96,800,000 román népnek egy, nem tud­juk mikép összpontosítható latin államban, s végre 80,300,000 szláv népnek egy még kevesebbé öszpontosí­tható szláv ál­lamban. Hát az árnyalatok egyéni sajátságai, egyéni, állami, nemzeti és történelmi jogai vagy épen a 80,000,000 számot meg nem haladó népek? Ezeknek már nincs joguk élni, létezni? Nem volna joguk önálló ál­lamot alkotni. De nem úgy áll ám az uraim! A szám szám, az igazság és jog pedig egészen kü­lönböző dolog a számnagyságtól, melyet semmiféle számnagyságnak sem lehet, nem szabad alárendelni. Igen alkalmatos eszközök tehát a cen­tralisták kezeiben e nagy számok Európa kisebb népeinek megfélemlítésére; alkal­mas eszközök e nagy csoportok a diplo­mata kezében, hogy a legkülönbözőbb népeket erővel egységesítsék, vagy poli­tikai jogaitól megfosszák netalán a köz­ponti hatalmak javára. De nem a szám­többség, hanem inkább a jog­i igazság­­van hivatva arra, hogy éljen és uralkod­jék a diplomata fontoskodása daczára is. És bár minden követ megmozgassanak e jó urak ama nagyszerű csoportosítások eszközlésére, az élet, az organikus fejlő­dés törvénye más utat követ s az erő sem mindig arányos a számmal. Gondolják meg ezt e jó urak s ne avatkozzanak, legalább oly kíméletlenül ne, a természet törvényeinek munkálko­dásába, vagy inkább önmaguk a népek és törvényhozó testületek által c­élzott ki­játszásába. Úgy értesülünk, hogy Pauler Tivadar jövő szombaton fog felelni Ghyczy Kálmán interpellá­­ciójára. Giardinetto. — De már hogyan adhatod szavazatodat egy kormányhivatalnokra? — kérdé minapiban egy ellenzéki választó egyik jobboldali barát­jától. — Kedves barátom — felesé emez nagy naivsággal — minálunk (már t. i. jobboldaliak­nál) ez mindegy: a mi képviselőinknél az egész külömbség csak az, hogy az egyik elébb lesz képviselővé azután min. hivatalnokká, a másik pedig megfordítva elébb min. hivatalnokká az­­után képviselővé. „Kifordítom, befordítom. Mégis bunda a bunda.“ * * * Íme néhány adat, amely tökéletesen igazolja ama jobboldali polgár vallomását. A megeresült aradi kerületben a Deákpárt C­s­e­m­e­g­i Károlyt, igazságügyi miniszteri ta­nácsost lépteté fel képviselőjelöltül. Ha e válasz­tás sikerül, lesz a kormánynak csupán csak az igazságügyi­ minisztérium kebeléből, amennyiben csak én tudom, négy obligát szavazója , Horváth Boldizsár, Horváth Döme, Halmossi Endre és esetleg Csemegi Károly. A Bars megyében megeresült újbányai kerü­letben mint hallom Nyíri Józsa, szintén minisz­teri tanácsos a közlekedési osztályban lett fel­léptetve. Lesz e szerint a köztek, minisztériumból is négy obligát szavazó : Gorove István, Szapáry Gyula, Török Sándor és talán Nyíri Józsa. A nyitramegyei vérből kerületben fellép Kosz­tolányi Károly oszt. tanácsos a közoktatási mi­nisztériumban. S ugy lesz ezen dicasterium ke­beléből (eresesteundo)á­t köteles szavazó: Pan­ner Tivadar, Tanárky Gedeon, Joannovics György, Szentiványi Adolf, Rannicher Jakab, Molnár István és esetleg Kosztolányi Károly. * * *

Next