Magyar Ujság, 1871. július (5. évfolyam, 148-173. szám)

1871-07-01 / 148. szám

148-ik szám. Szombat, 1871. julius 1. V. évfolyam. Kiadó-h­ivatal: Lipót-utcza 11. sz. földszint. Ide intézendő a lap anyagi ré­szét illető minden közlemény, n. ro. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.MAGYAR ÚJSÁG POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP Szerkesztőségi iroda : Lipót utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtat­nak el. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben ház­hoz hordva. Egész évre . . . . 20 frt — kr. Félévre...................10 , — „ Negyedévre . . . 5 „ — „ Egy hónapra . . . 1 „ 70 „ Egyes szám ára 6 kr. Hirdetési dij: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 12 kr.; többszörinél •• kr. Bélyegdij minden hirdetésén kü­lön 30 kr. Nyilttér : 5 hasábos petitsor 25 kr. A „Magyar Újság“ ára egy évre . . 20 forint — kr. félévre ... 10 „ — „ évnegyedre . 5 — „ egy hóra . .­­ .. 70 „ Az előfizetési pénzek A „MAGYAR UJSÁG“ kiadó­in vattához (Pesten, Lipót utcza 11. sz.) intézendők. Az előfizetést legczélszerű­bben pos­tautalvány­nyal eszközölhetni. Pest, június 30. A franczia kölcsön reményen felül jól si­került. Erre vonatkozólag a pénzügyminiszter a nemzetgyűlés tegnapelőtti ülésében ezeket mon­dd : Tegnap 6 óránál kevesebb idő alatt 4500 millió francot teremtettünk elő. Maga Pakis 2500 milliót, a vidék több mint 1000 milliót, s a kül­föld is több mint 1000 milliót írt alá. Az aláírá­sok eredménye némely helyen még nincs is tudva. A pénzügyminiszter hozzá­teszi: A hely­zet most már megengedi, hogy Németország iránti kötelességeinknek eleget tegyünk és ha­zánk területének a német megszállástól való felszabadítását siettessük. A választási mozgalomról keveset hallani. Egy távirat szerint a munkás­osztály nem akar részt venni a választásokban, ez csakis a köz­társaság hátrányára lenne. S miután a monar­chia emberei sehogy sem tudnak sikert aratni, csak az erélyes föllépéstől f­­gg, hogy a köztár­saság ügye győzzön. — Gambetta a marseillei, Glais Bizoni a párisi jelöltséget fogadták el. A párisi sajtó egyesülete egy jelölt névsort közöl. A belügyminiszter egy körirata megtiltja a köz­­igazgatási közegek beavatkozását a választá­sokba. — Mac Mahon újabban is visszautasí­totta a neki ajánlott jelöltséget. — A párisi gr. Versaillesba érkezett. Az emlegetett csapatok feletti szemle teg­nap nagy néptömeg jelenlétében gyönyörű idő­járás mellett megtartatott. Montepin Xavier franczia drámaíró felhívta a drámaírók társulatát: zárják ki kebelükből Pyatot, Hugót, Rochefort-t, Vacqueriet, Meurice Pált és mind­azokat, kik tett vagy írással szö­vetkezetek a communistákkal. Az olasz lapok jelentik, hogy a pápa múlt hétfőn titkos consistoriumot tartott néhány püs­pök praeconisatiója végett. Ezen alkalommal a pápa beszédet tartott, melyben többek közt azt mondta volna: „Viktor Emmanuel király az ide­gen hatalmak követei kíséretében nemsokára ideje. Mi a külkormányoknál megtettünk min­den lehető lépést, de csak bókokat kaptunk. Most már nincs remény. Most már csak istenben bízhatunk, csuda nélkül minden veszve van.“ Aligha­nem. Az olasz senatus elfogadta a közbiztonsági szabályokra, az Amerikával való kereskedelmi szerződésre s a pápai adósság egységesítésére vonatkozó törvényt. Vigliano és Casati kifejez­ték Florence városának a senatus köszönetét. Erre a senatus utolsó ülése „Éljen a király! éljen Olaszország!“ kiáltásokkal eloszlott. Az „Opinione“ azt írja, hogy a franczia főbb clerus egy része kérte a pápát, hogy Cor­­sicába menjen, nehogy júl. 1-én Rómában jelen legyen. A pápa nem hajlott a kérelemre. A király meglátogatta a tengerészeti kiállí­tást, és 19 első osztályú arany­érmet osztott ki; ezekből kettő az osztrák-magyar tengerészetnek jutott. A hullámok közt.* *) Regény két kötetben. Irta CSENGEY GUSZTÁV. Első kötet. A kegyencz otthona. — Bertha, egy pohár vizet! — Ha kérsz, adok. — Kérlek tehát minden szentekre, kik kö­zött legszebb vagy. — Ha bókolsz, nem adok. — Kérlek hát.... Az ifjú, ki a pohár vizet kérte, csinos, barna szemű, karcsú termetű vértes hadnagy, Berg­mann Károly, — az pedig, a kitől vizet kért, egy szép szőke fiatal lányka. Kedves csoda szép tünemény . . . Talán a szivárványos mesevilág hable­ánya . . . Vagy valami tündérországi csoda virág, mibe emberi életet lehelt a teremtő istenség . . . Vagy minek nevezzem ?... *) Már hirdettük volt előfizetési felhívásunkban Chatm­an regényének fordítását, midőn a jelen ere­deti magyar regény nekünk felajánltatott. El­olvastuk, s meggyőződtünk róla, hogy igazi bű­nt követ­nénk el a szerző és az olvasó közönség ellen, ha ennek neki engednék át az elsőbbséget. Bátran állíthatjuk, hogy a jelen tárczával meginduló regény díszére vá­­­l újab­bkori szépirodalmunknak. Szerk. Az a porosz bankár, Güterbogk, ki a há­ború idején elitéltetett, kegyelmet nyert. A csá­szár Elsais és Lot­aringia lakóinak, kik politi­kai vagy katonai vétségek miatt elítéltettek, teljes amnestiát adott A spanyol miniszterválság még mindig tart. A király nem akarja a lemondást elfogadni.­­ Végre is megmaradnak, mert a spanyol nagy­urak szintén szeretnek uralkodni, azért nem kel­lett nekik a köztársaság. Az amerikai Egyesült Államok pénzügyi helyzetének kimutatása főbb vonásaiban a kö­vetkező ! A köztársaság államadóssága volt 1809. márt. 1-én 2,525,463,260 dollár. 1871. junius 1-én 2,299,134,184 dollár.­­ A nemzeti adósság tehát 2 év és 3 h­ó alatt 226,329,076 dollárral, vagyis 13 milliónyi évi kamattal ke­­veskedett. A törlesztés azonban nem az adók és vámok emeléséből befolyt jövedelmekkel eszkö­zöltetett , ellenkezőleg a vámok és adók éven­­kint 83 millióval leszállittattak. Ezek aztán tud­nak gazdálkodni. A csehekkel a kibékülés ismét bizonytalan lett s most már a mostani reichsratbban sem akarnak részt venni. »• Társadalmi kérdések. V. A germanisatii­ csatornái. Kimutattuk miszerint Magyarország elnémetesedásének kutforrása a politikai combinátió, melynél fogva nemzeti léte­lünk ezerszeres kötelékkel Bécshez van fű­zve. Lássuk most a csatornákat, Magyarország elnémetesedéséről szó­lunk, s nemcsak a fővárosén)­. Merthogy a fővárosban gyakrabban hangzik az ide­gen szó, azt lehetetlen bizonyos fokig ter­mészetesnek nem találni, miután sok benne a nem-magyarajkú lakos, naponta sok idegen fordul meg benne, azon felül pedig mint kiválóan kereskedelmi város, és mint közvetítő a bel- és külkereskede­lem között, az idegen nyelvet nem igen nélkülözheti. Legfőbb bűne az, hogy a szükség korlátait messze túllépi, nem csak akkor beszélvén németül mikor kell, ha­nem rendesen,s igy polgári joggal ruházza fel az idegent, a maga saját joga s a nem­zeti jog rovására. De ismerünk olyan városokat s me­zővárosokat, sőt falvakat is, a­hol sem közvetlen érintkezési, sem távolabbi köz­lekedési tekintetekből, a német nyelvre semmi szükség nincs, és a németesedés­ nyavalya mégis terjed. Ezen a minap fölemlítettünk egy tősgyökeres magyar várost, melyben magyar színtársulat né­hány napig sem bírja magát fentartani, holott német társulatok hetekig zsúfolt ház előtt szerepelnek. Alig lépünk vidé­ken egy-egy kis kávéházba, melyben legott egy-két német lap ne ötlődjék sze­münkbe. Annyira hogy nyelvi helyze­tünket az intelligens osztályban, minden túlzás nélkül ekként lehet jelezni. Vannak magyarok Magyarországon akik magyarul is beszélnek. Vannak nem-magyar­ajknak akik szintén beszélnek magyarul. Nincsenek Magyarországon magya­rok akik németül ne beszéljenek. Mártonfy János kastélyában, hol a párbe­széd végbement, Freiburg Berthának nevezik. Szepesi lányka, a házi ur testvérhugának le­ánya. Atyja előkelő bányatiszt volt. A kis leány nagyon korán veszté el szüleit s azóta nagy­bátyjánál Mártonfy János táblabiró urnál tar­tózkodik. A lányka szépségét egészen anyjától nyerte, tehát magyar jellegű­ külsővel bírt. Nem nagyí­tottunk, midőn őt tündérországi virágnak ne­veztük, mert valóban jobban hasonlít a tündé­rekhez, mint a mi földünk tökéletlen gyarló te­remtményeihez. Így imádkozik a magasztos első szerelem, amint első derengő vágyait sóhajtja ég felé, — mint ezek az ábrándos sötétkék szemek, e ragyogó holdak, melyek a szempillák felhőit meg megrepesztik és ismét elrejtőznek azok ár­nyai alá. De ha kék szemeiben a bűvös holdvi­lágos est titkos ábrándja borong, — magas homloka fölött szőke haján annál ragyogóbb napvilág fénylik. Világos aranyszínű az, mely­nek fénye az ezüst havába játszik át s fején ko­szorúba fonva nyitott koronát, napsugarakból szőtt pártát képez. Oly szép, oly ragyogó a lányka és a vértes hadnagy mégis oly sötéten tekint utána, mi­dőn letéve hímzését, poharat vesz s vizet megy tölteni. Midőn a megtöltött pohárral visszatér s azt átnyújtja a hadnagynak, ismét leül asztalához s tovább hímez. A hadnagy kiitta a poharat, aztán odalépett a lánykához. — Bertha ! én újra kérlek ... — Mit kérsz? kérdé a lányka, föl sem tekintve hímzéséről. — Jer velem a kertbe. A többiek már he­lyet foglaltak a pavilion előtt. Érted jöttem. — Küldtek? De vannak Magyarországban ma­gyarok akik magyarul épen nem, vagy igen roszul beszélnek. Ez szomorú kép, de úgy van. S mert ez így van nemcsak a fővá­rosban, de általában, igen kevés kivé­tellel, az egész országban, jele hogy maga a baj oka nem helyi, hanem általános. A forrást, mint kimutatám, megnyi­totta a kormány, s az áramlat meg sem szűnhet végképen migama forrás be nem dugatik, vagy magától be nem dugni, (emerre több kilátás van mint amarra), de a csatornákat más elemek képezik és nagy részben maga a közönség. Tagadhatóan, hogy kis nemzetnek szüksége van egy európailag elterjedt nyelvre, melynek segítségével a hazája körén kívül eső világgal érintkezhessék. De épen abban áll a magyar embernek előítélete, hogy azt hiszi miszerint e czél elérése végett legalkalmasabb a né­met nyelv, s azért nagy súlyt fektet gyermekei nevelésében a német nyelvre. Tévedés, roppant tévedés. Aki csak egy rövid kis körutat tett külföldön, tudja, hogy a német nyelvvel az ember époly messze megy mint a magyarral. Egy hajszálnyival sem többet. A ma­gyar nyelvvel az ember boldogul Ma­gyarországon, a némettel Németország­ban, és sehol másutt. Menjetek Olasz-, Spanyol-, Portugál-, Franczia- de sőt An­golországba is, és aligha találtok ezer­ mivelt ember közül egyet aki németül bár­csak értsen is. Ezek pedig Európa leg­­miveltebb részei. — Menjetek a ke­vésbé miveit országokba s nem találtok tizezer ember közül sem egyet aki csak ennyit is tudjon,hogy mit jelent e szó: Brot, vagy Wasser. És a magyar ember mégis hiszi hogy ő „miveit ember“ mihelyt németül tud, s hogy most már kényelmesen beutaz­hatja az egész világot. Ha gyakorlati czélnól akarunk sajá­tunkká tenni idegen nyelvet, tanuljuk meg a francziát, amely igazán európailag el­terjedt nyelv. Akkor, igenis, el fogjuk mondhatni hogy mi érintkezni bírunk az egész mivelt világgal. És ha csakugyan annyira szerelme­sek vagyunk a német nyelvbe, ám ta­láljuk meg mint idegen nyelvet, hogy meg­értsük, de ne kínáljuk meg székkel házi tűzhelyünk előtt, ne ültessük édes anya­nyelvünk mellé vagy épen fölé. Alig van mivelt olasz, spanyol, angol, aki fran­­cziául ne tudna, de azért mégsem jutna esze ágába soha, hogy minden szükség nélkül, csakúgy miveltség-segélyezésből francziául társalogjon. Ne felejtsük el, hogy elnémetesedé­­sü­nknek oka nem az, hogy a hazánkban élő németajkúak nem tudnak magyarul, hanem megfordítva: ők azért nem tud­nak s nem tanulnak magyarul, mert mi oly nagyon jól tudunk németül Mi magunk vagyunk tehát a germani­­satió legbuzgóbb terjesztői, mert mintegy — Azaz, hogy nem küldtek, hanem ... — Mondtam, hogy nem megyek. — Tudom, miért nem akarsz jönni ? — Valóban? — Tegnapelőtt sem jöttél, tegnap sem. Tu­dom, mért maradsz mindig a szobában . . . te a kegyenczet várod! A lányka nem felelt. — Ugy­e Farkast várod ? A lányka elfordítá tőle fejét. — Bertha ! te szereted ezt a kalandort? Mint a sebzett őzike, úgy ugrott föl most az ifjú lányka, lángoló arcza, szikrázó szemei, föl­­magasult sugár alakja százszor szebb volt most, mint előbb a szelíd, ábrándos nyugalomban. Vagy jobban mondva: az ember nem tudja, mi­kor szebb , midőn lángol, haragszik, vagy midőn ábrándozik és szeret. — Károly ! — kiáltott alhadnagyra, — hogy mered a magyart hazájában, otthonában kalan­dornak nevezni! ? Megtiltom neked e sértő kife­jezéseket. — Megtiltod?— viszonzá hevesen az ifjú; — és neki nem tiltod meg, ha engem annak nevez ?! — Nem hallottam tőle. — Nem gyűlöl-e mindnyájunkat, kik a csá­szári hadseregben szolgálunk, nem tart-e kalan­doroknak ? — Az lehet elv, de nem egyéni ellenszenv. Mért nem léptél magyar ezredbe? —­ Különben én politikai nézetek vitatásába nem bocsátko­zom. Ha értenék hozzá, te vitában hátrányban maradnál. — Azt tagadom. Nem vagyok-e én is e haza gyermeke ? Nem épen oly joggal otthonom ez a ház, mint ő neki ? Együtt éltünk mint tanulók ebben a házban és mind a ketten játszótársaid voltunk. Mivel van neki több joga otthon lenni itt, mint nekem ? Kiterjesztjük magukra a németekre is, meg­fosztván őket az alkalomtól hogy magya­rul tanuljanak. „Szép, gazdag irodalmáért szeretjük annyira a német nyelvet“ — mondják sokan. De hát a Pesther Lloyd, az Ung. Lloyd, a Pesther Journal, a Styx, és az egész rakás másnevű Magyarországon megjelenő német lap, ez is szép gazdag irodalom ! Szebben hangzik-e Tisza Kál­mán vagy Deák Ferencz beszéde német fordításban? Avagy a napi hírek von­zóbbak, a búza, rozs, repere árai érde­kesebbek mikor németül vannak előadva? Miért van az tehát mégis hogy pél­dául maga a Pesther Lloyd több példány­ban kél Magyarországon mint a fővá­rosban megjelenő politikai magyar lapok együttvéve ? A Pesther SloyeZ jobban van szerkeszt­ve — mondják — valamennyi többi lap­nál. Ám legyen, de hát miért ne jelenhet­nék meg a Pesther Lloyd mint „Pesti Lloyd11? hiszen szerkesztői mind magyar emberek. Nem bizonyította-e be eléggé Falk Miksa hogy magyarul époly csino­san tud írni mint németül? Sőt bizonyos hogy a magyar Pesti Iloyd sokkal job­ban volna szerkesztve, mert nem kell­­vén fordítani, az országgyűlési és sok más fontos tudósítást sokkal gyorsabban b­ivebben közölhetne. De hát miért nem adja azt ki a tár­sulat magyarul ? A felelet igen egyszerű , azért mert tart tőle hogy azonnal elveszti előfizetőinek legnagyobb részét, s azon cse­kély számra olvad le, melylyel a többi magyar lapok beérni kénytelenek. Nyilatkoztassák ki a magyar előfizet­­ők hogy a jövő évnegyedtől fogva nem­ fizetnek elő ha magyarul nem jelenik meg, s meglássák hogy a „Pester Lloydl” azon­nal „Pesti Lloyddá” változik át, vagy pe­dig meg fog jelenni mindkét nyelven. A német hírlapirodalom hazánkban egyik legelső s legnagyobb csatornája a germanizatiónak. Ennek megszüntetése pedig kizárólag a közönségtől függ. Emezzel párhuzamban s szoros kap­csolatban áll a másik nagy csatorna, a kereskedelem, melynek emlőin a német hírlapirodalom táplálkozik, s mely hazánk minden vidékén azon gyupontot képzi, melyből a németesítés sugarai szétágaz­nak s a legszegényebb kunyhóba is beha­tolnak. S miután hazai kereskedelmünk fő éltető elemét a zsidó vallású polgárok képzik, első­sorban tőlük függ, s az ő kötelességük e bajon segíteni. És segí­teni is fognak rajta, mihelyt látni fogják hogy ez nálunk nem lelkesedésszülte pereznyi óhaj , hanem komoly s kitartó követelés az egész nemzet részéről. Legyünk tehát komolyak, s kitar­tóan követelők; ne tekintsük nemzeti nyelvünket olybá mint ruházatunkat, melyet százszor felvettünk s százszor megint levetettünk. S miután a „ruházat“ szót már kiej­tettem, engedje meg a t. olvasó hogy jó­— Mert Farkas a Mártonffy nemzetségből való és atyja a bácsinak iskolatársa és legjobb barátja volt, azonkívül János bácsi Farkasnak gyámatyja és birtokait ő kezeli. — Ez nem bizonyít semmit; azért ő nem rokon, habár családi neve Mártonfy is. Én sem kerültem ide mint idegen; az én atyám a te atyádnak legjobb barátja volt, bányatisztek vol­tak mind a ketten és szomszédok, a te atyád eszközölte ki, hogy én a mártonfalvi iskolában kezdhessem meg tanulói pályámat és hogy nagy­bátyád házában megismerkedjem a magyar szel­lemmel. Minthogy pedig Mártonfy fia Kálmán épen akkor lépett be a gymnasiumba, az öreg úr szívesen fogadott be házába engemet, hogy fiának egy házi pajtása legyen. S nem voltam e­­lőbb itt, mint Farkas? És midőn néhány év múlva a te szüleid meghaltak és te is ide nagy­bátyádhoz kerültél, én álltam hozzád legköze­lebb. Hisz én téged még a szülői házból ismer­telek, mint piezi lánykát s midőn Mártonfyék­­hoz kerültél, én voltam egyedüli ismerősöd. — De nem maradtál az. — Sőt inkább több lettem. A három fiú kö­zött mindig az én pártomon voltál, te védelmez­tél az öregek előtt, ha gyermekkori pajkosságért meg akartak büntetni. És mi volt neked Farkas? Nem volt-e ő Kálmán nénjének ölebecskéje? Ha valamelyikünk csak ujjal érintette, mindjárt Idához futott elnyafogni haját, hogy ellenem in­gerelje Idát, a­ki már akkor is oly büszke kis­asszony volt, a­milyen büszke nagyságos öz­vegyasszony most. Míg a hadnagy ezt a beszédet elmondta, a lányka szép vonásai meghidegültek s finom met­szésű piros ajkain félig szánó, félig megvető mosoly lebegett. — Elvégezted ? — kérdé nyugodt komoly­sággal. Valóban nem hittem volna, hogy ennyire a régi légy. Kis leány voltam, midőn te elhagy­va! zárjelben erre nézve is elmondjam véleményemet, annál is inkább minthogy a közönség egy részénél mintegy szo­kássá vált e két dolgot együtt felemlíteni: „nemzeti nyelv s nemzeti ruha.11 Nemzeti ruházatunk igen szép, sok kegyeletes emlék van hozzá csatolva ,mert is szívesen látom ha minél többen viselik, sőt helyén találnám hogy ünne­pélyes alkalmakkal mindig azt viselnénk de nagy kárt látunk abban, ha a két do­­lg összezavartatik, ha az ami inulékony ami a divat szeszélyeitől függ, amit az egyik perezben fel-, a másikban levethe­tünk, azzal tétetik párhuzamba ami a nemzetek lelkéből nő ki, ami velők együtt szülemlik, velük fejlődik s csak velők együtt halhat meg:—a ruházat a nyelvvel! Kárt látok benne, mondom, mert vall­­juk be, népünknek, mint keleti fajnak, C8?-17k-1Tr-itibája, hogy túlságosan fogékony a külsőségek iránt, amelyek kápráztató fé­e­d­­alú­an elfedi előle a lényeget. Kötelességünk tehát őt az ellenkezőre szoktatni. A nemzetölő közös-ügyes com­­binatio nem jöhetett volna létre ha ma­gyar alakban nem jelent volna meg né­­pü­nk előtt; de mert magyar volt a külszín, hitte hogy a lényeg is az. t­artsuk meg tehát nemzeti ruháza­tunkat, de ne kössük hozzá a hazagság fogalmát. Az angol, a franczia, az olasz, a német, a spanyol stb. mind önálló nagy nemzetek, daczára annak hogy mitől egyformán öltözködnek, egyformán viselik azon ru­hanemet, melyet nálunk tévesen németnek szoktak nevezni. Nem német ruha az, hanem európai. Egyéb­­iránt hogy a hazafiságnak semmi köze a ruhához, bőségesen tanúsítja újabbkori történetünk: közönséges európai ruhában csináltuk a 48-at, sujtásos attilában a 67-et! , most vizsgáljuk tovább a némete­­sítő csatornákat. Főhelyet foglalnak ezek között isko­­link és templomaink. Amazoknak egy nagy részében, daczára a törvény vilá­gos szavának, még mindig túlnyomó a német nyelv ; emezekben pedig vagy a német, vagy a latin, de nagy ritkán a magyar. Ez áll különösen a fővárosról, ahol a templomok legnagyobb részében a nép tanítói, a papok, a szószék magas­latáról germanizálnak; ahol nyilvános utczákon szerteszét hangzik a „heilig, heilig!“ a körmenetek alkalmával; ahol van két zárda, melyben fiatal lánykáink csupán németül taníttatnak. Hogy a német nyelv itt-ott már tár­salgási nyelvvé is kezd válni mint Mária T­erézia idejében, ennek oka első­sorban most mint akkor a mi aristocratiánk, amely azt divattá teszi. 1l­ ezen eljárása most sokkal bű­nö­sebb mint akkor volt, mert akkor nem is tudott jóformán magyarul, vagy legalább sokkal könnyebben kezelte a németet, holott most, szives örömest constatáljuk, főrendeink tökéletesen beszélnek magya­rul ezt a házat és katonai intézetbe kerültés az­óta évek múltak el; de most, midőn ajkad­ról a régi irigység özönlött, élénken merül fel emlékemben a­z eljátszott gyermekkor és mintha csak a régi követelő, daczos, irigy fiút látnám magam előtt. Vetélytársak voltatok, de Farkas imád az iskolában, mind a gyermekjátékok köz­ben fölötted állott ... ez tett ellenségévé. Őt mindenki szerette, téged senki. — Senki ? . . . te sem ? * ?em‘ Kis leányka voltam, mégis tud­tam ítélni hogy rósz fiú vagy. És ha védelmez­telek, ha könyörögtem érted a bácsikáék előtt csak azért történt, mert szántalak, hogy oly rósz hű vagy féltem hogy még jobban elvadulsz ha büntetnek. Sajnáltalak mert atyád valóban hű barátja volt atyámnak és földim voltál, szepesi, mint én. Hogy Farkas Ida néni kedvencze volt az igaz; de az nem igaz, hogy árulkodott rád! t­e mindig bántottad őt, pedig mindig a rövi­­debbet húztad. Ő maga vett magának elégtételt rajtad, s mert nyilvánosan czivakodtatok, ter­mészetes, hogy Ida néni mindjárt ott tem­ett s kérdőre vont mind a kettőtöket, te rendesen el­tagadtad a hibát, Farkas pedig megmondta az igazat, még akkor is,ha ő volt a hibás. Az ifjú hadnagy lehajtá fejét, arczán keserű banat borongott s tompa hangon rebegé: Engem hát soha sem szerettél .... A lányka arcza átszelidült, érző szivét el-KárolynakáDa­im 8 engeszte,tí han£0B mondá Hagyjuk a múltakat. Gyermek érzelmek, gyer­mek tettek nem számíthatók be senkinek.Azért ne égj szomorú, Károly. Én nem akartalak meg­­bántam, de kerlek légy te is kíméletesebb. kJévwS.Creees thame Kindy - Mindjárt? - szólt ki Károly. - Berlica!

Next